Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy egy bulvárlap szerint Orbán Viktor legidősebb lánya a családjával Marbellán telepedett le. A Blikk azt írta, hogy Orbán Ráhel és Tiborcz István három gyermekükkel együtt költözött Spanyolországba, legidősebb lányukat pedig már be is íratták egy ottani nemzetközi magániskolába.
Az mfor.hu megtudta, melyik intézményben tanulhat majd a miniszterelnöki unoka.
A portál informátora úgy tudja, hogy
az iskolában az éves tandíj 6000 euró (közel 2 millió forint), de külön van még beiratkozási díj és letét, illetve a plusz foglalkozásokért is fizetni kell.
Az Mfor.hu cikke szerint azon a családi házas környéken, ahol a család ingatlant vásárolt, 1-4 millió euró (350 millió és 1,5 milliárd forint) között lehet egy villához jutni. Az informátor szerint a Tiborczék által megszerzett ház több millió eurót érhet.
A lap megjegyzi, hogy Orbán Ráhel férje, Tiborcz István harmadik éve szerepel a leggazdagabb magyarokat rangsoroló listán, legutóbb 39 milliárd forintos vagyont tulajdonítottak neki.
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy egy bulvárlap szerint Orbán Viktor legidősebb lánya a családjával Marbellán telepedett le. A Blikk azt írta, hogy Orbán Ráhel és Tiborcz István három gyermekükkel együtt költözött Spanyolországba, legidősebb lányukat pedig már be is íratták egy ottani nemzetközi magániskolába.
Bánki Erik a Fidesz vereségéről: Kommunista módszerekkel vezették meg a fiatalokat
A visszavonuló politikus, egy hosszú Facebook-bejegyzésben elemezte a választási vereség okait. Szerinte a 16 év alatt elkényelmesedett párt rossz kampányt folytatott.
A Fidesz „elkényelmesedett”, a fiatalokat pedig „könnyebb megvezetni a kommunista módszerekkel” – ezzel magyarázza a választási vereséget Bánki Erik, aki vasárnap bejelentette: nem veszi fel parlamenti mandátumát és visszalép a „frontpolitikától”. A fideszes politikus a pártvezetés közeléből adott részletes elemzést a 16 év után elvesztett választás okairól.
Néhány órával az után, hogy a Pécs Aktuálnak megerősítette a visszavonulásáról szóló információt, Bánki egy hosszú Facebook-bejegyzésben fejtette ki gondolatait. Értékelése szerint a pártban az évek során elmaradtak a lényegi egyeztetések.
„16 év kormányzás közben kicsit elkényelmesedtünk, kicsit természetessé vált számunkra, hogy minden választást megnyerünk. Így éppen a legfontosabb dolgok maradtak el: azok a belső viták és egyeztetések, amelyek előre viszik egy politikai közösség munkáját” – írta.
Úgy látja, a terepről, az emberektől érkező információk csatornái „beszűkültek, sőt több esetben sajnos el is dugultak”, ezért a fontos jelzések nem jutottak el a döntéshozókhoz. „Ennek tudom be azt, hogy rossz kampánystratégia mentén, rossz üzenetekkel próbáltuk elérni az embereket, és meggyőzni a támogatóinkat arról, hogy ránk szavazzanak” – tette hozzá.
Bánki a vereség okait generációs különbségekkel is magyarázta. Úgy látja, felnőtt egy új nemzedék, amely számára a Fidesz-kormányzás adottság volt, ezért természetes, hogy kíváncsiak lettek valami újra, miközben nincs viszonyítási alapjuk az ígéretek realitásáról.
A politikus ezután a Tisza Pártra utalva úgy fogalmazott, hogy az idősebbekkel ellentétben a fiatalabbakat könnyebb megtéveszteni, mert nincsenek személyes tapasztalataik a kommunizmusról.
„Az 50 év alatti választóknak azonban nincsenek ilyen tapasztalataik. Őket sokkal könnyebb megvezetni ezzel az ideológiával, azzal, hogy minden rossz volt korábban, mindenki bűnös, aki részese volt annak a rendszernek, és majd ezután minden jó lesz. Nem racionális, pusztán ideológiai alapon.”
Bánki bejelentése egy nappal az után érkezett, hogy Orbán Viktor is közölte, nem veszi fel listás mandátumát, hogy a „nemzeti oldal újjászervezésére” koncentrálhasson. A Fidesz mellett a KDNP több meghatározó politikusa, köztük Semjén Zsolt, Latorcai János és Soltész Miklós sem ül be az új Országgyűlésbe.
Bánki a jövőjével kapcsolatban azt írta, a vereségből tanulni kell. „Nagy vereséget szenvedtünk, de a vereség nem volt megsemmisítő” – értékelte a helyzetet. Úgy érzi, 56 évesen eljött a váltás ideje, és teret kell adni a fiatalabb, bizonyítani akaró politikusoknak, ő pedig a háttérből segíti majd a Fidesz megerősödését.
A Fidesz „elkényelmesedett”, a fiatalokat pedig „könnyebb megvezetni a kommunista módszerekkel” – ezzel magyarázza a választási vereséget Bánki Erik, aki vasárnap bejelentette: nem veszi fel parlamenti mandátumát és visszalép a „frontpolitikától”. A fideszes politikus a pártvezetés közeléből adott részletes elemzést a 16 év után elvesztett választás okairól.
Néhány órával az után, hogy a Pécs Aktuálnak megerősítette a visszavonulásáról szóló információt, Bánki egy hosszú Facebook-bejegyzésben fejtette ki gondolatait. Értékelése szerint a pártban az évek során elmaradtak a lényegi egyeztetések.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Dobrev Klára: Névvel, arccal vállalta a borzalmakat a Szőlő utcai áldozat
Egy Facebook-posztban jelentette be, hogy az egyik Szőlő utcai áldozat felvállalta a történetét. A politikus szerint a fiatalember korábban rettegett a hatalom bosszújától, de most már nem rejtőzködik tovább.
Dobrev Klára, a DK EP-képviselője egy Facebook-bejegyzésben írt a Szőlő utcai gyermekbántalmazási üggyel kapcsolatban. A politikus szerint az egyik fiatalember, Bangó Sándor, aki az első áldozat volt, aki beszélt neki a történtekről, most már névvel és arccal is felvállalta a történetét.
Dobrev Klára azt írja, a fiatalember kérte meg rá, hogy tegye közzé, ő szerepel a korábbi, anonim videóban. A politikus szerint az áldozat korábban félt, ezért a róla készült videóban nem mutatták az arcát és a hangját is elváltoztatták.
„Eddig gyűjtötte a bátorságot, én pedig büszke vagyok rá, hogy nem rejtőzködik tovább”
– fogalmazott Dobrev Klára. Azt is leírja, amikor kollégáival elkezdtek foglalkozni az üggyel, nem sejtették, milyen mélyre vezet. „Napról napra újabb és újabb részletek kerültek felszínre, és mindegyik sokkolóbb volt az előzőnél. Volt, hogy legszívesebben belekiáltottam volna a világba mindazt, amit megtudtunk — annyira igazságtalannak és elviselhetetlennek tűnt.”
Dobrev Klára állítása szerint féltette a gyerekeket, mert attól tartott, hogy a hatalom bosszút áll rajtuk, ha megszólalnak. „Ők maguk is rettegtek, és nem bíztak senkiben. Nagyon hosszú és nehéz folyamat volt, mire egyáltalán megszólaltak — még úgy is, hogy rejtve maradhattak, torzított hangon beszélhettek. Minden egyes mondatuk mögött ott volt a félelem.” A politikus úgy véli, közben a rendőrség nem tett meg mindent.
„Nem rohantak, hogy minden érintettet felelősségre vonjanak. Sőt, volt időszak, amikor inkább az tűnt, mintha a gyerekeket próbálnák eltüntetni, elhallgattatni — akár azzal is, hogy felnőttek közé, börtönök mélyére kerüljenek.”
A bejegyzés szerint Dobrev Klára mindezek ellenére büszke arra, hogy belevágtak az ügybe. „Hogy nem fordítottuk el a fejünket. Hogy végül sikerült leleplezni Juhász Péter Pál bűntársait.” Hozzátette, arra is büszke, hogy ők tették fel először a kérdést a Parlamentben, hogy ki az a „Zsolti bácsi”.
Azt írja, tudták, hogy ezzel kockázatot vállalnak, és az ő mentelmi jogát is újra kikérték az Európai Parlamenttől. „De vannak pillanatok, amikor egyszerűen nincs választás: ki kell mondani az igazságot.” A politikus szerint most talán van esély a valódi változásra és egyfajta megtisztulásra.
„Az a légkör, amelyben egyesek sérthetetlennek érezték magukat, odavonzotta a legrosszabbat: a szörnyeket, a perverzeket, a bántalmazókat.”
Dobrev Klára szerint mindennek ki kell derülnie, és felelniük kell a „Zsolti bácsiknak” és azoknak is, akik segítették őket, akár a rendőrségen, akár egyházi intézményekben. „Nem maradhatnak titkok. És én addig nem nyugszom, amíg minden részlet napvilágra nem kerül.”
Dobrev Klára, a DK EP-képviselője egy Facebook-bejegyzésben írt a Szőlő utcai gyermekbántalmazási üggyel kapcsolatban. A politikus szerint az egyik fiatalember, Bangó Sándor, aki az első áldozat volt, aki beszélt neki a történtekről, most már névvel és arccal is felvállalta a történetét.
Dobrev Klára azt írja, a fiatalember kérte meg rá, hogy tegye közzé, ő szerepel a korábbi, anonim videóban. A politikus szerint az áldozat korábban félt, ezért a róla készült videóban nem mutatták az arcát és a hangját is elváltoztatták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lövöldözés Trump gálavacsoráján: Orbán Viktor az elsők között üzent
Donald Trump kimenekítése után európai vezetők sora ítélte el a politikai erőszakot, köztük a magyar miniszterelnök is. Orbán Viktor az X-en üzent, hangsúlyozva, hogy a politikában nincs helye az erőszaknak.
Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, lövöldözés zavarta meg szombat este a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráját Washingtonban. Az incidens miatt a Secret Service ügynökei sietve kimenekítették Donald Trump amerikai elnököt és feleségét, Melaniát. A gyanúsítottat, a 31 éves kaliforniai Cole Tomas Allent a helyszínen őrizetbe vették, az ügyre pedig európai vezetők sora, köztük Orbán Viktor is gyorsan reagált.
Az incidens a Washington Hilton szállodában történt, ahol egy titkosszolgálati tisztet lövés ért a golyóálló mellényén, őt kórházban ápolják – írja a Telex. Az előzetes vizsgálatok szerint a gyanúsított egy kézifegyvert, egy puskát és több kést is magánál tartott.
A férfi, aki egyébként mesterdiplomás tanár és amatőr videójáték-fejlesztő, vélhetően magányos elkövetőként cselekedett.
A hírre európai politikusok egységesen elítélték az erőszakot. Keir Starmer brit miniszterelnököt megdöbbentették a történtek.
„A demokratikus intézmények vagy a sajtószabadság elleni bármilyen támadást a lehető leghatározottabban el kell ítélni” – írta közösségi oldalán.
Az olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni teljes szolidaritását fejezte ki Trump és a többi résztvevő felé.
„Politikai gyűlöletnek nincs helye demokráciáinkban. Nem engedjük, hogy a fanatizmus megmérgezze a szabad vita és az információ terét” – fogalmazott posztjában.
Emmanuel Macron francia elnök szintén elfogadhatatlannak nevezte a támadást, és hangsúlyozta: „Teljes mértékben támogatom Donald Trumpot.” Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is azt emelte ki, hogy „az erőszaknak soha nincs helye a politikában”.
Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök vasárnap délelőtt az X-en reagált. „Gondolataink és imáink vele és Melaniával vannak. A politikában nincs helye az erőszaknak!” – írta.
Az esetnek azonnali diplomáciai következményei is lettek. A brit kormány szerint a király amerikai állami látogatásának biztonságát felülvizsgálják, és a brit és amerikai szolgálatok szorosan együttműködnek.
Nem ez az első alkalom, hogy Donald Trump biztonsága veszélybe került. Két éve nyáron egy pennsylvaniai kampánygyűlésen történt ellene merényletkísérlet, amely után a biztonsági hiányosságok miatt lemondott az elnöki titkosszolgálat igazgatója.
Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, lövöldözés zavarta meg szombat este a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráját Washingtonban. Az incidens miatt a Secret Service ügynökei sietve kimenekítették Donald Trump amerikai elnököt és feleségét, Melaniát. A gyanúsítottat, a 31 éves kaliforniai Cole Tomas Allent a helyszínen őrizetbe vették, az ügyre pedig európai vezetők sora, köztük Orbán Viktor is gyorsan reagált.
Az incidens a Washington Hilton szállodában történt, ahol egy titkosszolgálati tisztet lövés ért a golyóálló mellényén, őt kórházban ápolják – írja a Telex. Az előzetes vizsgálatok szerint a gyanúsított egy kézifegyvert, egy puskát és több kést is magánál tartott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy Ákos Orbán döntéséről: Pár nappal előbb lehet előzetesbe tenni
A független képviselő szerint Orbán Viktor döntése felgyorsíthatja az elszámoltatását. A politikus úgy látja, a miniszterelnök mentelmi jog nélkül marad, így hamarabb letartóztathatóvá válik.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy Facebook-bejegyzésben reagált arra a hírre, hogy Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe. A képviselő ezt a fejleményt kedvezőnek tartja.
Azt írta:
„Nagyszerű, így valódi rendszerváltás esetén még a mentelmi joga kiadását sem kell megvárni, pár nappal előbb lehet előzetesbe tenni.”
A politikus szerint az előzetes letartóztatásra szükség is lenne, mivel álláspontja szerint annak minden feltétele adott.
Hadházy Ákos szerint ezek a következők:
a „súlyos bűncselekmények alapos gyanúja”, a „szökés veszélye”, valamint a „bizonyítékok eltüntetésének, tanúk befolyásolásának (zsarolás, lefizetés) veszélye.”