A modell akkor elmondta, azután műtette meg a melleit, hogy ki kellett venni az egyik petefészkét egy ciszta miatt, ekkor pedig a hasizma és a bőre is szétszakadt. Úgy érezte, csorbult a nőiessége, és azt gondolta, a mellimplantátum talán helyrebillenti az egyensúlyt. Három évvel ezelőtt műttette meg a melleit, ám akkor egy olyan implantátumot kapott, ami akkor még az egyik legnépszerűbb fajta volt, tavaly viszont visszahívta a gyártó, mert kiderült, hogy egy speciális rákfajtát (BIA - ALCL) okozhat. Erről viszont neki nem szólt senki.
Polgár Kriszta úgynevezett mellimplantátum-betegségben szenvedett, amely különböző egészségügyi problémákat okozott nála: fejfájás, pattanások, ételtolerancia, hányinger, reflux, pajzsmirigygondok stb.
A modell végül idén februárban kivetette az implantátumokat, mert nem akarta, hogy azok még nagyobb bajt csináljanak a szervezetében.
"Megbántam, hogy berakattam? Nem, mert az akkori lelkiállapotomon segített. Máshogy döntöttem volna, ha tudatában vagyok mindannak, aminek ma? Nagy eséllyel igen"
Először beszélt mellműtétjéről Nádai Anikó. A műsorvezető hétfőn kérdezz-feleleket tartott Instagram-oldalán, ahol a követői bármilyen témában tehettek fel neki kérdéseket. Valaki pedig arra volt kíváncsi, mekkora melleket "kapott" Anikó, és ki műtötte meg.
A műsorvezető erre ezt válaszolta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotógaléria: Ők alkotják a Miss Universe Hungary idei döntős mezőnyét
A Miss Universe Hungary szervezői közzétették a 2026-os verseny tizenkét döntősének névsorát, és képeit. A versenyzőkre június 11-től felkészítő tábor vár, a finálét pedig június 19-én rendezik.
Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.
A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:
Czakó Zsaklin, Gere Bernadett, Hotya Fanni, Kiss Kamilla, Kálmán Dorina, Mészáros Alexandra, Óvári Kinga, Pálkovács Kamilla, Puy Zsófia, Szabó Anna, Szilágyi Cintia és Zsanai Mia.
A döntősökre a következő napokban egy intenzív felkészítő tábor vár. A június 19-i finálé tétje nem csupán a korona és a hazai cím, hanem az is, hogy a győztes képviselheti Magyarországot a Miss Universe nemzetközi világdöntőjén.
Mutatjuk a 12 hölgyet!
Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.
A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
65 évesen meghalt A Keresztapa III. színésze – három hétig küzdöttek az életéért, végül a családja hozta meg a legnehezebb döntést
Anthony Guidera szombaton, kaliforniai otthonában hunyt el, miután májusban leállt a szíve. A színészt három hétig tartották életben, de korábbi kérésének eleget téve a családja engedélyezte az életfenntartó kezelés leállítását.
Három hétig tartották életben gépekkel, végül otthonában, családja körében halt meg 65 évesen Anthony Guidera, akit a legtöbben A Keresztapa harmadik részéből ismerhettek.
A színész pályája rövid volt, de a Species – A lény című filmben látott, MTV-díjas csókja a kilencvenes évek egyik kultikus mozis pillanatává tette.
Guidera még májusban esett össze kaliforniai otthonában, miután leállt a szíve. Kórházba szállították, ahol három hétig gépekkel tartották életben – írta a Page Six.
Korábbi kívánságának megfelelően a család úgy döntött, lekapcsolják az életfenntartó berendezésekről, és hazaszállították, ahol szombaton elhunyt.
Halálának pontos oka egyelőre ismeretlen, az orvosok sem tudták megállapítani, mi okozta a hirtelen rosszullétet.
A hírt felesége, Valarie jelentette be, aki egy fiút, Nicket nevelt a színésszel. A nő szombaton a Facebookon osztott meg egy közleményt férje haláláról, amelyben a család gyászáról írt.
„Nehéz szívvel jelentjük be szeretett Anthony hirtelen távozását. Összetörtek vagyunk, és próbálunk levegőhöz jutni a felfoghatatlanban, pillanatról pillanatra haladunk. Kérjük, őrizzétek ezt az örök fényt a szívetekben, és imádkozzatok családunkért.”
Valarie egy korábbi, apák napi bejegyzésében azt írta, férje „nem csupán apa, hanem az álmok igazi inspirálója”.
Guidera első filmszerepét 1990-ben, az A Keresztapa III-ban kapta, ahol egy Anthony nevű testőrt alakított. A kilencvenes években olyan kasszasikerekben tűnt fel mellékszereplőként, mint A szikla vagy az Armageddon.
Legismertebb jelenete a Species – A lény című sci-fi horrorhoz kötődik, amelyben Natasha Henstridge-dzsel váltott csókjáért (cikkünk borítóképén) 1996-ban elnyerte az MTV Movie Awardot a legjobb csók kategóriában. Utolsó filmes szerepe 1999-ben, a The Annihilation of Fish című filmben volt, ahol egy fegyverárust alakított.
Három hétig tartották életben gépekkel, végül otthonában, családja körében halt meg 65 évesen Anthony Guidera, akit a legtöbben A Keresztapa harmadik részéből ismerhettek.
A színész pályája rövid volt, de a Species – A lény című filmben látott, MTV-díjas csókja a kilencvenes évek egyik kultikus mozis pillanatává tette.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt Majka, miután szombaton elmaradt egy mosonmagyaróvári koncert, amit vele hirdettek
A rapper tisztázta, miért nem jelent meg a hétvégén Mosonmagyaróváron, ahol elvileg fellépett volna, de akkor már Törökországból jelentkezett be. Szerinte ők nem tehetnek arról, hogy a szervezők lefújták a koncertet, hiszen szerződést sem kötöttek velük.
Sok rajongó a törökországi nyaralásnak tudta be, hogy elmaradt Majka szombati, mosonmagyaróvári koncertje. A rapper azonban tisztázta a helyzetet. Szerinte a valóság az, hogy a fellépésről nem is született végleges megállapodás a szervezőkkel, akik egy kezdeti érdeklődés után többet nem is keresték.
„Korábban érkezett tőlük egy megkeresés, hogy van-e ebben az időszakban szabad időpontunk. Elvileg lett volna, de ezzel véget is ért a projekt, többet nem kerestek, konkrétum nem történt, mi meg sem hirdettük ezt a fellépést”
A nyárnyitó rendezvény törléséről a szervezők hivatalos közleményt adtak ki, de a döntés hátteréről sem szakmai, sem személyes indokokat nem közöltek. A jegyek árát az OneTicket rendszere automatikusan visszatérítette a vásárlóknak, a szűkszavú kommunikáció és a váratlan lemondás azonban nagy csalódottságot váltott ki a rajongók körében.
„Mi nem tehetünk semmiről, szerződésünk sem volt a szervezőkkel” – állítja Majka.
A rapper a hétvégén egy családi nyaralásról, a törökországi Belekből jelentkezett be az Instagram-oldalán. A poszt miatt sokan azt feltételezték, hogy a külföldi utazás miatt maradt el a mosonmagyaróvári fellépés.
Ugyanakkor pénteken a rapper és csapata nagysikerű koncertet tartott Pécsen, ahol a rossz idő ellenére is teltházas bulit tartottak a Káptalan Kertben. Majka a fellépésről azt írta: „Szakadó eső, csoda helyszín & közönség! Köszönöm Pécs!”
Sok rajongó a törökországi nyaralásnak tudta be, hogy elmaradt Majka szombati, mosonmagyaróvári koncertje. A rapper azonban tisztázta a helyzetet. Szerinte a valóság az, hogy a fellépésről nem is született végleges megállapodás a szervezőkkel, akik egy kezdeti érdeklődés után többet nem is keresték.
„Korábban érkezett tőlük egy megkeresés, hogy van-e ebben az időszakban szabad időpontunk. Elvileg lett volna, de ezzel véget is ért a projekt, többet nem kerestek, konkrétum nem történt, mi meg sem hirdettük ezt a fellépést”
„A karjaimban halt meg” – Gálvölgyi János felidézte a drámai pillanatokat, amikor Márkus László meghalt
Gálvölgyi János felidézte Márkus László utolsó perceit, aki egy szilveszteri műsor felvételén lett rosszul. A színészlegenda ma lenne 99 éves, ez alkalomból Bodrogi Gyula is megemlékezett a pályatársról.
„A karjaimban halt meg” – Gálvölgyi János közel negyven év után is élesen emlékszik azokra a pillanatokra, amikor Márkus László, a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja összeesett az öltözőben.
A legendás színész most lenne 99 éves. Ennek alkalmából idézte fel a drámai eseményeket a pályatárs, Bodrogi Gyulával együtt a Blikknek.
Gálvölgyi János elmesélte az 1985. december 30-i este történéseit. A Kongresszusi Központban egy szilveszteri műsor felvételére készültek éppen, ahol többek között ők is szerepeltek: „Beléptem az öltözőbe, ő ott ült a kanapén. Majd hirtelen hátradobta magát, elkezdett agonizálni. Mesterségesen lélegeztettük az ügyeletes orvossal, aztán megjött a mentő és kiküldtek”.
„Éreztem, hogy már a karjaimban meghalt…” – mondta a színész.
Bodrogi Gyula is ott volt aznap este. Elmesélte, hogy a kollégák először azt hitték, Márkus csak a szokásos módon viccel, de hamar kiderült, hogy a helyzet drámai. Az öltözőből kilépő Gálvölgyi és Körmendi János már sápadt arccal léptek és mondták, hogy Márkus rosszul lett.
„Hiába jött gyorsan a mentő, Laci már soha nem tért magához.”
Bodrogi szerint a „Színészkirály” felirat a sírján találó, de ő inkább „abszolút színésznek” nevezné. Szerinte Márkus László maximalista volt, aki nem viselte el a tehetségtelenséget és a középszerűséget.
„Ha valaki vagy valami nem tetszett neki, finoman, de annál fájdalmasabban, maró gúnnyal beszélt róla. Megszámlálhatatlan embert sértett meg” – emlékezett vissza Bodrogi.
Elárulta, hogy olykor még provokálták is a színészt. „Emlékszem, Szentendrén, a Duna-parton ültünk egy tábortűz körül, és direkt bedobtunk neki neveket, ő pedig gúnyos megjegyzéssel válaszolt” – mesélte.
A Kossuth-díjas Márkus László 58 évesen hunyt el. Leukémiával küzött, a szakmában tudtak róla, de ő maga nem beszélt a betegségéről, és zokszó nélkül viselte a kezeléseket, miközben folyamatosan játszott. Utolsó napján is fellépésre indult, de már a taxiban sem érezte jól magát. Miután az öltözőben rosszul lett, a Tétényi úti kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.
„A színpadon vagyok az igazi, az életben szerepet játszom…” – mondta egyszer magáról.
A színész magánéletéről szinte semmit nem lehetett tudni, csak annyit, hogy az édesanyjával élt. Az élete a színészet volt, színházban, filmben. Pályatársai szerint sokszor kibírhatatlan volt, és voltak többen, akik rettegtek a gúnyos, maró megjegyzéseitől.