Megrázó vallomás: 50 órán át ült édesapja halálos ágya mellett Horgas Eszter
Horgas Eszter májusban veszítette el édesapját. A fuvolaművész a Borsnak elmondta, hogy ugyan nagyon fáj édesapja hiánya, a szíve mélyén máig érzi, hogy vele van.
"Ötven órát ültünk édesapám mellett, az édesanyámmal és a testvéreimmel. Anyukámmal 56 évig éltek olyan szerelemben, amilyet én nem látok és nem láttam soha magam körül. Maga a halál pillanata annyira erős spirituális élmény volt, ami egészen más emberré tett" – mesélte Eszter, aki úgy érzi: édesapja halála mindnyájukban szétszóródott.
"Effektíve hangélmény is volt, ahogy elszállt a lelke. Ezt hallottuk ott és átéltük. Ilyen gyönyörű zenét én életemben nem hallottam, pedig sok gyönyörű zene között élek"
– mesélte Eszter, akinek nagyon nehéz volt színpadra állnia a nyár eleji koncertjén, ahol a Simon and Garfunkel-dalokból állítottak össze koncertet, és a Sound of Silence című szám is elhangzott.
"A mai napig nagyon nehéz ezt eljátszanom, hogy ne törjön el a mécses. Itthon kellett gyúrnom rá, hiszen amikor az ember bőg, akkor nem lehet fuvolázni."