KULT
A Rovatból

Megnéztük a Sikoly 6-ot, és akarunk még!

A horror rajongók már akkor nyalhatták a szájuk szélét, amikor a Sikoly 6 idehaza megkapta a legmagasabban adható, kivételesen ritka X-es korhatárt. Kiérdemelte ezt a kiemelten erőszakos filmeknek fenntartott karikát? A cikkünkből kiderül!
B. M.; képek forrása: Rotten Tomatoes és YouTube - szmo.hu
2023. március 09.


Link másolása

Nem hiszem el, hogy ezt a filmet egy év alatt hozták össze! Aki kicsit otthon van a filmek világában, az tudhatja, hogy nagyobb címek esetében csak az utómunkák szoktak eltartani ennyi ideig. A hatodik rész pedig majdnem pontosan egy évvel az ötödik után itt van a mozikban, elképesztő! A Sikoly 5 kiváló requelként hódított tavaly, igazi meglepetés volt, hogy ennyire jó kis slasher horrort hozott össze a Matt Bettinelli-Olpin-Tyler Gillett kettős.

Tisztelettel nyúlt a néhai Wes Craven munkájához, feszült volt, véres és vicces.

Természetesen akadtak vele problémák, de imádtam minden pillanatát. Nem is olyan régen megnéztem a Sikoly-sorozat összes részét, így viszonylag tiszta képpel futottam neki, a „requel sequel”-nek. Mi is ez a szószörny? A requelek az utóbbi időben lettek divatosak. Új alapokra helyeztek egy már elfogadott franchise-t, hogy a régit tiszteletben tartva tovább építkeznek és egy teljesen új, önálló lábán is megállni képes saját alkotás a vége. Ilyen volt példánknak okáért a 2018-as remek Halloween is. A Sikoly 6, pedig egy ilyen requelnek a közvetlen folytatása, tehát egy „requel sequel”. Mit újít a hatodik rész? Például a helyszín már nem Woodsboro csendes kis városa, hanem New York és

bizony a Nagy Alma adta lehetőségeket ki is használják az alkotók.

Teher alatt nő a pálma? Egy nagyon igaz mondás filmünkre, főleg, ha ilyen tehetséges csapat kezében van a projekt. Mind a rendezőpáros, mind az írópáros maradt ugyanaz, mint az előző részben, és érezni, hogy a teljes alkotógárda tiszteli és szereti a horror zsánerét.

James Vanderbilt és Guy Busick írók remek munkát végeztek, a szövegkönyv méltó egy jól sikerült Sikoly-filmhez.

Nem mondom, hogy nincs tele badarságokkal, mert van bőséggel, de szórakoztató, feszült és kellően véres. Miért kapott X-es besorolást? Nos erre a kérdésre egy kövér „nem tudom” a válasz. Semmivel nem véresebb vagy öncélúbb az erőszak, mint az ötödik etapban. Sőt, a korhatár miatt egy-egy jelenetben még vártam is a keményebb megoldásokat, de még egy Fűrész-film 18-as korhatárának szintjére se lépett fel a széria. Mint említettem a közelmúltban újra megnéztem az összes részt és

az első rész sokkoló kezdő belezése komolyabb nyomokat hagyott bennem, mint ez a legújabb darab bármelyik vérengzése.

Talán pszichológiai okokból lehetne magyarázni a korhatárt, de ez spoileres lenne, illetve még azt is úgy érzem beleférne a 18-as karikába.

Tény, hogy komolyabban pörögnek a szúrások, és valahogy jobban sikerül átadnia Szellempofának a döfések kinetikus energiáit, de vérben nem sokkal gazdagabb, mint elődjei. A történet, mint írtam, kellően csavaros, a karakterek vannak olyan jók, mint eddigi Sikoly-filmekben, vagy még talán jobbak is.

Jenna Ortega továbbra is imádnivaló, Melissa Barrera még mindig kőkemény, Courteney Cox félelmetesen néz ki a sok plasztikai műtét után.

A mellékszereplők ügyesek, viszontláthatjuk az előző epizód túlélőit, Jasmin Savoy Brownt és Mason Goodingot, hozzájuk csatlakoznak új arcok, Jack Champion, Devyn Nekoda, Liana Liberato és Josh Segarra képében. Mellettük régi ismerősként köszön vissza Hayden Panettiere, mint a negyedik epizód Kirby Reedje is. Ez az első Neve Campbell nélküli Sikoly film, és nem érezni a klasszikus „Final girl” hiányát.

A Barrera-Ortega kettős által alakított Carpenter-testvérpár talán jobb is, mint Campbell valaha volt.

A többiek pedig remek áldozatok maszkos gyilkosunknak.

Kicsit ugyanúgy próbálják meg eladni a legújabb eresztést, mintha most ebben a franchise-ban minden megtörténhet, akár a főszereplők is otthagyhatják a fogukat, azért biztosan állíthatom, hogy ilyen téren az eredeti 1997-es folytatása bátrabban nyúlt hozzá a szereplők zsigereléséhez. A film próbálja elhitetni velünk – mondjuk sikeresen – hogy

itt akárki meghalhat, de azért nyugodjon meg mindenki, hogy a franchise biztos alapokon áll.

Senki sem vágja le a fejőstehenét. A végecsavar is alapvetően működik, bár badarság, mégse akkora blődség, mint mondjuk a harmadik, vagy a negyedik rész esetében volt. A feszültség pedig elképesztően jól működik. Volt egy-két jelenet, amikor lélegzet-visszafojtva néztem a vásznat, ilyen volt például a vegyesbolti mészárlás, a kreatív metrójelenet a fényekkel vagy a két ház közötti levegőben átívelő létrán zsonglőrködés. Vannak új számok is a zenék között, de visszaköszönnek klasszikus dallamok is, mint Nick Cave & The Bad Seeds Red Right Hand-je, amit így cím alapján valószínűleg senki nem ismer fel, de egy Sikoly rajongó az első másodpercből rögtön felismeri.

Az operatőri munka is ügyes, az akciójelenetek ügyesek, jól követhetőek és nagyon „sikolyosak”.

Szellempofa kaszkadőrei kellő mennyiséget esnek-kelnek, mint egy Tom & Jerry rajzfilmben, aztán pár másodperccel később pedig kíméletlenül megszúrnak, akit érnek. A világítás is elsőrangú, sokat hozzátesz a suspense-hez, a már említett metrós szcénának a takarását, fényhasználatát, vágását filmiskolában lehetne tanítani. Természetesen jó Sikoly filmhez híven rengeteg utalás van filmekre, pop-kulturális eseményekre, kemény társadalomkritikát is megfogalmaznak az internetes zaklatásról, és a népbutításról, aki keres értelmes gondolatokat, az megtalálja a zsigerek alatt is, de azért ne várjon senki szakdolgozat alapanyagot.

Nem tudom ennél jobban dicsérni a filmet. Sikerült folytatni a tavalyi év egyik legjobb slasher horrorját, hihetetlenül rövid idő alatt, igen magas minőségben, miközben tovább építették a mítoszt és friss lett az alapanyag.

Minden tiszteletem a készítőké és csak remélni tudom, hogy nemsokára találkozunk a hetedik résszel a moziműsorban.

Bízom benne, hogy az majd olyan korhatárt kap, ami miatt majd normális időben meg lehet tekinti a filmet. Mert aki nem tudná, az X-es korhatár egyik legfontosabb eleme, hogy a mozik csak este tíz óra után tűzhetik műsorra a filmet, ami például egy vidéki mozi esetében leszűkíti a vetítést péntek és szombat estére, mert hétköznapokon fél kilenc a legkésőbbi kezdés. Így gyaníthatóan idehaza nem lesz bombasiker, köszönhetően ennek az amúgy teljesen felesleges korlátozásnak, de úgy gondolom, hogy ha elterjed milyen jó a film, meg fogja találni a közönségét, ha máshol nem is, majd a streamingen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk