KULT
A Rovatból

Megsértődött, és kirohant a stúdióból Herceg Erika – ilyen volt az X-Faktor második adása

Volt megható történet, mentorbalhé, híres ember leánya, és új kedvenc mentorunk is lett Erika személyében.

Link másolása

Most már évek óta írom az X-Faktor-kritikákat, és hát azért ebbe is bele lehet fásulni. Ezért arra gondoltam, ma kicsit változtatok. Nem írom le percről percre, mi minden volt az adásban – végül is, aki látta, annak fölösleges, és aki nem látta, nos, annak is.

Ehelyett csak kiemelem a számomra legemlékezetesebb pillanatokat, versenyzőket.

1. Hókuszpók

Aki ismer, tudja, hogy a Hupikék törpikék közel áll hozzám. Egyrészt gyerekkoromban én is néztem.

De nem is ez a legfontosabb, hanem immár fordítóként is megnyertem a kék mitugrászokat, így mindennapjaim részévé váltak.

Ezek után talán érthető, hogy vegyes érzésekkel néztem az első versenyzőt, Berkeszi Jánost, aki Hókuszpóknak öltözve érkezett a színpadra, madzagon plüssmacskát húzva maga után.

A bevezető kisfilmjében stílszerűen a Hupikék törpikék főcímdalát adta elő, ami önmagában még nem lett volna baj, de a szerkesztők elkövették azt a hibát, hogy le is adták. Így már tudhattuk, mit várhatunk. (Spoiler: Semmi jót.)

A 90-es évek végén volt nagy őrület a Hupikék törpikék mix. Egy olyan kazetta, amin eltorzított törpike hangon énekeltek slágereket, vicces(nek szánt) szövegekkel. Emberünk ebből adott elő egy dalt úgy, hogy tulajdonképpen egy az egyben lejátszotta a nótát, és ráénekelt.

Hamisítatlan 5 nemes produkció volt (szerénytelenül kineveztem magamat is mentorrá), de azért egy pozitív momentum akadt:

A delikvens minden mentornak adott törpnevet. Laci Törperős, Alex Dulifuli, Erika kizárásos alapon Törpilla, Peti pedig Törpojáca lett.

(Egyszer a suliban a hangadók kitalálták, hogy mindenkit elneveznek valamelyik szereplőről. Akkori népszerűségemet jó jelzi, hogy én lettem Sziamiaú.)

2. Áron

A második válogató meghatározó szereplője volt Áron, akit Peti szúrt ki a közönségből. Volt, hogy fölhívta a színpadra táncolni, de a csúcs kétségtelenül az volt, amikor beültette maga helyett a mentori székbe.

Áron nem jött zavarba, profin összefoglalta az aktuális produkciót:

3. Bucca Brothers

A Bucca Brothers egyenesen Olaszországból érkezett a magyar X-Faktorba. Szó szerint, mert mint elmondták, a válogató reggelén még a napfényes Itáliában ébredtek. A fiúk édesapja olasz, édesanyja magyar, ezért tudnak olyan jól magyarul.

Tu Vuo' Fa' L'Americano című dalát énekelték. Alex ugyan az elején hiányolta a dobost, de a produkció után Peti levonta a tanulságot: nem hiányzott.

4. Boros Marcel

Ez az adás sem maradhatott TÖRTÉNET nélkül. Nem akarok szívtelen, cinikus öregembernek tűnni, és a születésekor oxigénhiányt elszenvedő Marci sztorija valóban megható. Sőt, mint kiderült, szerencsére tehetséges is a srác.

De ahogy hétről hétre szállítja az X-Faktor ezeket a nehéz sorsú tehetségeket, kiszámíthatóan, szappanoperás körítéssel, az megmosolyogtató.

Alex is érezheti ezt, mert mint az értékelésnél elmondta, hogy őt a történet nem érdekli, csak a produkció.

5. Sophia Khan

A Németországból érkezett lány anyukája magyar. Elmondta, hogy mindig érzéssel énekel, hogy megható legyen. Az ilyen kijelentéseknél általában aggódni kezdek, aki ennyire bízik magában, arról többnyire kiderül, hogy hiába.

Szofi azonban kellemes csalódást okozott, meggyőzte a mentorokat, 4 igennel ment tovább.

6. Rambo

Minden évben vannak nagy visszatérők, akik egyszer (vagy sokszor) kiestek már, de nem adják fel. Sajnos.

Ilyen Rambo, aki a tavalyi bukta után új külsővel és új dallal érkezett. Pechünkre csak azt nem cserélte le, amit igazán kellett volna, a hangját, így végig kellett hallgatni, ahogy legyilkolja az Aladdin Whole New World című betétdalát.

Miller Dávid próbálta menteni a menthetőt, és ő is beszállt, de ez körülbelül annyit segített, mint pöcegödörben a légfrissítő.

Mondjuk a dalválasztással egyetértek. Jó ötlet volt az Aladdinhoz nyúlni, hiszen

Rambo éneketudásán már csak egy dzsinn segíthetne.

7. A nagy táncbalhé

Nem titok, hogy egy-egy adást több felvételből vágnak össze. Ha találnak valami visszatérő motívumot, azt szeretik összerakni egymás után. A mai rész egyik vezérmotívuma arról szólt, hogy Erika folyamatosan próbálja rávenni Petit és Lacit, hogy táncoljanak, mert így unalmasak.

Aztán amikor egy Nagy Krisztofer nevű Lady Gaga gyilkos megpróbálja felkérni Erikát, aki az asztal alá bújik előle, eljön a bosszú ideje: a fiúk szívtelenül odavetik a lányt a mókusok elé.

Ezen Erika megsértődik, még a stúdióból is kimegy, de aztán később megtörik a jég, minden és mindenki heppi, és vígan táncolnak a szintén visszatérőknek számító Dj Papucs és Janika förtelmes diszkójára.

8. Erika az új kedvenc mentorom

Az előbbivel szorosan összefügg viszont egy olyan momentum, amit kiemelnék. Sokszor dicsértem Alexet, hangsúlyozva, hogy a magyarországi X-Faktor történetében szerintem ő nem csak a legsikeresebb, de a legjobb mentor is.

Viszont azt kell mondjam, új kedvenc mentorom van Erika személyében. A táncolós-sértődős saga részeként megmutattak egymás után több olyan esetet, ahol Erika által gyengének tartott produkciókat a fiúk tovább szavaztak.

Alexék általában ezeknél úgy gondolták, hogy a versenyző túl nehéz dalt választott, de láttak benne tehetséget.

A műsor készítői kicsit úgy állították be a történteket, mintha Erikában még mindig a korábbi sértődöttség dolgozna, és dacból akarna mindenkit hazaküldeni.

Én úgy láttam, hogy csak végtelenül következetes volt, azt gondolom, a verseny része az is, hogy a versenyző legyen tisztában magával, és ne álljon ki olyan dallal, amit csak hamiskásan, rengeteg hibával tud előadni.

A válogató után következő Tábor körnek pontosan az a lényege, hogy a versenyzőknek olyan dalt kell majd megoldani, amit ott osztanak ki nekik. Ott is tovább engedik majd őket azzal, hogy „Jaj, szegény, rossz volt a dal”?

Az a benyomásom, Erika sokkal jobban érzi a fiúknál, mikor van helye a hülyéskedésnek, mikor kell komolynak lenni, és mikor nem szabad kompromisszumokat kötni.

9. Miller Dávid „testvére”

Az első adásnál bejött a híres ember tehetséges utóda forgatókönyv, ezért megismételték. Ezúttal Mihályfi Luca Zsófia érkezett, akinek édesapja Mihályfi Balázs színész, édesanyja Tóth Adrienne operaénekesnő

Miután a Keresztanyuban Mihályfi Balázs és Ullmann Mónika egy párt játszanak, Miller Dávid rögtön meg is állapította, hogy akkor a lány tulajdonképpen az ő testvére.

Szerencsére, amikor ismert ember hozzátartozója kerül színpadra, lehet remélni, hogy jó lesz – a szakmabeli hozzátartozók nyilván lebeszélték volna, ha bűn rossz lenne.

Luca Billy Eilisht énekelt, szenzációsan, teljes mértékben megérdemelten jutott tovább a döntőbe.

Végezetül még valamiről szólnom kell. Feltűnő, hogy a korábbi évekkel ellentétben sokkal kevesebb a kellemetlenül viselkedő ember. Régen szinte másról sem szóltak a válogatók, minthogy jött valaki nagy arccal, kis hanggal, és miután kiszavazták, megsértődött, és jól odamondogatott a zsűrinek.

Ezekből most mintha kevesebb lenne, és nem vagyok naiv, nem hiszem, hogy az őrültek fogytak el, valószínűbb, hogy a műsor szerkesztése vált humánusabbá. És bár a kritikaírót így magaslabdáktól fosztják meg, összességében a műsor sokkal szerethetőbb tőle.

Szóval ezért a magam részéről köszönetet mondok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk