Nem adtak le vészjelzést egy rádiócsatornán sem a Hableány és a Viking balesete idején
Egyik hajózási rádiócsatornán sem jeleztek veszélyhelyzetet a május 29-ei dunai hajóbaleset idején - közölte az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorfolyamában Tolnay Zoltán hajóskapitány, aki szintén szolgálatban volt a Dunán a tragédia idején.
A konkrét ütközést nem látták, ők a Lánchíd alatt voltak, a rádión pedig először azt hallották, hogy emberek vannak a vízben - ismertette. A hét ember kimentése szakszerűen zajlott - tette hozzá.
Kitért arra is, hogy a Viking Sigynnek kellett volna megkezdenie a kommunikációt a kisebb Hableánnyal. Tolnay Zoltán azt mondta, hogy a történtek mélyen megrázták a hajósokat.
Már korábban megírtuk, hogy a kapitány elmondása szerint a Viking csak azután jelentkezett, hogy maga alá gyűrte a Hableányt, de ekkor sem érthetően, egyetlen mondaton belül angol, német és orosz szavakat is használt. Tolnay maga is csak később, egy magyar nyelvű hajóközleményből tudta meg, hogy szerencsétlenség történt.
A luxushajó elektronikai navigációs rendszereinek adatai és a kormányállásban rögzített hangfelvétel is igazolja, hogy kísérletet sem tett az ukrán hajóskapitány a kapcsolatfelvételre.
Jurij C. előzetes letartóztatását egy hónapra rendelték el.