KULT
A Rovatból

Meghalt Diana, éljen a királynő? - A korona dicséretes ízlésességgel ábrázolja a hercegnő halálát

Elizabeth Debicki utoljára bújt Diana hercegnő bőrébe, hogy megmutassa, mi és hogyan vezetett tragikusan korai halálához.

Link másolása

Megérkezett a Netflixre A korona 6. évada, melynek fókuszában egyértelműen a az angol királyi család huszadik századi történetének legnagyobb tragédiája, Diana hercegnő halála áll. Az évad egyszerre állít olyat, amit már eddig is tudtunk, de nem baj, ha újra elismétlik nekünk, olyasmit, amit már halálra ununk, és olyan kérdéseket is felvet, amin nem biztos, hogy a néző elgondolkodott valaha is. Akár személyes viszonylatban, akár a királyi családéban, akár Anglia történelmével és társadalmi-politikai struktúrájával kapcsolatban. Bár a sorozat eddig is ezt csinálta, egy ilyen kiélezett helyzet, mint "a szívek királynőjének" halála nyilvánvalóan felerősíti a narratíva hangsúlyos pontjait és felhívja a figyelmet a rendszer hibáira és az újabb tragédiák potenciáljára. 

Elég az azóta történt szakadás-történetet nézni, aminek az áldozata nem Meghan, sőt, még csak nem is elsősorban Harry, hanem az ő gyermekeik, akik egy rohadt nagy káoszban és etikai kuszaságban nőnek fel,

és ki tudja, hányadíziglen érzi majd a leszármazottaik ezt a gyűlölködés-csatát. Aminek sok oka van, és nem elsősorban Meghan könnyen elítélhető karaktere, hanem egy sokak által megkérdőjelezett tradíciókból épült, de nem elég gyakran felújított-tatarozott, sokszor omladozó rendszer hibái is az eredők közt keresendők.

Szóval a hatodik évad első fele, pontosabban négy rész került fel a Netflixre. Megismerjük Diana és Dodi Al-Fayed viszonyát, kettejük kapcsolatának kibomlását és azt, hogy az alkotók szerint milyen erőszakosan hangsúlyos szerepet játszott fia és Diana tragikus sorsában - 1997. augusztus 31-én vesztették életüket a hírhedt, fatális autóbalesetben, Párizsban - Mohamed Al-Fayed, a gazdag pénzember, aki még nagyobbra vágyott. A sorozat szerint arra, hogy hatalmas a Nyugat irányába is terjeszkedjen, méghozzá azáltal, hogy összehozza fiát Dianával, aki a brit trónörökös unokák édesanyja, azaz Al-Fayed értelemzésében a számára aranytojást tojó tyúk.

Diana besétál a csapdába, jachtozgat az apjától infantilis módon függő Dodival, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és mint a mesében, a király - azaz Mohamed - drukkolva figyeli az eseményeket, és az sem érdekli - mondjuk ilyen szempontból Dodinak és Dinanának is megvan a saját bűntudat-köre -, hogy fia más vőlegénye. Az elképesztő forgatókönyvet az élet írta, mi pedig anno végignéztük az újságokban, ma pedig a sorozatban, és olyan, mint egy túl drámaira írt szappanopera lenne (miközben egy valós személy lefelé tartó spiráljának tragédiáját nézzük végig). 

Tehát a sztori: Diana és Dodi ölelkeznek a jachton, a paparazzók lefotózzák, kikerül a világsajtóba, beindul minden idők legdrágább fénykép-hajhászata és a paparazzi-biznisz magas fordulatszámra teker, a botrány kirobban, Dodi szétmegy a menyasszonyával, aki bepereli. Eközben a királyi házban áll a bál, mert Camilla születésnapját - képzavarral élve - beárnyékolja a Dianát övező rivaldafény.

Diana mindenhol ott van, a románcot az egész világ ismerni és érteni akarja, miközben talán épp azok, akik a főszereplői, azaz Dodi és Diana sem értik, hogy mi történik velük, nem is tudják, mit akarnak, csak egyvalaki tudja nagyon: Mohamed Al-Fayed.

Aki a Nyugat elismerésére vágyik, mert ősi frusztrációt hordoz az arab világ mellőzöttsége miatt. Ennek lesz is két áldozata pár héten belül, a fia és a walesi hercegné.

Dianáról és a sokszor elmesélt paparazzo-üldöztetésről szépen és visszafogottan mesél a sorozat, a királyi ház reakcióit is diplomatikusan ábrázolják, a haláleset körülményeit pedig szintén ízlésesen mutatják be - nem mellesleg Dominic West Károly hercegként, a gyászoló exférjként élete egyik legszebb és legmélyebb alakítását nyújtja, hiszen nagyon komplex érzelemskálát kell végigjátszania. 

A hatodik évad erősen indít,

mellbevág. Mint Dianát a baleset, ami mellett szintén nem mehetünk el szó nélkül, annyira szimbolikus, hogy a szívek hercegnője mellkasi sokkot kapott, majd szívinfarktus vitte el, azaz a szíve, még egy autóbalesetben is.

A korona a lehető legdiszkrétebben és mégis érzékletesen mutatta be a megmutathatatlant. Várjuk a folytatást. Az összeesküvés-elméletek kedvelői csak pár elgondolkodtató pillanatot kapnak, a királynő ebben az évadban is, akárcsak a korábbiakban megőrzi a méltóságát. 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: