Még vasárnap számoltak be arról román lapok, hogy meghalt a Pete-Csengersima határátkelőhelyen hét órát várakoztatott autóbusz egyik utasa.
A magyar rendőrség a Magyar Hang megkeresésére megerősítette a hírt.
A később elhunyt 61 éves ukrán állampolgárságú nő Csengersima Közúti Határátkelőhelyen lépett – menyével és további 33 utassal – Magyarország területére 2022. március 5-én 3 óra 40 perckor egy román honosságú autóbusz utasaként
– írták.
A rendőrség szerint „a halálesetet közvetlenül megelőző rosszulléte nem autóbuszon, hanem közterületen, a határátkelőhelytől 62 kilométer távolságban Aranyosapátiban történt 7 óra 57 perckor (az eltelt idő 4 óra 17 perc)”.
Hozzátették: a nő újraélesztését a mentőszolgálat egyidejű értesítésével két rendőr kezdte meg, majd azt folytatta a kiérkező mentőegység. A nő kórházba szállítása közben vesztette életét 9 óra 22 perckor.
A halál okaként elsődlegesen epilepsziás görcs következtében légzésleállást jelöltek meg.
A román sajtó szerint a buszt azért várakoztatták, mert három gyermeknek nem volt biometrikus útlevele. A rendőrség ezzel kapcsolatban azt közölte:
„A biometrikus útlevél esetleges hiányával kapcsolatban megjegyezzük, hogy az a határátlépés gördülékenységét nem befolyásolhatta, hiszen a problémás vagy hiányos okmányokkal kapcsolatos ügyintézés nem a határátkelőhelyeken, hanem a gyűjtőpontokon történik.”
Még vasárnap számoltak be arról román lapok, hogy meghalt a Pete-Csengersima határátkelőhelyen hét órát várakoztatott autóbusz egyik utasa.
A magyar rendőrség a Magyar Hang megkeresésére megerősítette a hírt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem sokkal az előtt, hogy Orbán Viktor beszédet tartott Kötcsén, a jobboldal szokásos Polgári Piknikjén, váratlanul beugrott a Patrióta YouTube-csatorna élő adásába, ahol többek között Deák Dániel és G. Fodor Gábor közvetítette az eseményeket.
Egy ideig mögöttük, mintegy bekönyökölve beszélt a műsorban – ahol láthatóan nem voltak felkészülve az érkezésére –, majd a miniszterelnök úgy döntött, hogy mégis keres magának egy ülőalkalmatosságot.
Pechére ez egy Patrióta feliratú kartondoboz volt, ami aztán össze is rogyott alatta.
Később adtak neki egy széket, amit vagányul megfordított, és onnan folytatta a beszélgetést.
Nem ez volt az egyetlen szokatlan momentum Orbán Viktortól. Ahogy arról korábban írtunk, beszédében többek között megfenyegette sajátjait arra az esetre, ha nem kellő mértékben teszik oda magukat a kampányban.
Nem sokkal az előtt, hogy Orbán Viktor beszédet tartott Kötcsén, a jobboldal szokásos Polgári Piknikjén, váratlanul beugrott a Patrióta YouTube-csatorna élő adásába, ahol többek között Deák Dániel és G. Fodor Gábor közvetítette az eseményeket.
Egy ideig mögöttük, mintegy bekönyökölve beszélt a műsorban – ahol láthatóan nem voltak felkészülve az érkezésére –, majd a miniszterelnök úgy döntött, hogy mégis keres magának egy ülőalkalmatosságot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy: A dolgozók szerint Anikó asszony a fehér kerámia csempét is leverette Hatvanpusztán
A független országgyűlési képviselő ezúttal Hatvanpuszta „Tisztilaknak” vagy „Rezidenciának” nevezett épületéről osztott meg négy évvel ezelőtti fotókat. Igaz, azt írja: ez ma már teljesen máshogy néz ki.
Hadházy Ákos ezúttal Hatvanpuszta „Tisztilaknak” vagy „Rezidenciának” nevezett épületéről osztott meg négy évvel ezelőtti fotókat.
„Azóta már elkészült és ebben a részben laknak Orbánék, amikor meglátogatják a birtokot”
- jegyezte meg a független országgyűlési képviselő, aki szerint a fotókon a birtok 19 lépcsőházából az egyik, egy kisebb szoba és egy mosdó részlete látható.
„Persze a tisztilak már nem így néz ki, ez az épület már be van rendezve egészen elképesztő antik bútorokkal. A dolgozók szerint Anikó asszony a fehér kerámia csempét is leverette és színesre cserélte. Vicces részlet, hogy a méregdrága mosdókagyló mellett még ott hever a leszerelt szerényebb, egyszerűbb verzió, amit szintén kidobathatott a First Lady, mert nem volt neki elég puccos”
- fogalmaz Hadházy Lévai Anikóra, Orbán Viktor feleségére utalva.
A képviselő egy építész szakértőre és a hatvanpusztai birtokon dolgozó munkásokra hivatkozva arról is ír, hogy
a mosdó padlója is süttői mészkő lehet, ami állítása szerint lerakással együtt 50-60 ezer forint/négyzetméter árban van. A falon is jó minőségű kerámia csempe lehet, a mosdókagyló pedig újonnan 200 ezer forintba, akciósan 120 ezerbe kerülhet.
„Összehasonlításként az Alföldi hazai alaptermék 23 ezer forint, plusz a kiegészítők. A csaptelep »Bugnatese Rubinetteria« termék lehet 80-100 ezer forint (összehasonlításként a MOFÉM hazai termék 12 ezer forint). És az alsó törölközőtartó hasonló minőségű kiegészítő” - jegyezte meg a képviselő, aki arra is kitért, hogy a faberendezések mind a külső ablak jó minőségű - és drága - faanyagával azonosak, és a belső ajtók is nagyon jó minőségűnek tűnnek.
Hadházy Ákos ezúttal Hatvanpuszta „Tisztilaknak” vagy „Rezidenciának” nevezett épületéről osztott meg négy évvel ezelőtti fotókat.
„Azóta már elkészült és ebben a részben laknak Orbánék, amikor meglátogatják a birtokot”
- jegyezte meg a független országgyűlési képviselő, aki szerint a fotókon a birtok 19 lépcsőházából az egyik, egy kisebb szoba és egy mosdó részlete látható.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor hosszú, helyenként előadásszerű beszédet tartott Kötcsén, ahol egyaránt beszélt a világ aktuális helyzetéről és a választásokig Magyarországra váró időszakról, illetve a szavazás tétjéről.
A beszédből több redditező és Török Gábor is felfigyelt egy érdekes mondatra. Ez így hangzott:
„Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, mert, ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”
– a miniszterelnök ezt a kampány alatt az "övéire" váró feladatok kapcsán mondta.
Korábban már volt olyan, hogy a miniszterelnök elszámoltatással és nagytakarítással ijesztgette ellenfeleit, de az most fordult elő először, hogy saját híveinek, "harcosainak" üzent fenyegető hangnemben.
Orbán Viktor hosszú, helyenként előadásszerű beszédet tartott Kötcsén, ahol egyaránt beszélt a világ aktuális helyzetéről és a választásokig Magyarországra váró időszakról, illetve a szavazás tétjéről.
Mint arról mi is írtunk vasárnap: soha nem zárták még el ennyire a sajtót a kötcsei piknik helyszínétől, mint idén. Az újságíróknak így nem is volt lehetőségük kérdezni az eseményre érkező politikusoktól, közéleti szereplőktől. Menczer Tamás ugyanakkor kiállt a sajtó elé és válaszolt kérdésekre is.
A Fidesz kommunikációs igazgatójától az ATV újságírója azt kéredzte, hogy Magyar Péter miatt közvetítik-e a kötcsei piknik történetében először élőben Orbán Viktor beszédét. Menczer erre azt felelte, hogy nem, majd azzal folytatta: anélkül, hogy személyében bármilyen módon bántaná, úgy látja, hogy az újságíró az ATV-t képviseli.
„Nem szégyellik magukat? Önök egy húszperces interjúban a Tarr-botrányról, a hazugságokról, és a Tisza-adóról nem kérdezték meg Magyar Pétert. Ne haragudjon, először ez intézze!”
- folytatta Menczer.
A válasz láthatóan a sajtó képviselőit is meghökkentette.
A jelenetről készült videó egyébként a Fidesz kommunikációs igazgatójának Facebook-oldalára is felkerült azóta.