A Rovatból

Meghalt Karl Lagerfeld, a világ egyik leghíresebb divattervezője

Egészségügyi problémái miatt Lagerfeld januárban már nem vett részt a Chanel show-kon sem.
Fotó: Wikipedia - szmo.hu
2019. február 19.



85 éves korában, kedden elhunyt Karl Lagerfeld német divattervező. A Chanel részlegvezetője és tervezője halálának hírét a Paris Match magazine írta meg.

Egészségügyi problémái miatt Lagerfeld januárban már nem vett részt a Chanel-show-kon sem.

Lagerfeld egy jómódú hamburgi tejgyáros fiaként született. A Wikipedia szerint születési dátumaként szívesen adta meg az 1938-as évet, a Bild am Sonntag hetilap kutatása azonban a korábbi adatot erősítette meg. 1953-ban anyjával Párizsba költözött, azóta itt él. Lagerfeld szívesen fedezett fel, és menedzselt manökeneket, így a nyolcvanas években Inès de la Fressange-t, aki a francia nemzeti jelképet, Marianne-t reprezentálta 1989-ben, e téren mint Catherine Deneuve utóda és Laetitia Casta elődje.

Lagerfeld 1990-től menedzselte Claudia Schiffert, akiből támogatásával topmodell vált, és aki 1993-ban egy Korán-idézetekkel díszített Lagerfeld-mídert mutatott be egy botrányos bemutatón. Lagerfeld személyes jelképévé vált dioptriás napszemüvege és lófarokban hordott haja. Híressé vált modelljeivel szemben tanúsított szigorúságáról, testsúly, stb. tekintetében, ami, két párizsi tizenéves modell fogyókúrából eredő halála után komoly felháborodást szült.

Egy női kabáttal nyerte el 1955-ben az IWS (Nemzetközi Gyapjútanács) díját, ennek segítségével kapott állást a Pierre Balmain-divatházban. Gyapjúkabátja később Balmainnél a kollekció része lett. 1958-ban a Jean Patou-házhoz szerződött, de nagyon hamar szabadúszóként a Valentino, a Krizia és a Fendi számára is dolgozni kezdett. 1964-ben három évre megszakította divatipari tevékenységét, és beiratkozott egy művészeti főiskolára.

Az igazi nemzetközi elismerést az 1972-es év hozta meg számára fekete-fehér aszimmetrikus szabású kollekciójával. Ezt követően már a Coco Chanel prêt-à-porter részlegének vezető tervezőjeként dolgozott, újabb mérföldkő az 1983-as Chloé-kollekciója volt. Emellett saját cégét is megalapította, ezt 2004-ben az amerikai Tommy Hilfiger-konszernnek adta el.

Színházi jelmeztervezőként is tevékenykedett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb részletek az M1-esen történt tragédiáról: egy török rendszámú kamion és egy moldáv kisbusz érintett, mind a nyolc halálos áldozat férfi
Az M1-es autópályán először egy kamion ütközött neki egy munkagépnek, amitől kigyulladt, majd egy kisbusz rohant bele egy, az előző baleset miatt álló teherautónak. A két balesetben összesen nyolcan haltak meg.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. június 12.



Újabb részletek derültek ki a péntek hajnalban az M1-es autópályán történt balesetről. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére azt közölte,

török rendszámú kamion és moldáv rendszámú kisbusz volt érintett a két ütközésben.

Az is kiderült, hogy

a két baleset nyolc halálos áldozata férfi.

A két baleset a Hegyeshalom felé vezető oldalon történt. Hajnali 4 óra 30 perc körül a kamion munkagépnek ütközött, majd kigyulladt, a sofőr a helyszínen életét vesztette.

Nem sokkal később egy kisbusz ütközött neki egy, az előző baleset miatt álló teherautónak.

A kisbuszban kilencen utaztak, közülük hét ember a helyszínen meghalt,

ketten megsérültek.

Magyar Péter miniszterelnök péntek reggel közölte a Facebook-oldalán, hogy a „baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kér az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó képeken az M1-esen történt hajnali tragédia: így küzdöttek a tűzoltók a lángoló kamionnal
Megdöbbentő képeket tett közzé az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebookon az M1-es autópályán történt halálos balesetek mentési munkálatairól. Összesen nyolc ember halt meg a tragédiában.


Ahogy már hírt adtunk róla, szörnyű tragédia történt pénteken hajnalban Győr térségében. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság friss beszámolója szerint munkagépekkel ütközött egy gyümölcsöt szállító kamion az M1-es autópályán Töltéstava térségében, az országhatár felé vezető oldalon. Az ütközés után a kamion kigyulladt, a járműben egyedül utazó sofőr életét veszítette.

A győri hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, habosított vízsugarakkal megfékezték a lángokat, majd munkagép segítségével megbontották a kamion rakterét és visszahűtötték a felhevült részeket.

Az egységek áramtalanították a munkagépeket, amelyek szintén megsérültek a balesetben.

A tűzeset miatt feltorlódott sorban egy teherautóba hajtott hátulról egy kilencszemélyes kisbusz. Kilencen utaztak a járműben, közülük heten életüket veszítették,

ketten pedig súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek, őket a győri és a pannonhalmi hivatásos tűzoltók emelték ki a roncsok közül. Az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát teljes szélességében lezárták.

A katasztrófavédelem által közzétett fotókon látszik, milyen óriási tűz keletkezett az első ütközéskor, a kamion lángokban állt. A kisbusz első fele pedig gyakorlatilag eltűnt, miután a teherautónak ütközött.

Képgaléria a két halálos balesetről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Balatoni lakásából irányította a milliárdos számlagyárat, de a NAV közbeszólt, mielőtt Thaiföldre menekült volna
Egy férfi a balatoni ingatlanjából irányított egy, az államnak 800 millió forintos kárt okozó számlagyárat. A nyomozók azelőtt csaptak le rá, hogy a teljes bűnszervezetet Thaiföldre költöztethette volna.
M.M. / Fotó: NAV - szmo.hu
2026. június 12.



A Nemzeti Adó- és Vámhivatal zalai nyomozói csaptak le egy csaknem 800 millió forintos csalást elkövető bűnszervezetre, amelynek felszámolásakor 25 embert állítottak elő. A hatóság több mint 1,2 milliárd forint értékben rendelt el vagyonbiztosítást és hajtott végre lefoglalásokat – írja az MTI a hatóság pénteki közleménye alapján.

A NAV által szervezett akcióban a Balatontól Pest vármegyéig összesen 23 helyszínen tartottak razziát a pénzügyőrök, a bevetési igazgatóság járőreinek és informatikai szakembereinek támogatásával.

A hálózat irányítója balatoni ingatlanából vezette a műveleteket, és az elfogásakor kiderült, hogy a központját éppen Thaiföldre akarta áthelyezni.

A szervezet vezetőjének balatoni lakása feletti irodában működött a központ, ahol a nyomozók megtalálták a számlagyárhoz tartozó cégek teljes dokumentációját, bélyegzőit, bankkártyáit és kommunikációs eszközeit. Az ügyben eddig 25 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük ötnek a bíróság már elrendelte a letartóztatását is.

A pénzügyi nyomozók a költségvetésnek okozott kár megtérítésére több mint 1,2 milliárd forint értékben biztosítottak vagyonelemeket. Ingatlanokat és nagy értékű gépjárműveket zároltak több mint 700 millió forint értékben, lefoglaltak 63 ezer eurót és 59 ezer svájci frankot, a bankszámlákról pedig 315 millió forint feletti összeget vontak el. Emellett a hatóság csaknem 35 millió forint értékű aranyzálogjegyet is lefoglalt.

A nyomozás jelenlegi állása szerint egy többszintű, folyamatosan változó cégekből álló számlázási láncolatot tárhattak fel.

A NAV szerint a hálózat papíron egymástól jelentősen különböző tevékenységeket számlázott, például építőipari és szerelési munkákat, takarítást vagy informatikai szolgáltatásokat, amelyek a valóságban sosem történtek meg.

A láncolat alsóbb szintjein lévő cégek nem végeztek tényleges gazdasági tevékenységet, a valódi céljuk az volt, hogy a kiállított hamis számlák ellenértékét egy jutalék levonása után visszajuttassák a számlabefogadóknak.

Ezek a cégek a hamis számlák felhasználásával kerülték el a jelentős összegű áfa megfizetését. A NAV bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz.

Videó a NAV-akcióról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: „Nem látod, hogy nyitom? Figyelni kéne!” – A BMW-snek állt feljebb, miután rányitotta az ajtót a mögötte érkező kocsira
Megörökítették, ahogy egy várakozó fehér BMW utasa körülnézés nélkül rányitja az ajtót a mögötte érkező kocsira. A balesetet okozó autóban nem nagyon akarták elismerni a felelősségét.


A Budapesti Autósok osztott meg egy videót, amelyen egy érdekes és tanulságos koccanás látható. Az út bal oldalán várakozó fehér BMW utasa körülnézés nélkül nyitja ki ajtaját, aminek az érkező autó nekimegy.

A koccanás után azonban az ajtót nyitó személynek áll feljebb. Értelmezhetetlen kiabálásba kezdett, amire a vétlen sofőr csak nyugodtan annyit válaszolt, hogy most jegyzőkönyvet fognak írni. Erre a figyelmetlen utas így reagált:

„Nem látod, hogy nyitom ki az ajtót?”

A másik autóból azzal válaszoltak, hogy a kamera az egész esetet rögzítette.

„Figyelni kéne azért” – hangzott el ismét a BMW-ből.

Ezután a másik autóból ingerülten emlékeztették, hogy annak kell körülnéznie, aki az ajtót nyitja, azért van a tükör is, majd éles szóváltás alakult ki, miután a dolog addig fajult, hogy rendőrt hívtak.

Nem ez az egyetlen egészen pofátlan mutatvány a csatorna mai videójában. A másik felvételen az látható, hogy egy fehér autó minden előjel nélkül elkezd tolatni és dudálni, majd nekimegy a mögötte álló tanulóautónak, ezután a tett helyszínéről sietve távozik. Követni kezdik, de a baleset okozója - észlelve a közelgő felelősségre vonást - elmenekül.

Az esetek:

Rányitotta az ajtót, neki állt feljebb


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk