SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Most már pofán vághatom” – Johnny Depp ezzel viccelődött az Amber Hearddel való esküvője napján

Amber egyik közeli barátja idézte fel, mit mondott neki Depp az esküvő napján. A színész igencsak zavarba jött a vallomás után.


Kedden folytatódtak a tárgyalások Johnny Depp és Amber Heard ügyében a virginiai Fairfax állam bíróságán. Ezúttal Amber egyik közeli barátjának, iO Tillett Wright-nak, még januárban tett vallomását hallgatták meg - írja a People magazin. A tanú elmondta, hogy Depp-pel is barátságot ápolt a filmsztár és Heard kapcsolata alatt, majd hozzátette: soha nem volt személyesen tanúja fizikai bántalmazásnak.

„Ahogy visszasétáltunk a szertartásról Johnny-val gratuláltam neki, hogy megcsinálták. Ő pedig azt mondta: 'Összeházasodtunk - most már pofán vághatom, és senki sem tehet ellene semmit'”

- idézte fel Wright beszélgetését az esküvőn a színésszel.

A tanú visszaemlékezett arra is, hogy Depp annyira szerelmesnek érezte magát, szinte beleőrült. Wright paranoiásnak írta le Johnnyt, aki szerinte sokszor féltékenykedett, valamint többször azt hitte, Amber megcsalja őt. A vallomás alapján a színész ilyenkor önkívületi állapotba került és vigyáznia kellett hogyan viselkedik, nehogy összevesszenek.

Depp zavarba jött a vallomástól, majd sötét humorérzékével magyarázta az esetet. Hasonlóan egy korábbihoz, amikor kiderült, hogy a színész egy barátjának üzenetben ezt írta exfeleségéről: "Remélhetőleg annak a p*csának a rothadó holtteste egy Honda Civic kib*szott csomagtartójában bomlik!" Depp itt is kiemelte, hogy nem büszke a történtekre.

Ugyanakkor vallomásaiban többször megerősítette, nem bántalmazta Ambert:

„Én magam soha nem jutottam el odáig, hogy bármilyen módon bántottam volna Heard kisasszonyt, és soha életemben nem is ütöttem meg egyetlen nőt sem.”

Ezután Heard újra vádaskodni kezdett, azt állította, hogy Depp nem sokkal az esküvőjük után találkozott egy exével:

„Láttam, hogy elment a házához, miután összeházasodtunk. Miután leszállt Los Angelesben, azt hiszem másnap elment ennek a nőnek a házába, akivel szexuális kapcsolata volt.”

Heard 2016. május 23-án adta be a válókeresetet, a bejelentés előtti estén pedig meghívta barátját, James Francot a lakására, amit maga a nő is megerősített. Depp azt vallotta, hogy gyanította, Heardnek viszonya van a színésszel. Amber azonban elutasította ezt, miszerint Depp gyűlölte Francot, akivel viszonya nem volt, csak nagyon jó barátok lettek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Eltört a mécses Galambos Lajcsinál, amikor meglátta, mennyi az első nyugdíja
Galambos Lajos a 65. születésnapját még lazán vette, de a banki értesítés láttán könnyek szöktek a szemébe. A trombitaművész őszintén bevallotta, mekkora összeg érkezett a számlájára, ami messze elmarad az átlagtól.


„Kissé megkönnyeztem” – vallotta be Galambos Lajos, miután február közepén megérkezett az első nyugdíja. A Dáridó atyja január 25-én töltötte be 65. életévét, de a nagy napnak nem tulajdonított különösebb jelentőséget, az igazi érzelmi pillanatot a banki értesítés hozta el. „Azonban amikor a nyugdíjfolyósítótól megkaptam az első utalást, nem tagadom: kissé megkönnyeztem – mondta a Blikknek Lajcsi. – Belül egyáltalán nem érzem magam nyugdíjasnak.”

A trombitaművész nem titkolózott, őszintén elárulta, mekkora összegről van szó. „Csaknem fillérre pontosan kétszázezer forint lett a nyugdíjam” – közölte. Ez az összeg nem éri el a jelenlegi, 261 ezer forintos magyarországi átlagnyugdíjat. Lajcsi hozzátette, hogy nem foglalkozik azzal, hogy ez sok vagy kevés.

„Nem akarok szenteskedni vagy képmutató lenni, de mindenki tudja, hogy nem ebből a nyugdíjból fogok élni hónapról-hónapra. Fellépni járok, vannak befektetéseim, ingatlanjaim, tévéműsorokat tervezek, vagyis jól élek.” Az alacsonyabb összeg oka, hogy a zenész pályája nagy részében egyéni vállalkozóként, a kezdeti zenekari időszakot leszámítva, szinte végig minimálbérre volt bejelentve.

A nyugdíj mellett az élet nem állt meg számára, sőt, továbbra is rendkívül aktív. „Ugyanúgy járok fellépni, csinálom a ház körüli dolgokat, építkezem a tavunknál, szervezem a Dáridót, mintha mondjuk a negyvenes éveimben járnék” – fogalmazott. A Dáridó szilveszterkor sikeresen tért vissza a TV2 képernyőjére, és Lajcsi további adásokat is tervez. Televíziós szereplései is folytatódtak, legutóbb A Nagy Duett műsorában lépett fel, ahonnan február 16-án elsőként esett ki párjával.

A munka mellett a magánélete is mozgalmasan telt az elmúlt időszakban. Tavaly áprilisban került le róla a nyomkövető, amivel véget ért a reintegrációs őrizete, első útja pedig a temetőbe vezetett. A közelmúltban, február végén ért véget a kapcsolata fiatal barátnőjével is. A zenésznek felesége, Boglárka másfél évvel ezelőtti halálával is meg kellett küzdenie. Mivel már korábban elváltak, a törvények szerint özvegyi nyugdíj nem jár neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Félelmetes ez a hülye nő, nem érdekel, ki mit gondol!” - Bakács Tibor nekiesett Tóth Gabinak egy 22 éves Megasztár-titok miatt
Az egykori zsűritag nem kímélte Tóth Gabit, miután az énekesnő manipulációval vádolta a 2004-es Megasztár készítőit. Bakács nemcsak hazugsággal vádolta az énekesnőt, de egyenesen a pokolra küldte.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 27.



„Semmi nem igaz ebből. Semmi. Félelmetes ez a hülye nő, nem érdekel, ki mit gondol!” – illette kemény szavakkal Tóth Gabit Bakács Tibor, miután az énekesnő súlyos állításokat fogalmazott meg a Megasztárral kapcsolatban. A TV2 egykori tehetségkutatójának első évadában zsűriző kritikus a story.hu kérdésére reagált, határozottan cáfolva, hogy a műsorkészítők azon dolgoztak volna, hogy ne Tóth Vera, hanem Oláh Ibolya nyerjen. Bakács egy akkori beszélgetést is felidézett.

„A Presser, én és még páran arról beszélgettünk, hogy mekkora hátrány, hogy a Tóth Vera nem vékony. Mire Presser azt kérdezte, hogy a »nagybőgővel mi a problémátok?« Tisztán emlékszem erre a mondatra. Tehát

semmi nem igaz abból, amit Tóth Gabi mond. Össze-vissza hazudozik, de majd elkárhozik a pokolban”

– jelentette ki. A zsűritag Oláh Ibolyáról is megosztotta a véleményét: „Egy rettenetesen nagy probléma volt vele, amire hamar rájöttünk. Mentálisan nem volt jó állapotban. Állandóan krízishelyzetekbe menekült, amire számtalan példát tudnék mondani. Egyszer például hat órát váratta Pici bácsit. Tehát

Ibi hiába tehetséges, ha mellette nem szorgalmas, nem alázatos!”

– mondta Bakács.

A vita azután robbant ki, hogy Tóth Gabi a Hotel Lentulai podcastben februárban arról beszélt, nővére komoly ellenállásba ütközött a műsor idején.

„Szegény tesómnál mit küzdöttek, hogy ne a tesóm nyerjen...”

– fogalmazott az előadó. „Amikor a tesóm volt a Megasztárban, én akkor ugye még csak nézőként szurkoltam neki. Elképesztő mennyiségű ellenállást kapott, hogy az Ibolya nyerjen. De mégis a nép, az emberek a testvéremben látták meg azt, hogy ő érdemli ezt meg” – emlékezett vissza Gabi a 22 évvel ezelőtti eseményekre.

A Megasztár első szériájának döntőjét 2004. április 3-án tartották, ahol a nézői szavazatok alapján Oláh Ibolyával szemben végül Tóth Vera győzött.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miközben ByeAlex magányosan gyászolja a kapcsolatukat, volt párja egy titokzatos férfival utazott Thaiföldre
Rákóczi Benjamina látszólag pillanatok alatt túltette magát a szakításon, és máris a napfényes Thaiföldön élvezi az életet. A dögös fotókat azonban valaki készíti, a rajongók pedig már tudni vélik, melyik híres zenész kísérte el az útra.


Rákóczi Benjamina, ByeAlex egykori kedvese egy távoli országban, egy forgatáson építi tovább a karrierjét, a rajongókat azonban egyetlen kérdés foglalkoztatja: egyedül vágott neki az útnak, vagy egy titokzatos társ is vele tartott a repülőn? A modell egy reklámforgatás miatt hagyta el az országot, ami azonnal beindította a találgatásokat – írta a Borsonline.

A szakítás hírét ByeAlex jelentette be január elején egy közösségi médiás posztban. „Úgyis kiderülne… Jaminával már nem alkotunk közös párost, így 4,5 év után” – fogalmazott akkor a zenész, akivel a „Berúgni” című klip forgatásán ismerkedtek meg. „Meglátam és éreztem, hogy közünk lesz egymáshoz” – emlékezett vissza korábban Alex a kezdetekre.

A kapcsolatot egy viharos időszak előzte meg, tavaly novemberben ugyanis ByeAlex drogbotrányba keveredett: a rendőrség házkutatást tartott nála és kábítószer-birtoklás gyanúja miatt ki is hallgatták. Míg a modell a szakítás óta láthatóan kivirult, és a követői szerint ezzel végre kilépett a zenész árnyékából, addig az énekes a hírek szerint magányosan tölti a mindennapjait.

Benjamina most a hírek szerint Thaiföldön dolgozik, a kommentelők azonban máris gyártják a teóriákat: vajon ki tartja a kamerát a dögös fotók készítésekor? A találgatások nem alaptalanok, hiszen a modell korábban olyan nevekkel dolgozott együtt, mint BSW Matyi vagy éppen Missh, így a rajongók rögtön arra gyanakodtak, most is egy híres rapper oldalán tűnhet fel.

Benjamina egyelőre hallgat, és a posztjai titokzatosak, a következő hetek fotói pedig választ adhatnak a nagy kérdésre: szingli maradt-e a modell, vagy tényleg egy új fejezetet nyitott az életében, messze ByeAlex világától.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Még az unokáimmal sem bírtam találkozni” – Dudás Miki édesanyja összetört a gyásztól, tíz kilót fogyott fia elvesztése óta
Az asszony rövid időn belül a férjét és a fiát is eltemette, most a munkába próbál kapaszkodni. Retteg attól, hogy a családi virágboltban újra és újra össze fog törni az emberek érdeklődése és részvétnyilvánításai miatt.
DKA - szmo.hu
2026. február 27.



Egy év alatt temette el a férjét, majd az imádott fiát is, most pedig a gyász kellős közepén kell kinyitnia a családi virágboltot, mert jön a nőnap. Dudás Miklós világbajnok kajakos édesanyja a feldolgozhatatlan fájdalom mellett a megélhetés terhét is a vállán cipeli.

„Még mindig nem hiszem el, hogy Miki nincs többé”

– kezdte megrázó vallomását az elhunyt olimpikon édesanyja a Borsnak.

A 34 évesen, január elején elhunyt sportolót budapesti otthonában találták meg, miután szerettei napokig nem érték el. A tragédia egy szinte felfoghatatlan veszteségsorozat utolsó állomása volt a család életében. Dudás Miki édesapja tavaly februárban hunyt el, miután egy benzinkúti támadás következtében hónapokig kómában feküdt.

„Ez egyszerűen feldolgozhatatlan, alig egy év alatt vesztettem el imádott férjemet és az imádott fiamat”

– mondta az édesanya, aki elárulta, a férje halála után fia teljesen összetört. „Ha ő élne, a fiam is élne. Teljesen tönkretette a tragédia, hogy látta az egészet, a támadást, hogy fogta édesapja fejét, állandóan azt mondogatta, hogy nem tudott neki segíteni.”

A gyászoló édesanyán hatalmas a nyomás. A családi virágüzlet december 31. óta zárva tart, de a közelgő nőnap miatt muszáj kinyitnia, onnan van a család bevétele.

„De rettegek, ott mindenki ismer minket, mindenki tudja mi történt, jönnek majd, kérdezik, hogy vagyok, részvétet nyilvánítanak, tudom, hogy törődésből, de én újra és újra össze fogok törni, nagyon nehéz lesz!”

– magyarázta.

A fájdalom fizikailag is megviselte, tíz kilót fogyott. Állítása szerint a fia elvesztése utáni hetekben semmit sem evett. Pszichológushoz is fordult, mert már úgy érezte, nem tudja feldolgozni a történteket.

A család összetart, de a hiány szinte elviselhetetlen. A gyászoló asszony a fia temetése óta még az unokáival sem tudott találkozni, egyszerűen azért, mert eddig képtelen volt rá. Azt mondta, most a munkába próbál kapaszkodni, mert mint mondja: „nem szabad bent ragadnom”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk