A Rovatból

Női agy, férfi agy: vélemények az egyéjszakás kalandról

Valóban csak az elhanyagolt feleségek és a szélhámos pasik élnek a lehetőséggel? Mit gondol erről egy férfi és egy nő?
Laskai Nelli írása aNegyven múltam ...és élvezem blogon, , Címkép: Laskai Nelli/Szávics Attila - szmo.hu
2018. november 05.



Azon embereket várjuk ide és az Instagramra, akik közelednek a negyven felé, vagy épp már elhagyták azt. Ahogy a Szex és New York-ban hallottuk: A negyven az új harminc. Bármit is jelentsen ez. Mármint a kor csak egy szám, a napunk meg olyan, amilyenné tesszük.

Az eltérő nemek különbözőségéből fakadó véleményeinket tesszük egymás mellé hétről hétre. A férfi oldalt Szávics Attila, a nőit pedig én képviselem. A kérdés mindkettőnknek ugyanaz, a válasz azonban nem mindig egyezik, sőt...

Megkérdeztem néhány ismerősömet, hogy mit gondolnak az egyéjszakás kalandokról. Jellemzően a bulizó fiatalok, a hódító, szélhámos férfiak, és az elhanyagolt háziasszonyok jutottak eszükbe. De vajon tényleg csak a férfiak szeretnek élni ezzel a lehetőséggel? Szávics Attilával mindketten kifejtettük a nézőpontunkat a témát illetően. Már a téma egyeztetésekor is előfordult, hogy ellentétek fogalmazódtak meg bennünk, úgyhogy, kíváncsian vártam, hogy a “férfi agyat” képviselő szerzőtársam milyen válaszokat fog hozni az e heti kérdéssorra.

Jó ötlet egy ilyen testi kapcsolat?

Laskai Nelli: Az egyéjszakás kaland szerintem ritkán fogalmazódik meg ötletként. Inkább az érzések azok, amik életre hívják ezeket az alkalmakat. A vágy érzését pedig racionális érvekkel kiütni olykor talán lehetetlen.

Szávics Attila: Véleményünk az egyéjszakás kalandokról nagyon eltérőek. Vannak, akik szerit ez a fő bűnök egyike, és pokolra kell jusson, aki valaha is részt vett ilyesmiben. Mások elfogadóbbak, és nem ítélik meg az ilyen rövid kapcsolódást (bár nem is támogatják), és persze vannak azok az emberek, akik ennél többet nem tudnak, vagy egész egyszerűen nem akarnak kivenni a női-férfi kapcsolatokból. Az egyéjszakás kalandok legtöbbször csak a testiségről szólnak, hiszen ennyi idő alatt nehéz kiemelni a másik ember belső értékeit, éppen azért, mert nincs rá elég idő, hogy kiaknázzuk. Hogy jó ötlet-e? Ha úgy érezzük ez az, amire vágyunk, ami a pillanatnyi élethelyzetünkben szükséges, akkor igen. De csak akkor, ha a lélek elbírja. Figyeljük a bensőnket, és csakis akkor, és csakis olyannal, aki erről tud, és Ő is ugyanezt szeretné tőlünk. Minden más esetben kihasználássá válik, mert a másik fél nem sejti, hogy csak egy alkalomban gondolkodunk. Ez pedig sérüléseket okoz.

Ha helyén kezelik ezt a fajta kapcsolatot, akkor ideig-óráig adhat pozitív energiákat, de a legtöbb esetben ugyanúgy végződik. Az egyik fél lassan többet kezd el érezni. Ennek pedig nincs egészségesen végződő kimenetele.

Melyik nem és korcsoportra lehet jellemző inkább, hogy egyéjszakás kalandokba bonyolódnak?

LN: Nem ismerem a statisztikát, és nem is hiszem, hogy valódi számokat mutatnának, mert szerintem a nők nem vallanának be minden alkalmat (az őket érő megítélés miatt), míg a férfiak talán túlszámolnák ezeket az akciókat, hogy meglegyen az „alfahím- érzés”. De feltételezem, hogy minél fiatalabb, és minél hosszabb ideig szingli valaki, annál sanszosabb egy ilyen kaland az életében. Velem is fordult elő ilyen kapcsolódás, és a baráti körömből is tudok ilyen helyzetekről. Ezek alapján is megerősödik bennem a gondolat, hogy a fiatal szinglikre jellemzőbb inkább. És mindkét nemre igaz.

SZA: Azokra az emberekre jellemző, akik az életük azon szakaszában vannak, amikor leginkább magukra összpontosítanak. Akár azért, mert nincs idejük, vagy nem akarnak energiát belefektetni a komolyabb szintű kapcsolatkialakításba, akár azért, mert már eleget csalódtak, és úgy gondolják, ez az egy-két alkalom nem fogja őket összetörni lelkileg. Éppen ezért nem gondolnám, hogy korcsoporthoz kellene kötni (bár valószínűleg alátámasztható lenne statisztikákkal, hogy a tinédzserkorban lévők, és a korai negyvenesek választják legtöbbször ezt a kapcsolódási formulát).

Ha nemekre szeretnénk bontani, akkor köztudott és kijelenthető, hogy a férfiak a „kicsapongóbbak” és szabadabb elvűek, bár én ilyenkor azért megkérdezném, hogy „ha a férfiak „egyéjszakáznak” inkább, akkor azt mégis kivel teszik meg? Ugyanazon a pár nőn osztoznak?” Na ugye, kérem. Vonatkoztassunk ezért inkább el, mind a nemektől, mind a korosztályoktól, és mondjuk azt, hogy azok élnek ebben a miliőben, akik nem kívánnak komolyabb kapcsolatot kialakítani, és nem akarnak külső embereket beemelni az életükbe.

Szükséges-e, hogy szóljunk az alkalmi partnerünknek előre, hogy csak ebben az egy alkalomban gondolkodunk?

LN: Nem tűnik életszerűnek, hogy előre megbeszélik ezt a felek, pedig szerintem úgy lenne fair. Noha sosem tudhatjuk, hogy milyen érzéseket, gondolatokat indít el a találkozás. Talán túl romantikusnak tűnik, de akár párkapcsolat is lehet a kalandból.

SZA: Az, hogy egy egyéjszakás kaland valóban csupán egy alkalomról szól, előre nem tudhatjuk. Kivéve, ha kifejezetten ilyen szabályok mentén indulunk útnak. Ami viszont fontos, hogy ezt kommunikáljuk aktuális partnerünknek. Joga van tudni arról, hogy az Ő személyiségétől és emberi mivoltától függetlenül, mi nem szeretnék hosszabb távú kapcsolatot. Amennyiben ez neki sem gond, akkor minden a „törvényes” keretek között történik.

Mikor járhat sérüléssel az egyéjszakás kaland? Mik a szabályok?

LN: Testi és lelki sérülésekkel járhat, ha nem tisztelik egymást a felek. A szabály azonos, mint az összes szexuális érintkezéskor. A „nem”, az nemet jelent, és ha megegyeznek abban, hogy ez csak egy alkalomra szól, akkor nem ér további kapcsolódásokat, információkat kierőszakolni az alkalmi partnertől. Mindemellett hitegetni sem ér az új partnert a további találkozások reményével.

SZA: Ha az egyik fél többet szeretne a kapcsolódástól. Független ez attól, hogy le lettek e fektetve a szabályok, vagy nem. Ha az érzelmek beindulnak, nem sok mindent lehet tenni. Éppen ezért a legfontosabb szabályok egyike, hogy nem csapjuk be a másikat. Őszinteség! A legfontosabb szabályok egyike, mely minden kapcsolatban tűzoszlopként kell álljon előttünk. Nem csak a szerelmi életünkben, hanem minden kapcsolatban. Még a kiskutyánkkal is őszintének kell lennünk.

A kalandorok jobb, ha inkognitóban maradnak, vagy „illik” mesélniük magukról, a párkapcsolati hátterükről?

LN: Egy ilyen helyzetben mindenki annyit mond el magáról, amennyit szeretne. Egyébként, előfordul az is, hogy nem is a saját nevükön mutatkoznak be a felek. Hiszen úgysem találkoznak többet... elvileg.

SZA: Akik rutinosak az egyéjszakás kapcsolatokban, bizonyosan menettervvel és kialakított szabályrendszerrel rendelkeznek. Ettől függően vannak olyanok, akik nem csupán a partnerük testét, de a lelkét is igénylik. Kíváncsiak a másikra, érdekli őket az ember is, ott belül – és ezzel párhuzamosan magukat is át merik adni – nem csak fizikai síkokban gondolkodva. Az ilyen típusú emberek szöges ellentéte az, aki csak a legszükségesebbeket árulja el magáról, és a partneréről is a lehető legkevesebbet akarja tudni. Éppen ezért, nem minden esetben hangzanak el a következő kérdések: „Van jelenleg valakid? Férjed? Feleséged? Esetleg családod?” Csakis akkor szükséges ezekről beszélni, ha akarunk. Ha tudni akarjuk ezt az információt, mert segít a további lépésekben, akkor kérdezzük meg bátran.

Egy ilyen együttlét során mennyire legyenek őszinték a felek a vágyaikról?

LN: Az aktus során hasznos, ha úgy zajlik, hogy azt élvezik is az érintettek, és mivel egy ilyen spontán történő szexuális érintkezésnek nincs előzménye, feltérképezési szakasza, célravezetőbb lehet beszélni a vágyakról, irányítani a partnert. Mindezt természetesen úgy, hogy ne bántsuk meg a másik felet. Tisztelni kell a partnert egyetlen éjszakai kaland során is.

SZA: A női-férfi kapcsolat legintimebb része a szexualitás. Ha valahol, akkor itt élet-halál kérdése az őszinteség. Egy-egy elhallgatott, elnyomott vágy, vagy probléma hónapokkal később, óriási problémákat okozva törhet a felszínre. Akár a kapcsolatot is tönkreteheti. A szexuális vágyainkról merni kell beszélni. Ez nem barkóba, és nem torpedó. Kommunikálnunk kell, amit szeretünk, amire vágyunk, és azt is, ami már nem fér bele. Ez nem csak az egyéjszakás kapcsolatoknál fontos, hanem minden kapcsolatnál.

Szabad-e egy baráttal egyéjszakás kalandba bonyolódni?

LN: Törést eredményezhet a barátságban (főleg, ha csapnivaló volt a szex), de az érzéseknek, vágyaknak olykor nehéz parancsolni. Persze, egy rossz élmény után még az is lehet, hogy könnyebb nem beszélni a dologról, és úgy tenni, mintha semmi nem történt volna.

SZA: Régebben a barát mást jelentett, mint manapság. A mai lazább életszemlélet mellett bekúszott ebbe a kapcsolati formába a szexuális kalandozás is. A barátomban megbízom, rá számíthatok, a barátomat kedvelem, sőt, kötődöm hozzá. A barátom jófej és laza. Miért nem férhet ebbe bele néha a szex is? Jó a kérdés. Nagyon veszélyes vizekre eveznek azok, akik ezt beleveszik a barátság „csomagjukba”. A szexualitás teljesen megváltoztathatja a két fél közötti érzelmeket, és felbillentheti a baráti egyensúlyt. Véleményem szerint onnantól már soha többet nem lehet barátságról beszélni.

A témát illetően a férfiak vagy a nők esetében elfogadóbb a közvélemény?

LN: Egyértelmű, hogy a férfiak esetében elfogadóbb a világ. Sajnos még mindig gyakori a nézet, hogy a férfiakban ösztönösen kódolva van a hódítás, azonban, ha egy nő enged a feltámadt vágyainak, akkor ő egy megbízhatatlan, tiszteletlen nőszemély. Pedig úgy gondolom, a hormonok dolgoznak mindkét esetben...

SZA: A nőket ítéli el jobban a közvélemény, mert az elmúlt évezredekben ez így rögzült. Mivel azonban mára már jelentősen fellazult a szexuális felfogás, ezért kijelenthetjük, hogy szinte kiegyenlítődött a megítélése.

Mi a jó reakció arra, ha a szexuális együttlét után a másik fél elkéri a telefonszámot egy következő éjszakai élmény lehetőségére?

LN: Ha jól érezték magukat együtt, miért ne lehetne folytatása a dolognak? Azt viszont nem tartom fair dolognak, ha egy ilyen esetben hazugsággal folytatódik a reggel, és hamis telefonszámot ad meg valaki, vagy hitegetni kezdi a partnert, miközben pontosan tudja, hogy nem fogja többet keresni őt.

SZA: Őszintén kell reagálni erre is. Ha van esély a folytatásra, ne álljunk hát ellen. Ha azonban biztosak vagyunk abban, hogy nem akarunk többet, kedvesen, de lényegre törően közöljük. Bizonyosan megérti majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Adómentesség és extra juttatások: Mihez kezdjünk a hirtelen jött összeggel, hogy ne tűnjön el a számláról?
Négy anyuka barátnőmet kérdeztem meg, ki mire fordítja a megnövekedett bevételt és hogyan kerülik el, hogy a havi többletbevétel észrevétlenül elillanjon.


Nem vagyok egy pénzügyi zseni, de azt már megtanultam az évek alatt, hogy ami a folyószámlán marad, az valahogy köddé válik. Egy impulzusvásárlás itt, egy „ez még kell a gyereknek” ott, és hó végére ugyanott tartok, mint előtte – a nullán. Most viszont, hogy nálunk is változott a havi bevételek összege, hirtelen sokkal sürgetőbbé vált a tudatosabb hozzáállás. És nem csak nekem: a szomszédunkban, az ismeretségi körünkben több házaspárnál is hasonló a helyzet – szóval úgy tűnik, idén a február a nagy tervezések hónapja lett.

De mit kezdjek ezzel a hirtelen jött szabadsággal?

Én az a típus vagyok, aki szereti a biztonságot. Nem akarom, hogy ez a pénz csak úgy elfolyjon a rezsi és a nagybevásárlás résein, vagy apró, felesleges dolgokra szóródjon szét. Ezért ahelyett, hogy azonnal webshop-túrára indultam volna, inkább megkérdeztem az anyuka barátnőimet.

Kíváncsi voltam, ők mit kezdenek a plusz forrásokkal. Meglepődtem. Azt hittem, mindenki wellness-hétvégére vagy új kanapéra gyűjt, de kiderült, hogy a környezetem sokkal tudatosabb, mint gondoltam.

Andi barátnőm példája volt a legtanulságosabb, mert ő az, akit a hónap utolsó hetében már én szoktam meghívni kávéra. Imád élni, és a pénzügyi tudatossága eddig kimerült abban, hogy tudta a PIN-kódját. Most viszont egy friss többletbevétel hatására valami átkattant nála.

Elmesélte, hogy mivel eddig mindig kifolyt a pénz a kezéből, most egyetlen stratégiát követ: úgy tesz, mintha meg se kapta volna ezt a pluszt.

A taktikája zseniálisan egyszerű: a többletet azonnal, a fizetés napján átvezeti egy megtakarítási számlára.

Nem akarja látni az egyenlegén, mert ha ott van, elkölti. Így viszont szinte észrevétlenül épül a vésztartaléka. Azt a célt tűzte ki, hogy legyen legalább 3-6 havi megélhetésnek megfelelő összege félretéve, amihez nem nyúl, csak vészhelyzetben.

Ahogy ő fogalmazott: rájött, hogy a tartalék nem valami extra dolog, hanem egyszerűen kell ahhoz, hogy végre nyugodtan tudjon aludni, és ne kelljen rettegnie egy váratlan kiadástól.

Vele szemben Noémi mindig is a racionális döntések híve volt. Náluk a férje kapott most egyszeri, a munkájához kapcsolódó juttatást, plusz náluk még egy kisebb rendszeres többletbevétel is megjelent,

Ők nem aprózzák el a dolgot, de nem is költik el azonnal.

Úgy döntöttek, hogy ezzel a már szabad szemmel is jól látható többlet bevétellel elindítanak egy rendszeres megtakarítási programot, amelynek segítségével automatikusan, minden hónapban egy bizonyos összeg a kiválasztott befektetési alapba kerül.

Tudjuk, hogy pár év múlva hozzá kell nyúlni a tetőhöz, és energetikai felújítást is tervezünk. Most még nem égető, de akkor hatalmas kiadás lesz.

Az érvelése teljesen logikus: ahelyett, hogy most elfolyna a pénz, egy értékpapírszámlán gyűlik, sőt, a hozamok által még gyarapszik is. Így, amikor eljön a felújítás ideje, nem hitelből kell majd megoldaniuk, hanem ott lesz a saját, összegyűjtött tőkéjük.

Szakmai segítség a tudatosság mögött

Az OTP Bank az ügyfelek eltérő pénzügyi érettségi szintjéhez igazodva kínál megoldásokat az öngondoskodásra. A megtakarítási szokásokat még kialakítóknak a Persely funkció és a Rendszeres Megtakarítási Program kínál könnyen használható belépési pontot, míg a tudatosabb ügyfelek befektetési tanácsadással és személyre szabott megoldásokkal tervezhetnek hosszú távra. A bank kiemelt figyelmet fordít a fiatalokra és a nyugdíj előtt állókra, számukra innovatív digitális eszközöket és szakértői támogatást biztosítva.

Zsófi barátnőméknél a gyerekek még kicsik, de ő már most a gimnáziumra és az egyetemre gondol:

Tudod, milyen drága lesz egy albérlet vagy egy külföldi félév, mire ezek megnőnek?

Zsófi úgy döntött, hogy a havi pluszt Tartós Befektetési Számlán helyezi el és ott a számtalan elérhető értékpapír közül kiválasztja azokat, amelyek számára megfelelőek.

Ő kifejezetten hosszú távban, 10-15 évben gondolkodik. Úgy van vele, hogy ez a pénz most nem hiányzik a napi megélhetésből, de amikor a gyerekek kirepülnek, életmentő lesz. Ráadásul a TBSZ számlán elhelyezett megtakarítások hozama 5 év után adómentes.

Edit a legfiatalabb közülünk, mégis ő a legelőrelátóbb.

Bár még csak 35 éves, már most azon pörög, miből fog élni 70 évesen.

Nem pesszimista, csak realista: kiszámolta, és rájött, hogy az állami nyugdíja valószínűleg édeskevés lesz ahhoz az életszínvonalhoz, amit megszokott, és nem akarja majd fillérekből tengetni az öregkorát. Nem szeretne az a nagymama lenni, akinek a fiai adnak pénzt gyógyszerre, rezsire.

Nyugdíjas éveiben is a saját lábán akar állni, nem pedig a gyerekeit terhelni anyagilag.

Ezért a többletbevétel egy részét nyugdíjcélú megtakarításba irányítja. Azt mondja, most még nem fáj neki ez az összeg, de a kamatos kamat csodákra képes 30 év alatt. Ráadásul erre még adójóváírást is igénybe vehet, szóval úgy érzi, duplán jól jár.

A barátnős körkérdés után rájöttem, hogy nincs egyetlen „tökéletes” megoldás, csak tudatos döntés van. A legrosszabb, amit tehetek, ha hagyom, hogy az infláció vagy a pillanatnyi vágyaim felemésszék ezt a lehetőséget.

Hogy én mit választok?

Még le kell ülnöm a férjemmel átbeszélni, de a terv már körvonalazódik. Egy biztos: nem fogom hagyni, hogy észrevétlenül elfolyjon a pluszpénz. Valószínűleg ötvözöm a lehetőségeket: a pénz egy részét automatikusan félreteszem vésztartaléknak, a másik feléből pedig elindítok valamilyen hosszú távú megtakarítást, mert a lakásfelújítás pár év múlva nálunk is aktuális lesz.

Bármelyik utat is választjuk végül, a lényeg szerintem nem is a konkrét módszer, hanem a pénzügyi tervezés, ami valódi biztonságot ad a családnak.

Lehet, hogy csábító lenne hónapról-hónapra azonnal elverni mindent, de a felelős döntés az, ha van egy tervünk. A havi pluszbevétel így nem fog észrevétlenül elfolyni a kezeink közül, hanem értünk dolgozik majd. És hidd el, ez a fajta kiszámíthatóság hatalmas terhet vehet le a te válladról is, mert csökkenti a családi pénzügyek körüli stresszt.

Szóval, ha te is most kaptad meg az első emelt összeget, ne hagyd csak úgy elillanni! Ülj le egy kávé mellé, számolj utána, és találd meg azt a célt, amiért neked is megéri félretenni. A jövőbeli éned nagyon hálás lesz érte!

Orosz Emese írása

A képek illusztrációk, forrás: Canva


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a krónikus hazudozók lebuktatásának új, alattomos módszere – kiderült, mit árul el a szenvedély
Egy friss brit kutatás trükkös, de zseniális módszert dolgozott ki a notórius hazudozók kiszűrésére: nem azt figyeli, mit mondanak, hanem hogyan.


A hazugságkutatás a kommunikációpszichológia Szent Grálja. Mindenki hazudik – ezt rég tudjuk, de nem mindegy, milyen gyakran, és milyen típusban. Van az apró, szociálisan elfogadott hazugság: „Nagyon jól áll ez az ing!”, „Sajnálom, aznap nem érek rá…” Ezek a kis füllentések valójában kenegetik az emberi kapcsolatokat. A másik véglet viszont a krónikus hazudozó:

aki úgy és olyan gyakran ferdít, hogy már-már a valóság is csak egy lehetőség neki a sok közül.

Ők azok, akiknek a szavában már senki sem bízik, és akikkel kapcsolatban egyre inkább az a kérdés: mitől ilyen kórosan allergiásak az igazságra?

Most a University of Portsmouth kutatói – élükön Sharon Leel pszichológussal – egy újfajta kísérleti módszert dolgoztak ki arra, hogy a krónikus hazudozók mikor és hogyan buknak le. A módszer neve: az Ördög ügyvédje-teszt. Az alapötlet annyira egyszerű, hogy szinte fáj: kérj meg valakit, hogy előbb érveljen a saját véleménye mellett, majd érveljen az ellenkezője mellett is. És nézd meg, mikor mondja szenvedélyesebben. Na, ott lesz az igazság.

Nem mindegy, milyen hazugságról beszélünk

A klasszikus hazugságvizsgálatok – például a poligráf vagy a szemmozgás-elemzés – mindig azt feltételezték, hogy valaki vagy igazat mond, vagy nem. A Portsmouth-i kutatás viszont egy finomabb réteghez nyúlt: az identitás szintjén lévő véleményhazugságokhoz, azaz ahhoz, amikor valaki a politikai, erkölcsi vagy társadalmi nézeteiről nem mond igazat. Tipikus helyzet: beszélgetsz valakivel, nem ismered jól, és a téma átcsúszik kényes terepre – mondjuk politikára. Először csak óvatosan puhatolózol, majd esetleg bele is mész egy kis hazugságba, nehogy összezördüljetek. De vajon ki az, aki csak udvariasságból „csúszik meg”, és ki az, aki alaptermészeténél fogva hajlamos a hazugságra?

Az ördög ügyvédje: egy új hazugságcsapda

Leel és munkatársai 170 résztvevővel dolgoztak, akiket videós Zoom-interjúkon keresztül kérdeztek meg véleményes kérdésekről – például, hogy bízhatunk-e a kormányban, vagy hogy a közterületi kamerák megsértik-e a magánszférát. A résztvevőket két csoportra osztották: egyik fele mondhatott igazat, a másiknak viszont hazudnia kellett.

Ezután mindenkitől azt kérték, hogy mondja el az álláspontját, majd érveljen az ellentétes nézőpont mellett is, mintha ő is azt vallaná.

Később megkérték őket, értékeljék, mennyit hazudtak, és mennyire gondolták, hogy az interjúztató elhitte nekik.

Az interjúkat hang- és videófelvétel alapján értékelték: hány érvet tudtak felsorakoztatni, mennyire voltak világosak, eredetiek, szenvedélyesek, és mennyire tűnt az egész hitelesnek. A legérdekesebb mérőszám: a szenvedély – azaz az, hogy valaki mennyire hisz abban, amit mond. Ez lett a legfontosabb különbség a hazudozók és az igazmondók között.

A lebukás kulcsa: a szenvedély hiánya

A kutatás azt találta, hogy a krónikus hazudozók meglepően simán eljátsszák az ördög ügyvédjét – tehát könnyen és folyékonyan tudnak az ellenkező vélemény mellett érvelni. Az igazmondóknak ez sokkal nehezebben ment, különösen akkor, ha részletes, példákkal alátámasztott magyarázatot kellett adniuk.

A különbség ott jelent meg igazán, amikor a szenvedélyességet mérték. A hazudozók, amikor nem az igazi nézetüket mondták, látványosan elvesztették a lendületüket. Nem világosan, nem meggyőzően, és legfőképp: nem szenvedéllyel beszéltek. Ahogy a kutatók fogalmaztak:

„Ha valaki olyan véleményt mond, amit igazán vall, abba szenvedélyt is visz. A hazudozók viszont, akik nem hisznek abban, amit mondanak, nem mutatnak szenvedélyt.”

A leglátványosabb különbségek akkor jelentkeztek, amikor bővebb kifejtést kértek: ilyenkor a krónikus hazudozók még inkább lebuktak – nem volt elég az ékesszólás, ha hiányzott mögüle az elhivatottság.

Így ismerhetsz fel te is egy hazudozót

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem kell többé mikrokifejezéseket figyelned, nem kell szemmozgást vagy gesztusokat elemezned – elég, ha hallgatod, ahogy a másik beszél.

A szenvedély az, ami nem hamisítható: ha valaki igazat mond, az felizzik. A hangja, a testtartása, a szóhasználata is átmegy egy másik regiszterbe.

Ha pedig kényszerből a másik oldal mellett kell érvelnie, egyből megtorpan, dadogni kezd, ismétli magát, vagy unott lesz. A szenvedély nem hazudik.

Éppen ezért a kutatás azt is javasolja, hogy ha tudni akarod, mit gondol valaki valójában – például egy párkapcsolat elején –, csak kérd meg, hogy játsszon ördög ügyvédjét. Érveljen az ellenkező vélemény mellett is. És csak figyelj: hol lobban fel a láng. Mert ott lesz az igazság.

A Leel-féle tanulmány új korszakot nyithat a hazugságkutatásban: nem a szándékos lebuktatásról szól, hanem arról, hogyan kényszeríthető ki az igazság egy olyan helyzetben, ahol nem lehet hazudni. Mert nem a konkrét tények érdekelnek, hanem az, hogy valaki miben hisz igazán. És erre nem feltétlenül az a válasz, amit mond – hanem az, ahogyan mondja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
„Úgy leszünk többek, ha merünk kevesebbek lenni” – Dr. Aczél Petra meghökkentő tanácsa a digitális zaj korára
A kommunikációkutató az egó háttérbe szorítását javasolta a hitelesebb élethez a Tudatos döntések adásában. Szerinte a valódi kapcsolódás kulcsa nem az önérvényesítés, hanem a jelenlét megélése.


A digitális zaj korában, amikor a figyelem lett a legértékesebb valuta, felmerül a kérdés: tudunk-e még érdemben beszélgetni, vagy már csak elbeszélünk egymás mellett?

A kommunikáció tétje ma már egzisztenciális: érteni a körülöttünk lévő világot – vagy menthetetlenül eltévedni benne.

Ezt a gondolatot járta körbe dr. Aczél Petra kommunikációkutató, a hazai felsőoktatás több mint harminc éve megkerülhetetlen alakja a Tudatos döntések podcast január végi adásában.

„Ha nem tudunk eligazodni a média világában, ha nem tudunk jól kommunikálni – vagy akár értelmezni azt, ami körülvesz minket –, akkor bizony komoly bajba kerülünk” – szögezte le a szakember a Remind magazin által is feldolgozott adásban.

Szerinte a tudás önmagában kevés; ha nem válik érthetően és hitelesen megoszthatóvá, elveszíti minden társadalmi értelmét.

Ezzel szembesítette azt az elitista nézetet, amely szerint ami közérthető, az szükségképpen felszínes is. A probléma épp az, amikor a tudomány vagy a művészet bezárkózik elefántcsonttornyába.

„Ott állunk egy kiállítótérben, és azt érezzük: ez már nem nekünk szól” – hozott egy hétköznapi példát.

A jelenség a tudomány világában is pusztít, amikor a szakmai óvatosság elnémítja a hiteles hangokat.

A COVID-járvány alatt ez drámaian megmutatkozott: amíg a tudomány óvatoskodott, az áltudomány harsányan és egyszerűen beszélt, betöltve a kommunikációs űrt.

Aczél Petra számára a kommunikáció alapjait a gyermekkori családi közeg teremtette meg, ahol a beszélgetés nem praktikus ügyintézés, hanem a közös gondolkodás terepe volt.

A valódi párbeszéd alapja nem a kimondott szó, hanem a megelőző figyelem és kíváncsiság.

A tudatosságot egyetlen szóban sűríti össze: jelenlét. Vagyis az a képesség, hogy nem spórolunk az odafigyeléssel, és nem vagyunk fél lábbal máshol.

Korunk egyik legnagyobb problémájának azt látja, hogy a tudástársadalom elterelte a fókuszt a részvételről, a fiatal generációk pedig gyakran „nincsenek otthon” a saját korukban, ami súlyos mentális terhekhez vezet.

A kutató leszámolt azzal a modern mítosszal is, hogy a siker kulcsa az extrém leegyszerűsítés.

„Soha nincs általános recept a kommunikációra” – jelentette ki határozottan. „Az az állítás, hogy akkor leszel sikeres, ha mindent egy szóba tudsz sűríteni, egyszerűen nem igaz.”

A beszélgetés végén egyetlen, paradox útravalót hagyott a hallgatóknak: „úgy leszünk többek, ha merünk kevesebbek lenni.” Hozzátette: ne vegyük magunkat túl komolyan, és ne az egónk védelme legyen a cél.


Link másolása
KÖVESS MINKET: