„Nem könnyű rábeszélni az embereket” – A Viszkis árulja Berki Krisztiánnal közös könyvüket, akinek a kislányait támogatná a bevételből
Egy év múlva adhatja át Berki Krisztián két félárván maradt kislányának, Natasa Zselykének és Emmának, a közös könyvük eladásából befolyt pénzt Ambrus Attila, azaz a Viszkis. A keramikus már több mint a felét eladta a készletnek, de elmondása szerint nem könnyű a dolga, hiszen sokan nem kedvelték a 2022-ben elhunyt izomcelebet.
Ambrus több mint két éve árulja a "Rosszfiúk Ázsiában" című könyvet, amit Berki Krisztiánnal közösen adtak ki az Ázsia Expressz általuk megnyert első évadában átélt élményeikről. Amíg Ambrus saját részét gyorsan eladta, Berki nem vette át a példányait, így azok nála maradtak. Berki halála után Ambrus elhatározta, hogy eladja az izomceleb példányait is, és az ebből befolyt 2,5-3 millió forintot Berki két kislányának adja.
– mondta a Viszkis, aki azóta is tartja a szavát.
A vásárokon Attila standján a könyvet is ajánlja a látogatóknak. "Én szavahihető ember vagyok, amit kijelentek, ahhoz tartom magam. Még 460 darab könyv van hátra, egy év múlva sikerülhet eladnom mindet. Akkor felveszem a kapcsolatot a kislányok édesanyjával, és eljuttatom hozzájuk az összeget" – szögezte le Ambrus.
A keramikus elmondta, hogy a könyvek eladása nem könnyű feladat, hiszen Berkit sokan nem szerették. Ambrus azonban igyekszik a vásárlók figyelmét felhívni arra, hogy a bevétel a két kislányt támogatja, és ez sokakat megenyhít.
"Az emberek, bár nem ismerték a kislányokat, pontosan tudják, hogy nem tehetnek semmiről" – mondta Ambrus Attila a Blikknek.