„Aki hisz az adataiban, nem így viselkedik” – Mráz Ágoston Sámuel válaszolt Hann Endrének
Mint írtuk, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója nyilvános vitára hívta Hann Endrét, a Medián ügyvezetőjét, hogy megbeszéljék, miért mutatnak ennyire eltérő adatokat a közvélemény-kutatásaik.
A háttérben régóta húzódó szakmai vita áll. A független intézetek, például a Medián, az IDEA vagy a Závecz Research korábban többször is szoros versenyt vagy TISZA-előnyt mért, miközben a kormányközeli Nézőpont kétharmados Fidesz-előnyt mutatott ki. A Medián – szintén több más közvélemény-kutatóhoz hasonlóan – a nyáron már magabiztosabb TISZA-előnyről számolt be, de a Nézőpont hosszú hallgatás után újra azt állította, a Fidesz, ha nem is sokkal, de még mindig vezet.
A csörte ezzel nem ért véget. A Magyar Nemzet azt írta, Hann „megfutamodott a nyilvános vita elől”. A Medián vezetője máshogy látta a helyzetet: szerinte a Nézőpont vezetője nemcsak a beleegyezése nélkül tett közzé részleteket a levelezésükből, hanem szándékosan torzította a valóságot.
Ezután Hann közzétette azt a levelet is, amit július 17-én küldött Mráznak. A bejegyzés végén azt írta: „Látható, hogy a Nézőpont vezetőjének nem erőssége az igazmondás. Lelke rajta annak, aki ezek után is hisz a közvélemény-kutatásainak.”
„Állításával szemben nem hoztam nyilvánosságra 'levelezésünk néhány mondatát', hanem Tusnádfürdőn beszámoltam arról a tényről, hogy felkértem, vitassuk meg a nyilvánosság előtt a közvélemény-kutatási adataink eltérését. Még azt is jeleztem, hogy a feltételeket illetően rugalmas vagyok. Hann Endre gondolkodási időt kért, szabadságra hivatkozva, majd csak ismételt kérdésemre válaszul utasította vissza meghívásomat.
Elzárkózását, személyeskedését és nyilvános támadását sajnálom. Meggyőződésem, hogy aki hisz az adataiban, nem így viselkedik. Mindezek ellenére az immár nyilvános vitánk személyes jelenléttel történő folytatását továbbra is javaslom. Igényem nem csak nekem volna rá szerintem, hanem az egész közvéleménynek.”