SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Nem ismert meg, annyira ijesztő volt” – Molnár Anikót nagyon megviseli édesanyja betegsége

Az egykori valóságshow-szereplő korábban nehezen fogadta el, hogy édesanyja Alzheimer-kórral küzd. Volt, hogy annyira kikészítette a tehetetlenség és a stressz, hogy az udvaron ordítozott és rugdosott mindenfélét, ami csak az útjába került.


Negyven éve élnek egymás mellett, most mégis egy idegen nézett vissza Molnár Anikóra a saját otthonukban. Az egykori Nagy Ő édesanyja, aki Alzheimer-kórral küzd, a napokban már nem ismerte fel a saját lányát, és ez a pillanat mindent megváltoztatott Molnár Anikóban.

„Egy hete volt, hogy nem ismert meg. Az számomra annyira ijesztő és félelemkeltő szituáció volt”

– mondta az RTL Fókusz című műsorában.

A drámai jelenet egy átlagos délutánon történt, amikor hazaért. „Elkezdte mondani, hogy »nem is tudtam, hogy te megvetted ezt a házat«. Itt élünk negyven éve, és pontosan tudja, hogy mi újság. Nem értettem, mondtam, »hogyhogy nem tudtad?«. »Hát hogy nekem senki nem mondta, jó lenne, ha azért ezekről tudnék«” – idézte fel a döbbenetes beszélgetést Anikó, aki hiába próbálta tisztázni a helyzetet.

„És kibukott pár perc után, kimondta, hogy én nem vagyok a lánya. »Te nem Anikó vagy, te az unokahúgom vagy«.”

Molnár Anikó 77 éves édesanyjánál Alzheimer-kórt diagnosztizáltak, a tünetei három évvel ezelőtt kezdődtek enyhe memóriazavarral. Az asszony állapota az elmúlt hónapokban gyorsan romlani kezdett. Anikó egyedül próbál helytállni, miután édesapja évekkel ezelőtt meghalt, testvére pedig külföldön dolgozik. Bár egy házban élnek, de külön lakrészben. A mindennapi teendők, mint például a gyógyszerek adagolása, is állandó feszültséget jelentenek, mivel édesanyja ezt nem engedi neki, és arról sem szól, ha egy készítmény elfogyott.

A tehetetlenség és a folyamatos stressz Anikót is megviseli, aki korábban nehezen fogadta el a betegséget. Eleinte azt hitte, édesanyja csak bosszantani akarja, mára azonban a düh és a kétségbeesés is eluralkodott rajta.

„Volt, hogy annyira kiborultam, hogy kimentem az udvarra és rugdostam, amit láttam. Kartondobozokat, mindent szétrúgtam, és ordítottam és mondtam, hogy »nem hiszem el b....meg, hogy nem érted meg«, és akkor csak állt”

– vallotta be őszintén.

Anikó mára belátta, hogy a helyzetet egyedül nem tudja tovább kezelni. Elfogadta, hogy szakemberek segítségére lesz szükségük, és tudja, eljöhet a pillanat, amikor édesanyjának állandó felügyeletre lesz szüksége egy otthonban, bár ennek a gondolatát egyelőre nehezen viseli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Először posztolt közös fotót új párjával Muri Enikő: Cseke Katinka volt férje rabolta el a szívét
Az énekesnő egy szerelmes képpel árulta el, hogy egy táncos oldalán találta meg a boldogságot. Úgy tudni, korábban már alkottak egy párt, de akkor nem tartott sokáig a szerelem.
DKA – Fotó: RTL - szmo.hu
2026. március 20.



Újra rátalált a szerelem Muri Enikőre a Tóth Szabival való szakítása után: egy közös szerelmes fotóval mutatta be követőinek új párját, aki korábban egy másik híresség férje volt.

A Sugarloaf énekesnője Instagram-oldalán posztolt egy képet, amelyhez csak annyit írt egy piros szív kíséretében, hogy „szeretlek!”. A fekete-fehér fotón megjelölte a férfit is, aki nem más, mint Patonai Norbert táncos.

Muri Enikő sokáig Tóth Szabival, a Sugarloaf zenekar másik oszlopos tagjával volt együtt, korábban a Nyerő Páros című műsorban is közösen szerepeltek. Hat közös év után tavaly májusban szakítottak, de a zenekar miatt jó viszonyban maradtak.

Az énekesnő új párja pedig korábban Cseke Katinka színésznő férje volt, akitől egy kislánya is született.

Úgy tudni, Muri Enikő és Patonai Norbert nem először találtak egymásra: a hírek szerint 2018-ban már egyszer összejöttek, de néhány hónap után véget is ért a kapcsolatuk – írja a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Váratlan fordulat a Megasztárban: Ördög Nóra sírva fakadt, amikor kiderült az új műsorvezető személye
Ördög Nórát teljesen váratlanul érte a TV2 bejelentése, és nem is tudta leplezni meghatottságát. A kamerák előtt zajlott le a drámai pillanat, amikor kiderült, hogy női műsorvezetőtársat kap.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 20.



A TV2 pénteken bejelentette, hogy a Megasztár idei, kilencedik évadát Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna vezeti. A döntés értelmében Szépréthy Roland egy évad után távozik a műsorvezetői posztról. A hírt egy meglepetésvideó kísérte, amelyben Ördög Nóra láthatóan meghatódott a bejelentéstől.

Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója egy Instagramra feltöltött videóban közölte a hírt a két műsorvezetővel, akiket láthatóan váratlanul ért a felkérés. A felvételen Ördög Nóra nem tudta leplezni érzelmeit, mire Lékai-Kiss Ramóna a könnyeit törölgető kolléganőjéhez fordult.

„Te sírsz?” – kérdezte tőle. „Igen! Örülök!” – válaszolta Nóri.

A csatorna a produkció folyamatos megújításával indokolta a változtatást, amelynek célja a fiatalabb generációk megszólítása - írta a Blikk. Ez a stratégia már a tavalyi, nyolcadik évadban is megmutatkozott, amikor Szépréthy Roland váltotta a tehetségkutató addigi állandó arcát, Till Attilát. Szépréthy nemcsak a Megasztárban, hanem más produkciókban is bizonyított, legutóbb a Super TV2-n futó Észbontók műsorvezetőjeként debütált. Az idei évadban a csatorna egy női műsorvezetői párossal viszi tovább a formátum frissítését.

A Megasztár a TV2 idei műsorstratégiájában is kiemelt helyet foglal el több más nagyszabású produkció mellett. A tehetségkutató pontos premierdátuma és a zsűri végleges összetétele a későbbiekben derül ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Több száz millió forintot buktam” – válása után adóssággal nyakában költözött vissza szüleihez Bihari Ádám
Bihari Ádám stílustanácsadó 30 évesen az egykor közösen épített MLM-birodalom romjain találta magát. Tudatosan kerülte a pereskedést, és egyetlen dologban bízott, amikor mindent elvesztett.


Bihari Ádám hosszan beszélt a válásáról, amelynek során – állítása szerint – több száz millió forintot bukott. Az ismert stílustanácsadó 30 évesen egy nagy családi házból költözött vissza a szüleihez a régi gyerekszobájába, és újra fel kellett építenie az életét. A vallomásról a Beköltözve Hajdú Péterhez ma esti adásában hangzott el amit Blikk szemlézett.

„Elváltam, és ment minden... Több száz millió forintot buktam”

– jelentette ki Bihari Ádám, aki a volt feleségével közösen épített MLM-birodalmat, amellyel rengeteg pénzhez jutottak annak idején. A stílustanácsadó elmondta, a váláskor válaszút elé került, és tudatosan döntött a pereskedés ellen.

„Két lehetőségem lett volna. Vagy belemegyek egy őrületes válóperbe, pereskedésbe éveken keresztül, és rákos leszek, mert ismerem magam, a nagy pofám ellenére egy nagyon lelkis fickó vagyok. Vagy azt mondtam, hogy most van egy helyzet, nem értek vele egyet, és akkor újra felépítem ezt”

– mesélte a műsorban.

Ennek eredményeként harmincévesen a szülői házban találta magát, komoly adóssággal.

„Borzasztó nagy hitelt vittem magammal, mindenemet, és egyszer csak azt vettem észre, hogy egy szép nagy családi házból Diósdról visszaköltöztem a szüleimhez a gyerekszobámba. Fel az emeletre, 30 évesen... De képzeld el, hogy ez három nap alatt végigfutott rajtam”

– magyarázta Hajdú Péternek.

Ádám elmondása szerint sokat merített azokból az önéletrajzi könyvekből, amelyeket korábban olvasott, különösen Sylvester Stallone példájából, aki a Rocky előtt szintén földönfutó volt.

„Én amikor mindenemet elvesztettem, egy dolgot tudtam: egyetlenegy dolgot tudok most megváltoztatni, az pedig a hozzáállásom. Telesírom a párnám, vagy felkelek, és valamit csinálok az életemmel. És ez mindenkire áll”

– fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nagyon sokat kaptam tőle a kövérségem miatt, hogy nem fogok kelleni senkinek” - mondta Tarján Zsófi a nevelőapjáról, Görög Lászlóról
Amikor elkezdett kamaszodni, a színész azt nem tudta kezelni, és az akkori a megaláztatások a mai napig hatással vannak az énekesnő életére.
Sz.E. Fotó: Youtube - szmo.hu
2026. március 20.



Tarján Zsófia volt nemrég Kadarkai Endre Nőszintén című műsorának vendége. Ebben az énekesnő őszintén beszélt a gyerekkoráról, az édesanyjával való kapcsolatáról.

De arról is, hogy gyermekként, majd kamaszként milyen sérelmeket szenvedett el.

Az énekesnő édesanyjának, Hernádi Juditnak 12 éven át Görög László volt az élettársa, 2003-ban szakítottak.

Tarján Zsófi elmondta, ez a mai napig hatással van a párkapcsolataira.

„Görög László volt kvázi a nevelőapám, akivel nem volt túlságosan kellemes az utolsó, mondjuk hat év, amit édesanyámmal együtt töltöttek. Tehát a mi viszonyunk nem volt jó”

– mondta az énekesnő.

Szerinte a viszonyuk akkor romlott meg igazán, amikor kamaszodni kezdett és egyre bátrabban nyilvánította ki a véleményét.

Úgy látja, a személyiségük ütközött. Illetve az is lehetett az ellentétek oka, hogy Görög Lászlónak szerinte nem volt kamaszkora, ezért nem értette meg őt.

„Én azért teljesen másfajta ember vagyok, tehát bennem mindig volt egy lázadás, egy tűz, egy vadóc, egy punk, egy valami. A Laciban meg nem. Ezért nem hibáztatom.”

A feszültség odáig fajult, hogy a közös otthonban is alig szóltak egymáshoz.

„Én azt éreztem, hogy semmit nem csinálok jól, és a jelenlétem zavarja őt. Elkezdődtek olyan periódusok, amikor nagyon komoly mosolyszünetek zajlottak le"

– árulta el Tarján Zsófia Kadarkai Endrének.

„Együtt éltünk egy háztartásban, de hónapokig alig beszéltünk. Amikor ő vitt be kocsival a suliba, az egy kínszenvedés volt. Mindkettőnknek egyébként.”

A kapcsolatukat tovább terhelte, hogy Tarján Zsófia gyerekként túlsúlyos lett, amiért elmondása szerint a nevelőapja folyamatosan bírálta.

„Nagyon sokat kaptam tőle a kövérség miatt. Hogy miért eszem, hogy miért rakom bele azt a bevásárlókosárba, hogy ne egyek annyit, hogy nem fogok kelleni senkinek”

– emlékezett vissza.

Hernádi Judit és Görög László kapcsolata 1991-ben kezdődött, Tarján Zsófia ötéves volt, amikor a színész az életük része lett.

A teljes beszélgetést itt találjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET: