SZTÁRVILÁG

Megvolt a Sztárbox első kiütése: Rácz Jenő óriási jobbegyenessel ütötte ki Kabát Petit

Orvost kellett hívni Kabát Petihez a ringben. A párja összeomlott a kamerák előtt.

Link másolása

Vasárnap folytatódtak az idei Sztárbox küzdelmei: a két pontozással végződött meccs (Józan László Kállay-Saunders Andrást, Janicsák Veca Szabados Ágit győzte le így) után megszületett a verseny első kiütése.

Rácz Jenő egy hatalmas jobbegyenessel kiütötte Kabát Pétert, ezzel ő jutott be utolsóként a Sztárbox elődöntőjébe.

A Blikk helyszíni beszámolója szerint Rácz Jenő óriási lendülettel esett neki Kabátnak, aki szintén hatalmas elánnal kezdte a mérkőzést. Az első menet végén még a volt focista párja, Róka Adrienne is azt mondta, hogy Peti sokkal jobban teljesített, mint amire előzetesen a közvélemény számított.

A második menet elejére egy kicsit mindketten visszavettek a tempóból, ám a menet utolsó percében Rácz Jenő két kőkemény csapottal megfogta Kabát Pétert, majd egy visszatámadás után a séf végül egy jobbegyenessel kiütötte.

A lap szerint Kabát ijesztően rogyott össze a ringben és párja azonnal be is szaladt, ahogy az orvosi stáb is. Végül néhány perc döbbent csend után az egykori labdarúgó fel tudott kelni, de láthatóan hatalmasat kapott és vélhetően egy kisebb agyrázkódást is összeszedett Rácz Jenőtől.

Miután Kabát Peti felkelt a padlóról, elmondta, belülről egyáltalán nem volt annyira szörnyű a kiütése, mint az kívülről látszott, csak azt sajnálta, hogy párja a ringben sírt miatta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Mi történhetett? Nem tér vissza egy korábbi győztes a Dancing with the Stars leginkább várt produkciójába
Az egyik produkció nem lesz teljes a Dancing with the Stars szombati döntőjében. Tóth Andi a közösségi oldalán posztolt egyet.

Link másolása

Az utolsó adásra készülnek a versenyben maradt párok: Mikes Anna és Krausz Gábor, Stana Alexandra és Marics Peti, valamint Lissák Laura és T. Danny három-három koreográfiát táncolnak majd a színpadon.

A Blikk szúrta ki, hogy Andrei Mangra nem lesz ott a műsor szombati döntőjében.

Korábbi párja, Tóth Andi a korlátozott ideig elérhető Instagram-sztorijában mesélt a próbákról:

"Bocsánat, hogy el vagyok tűnve, csak nagyon próbálunk, nagyon koncentrálunk, és el vagyunk fáradva, de Berci egy igazi hős, ezt szerettem volna mindenképp leszögezni, mert hát ugye három csajszival táncol most. Brutál! Nagyon remélem, hogy a műsor tetszeni fog mindenkinek, igyekezni fogunk!"

- írta Tóth Andi a közösségi oldalán.

Andi táncpartnere, Andrei Mangra a műsor második évadát nyerte meg korábban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Krausz Gábor elárulta: „Anna a testével takarta a fejem, hogy ne látszódjanak a könnyeim”
A sztárséf nem hitt abban, hogy sikerül a döntőbe is bejutniuk. Igazi sokként érte, mikor meghallotta a nevüket.

Link másolása

Krausz Gábornak nagy meglepetést jelentett, hogy a közönség bejuttatta táncos partnerével, Mikes Annával együtt a Dancing with the Stars döntőjébe.

A Story magazinnak a séf elmondta:

„Úgy vagyok vele, hogy ez nekünk már jutalomjáték. Két fantasztikusan táncoló srác van még ott a döntőben, szóval teljesen mindegy, milyen helyezést érünk el. Tanuljuk meg jól az új koreográfiát, táncoljunk egy nagyon jót, az pedig, hogy a végeredmény mi lesz, részletkérdés. Én már így is túlteljesítettem a tervet azzal, hogy bejutottunk a döntőbe”.

Bevallotta, hogy nem nagyon hitt abban, hogy az elődöntőből továbbjutnak:

"A legutóbbi adás előtt azt éreztem, hogy kiesünk, Anna azt mondta, továbbjutunk. Aztán ez az érzés megfordult, aztán újra vissza. Sokként ért, amikor továbbjutóként kimondták a nevünket. Bevallom, amikor mentünk fel a lépcsőn, Anna a testével takarta a fejem, hogy ne látszódjanak a könnyeim"

- mesélte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Drámai pillanatok: T. Danny és Lissák Laura lett a harmadik a Dancing with the Starsban
A versenyzők megrendülten és könnyeiket nyelve búcsúztak a versenytől. Társaik köréjük állva, ölelve próbálták vígasztalni őket. Hamarosan kiderül, ki nyeri a táncversenyt.

Link másolása

A közönségszavazatok alapján T. Danny és Lissák Laura búcsúztak a Dancing with the Stars versenyéből. Mindketten szomorúan, és könnyeikkel küszködve köszönték meg egymásnak a közös munkát.

Laura szerint tánctudást tekintve Danny nyerte a versenyt. Danny pedig úgy vélte, hogy tanára megmutatta, hogy két méter fölött is lehet táncot tanulni.

Így a döntőbe Krausz Gábor és Marics Peti, valamint tánctanáraik-partnereik Stana Alexandra és Mikes Anna között dől el, hogy ki lesz az idei verseny győztese.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Horváth Gréta őszintén vallott a depressziójáról: „Csontig rágtam magam belülről”
Az influenszer pár éve alatt 31-32 kilót fogyott, rájött arra, hogy mi okozta a gondokat nála, és ma már úgy érzi, hogy jól érzi magát a bőrében.

Link másolása

Horváth Gréta a Palikék Világa by Manna vendége volt és őszintén beszélt korábbi depressziójáról, és arról, hogyan változott meg az élete az elmúlt két évben.

„Felvérteztem magam elég keményen. Nem szeretek nagy szavakat használni, de azt szoktam mondani anyunak, hogy én a régi Grétát teljesen eltemettem” – árulta el Gréta.

„Nagyon sok mindenen kellett formálódnom belülről is, most oké, hogy van egy látványos átalakulásom, ezt most hagyjuk is, de az, hogy belül min mentem keresztül, az sokkal látványosabb”.

Az influenszer pár éve alatt 31-32 kilót fogyott. Elárulta azt is, hogy tavaly komoly depresszióval kellett megküzdenie, amihez még szakemberek segítségét is igénybe vette. A gondokról is mesélt:

„Nagyon fontos az, hogy milyen ember mellett vagy, vagy milyen közegben létezel. Vannak emberek, akik elfáradtak egy idő után és nincsenek egymásra jó hatással. A válásom után volt egy nehéz időszakom, aztán jött a fellendülés”

– mondta el a beszélgetésben.

„Csontig rágtam magam belülről. Amikor állsz a konyhában, kívülről az látszik, hogy neked semmi bajod nincs, de belül harcokat vívok. Milyen érdekes, hogy kettő éve nem voltam megfázva.

Előtte pedig konkrétan háromhavonta volt arcüreggyulladásom, folyamatos köhögés a ki nem mondott dolgoktól, tüdőgyulladás, mellhártyagyulladás, tehát állandóan beteg voltam. Kettő éve nem vagyok beteg".

Szóba került az is, hogy ma már jól érzi magát a bőrében.

„Lehetek nő és nekem ez nagyon jó érzés, hogy végre nem kell olyan párkapcsolatban lennem, ahol nekem kell p...csöket növeszteni” – mondta.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET: