Meghalt Monica Vitti, a legendás olasz színésznő
Kilencven éves korában, hosszú betegség után elhunyt az olasz filmcsillag, Monica Vitti – írja a Corriera Della Sera.
Monica Vitti 1931. november 3-án született Rómában Maria Luisa Ceciarelli néven. Az 1950-es évek közepétől filmezett. Michelangelo Antonioni filmdrámáiban nyújtott alakításai révén vált világhírűvé. Az 1960-as évek közepétől sokat szerepelt vígjátékokban, és hazája első számú női komikusa lett. Legnépszerűbb filmjei az 1960-as, 1970-es években készültek.
Számos elismerésben részesült, többek között 1984-ben a Berlini Filmfesztiválon megkapta a legjobb színésznőnek járó Ezüst Medve díjat Roberto Russo Flört című filmjében nyújtott alakításáért. A legjelentősebb olasz filmes kitüntetést, az Olasz Filmművészeti Akadémia David di Donatello-díját hatszor kapta meg.
1954 és 1991 között számos filmben szerepelt. Többek között A Kaland című filmben, amely az 1960-as Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdíját. De olyan klasszikus Antonioni-darabokban is láthatták, mint Az éjszaka, a Napfogyatkozás és a Vörös Sivatag. Marcello Mastroiannival játszotta a Féltékenységi dráma című filmben. A vidámabb filmek között pedig legsikeresebbek voltak például a Modesty Blaise, Az erényöv vagy az Éjfélkor indul útjára a gyönyör. 1971-ben egy magyar filmben is forgatott, Jancsó Miklós A pacifista című filmjének főszereplője volt.