Nagy Feró: Vége a szakadt nosztalgiának

- A VOLT Fesztivál után vagyunk. Jól sikerült a koncert?

- Nagyon jó volt! Tömeg előtt játszottunk. Világosan látszik egyébként, hogy ez már új világ, már nem divat szakadtnak lenni, nem megy a blues. "Megyünk a sínek mellett." De hova? Nincs már sín, repülőgépeken járunk,

céltalan és igénytelen csavargás helyett autóval vagy milliós kerékpárral járnak az emberek. Ezt meg kell érezni, fel kell venni a ritmust. A korosztályomból sokan szidják a fiatalokat, hogy elveszik a lehetőséget. Ebben van valami, de mi milyenek voltunk 18 éves korunkban?

VIDEÓ: Csak térden állva - egy 1978-as dal egy 1988-as koncerten

- Változott a Beatrice közönsége? Más, mint mondjuk 10, 15 vagy 25 éve?

- A mi közönségünk kicsit más, mivel hozzánk azért jönnek idősebb rajongók is, olyanok, akik nem jöttek 15-20 éve. Sokszor egy drágább koncerten is ott vannak, mert most már megtehetik. Mi olyan szerencsések vagyunk, hogy bennünket a fiatalabb korosztály is szeret. Ezt pedig annak köszönhetjük, hogy szerepeltem egy tehetségkutató műsorban.

Ez a munka hatalmas népszerűséget hozott. Megdöbbentő volt számomra, hogy a műsor előtti ismertséghez képest a műsor után mennyien mozdultak rá arra az ideológiára, gondolatvilágra, amit a Beatrice képvisel. A tévében hála istennek hagyták, hogy önmagam legyek, nem kellett szerepet játszani.

- Egészen más rétegeket sikerült megszólítani az X-Faktor óta?

- Természetesen. Nem véletlenül változott meg a zenekar neve is Nagy Feró és a Beatricére, mert a Nagy Ferót többen ismerik, mint a Beatricét. Így a legkisebb faluban is azonnal be tudnak bennünket azonosítani.

- Mit jelent az Ön számára a Beatrice?

- A családom, a mindenem. Nagyon sokat járunk össze, a feleségekkel is, a gyerekek kezdenek öregedni. A legfontosabb az életünkben. És ez tart el bennünket az év java részében, ha éppen nincsen olyan szerencsém, hogy filmet forgatok, vagy nincsen showműsor, melyben részt veszek.

- A saját szerepét hogyan látja a magyar rockzenében?

- Nem értékelem túl. Nehéz erről beszélni. Mindig az utókorra marad az ítélet.

Ötven év múlva majd meglátjuk, lesz-e valaki, aki emlékszik rám. Ha nem, akkor jól éreztük magunkat itt a 21. század elején, és kész.

Bár van egy olyan gyanúm, hogy sikerült azért néhány olyan nótát írtunk, amely, ha mondhatom, örökérvényű, mert már harminc éve működik.

- Melyek ezek? A Jerikó vagy a Nagyvárosi farkas?

- Nem, azok egy generáció számára jelentettek valamit, amikor a sorok között kellett olvasni, de ez a generáció lassan kihal, és most már nyíltan lehet énekelni bármiről. Az igazán sikeres dalok azok, amelyeket átvesz a vendéglátóipar, és amelyeket játszanak a lakodalmas zenekarok. Ha oda átkerül valami, akkor az jó eséllyel ott is marad – bár tudom hogy ez furcsa egy rockzenész szájából.

Nekünk 8-10 ilyen dalunk van, mint például a 8 óra munka, ami tipikus házibuli nóta: egy pálinka után mindenki üvölti, mindenki erős lesz és bátor. Megkérdezte valaki, hogy ez engem nem zavar? Azt feleltem, ne hülyéskedj, állatira örülök. Egyébként nem azért írtam, hogy majd egyszer részegen üvöltözzék. Hanem azért, mert számon akartam kérni, amit a múlt rendszerben ígértek: megvalósul a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás. De soha nem 8 óra volt a munka, vagy nem volt ideje elkölteni a pénzt, amit keresett, hát fogta magát, és elitta. Akkor úgy gondoltam, ezzel kicsit tudom froclizni a kommunistákat.

VIDEÓ: A 8 óra munka hivatalos klipje:

- A zenekar jelenlegi felállása mikorra alakult ki?

- Hat éve, amikor a fiam lett a zenekar dobosa. Volt egy kis problémánk a régi dobossal. A fiam pedig hat éves kora óta dobol, bár nem a zenekarral kezdte. Amíg kicsi volt, érdekes színfoltja volt a koncerteknek. Bejött egy kis emberke, és dobolt. Aztán egyre többször került be a dobos helyett. Ezt leszámítva a Beatrice ebben a felállásban húsz éve működik, időnként pedig közreműködő zenészeket hívunk a koncertekre.

- A közönség hogyan fogadta a változásokat?

- Egy cinikus megközelítés szerint mindegy, ki zenél. Elsősorban a főhősnek kell ott lennie, az meg majdnem mindegy, ki veri a dobokat és ki játszik a gitáron. Megszokott dolog a szólistáknál, hogy időnként változik körülöttük a zenekar. Én viszont csapatjátékos vagyok, a csapatban hiszek - még akkor is, ha én vagyok a főhős.

Sőt, folyamatosan hajtom a többieket, hogy időnként legyen kiugrási lehetőségük, például egy nótában ragadja meg egyedül a hatalmat, és egy szólóban legyen övé a színpad, ismerjék meg, szeressék meg. Ettől mi még egy csapat maradunk. Nem árt, ha a gitárosunkra például azt mondják, Magyarország első tíz gitárosa között van.

Laczik Feró; Az előző képen: Magasvári Viktor

Nagy Hunor Attila

- Most nehezebb koncertezni, mint mondjuk 25 éve? Eltekintve azoktól az időktől, amikor a Beatrice nem juthatott fellépési lehetőséghez.

- Nem tudom, nehezebb-e, de az biztos, hogy nagyon meg kell becsülni a koncert lehetőségeket, és meg kell küzdeni értük. Nem elég, ha a menedzser a szívét-lelkét beleadja. Nekünk kell a színpadon olyan dolgokat művelnünk, ami bevonzza a közönséget, ami sikert hoz, amibe beleszerethetnek.

Itt van például Fluor Tomi, aki csinált egy tízmilliós Mizu-mizut, és most alapított egy zenekart. Azért értékelem a munkáját, mert iszonyatos telt házakkal mennek a koncertjei.

Sokan leértékelik. De én mindig azt mondom: rengetegen vannak a fellépésein, akkor miről beszélgetünk? Akkor ő egy tehetséges ember.

- Számon kérik a zenekaron a régi lázadást?

- Nem akarunk szomorúságot terjeszteni, nem akarjuk a Földet megmenteni. Ez egy buli, ahova azért megyünk el, hogy jól érezze magát a közönség, és mi is jól érezzük magunkat. Úgy is fogalmazhatok: szórakoztató zenekar vagyunk. Attól lehet rock and roll, amit játszunk. Mint a mai Rolling Stones.

Inkább azt kérik számon időnként – bár ez egyre ritkább –, hogy nem ingyen, szeretetből zenélünk. Nemrég szervezési hiba miatt elmaradt egy fellépésünk. A Facebook-oldalunkon valaki aki azt írta, régebben elmentünk volna ingyen is. Valószínűleg egy öreg rocker morgott. Nem válaszoltam rá. Takáts Tamás válaszolt neki, hogy amíg a zenész nem kapja ingyen az áramot, a vizet, meg a kenyeret, addig pénzt fog kérni a fellépésért. A közönség nagyobb része egyre tudatosabb, és tisztában van vele, mivel jár a zenészélet, hogy pénzbe kerülnek a hangszerek, a húrok, és benzin kell a kocsiba, hogy eljussunk a koncertre.

VIDEÓ: Őrületes Rock n Roll:

- A magyar rockzene sokat változott az elmúlt negyven évben?

- Szerintem nem. Inkább az arcok változtak, újak jöttek. Szomorú, amikor valaki hirtelen eltűnik. Ma gyorsan a csúcsra lehet jutni – bár az sem könnyű –, de nem egyszerű ott maradni.

- Mi tarthat életben egy olyan együttest, mint a Beatrice, amelynek több évtizedes történelme van?

- Nagyon sokat segít bennünket a Beatrice legendája, és az elmúlt 40 év zenei termése. Szerencsére olyan dalokat is játszhatunk, feldolgozhatunk, amelyeket más együtteseknek írtam. Kiváló barátaim a Bikini tagjai, és két nótát is átvettem tőlük a műsorba – másképp játsszuk, mint ők.

A folyamatos megújulás miatt nemrég írtunk a basszusgitárosommal, Laczik Feróval egy rappelős dalt, de ez a műfaj nekem nem áll jól. A fiam, a dobos és a kisegítő gitáros vállalta, hogy megtanulja a szöveget. Hatalmas sikere volt. Ők ketten lehetnek rapperek, mert még huszonévesek, és jól áll nekik. Ugyanakkor nem egy 50 Cent nóta lett, hanem rock and roll.

VIDEÓ: Kollektív elhülyülés

- A műsor is változik?

- Mindig. A koncertek valamelyest improvizatívak, nincsen előre meghatározott műsorrend, amelyhez ragaszkodunk. Koncerthangulat van, amelynek hevében helyszínen alakul a műsorrend. Időnként ki is maradhatnak olyan dalok, amelyeket a közönség szeret. Akkor jó, ha a közönség szinte végigénekli a koncertet. Ez számunkra megfelelő visszajelzés.

- Soha nem érezte, egyetlen percre sem, hogy elfáradt, pihenne, nem jönnek a dalok?

- Dehogy! Ha most itt az asztalnál üldögélhetnék pár órát, biztosan elővenném a gépemet, és belejavítanék félkész szövegekbe. Időnként azon gondolkodom, hogyan lehetne lebutítani a szövegeket.

- Mi ennek az oka?

- A mai ingerküszöb sajnos elég alacsony. Hallgatok sokféle zenét, hogy milyen szövegeket énekelnek zenekarok, és időnként nem értem: valóban ennyi lenne az egész? Ez egy fél évre elég, de aztán vége, nem hordoznak információt. Nincs bennük olyasmi, ami az én életemben is volt: költészet. A vers mellett könnyen elmegy az ember, aztán egyszer csak megtalálja, és azt mondja:

Utánanézek már! Vannak jobbak nálam? És akkor rájön, hogy vannak. Amikor Adyt felfedezed, rácsodálkozol, mennyire jó.

- A zenekar ebbe az irányba próbál menni?

- Megpróbáljuk az általunk fontosnak tartott értékeket közvetíteni, és ezek között szerepelhet Ady is. Például átemelek sorokat költőktől. Éppen egy új nótán dolgozom, amelyben József Attilától idézek. Remélem, egy-két emberben felkeltjük az érdeklődést a költészet iránt. Időnként ezért kell meríteni mindenhonnan. Hirdetni kell Márait. Folyamatosan a köztudatban kell tartani költőinket, íróinkat.

- Mennyiben kell másképp megközelíteni a szövegeket, mint az 1970-es, 80-as években?

- Most már ki lehet énekelni bármit. Csak az nem biztos, hogy jó. A követendő példa olyan, mint amit Dsida Jenő művelt a Psalmus Hungaricusban: "Vagy félezernyi dalt megírtam/s e szót: magyar,/még le nem írtam." Eddig tulajdonképpen lehetne popszöveg is. Na, most jön a ravaszsága, amikor a szexről kezd el szólni a dolog. Hogyan fogalmazza meg? "Csábított minden idegen bozót,/minden szerelmet bujtató liget."

Amikor ezt megláttam, azt mondtam: Istenem! Egy egyszerű rockzenész mit írna? "Á, én nem is tudtam, hogy magyar vagyok, annyi csaj volt itt, mind meg kellett dugni." Dsidától ezt kell megtanulni: "Csábított minden idegen bozót,/minden szerelmet bujtató liget." Milyen szépen fogalmaz! Na, ettől költészet a költészet. Meggyőződésem az is, hogy

- Egy rockzenész tényleg tehet valamit a magyar kultúráért a színpadról?

- A koncertjeinken az utolsó dal után, a végén zárásként, miután meghajoltunk, Ady imádsága megy, annak idején még Illés Lajos zenésítette meg, én pedig beemeltem a műsor végére.

Adja meg az Isten,

Mit adni nem szokott,

Száz bús vasárnap helyett

Sok, víg hétköznapot,

Adja meg az Isten.

Ahogy a közönség kiabál, hogy vissza, vissza, nagy a zaj. Elkezdek énekelni, és hirtelen csend lesz. Látom az áhítatot, a döbbenetet: most mi történt? Amikor felhangzik az utolsó sor is: Adja meg az Isten, a közönség fölszabadul és elszabadulnak az indulatok. Ezek fontos pillanatok. A rádiók úgysem fogják játszani ezt a dalt, de a közönség megtanulja, már sokan velem éneklik. És tessék, eljutnak Adyhoz, anélkül, hogy azt mondtam volna nekik, tessék Adyt olvasni.

Ha tetszett az interjú, nyomj egy lájkot!