Mihalik Enikő ismét megmutatta magát a kamerák előtt, ezúttal teljesen levetkőzött. A világhírű magyar modell anyaszült meztelenül állt modellt egy bevállalós fotózáson, ahol több merész kép is készült róla. A közösségi oldalán közzétett bejegyzésben a második fotón jól látszik (eredetileg: látható), hogy mellbimbópiercinget csináltatott, míg a harmadik képen hátulról villantotta meg a pucér fenekét.
A 38 éves modell ezzel a sorozattal tért vissza a figyelem középpontjába, miután az utóbbi időben kicsit háttérbe vonult a közösségi médiából. Enikő főként a munkájával kapcsolatos tartalmakat osztotta meg, a magánéletébe ritkábban engedett bepillantást.
Korábban gyakran mutatta meg követőinek gyönyörű kislányát, Eva Rose-t is, aki idén töltötte be a negyedik életévét. A szülés után gyorsan visszanyerte az alakját, és remek formába került. Egyszer egy férfi – akit Enikő mentálisan zavarodottnak nevezett – beszólással próbálta megalázni a külseje miatt, de ez sem változtatott az édesanya megjelenésén.
A modell a merész képekhez ezt írta: „Valami nyers és valódi kezdete, ami bizalomra és közös vízióra épül. Hálás vagyok, hogy ezt @adamsjelennel építhetem – még több jön.”
Mihalik Enikő ismét megmutatta magát a kamerák előtt, ezúttal teljesen levetkőzött. A világhírű magyar modell anyaszült meztelenül állt modellt egy bevállalós fotózáson, ahol több merész kép is készült róla. A közösségi oldalán közzétett bejegyzésben a második fotón jól látszik (eredetileg: látható), hogy mellbimbópiercinget csináltatott, míg a harmadik képen hátulról villantotta meg a pucér fenekét.
A 38 éves modell ezzel a sorozattal tért vissza a figyelem középpontjába, miután az utóbbi időben kicsit háttérbe vonult a közösségi médiából. Enikő főként a munkájával kapcsolatos tartalmakat osztotta meg, a magánéletébe ritkábban engedett bepillantást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Sokszor sírok, és gondolok arra, hogy jó döntést hoztam-e” – Nyul Zsuzsi átengedte exének kamasz fia nevelését
A VIVA TV egykori műsorvezetője 12 évig egyedül nevelte fiát, mielőtt meghozta élete egyik legnehezebb döntését. Zsuzsa őszintén mesélt az anyai fájdalomról és a szeretet erejéről.
Nyul Zsuzsa 28 évvel ezelőtt mutatkozott be a VIVA TV képernyőjén, sokan csak Zsuként ismerték. Gerhardt Mátéval alapított családot, de két év után szakítottak. A műsorvezető 12 évig egyedül nevelte fiát, Ábelt.
A Palikék Világa – Hová tűnt? című műsorban beszélt arról, hogyan hozta meg azt a döntést, hogy fia három évvel ezelőtt az édesapjához költözzön.
„Két és fél éves volt Ábel, amikor egyedülálló anya lettem. Senki nem így képzeli el az életét, ez egy nehéz helyzet volt. Tudnotok kell, hogy akkor jött be a válság, akkor szűnt meg az a televízió, ahol akkor dolgoztam, és a magánéletem romokban volt. Onnantól kezdve 12 éven keresztül, csak és kizárólag arra koncentráltam, hogy az életemet úgy tudjam összerakni, hogy ennek a kisgyereknek minden harmóniát megteremtsek.”
Elmondta, hogy Ábelnek mindig jó kapcsolata volt az édesapjával. Amikor a fiú nyolcadikos lett, Zsuzsa úgy érezte, szüksége van egy férfi jelenlétére a mindennapokban.
„Nyolcadik osztályban először én döntöttem el, majd a döntésemet kommunikáltam az apukája felé, az Ábel felé, és a családom felé. Hogy figyeljetek, az lesz, hogy úgy válasszunk középiskolát, hogy ő az apukájához fog költözni.”
Zsuzsa azt hitte, nagy felháborodás lesz a családban, de mindenki egyetértett a döntéssel. Egy évük volt felkészülni rá, és nem valamilyen válság miatt döntöttek így.
„Ez nem máról-holnapra történt, nem indulatból történt, nem azért történt, mert valamilyen krízis volt az életünkben. Hanem azért, mert tudtam, hogy neki most erre lesz szüksége. És igen, néha szükség van arra, hogy egy kicsit máshogy tudjak anyaként gondolkodni.”
Miután Ábel átköltözött, Zsuzsa fizetni kezdte a gyerektartást is. Akkor még nem tudta, jól döntött-e, de az idő őt igazolta.
„Azt gondoltam, hogy lehet, hogy borzasztó volt, amit most tettem. Aztán jöttek a visszajelzések, láttam a fejlődését, és most már három év elteltével azt kell, hogy mondjam, hogy az egyik legjobb dolog volt, amit tehettem, hogy elengedtem őt az apukája családjában élni.”
Zsuzsa pontosan tudta, hogy fia jó helyre kerül, ahol vannak testvérei és jól működő családi modell veszi körül. Mégis, a döntés máig megviseli.
„Sokszor sírok, és gondolok arra, hogy jó döntést hoztam-e”
Nyul Zsuzsa 28 évvel ezelőtt mutatkozott be a VIVA TV képernyőjén, sokan csak Zsuként ismerték. Gerhardt Mátéval alapított családot, de két év után szakítottak. A műsorvezető 12 évig egyedül nevelte fiát, Ábelt.
A Palikék Világa – Hová tűnt? című műsorban beszélt arról, hogyan hozta meg azt a döntést, hogy fia három évvel ezelőtt az édesapjához költözzön.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mint azt mi is megírtuk: 54 évesen elhunyt Schmuck Andor. Az egykori politikus az általa 2004-ben alapított Tisztelet Társasága rendezvényén jelent meg utoljára nyilvánosan. Az időseket támogató nonprofit szervezet múlt csütörtöki zenés estjére elkísérte a sztárvendéget, Nyári Károlyt, és ő maga is felszólalt a közönség tagjai előtt.
Itt készülhettek róla élete utolsó képei:
Az egykori politikus, közéleti személyiség még márciusban, a TV2 A nagy duett című műsorának élő adásában, a kiesése után beszélt arról, hogy súlyos betegséggel küzd, és életmentő kezelések sora vár rá, amiket a műsor miatt hagyott félbe. Azt azóta sem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan milyen betegséggel küzdött, június elején viszont egy interjúban arról beszélt, hogy már túl van a kezelés legnehezebb szakaszán. Éppen az eredményeket várta arról, hogy a kezelések hogyan hatottak. Úgy fogalmazott, ha nem indult javulásnak az állapota, akkor körülbelül nyolc hónapja lehet hátra.
Mint azt mi is megírtuk: 54 évesen elhunyt Schmuck Andor. Az egykori politikus az általa 2004-ben alapított Tisztelet Társasága rendezvényén jelent meg utoljára nyilvánosan. Az időseket támogató nonprofit szervezet múlt csütörtöki zenés estjére elkísérte a sztárvendéget, Nyári Károlyt, és ő maga is felszólalt a közönség tagjai előtt.
Itt készülhettek róla élete utolsó képei:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kandech Evelyne sírja szívszorító állapotban van három és fél évvel a halála után, írja a Blikk. A Megasztár első évadának döntőse 2021 decemberében hunyt el, mindössze 37 évesen. A fiatal énekesnőt a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, de nyughelyét máig nem díszíti sírkő, a területet pedig teljesen benőtte a gaz.
A Temetőtúrák TikTok-oldala osztott meg egy felvételt arról, hogy milyen állapotban van most Evelyne sírhelye.
A videó szerint már azt is nehéz megállapítani, hogy ki nyugszik ott.
A Blikk fotósa szintén kint járt a temetőben, ahol élőben is megnézte a helyszínt. A látvány a helyszínen még megdöbbentőbb volt: a földre hullott angyalszobrok és a törött fejfa még fájóbbá tették a képet.
Kandech Evelyne nevét 2003-ban ismerte meg az ország, amikor a Megasztár első évadában a döntőig jutott, és végül negyedik helyen végzett. Csodálatos hangjával akkor lenyűgözte a zsűrit és a nézőket is. A műsor után is zenélt, de később visszavonult a nyilvánosságtól.
Évekig tartó súlyos betegséggel küzdött, ám erről szinte senkinek nem beszélt, még az édesapja sem tudott róla. „Nincsenek szavak. Nyugodj békében, te örök jókedvű lány!” – búcsúzott tőle akkor Oláh Ibolya. Torres Dani is megemlékezett róla: „A halál a legkegyetlenebb tükör. Beleordítja az arcunkba, mennyire fontos az, hogy élünk, és tehetünk. Bármit. Kandech Evelyne hazatért. Mi itt maradtunk. De az Öreg összeköt minket örökre.”
Az énekesnő édesanyja mellé került örök nyugalomra. Az édesapja nem tudott részt venni a temetésen, barátai kísérték utolsó útjára.
Mivel Evelyne-nek már nincs élő rokona Magyarországon, úgy tűnik, hogy a sírját sem látogatja senki.
Kandech Evelyne sírja szívszorító állapotban van három és fél évvel a halála után, írja a Blikk. A Megasztár első évadának döntőse 2021 decemberében hunyt el, mindössze 37 évesen. A fiatal énekesnőt a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, de nyughelyét máig nem díszíti sírkő, a területet pedig teljesen benőtte a gaz.
A Temetőtúrák TikTok-oldala osztott meg egy felvételt arról, hogy milyen állapotban van most Evelyne sírhelye.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A DK pártigazgatója Sao Paulóban házasodott össze férjével, Brazíliában elismerik az azonos neműek házasságát
Sebián-Petrovszki László három éve van együtt Joaóval, aki egy gyógyszeripari cégnél dolgozik pénzügyi területen, és soha nem titkolták el kapcsolatukat.
Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója Brazíliában tartotta esküvőjét, ahol brazil párjával, Joao Affonsóval hivatalosan is összekötötték életüket. A különleges szertartás São Paulo közelében, egy fákkal övezett helyszínen zajlott, a meghívottak száma elérte a nyolcvan főt.
Az esküvő a brazil hagyományok szerint zajlott. A vendégeket caipirinha koktéllal fogadták, ajándékként pedig szerencsekarkötőt kaptak. A táncot az ifjú pár nyitotta meg, majd hajnalig tartó ünneplés következett. A zenét főként nemzetközi slágerek adták, köztük Madonna és az Abba dalai, de brazil zenék is felcsendültek. Éjfélkor Joao mutatta be DJ-tudását.
A politikus három éve él kapcsolatban Joao Affonsóval, aki egy gyógyszeripari vállalatnál dolgozik pénzügyi területen. Sebián-Petrovszki elmondta, hogy mindig is nyíltan vállalta másságát, a kapcsolatukat soha nem titkolták.
"Soha egyetlen kritikát sem kaptam emiatt, de mi a DK-nál nem is olyanok vagyunk, hogy bárkinek baja lehetne azért, mert azonos nemű a párja"
– fogalmazott.
Az esküvő helyszínét tudatosan választották, mivel Brazíliában az azonos nemű párok házassága jogilag is elismert.
"Brazíliában a jog is elismeri a melegek házasságát, így ez minden szempontból teljes értékű kapcsolat" – mondta Sebián-Petrovszki. Azt is hozzátette, hogy Magyarországon nem ez a helyzet. "A magyar kormány még az unió másik államában kötött azonos nemű házasságot sem ismeri el, számos per van egyébként ezzel kapcsolatban az uniós bíróság előtt".
A pár az esküvő után visszatér Magyarországra, ahol továbbra is együtt élnek majd - írta a Blikk.