SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Rózsa György élet-halál harca a Balatonban - sztrókot kapott, a lánya segített kimenteni a vízből

77 évesen, nyaralás közben érte a baj a legendás tévést, akit a mentők villámgyorsan kórházba szállítottak. A műtétnek köszönhetően maradandó károsodás nélkül élhet tovább.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Rózsa György idén ünnepli pályafutása kezdetének 60. évfordulóját. A 77 éves műsorvezetőnek ma már a család: a lánya, Csilla és ötéves unokája, Ádám jelenti a legnagyobb örömöt. Néhány héttel ezelőtt azonban váratlanul rosszul lett a Balatonban és komoly bajba került.

A család a balatonfenyvesi nyaralójukban pihent és egy délután fürdőzés közben jött a rosszullét. Csilla és a kisfia kimentek a partra, Rózsa György viszont egyedül a vízben maradt.

„Olyan 50-60 centiméteres lehetett a víz, kicsit hullámzott, de jólesett üldögélni benne, viszont amikor fel szerettem volna állni, visszaestem, nem tartott meg a lábam. Megpróbáltam még egyszer, újból visszaestem, és ekkor már ittam is a vízből. Nem értettem, miért nem tart meg a lábam” – nyilatkozta a Story magazinnak.

A tévés többször is megpróbált felállni, de minden alkalommal visszaesett, közben vizet nyelt. Végül sikerült odakiáltania a lányának, aki rögtön a vízbe ugrott és segítségért kiáltott, amire már a közelben lévő strandolók is felfigyeltek, és segítettek kihúzni Rózsa Györgyöt a vízből.

A mentők tíz percen belül a helyszínre érkeztek, majd a kaposvári kórházba vitték. A koponya-CT-ből derült ki, hogy tévés híresség enyhe sztrókon esett át. Azonnal megoperálták, stentet ültettek a nyaki verőerébe.

Két napot töltött az intenzív osztályon, majd további kettőt a neurológián. A gyors beavatkozásnak köszönhetően maradandó károsodás nélkül gyógyult fel.

„Jól vagyok, a víztől azonban azóta félek. Idén már biztos nem megyek a Balatonhoz sem. Idáig rendszeresen jártam uszodába, most oda sem merek elmenni. Egyelőre nem lesz úszkálás, marad a zuhanyozás” – vallotta be, hozzátéve, hogy a család is aggódik érte. Csilla például nagyon félti, hiszen az édesanyja korai halála után nagyon bensőséges kapcsolata alakult ki az apjával.

Rózsa György bevallotta: a Balatonban átélt pillanatban átvillant benne, hogy akár véget is érhetett volna az élete, ezért nagyon nagy hálával gondol mindazokra, akik segítettek neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dallos Bogi: Szeretem azt a testemben, ahogy a férjem szereti a testemet
Az énekesnő a szülés utáni testképéről, az önelfogadásról és férje támogatásáról is beszélt egy podcast-beszélgetésben.
F. O. - szmo.hu
2025. október 17.



Puskás-Dallos Bogi őszintén beszélt a testképéről és az önelfogadás folyamatáról a Lelkizünk? című podcastben. Elmondta, hogy a szülés után nem volt mindig könnyű dolga, és vannak még olyan testrészei, amelyekkel dolgozik a teljes elfogadáson.

„A szoptatás után azt érzem, hogy a mellemmel még meg kell barátkoznom.

Előtte sem volt nagy, de kicsit meg kell szoknom ezt a látványt, ami most fogad.

De nem érzem azt, hogy módosítanék. Szeretem a testemen ezt a lenyomatot is, mert emlékeztet egy időszakra” – mondta.

Az énekesnő számára fontos visszajelzés férje, Puskás-Dallos Peti szeretete, ami sokat segít neki abban, hogy jól érezze magát a bőrében.

„Szeretem azt a testemben, ahogy a férjem szereti a testemet. Nagyon fontos szerintem a környezetünk és az, hogy milyen visszajelzéseket kapunk rá.

Ha én állandóan olyanokat kapnék, hogy valami nem jó, akkor az bennem is elindítana gondolatokat” – fogalmazott.

Bogi ma már nem hasonlítgatja magát másokhoz, és elfogadja, hogy a test az idő előrehaladtával változik. Felidézte, hogy korábban más alkatot szeretett volna. „Volt olyan időszak, amikor latina szerettem volna lenni, bántam, hogy miért nem vagyok 168 cm magas.”

A jelenlegi testalkatával azonban már sokkal inkább harmóniában van. „Most azt érzem, hogy jóban vagyunk.

Megszerettem azt, hogy hosszú a lábam és magas vagyok, már fel merek venni magas sarkú cipőt is ehhez a testalkathoz.”

Azt is elmondta, hogy közel a harminchoz egyre tudatosabban figyel magára, és a sportot is beépítette a mindennapjaiba.

„Szerencsés genetikám van, de közel a harminchoz látom, hogy már nem úgy működnek a dolgok. A sport elengedhetetlen, hogy olyan testkép köszönjön vissza rám, amivel elégedett vagyok” – tette hozzá.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A TNT zseniális válaszvideót csinált az M1 vérciki bakijából
Dobrády Ákosék a mesterséges intelligencia segítségével replikáztak a közmédia képére, amin Dobrády Ákos „helyettesítette” Kovács Ákost utóbbi filmjének promója közben.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, jókora, azóta már kivágott bakit (hacsak nem szabotázst) követett el a közmédia csütörtökön: az aznap mozikba kerülő Ember maradj – Az Ákos-sztori. Eddig. című filmet promózták épp a cirka 200 milliárdból működő állami tévében, amikor a háttérben megjelent Ákos képe. Csak épp nem a film főszereplőjéé, Kovács Ákosé, hanem a TNT együttes énekeséé, Dobrády Ákosé.

Mint kiderült, Dobrády remek humorral vette tudomásul a cserét. A TNT Zenekar és saját oldalán egyszerre osztottak meg egy videót, amihez azt írta:

„Ezt nem hagyhattuk ki!”

A rövid szösszenetben mesterséges intelligencia segítségével elérték, hogy Kovács Ákos egyik leghíresebb dalát, az Ilyenek voltunkot a TNT együttes énekelje egy rövid videó erejéig. Ez tényleg elég magas labdának tűnt, ráadásul előszilveszteri koncertjüket is promózták, mikor posztjukhoz hozzátették: „Na, ezt is eljátsszuk a Barba Negrában?”

Mutatjuk a lecsapását:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, kik lesznek Sebestyén Balázs segítői az RTL vadonatúj műsorában
Pápai Joci és Frohner Fecó az üldözőcsapat tagjaként tűnik fel a műsorban, ahol hírességek menekülnek az ország különböző pontjain.
F. O. - szmo.hu
2025. október 17.



Sebestyén Balázs új műsorral tér vissza az RTL képernyőjére, amely a The Most Wanted – A hajsza címet kapta. A produkcióban két ismert szereplő, Frohner Fecó és Pápai Joci csatlakozik Balázshoz, ők alkotják az üldözőcsapatot. A triót a pénteki Fókusz adásában mutatták be, ezzel hivatalosan is összeállt a Most Wanted csapata.

A különleges formátum egyik fő újdonsága, hogy a nézők is aktívan részt vehetnek a műsorban.

Egy normál díjas telefonszámon keresztül kapcsolatba léphetnek a produkcióval, és dönthetnek: segítik a menekülőket, vagy az üldözőket támogatják. A nézők bejelenthetik a szökevények tartózkodási helyét, de akár félre is vezethetik az üldözőket. Azok, akik a menekülő hírességeket választják, bújtathatják, etethetik őket, vagy a telefonjukat is rendelkezésre bocsáthatják számukra.

A műsorban 12 páros, azaz 24 híresség menekül narancssárga rabruhában. Az üldözők minden eszközt bevetnek majd, hogy elkapják őket.

A forgatás október 26-án kezdődik, és az ország különböző pontjain zajlik. Ennek köszönhetően a nézők akár személyesen is találkozhatnak a szereplőkkel a lakóhelyük közelében. A műsor célja, hogy a nézők és a résztvevők is aktív részesei legyenek az eseményeknek, így a valóságshow formátuma egy új szintre lép.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Házasság első látásra – Rita durván kiakadt Sanyára: Tapadnak a muslicák a rohadt gyümölcsre
A valóságshow egyik párjánál ismét felmerült a hűtlenség kérdése. Sanya már a nászúton jelezte, hogy más nőkkel is ismerkedne.
F. O. - szmo.hu
2025. október 17.



Rita egy pedikűr alkalmával tudta meg, hogy férje, Sanya más nőkkel is találkozgat. Az információt az unokatestvére osztotta meg vele, akihez éppen szépségápolásra érkezett. A Házasság első látásra című műsor pénteki adásában derült fény a történtekre.

A nő elmondása szerint már a nászút során kiderült, hogy a férje nem feltétlenül a monogámiát képviseli.

Sanya akkor jelezte, hogy szeretne más nőkkel is ismerkedni. Később Rita egy buliba is elment, ahová a férje hívta, ám az este nem úgy alakult, ahogy számított rá.

„Körülbelül éjjel negyed 1-kor jött meg Sanya. Úgy, hogy nem hívott fel, hanem véletlenül megláttam a tömegben.

Nem volt rajta a gyűrű, nem hordja.

Tudod, mit mondott? Ő milyen jó pasi, odáig volt mindenki, hát már le kellett vakarni a nőket, annyi volt. Mint a muslicák, annyi nő volt rajta. Tudod, mire tapadnak a muslicák? A rohadt gyümölcsre” – idézte fel Rita.

Az este után egy fényképet is látott a férjéről, amelyen egy másik nő mellett sétált. Ez mélyen érintette.

„Amikor megláttam a fényképet, azért az lesokkolt. Nagyon bántó ez a viselkedése, hogy ennyire pofátlanul, nem figyelve és nem foglalkozva azzal, hogy ha ez kiderül, a másiknak esetleg rosszul esik. És nem azért, mert érzelmeim vannak, hanem mert ez merő tisztelet” – fogalmazott, majd hozzátette: „Ultra gáz ez a csávó.”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET: