„Nem akarunk már együtt élni, mert teljesen máshova tartunk” – Kautzky Armand felesége mindent elmondott a házasságáról
Az ismert színész 2022 tavaszán jelentette be, hogy feleségével 22 év után külön költöztek egymástól, de akkor úgy gondolta, ez egy átmeneti időszak. Úgy tűnik, tévedett.
Kautzky Armand felesége egy interjúban megerősítette: évek óta külön él férjétől. Az ismert színész és házastársa, Kautzky-Szemők Adrienn a Palikék Világa című műsorban mesélt arról, hogy ettől függetlenül továbbra sem váltak el hivatalosan, és a gyerekeiket is közösen nevelik.
Kautzky 2022 tavaszán jelentette be, hogy feleségével 22 év után külön költöztek egymástól, de akkor úgy gondolta, ez egy átmeneti időszak, amelyre mindkettőjüknek szüksége volt a két gyermekük születése és a hosszan tartó együttlét után.
Már csaknem három év eltelt azóta, és most kiderült, a művész és agrár- és élettudományi mérnök felesége továbbra sem szeretné egy fedél alatt, közösen folytatni az életét.
„Külön lakásban élünk, viszont öt percre lakunk egymástól, és ebből kifolyólag az a fajta szeretet-ernyő, amit mindketten adunk és együtt biztosítunk a gyerekeink számára, az továbbra is megvan. A gyerekek napi szinten mind az édesapjukkal, mind az édesanyjukkal egy érzelmi, fizikai, gyakorlati életközösségben vannak" – mesélte Adrienn és hozzátette: mi nem akartunk már együtt élni, mert teljesen máshova tartottunk és tartunk.
Kautzky Armand felesége egy interjúban megerősítette: évek óta külön él férjétől. Az ismert színész és házastársa, Kautzky-Szemők Adrienn a Palikék Világa című műsorban mesélt arról, hogy ettől függetlenül továbbra sem váltak el hivatalosan, és a gyerekeiket is közösen nevelik.
Kautzky 2022 tavaszán jelentette be, hogy feleségével 22 év után külön költöztek egymástól, de akkor úgy gondolta, ez egy átmeneti időszak, amelyre mindkettőjüknek szüksége volt a két gyermekük születése és a hosszan tartó együttlét után.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ennyit kérne Jakupcsek Gabriella azért, hogy egy napig az asszisztense lehess – és uzsonnát is kell csinálnod
A műsorvezető poénból sorolta fel, mi mindent kellene csinálnia az asszisztensének. A korai keléstől a sminkcuccok bemutatásán át az országjárásig minden belefért.
Gene Simmons, a Kiss együttes basszusgitárosa nemrég egy különös ötlettel állt elő: fizetni kellene azért, hogy valaki egy napig az asszisztense lehessen. A #Bochkor című műsor egyik adásában ez a téma is szóba került, és a műsorvezető, Bochkor Gábor arra volt kíváncsi, mit szólnak ehhez a meghívott vendégek, illetve ők maguk mennyiért alkalmaznának valakit egy napra, és milyen feladatokat adnának neki.
Jakupcsek Gabriella is beszállt a játékba, és részletesen elmesélte, milyen lenne egy nap annak, aki asszisztensként mellette dolgozna.
Elmondta, hogy a nap már hajnalban indulna: az asszisztens fél hatkor kezdene, uzsonnakészítéssel. „Ez negyven éve mindennap így van” – tette hozzá.
Ezután bevezetné a gardróbba és megmutatná a sminkcuccait is.
„Ha befizet egy meglehetősen borsos összeget, akkor beviszem a gardróbomba, megmutatom neki a fürdőszobában a sminkcuccaimat. Ha kicsit belenyúl a zsebébe, akkor fel is próbálhat ezt-azt”
– mondta.
A feladatok között szerepelne a munkába való bekapcsolódás is: a gyakornok két-három órányi szabad időt kapna, amit Jakupcsek finanszírozna, mellé pedig egy turmix is járna.
Az asszisztensnek az itinerek alapján fel kellene készülnie a délelőtti tréningre is. Jakupcsek azt mondta, attól függően, milyen programja van aznap, Mosonmagyaróvárra vagy Trencsén vármegyébe utaznának, és a háromórás utat az asszisztens vezetné le.
Az előadás helyszínére érve a csomagtartóból ki kellene pakolni a dedikáláshoz szükséges könyveket, a nap végén pedig a búcsúajándék egy példány lenne az egyik könyvből, valamint egy közös fotó.
Bochkor megkérdezte, mennyit kérne mindezért.
„Tétjének kell lennie… Két és fél millió!” – válaszolta nevetve Jakupcsek, majd jelezte, hogy természetesen az egészet nem gondolta komolyan.
A stúdióban jelen lévő vendégek – Wossala Rozina, Lovász Laci és Bárdosi Sándor – jól szórakoztak az ötletelésen.
Gene Simmons, a Kiss együttes basszusgitárosa nemrég egy különös ötlettel állt elő: fizetni kellene azért, hogy valaki egy napig az asszisztense lehessen. A #Bochkor című műsor egyik adásában ez a téma is szóba került, és a műsorvezető, Bochkor Gábor arra volt kíváncsi, mit szólnak ehhez a meghívott vendégek, illetve ők maguk mennyiért alkalmaznának valakit egy napra, és milyen feladatokat adnának neki.
Jakupcsek Gabriella is beszállt a játékba, és részletesen elmesélte, milyen lenne egy nap annak, aki asszisztensként mellette dolgozna.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megyeri Csilla a Fókuszban beszélt arról, hogyan alakulnak a pénzügyek jelenlegi párkapcsolatában. Mint elmondta, olasz származású párja, Nicola „kicsit tradicionálisabb mintákat követ”. Úgy gondolja, hogy a férfi feladata a családfenntartás és az anyagi biztonság megteremtése, míg a nő dolga, hogy meleg étellel várja haza a párját, főzzön, mosson, takarítson, gyereket neveljen.
Megyeri szerint számára ez a rendszer is elfogadható, és jól érzi magát benne. Hozzátette, korábbi párjával, Molnár Zsolttal – akivel több mint tíz év után, tavaly augusztusban szakítottak – fele-fele arányban osztották meg a költségeket, és abban a rendszerben is jól működött.
„Nico az anyagi biztonságot megteremti, és én vagyok az, aki a meleg ételt az asztalra varázsolja, úgyhogy a bevásárlás az én feladatom. De hozzáteszem, ha mondjuk együtt megyünk el nagybevásárolni, akkor ő ezt is magára vállalja. Úgyhogy nagyon jó helyzetben vagyok. Jól jártam, megfogtam az Isten lábát!”
– fogalmazott a műsorban.
Azt is elmondta, számára mekkora segítséget jelent, ha a párja leveszi róla az anyagi terhet.
„Nagyon nagy segítség, ha egy férfi azt mondja: figyelj, kicsim, neked nem az a dolgod, hogy pénzt keress, hanem neked teljesen más dolgod van. Nem feltétlen a te feladatod, és ne legyen teher számodra, hogy anyagilag minden rendben legyen. Szerintem ilyen egy igazi férfi, aki leveszi a nő válláról ezt a terhet. (…) Hogy ha elmegyünk egy nyaralásra, akkor nem mondja azt, hogy »helló, add ide a felét«, hanem természetes számára, hogy ő állja a nyaralást, én meg természetesen viszek magammal költőpénzt.”
A randizási helyzetekkel kapcsolatban Megyeri Csilla úgy véli, ha egy pár moziba megy, akkor a férfinak illik meghívnia a nőt. Szerinte a nő a negyedik-ötödik alkalommal már felajánlhatja, hogy ő fizet.
Megyeri Csilla a Fókuszban beszélt arról, hogyan alakulnak a pénzügyek jelenlegi párkapcsolatában. Mint elmondta, olasz származású párja, Nicola „kicsit tradicionálisabb mintákat követ”. Úgy gondolja, hogy a férfi feladata a családfenntartás és az anyagi biztonság megteremtése, míg a nő dolga, hogy meleg étellel várja haza a párját, főzzön, mosson, takarítson, gyereket neveljen.
Megyeri szerint számára ez a rendszer is elfogadható, és jól érzi magát benne. Hozzátette, korábbi párjával, Molnár Zsolttal – akivel több mint tíz év után, tavaly augusztusban szakítottak – fele-fele arányban osztották meg a költségeket, és abban a rendszerben is jól működött.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Baukó Éva kihátrált az Ázsia Expresszből – Meglepő lépésre szánta el magát a TV2
Az Ázsia Expressz új évadának szereplőlistája egyre csak bővül, de Baukó Éva már biztosan nem lesz köztük. Az egykori valóságshow-sztár visszalépése után a TV2 új megoldást keresett.
Az Ázsia Expressz hatodik évadával kapcsolatban egyre több részlet derül ki. A rajongók már nagyon várják, hogy megtudják, kik lesznek azok, akik az új évadban hetekig küzdenek majd az extrém feladatokkal, az időjárással, az éhezéssel és a nincstelenséggel.
A biztos indulók között szerepel Curtis és menyasszonya, Barnai Judit, valamint Galambos Lajos lánya, Galambos Boglárka is, aki egy barátnőjével vág neki a kalandnak. A Bódi tesók, Megyer és Hunor szintén elfogadták a felkérést, így ők is részt vesznek a műsorban. WhisperTon viszont nem tudott megállapodni a TV2-vel a kalandrealityért járó gázsiról, ezért végül nemet mondott a felkérésre.
A TV2 stábjának sikerült meggyőznie Vastag Csabát és feleségét, Vastagné Domján Evelint, hogy csatlakozzanak a műsorhoz.
A legfrissebb hírek szerint összeállt a szereplők végleges listája,
amelyben egy színész páros, egy színésznő és egy családtagja, valamint két korábban sikeres sportoló is szerepel. Az ő kilétüket azonban egyelőre nem árulták el.
Korábban felmerült, hogy Lakatos Levente és Baukó Éva együtt alkotnak majd egy csapatot, azonban Éva végül visszamondta a szereplést, derítette ki a story.hu. Az író így egy olyan celebbel dolgozik majd együtt, akit nem ismer, és csak a műsor kedvéért állnak össze. Ez az új partner a Kőgazdag fiatalok című műsorból ismert Dulin Metta lesz, aki köztudottan imádja felfedezni a világot.
A hírek szerint a csatorna G.w.M exével, Nagy Melanie-val is tárgyalt, de vele sem sikerült megállapodniuk a műsorban való szereplésről.
Az Ázsia Expressz hatodik évadával kapcsolatban egyre több részlet derül ki. A rajongók már nagyon várják, hogy megtudják, kik lesznek azok, akik az új évadban hetekig küzdenek majd az extrém feladatokkal, az időjárással, az éhezéssel és a nincstelenséggel.
A biztos indulók között szerepel Curtis és menyasszonya, Barnai Judit, valamint Galambos Lajos lánya, Galambos Boglárka is, aki egy barátnőjével vág neki a kalandnak. A Bódi tesók, Megyer és Hunor szintén elfogadták a felkérést, így ők is részt vesznek a műsorban. WhisperTon viszont nem tudott megállapodni a TV2-vel a kalandrealityért járó gázsiról, ezért végül nemet mondott a felkérésre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pataky Attila nekiment Azahriah-nak: Hogy itt diktatúra van… Itt?! Öcsi, marháskodsz?
A 73 éves rocklegenda kemény szavakkal reagált a fiatalok rendszerkritikájára. Szerinte egy valódi diktatúrában nem lehetne stadionokat megtölteni és rendszerkritikus dalokat írni. Úgy véli, ma 90 százalékban szabadon élhetünk.
Pataky Attila egy videóban arról beszélt, hogy szerinte a mai fiatalok túl könnyen használják a „diktatúra” szót. Az Edda frontembere úgy látja, az oktatásban tisztázni kellene, pontosan mit jelent ez a fogalom.
„Nagy káosz van a fiatalok fejében. Diktatúráról ordibálnak, és veszett módon káromkodnak is mellé, és ez a nagyon menő. Hogy itt diktatúra van… Itt?! Öcsi, marháskodsz?”
– fogalmazott a 73 éves zenész.
Kritikájában konkrét személyt nem nevezett meg, de szavai alapján úgy tűnik, hogy Azahriah-ra utalt, aki tavaly háromszor is megtöltötte a Puskás Arénát.
„Hát hogy lehetne diktatúra, amikor három stadiont megtöltöttél, és annak a jóleső, általad megérdemelt gázsijával távozhattál haza? És ma is létezel, és azt csinálsz, amit akarsz, és gratulálok hozzá. De ne beszélj hülyeséget, hogy diktatúra, meg ilyeneket ne”
– mondta Pataky.
Ezután arról beszélt, mit jelent számára a diktatúra.
„A diktatúra ott kezdődik, hogy ha egy ilyen dalt megírtál volna a diktatúrában, először elvisz a rendőrség, utána bevisznek, péppé vernek, utána, ha bele mertél volna kötni Kádár Jánosba is, 4-5 méterre a föld alatt, egy cellában találtad volna magad, és vertek volna, és nem biztos, hogy előkerültél volna valaha is. Na, az a diktatúra, tudod?”
Pataky úgy fogalmazott: ma az emberek 90 százalékban azt csinálhatják, amit akarnak.
„Ez nem diktatúra, ez maga a szabadság, tudod?” – tette hozzá.
A videóban egy másik témáról is beszélt. Elmondta, hogy vannak ismerősei a svédországi Malmöben, és szerinte az a város „Dél-Afrika után az egyik legveszélyesebb ország lett” a rendszeres robbantások és támadások miatt.
Végül így zárta gondolatait: „Na, az ott a gáz, arról kéne egy dalocskát írni.”