HÍREK
A Rovatból

Meghalt a brit kisfiú, akinek életben tartásáért hónapokig pereskedtek

Archie Battersbee-nél még tavasszal állt be az agyhalál, orvosai szerint menthetetlen volt, de a szülők a végsőkig harcoltak érte.


Szombaton dél után nem sokkal a London Royal Hospitalban meghalt a hét éves Archie Battersbee, aki április 7-e óta feküdt kómában – írja a SkyNews-ra hivatkozva a hvg.hu.

A kisfiú valószínűleg a TikTok egyik életveszélyes, Blackout Challenge-nek nevezett kihívását próbálhatta ki. Ennek lényege, hogy a felhasználóknak addig kell visszatartani lélegzetüket vagy fojtogatni magukat, amíg csak bírják. Archie agya feltehetően percekig nem jutott oxigénhez, ami miatt visszavonhatatlan károsodást szenvedett. Az édesanyja talált rá a szobájában.

A kórházi orvosok megállapították, hogy a fiúnál beállt az agyhalál, az agytörzse elhalt, így visszafordíthatatlan károsodást szenvedett, nem maradt esélye az életben maradásra. Éppen ezért le akarták kapcsolni az őt mesterségesen életben tartó gépekről, a szülei azonban ezt nem hagyták, még a bíróság elé is vitték az ügyet.

Az eset már kétszer került a legfelső bíróság elé, mindkét esetben az orvosok álláspontjának adtak igazat. A szülők végül az Emberi Jogok Európai Bíróságától is elutasító választ kaptak.

Így szombaton kikapcsolták a kórházban az életfunkcióit biztosító berendezéseket. Az édesanya, Hollie Dance a kórház előtt állt a döntés végrehajtásakor, és a sajtónak azt mondta: ő a legbüszkébb anya a világon, mert a fia a végsőkig harcolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Mészáros Lőrinc Magyar Péter esetleges győzelméről: Mindig a körülményekhez alkalmazkodunk
Azt is elmondta, hogy Magyar Péterrel való ismeretsége elég egyoldalú volt. „ő szeretett volna engem ismerni, én viszont őt nem” - fogalmazott.


Nem zavarja, hogy Magyar Péter a kampányában gyakran emlegeti a nevét, és nem is követi a munkásságát - ezt mondta a Tisza Párt elnökével kapcsolatos kérdésre Mészáros Lőrinc az Indexnek.

„Én gazdasági szereplő vagyok, a dolgom az, hogy vállalatokat irányítsak. A politikát természetesen figyelem, de csak annyira, amennyire szükséges – az energiám túlnyomó részét a munkám köti le” - jegyezte meg az üzletember, aki azt is elmondta, biztosan találkozott már korábban Magyar Péterrel.

„Az ismeretségünk elég egyoldalú: ő szeretett volna engem ismerni, én viszont őt nem. Ennyi legyen elég a kapcsolatunkról. Én gazdasági szereplő vagyok, ő pedig politikai szereplő szeretne lenni”

- fogalmazott Mészáros.

Azt is elmondta, hogy Magyar Péter MBH felügyelőbizottságából való távozásának ügyét a tavaszi nyílt levelével lezártnak tekinti.

Egy esetleges kormányváltás és az azzal járó elszámoltatás lehetőségére úgy reagált, hogy nem gondolkodik azon, „mi lesz, ha”.

„Még nagyon messze vagyunk attól, hogy a választási eredményekről beszéljünk. A választó a fülke csendjében dönti majd el, mit szeretne, és ehhez mindenkinek alkalmazkodnia kell. A Mészáros Csoport egy erős, sok lábon álló vállalatcsoport, ami minden fontos ágazatban jelen van”

- mondta Mészáros

„A jövőt senki sem tudja megjósolni, mi pedig mindig a körülményekhez alkalmazkodunk. Ez a hosszú távú siker kulcsa: egy igazi tulajdonos csak úgy tud talpon maradni, ha minden helyzethez képes igazodni”

- tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Pikó András: A többség nemet mondott a Fidesz és hozzá csatlakozott levitézlett álellenzéki pártok gyűlöletkeltő politikájára
Hatalmas volt a tét a Losonci negyedben, a polgármester többsége múlott a választáson. A drogbotrányba kevert politikus a győzelmi beszédében alig jutott szóhoz a meghatottságtól.


A józsefvárosi időközi választás győztese, Horváth Alexander a választási eredmények után arról beszélt, hogy boldogan mondhatja ki a győzelmet. A politikus köszönetet mondott a Losonci negyed lakosainak a bizalomért.

„Vállalom, hogy ezt erős és hálás munkával fogom meghálálni önöknek. Tényleg néha eláll a szavam attól a gondolattól, hogy újra győztem” – mondta Horváth, aki hozzátette, még egyszer nagyon szépen köszöni a támogatást.

A győztes jelölt után Jámbor András országgyűlési képviselő is felszólalt, aki szerint egy „nagyon durva kampány” végén vannak. Állítása szerint a kampány során „a pártállam rendőröket küldött Alexander lakására teljesen törvénytelenül, aztán egy kutyás rendőrcsapat is megjelent”. Jámbor úgy véli, lejáratások, hazugságok, kamujelöltek és a Magyar Nemzet, valamint a Metropol által lehozott kamusztorik jellemezték az elmúlt időszakot.

Mindezek ellenére is 15 százalékponttal verték meg a Fideszt.

Pikó András, Józsefváros polgármestere is köszönetet mondott a választóknak a részvételért, és csodálatos dolognak nevezte a körülbelül 30 százalékos részvételi arányt. Szerinte ezzel ismét példát mutattak az országnak, mert időközi választásokon nem szoktak ennyien elmenni szavazni. A polgármester úgy fogalmazott, a tét nagyon nagy voltm számára egy kicsit az is, hogy „egy ártatlanul megvádolt, megzsarolt, fiatal és tehetséges politikus folytathassa a pályáját”.

„Ezt a fiatalembert az elmúlt hónapokban minden elképzelhető eszközzel próbálták tönkretenni. Zsarolták, hazug lejárató kampányt folytattak ellene, rendőrökkel próbálták megfélemlíteni, de ő a választóihoz fordult, akik megerősítették a számára 2024-ben megszavazott bizalmat. Nem is kaphat ennél jobb visszaigazolást a munkájára egy képviselő” - fogalmazott

Pikó hozzátette, az önkormányzat most már nyugodtan folytathatja annak a programnak a megvalósítását, amely Józsefváros jólétéről és fejlődéséről szól.

„Jó hír Józsefvárosnak az is, hogy a többség nemet mondott a Fidesz és hozzá csatlakozott levitézlett álellenzéki pártok gyűlöletkeltő politikájára. Nekik azt üzenték a választók, hogy dolgozzanak végre Józsefvárosért, ne saját magukért! ”

Az időközi választást azért kellett kiírni a VIII. kerület 8. számú választókerületében, mert az azt korábban megnyerő Horváth Alexander lemondott mandátumáról, miután nyilvánosságra került róla egy évekkel korábbi videófelvétel, amin a képviselő mögött valaki épp kábítószert fogyasztott. A politikus szerint ő nem drogozott, de ennek ellenére lemondott, majdbejelentette, hogy újra elindul a posztért.

A kampányidőszak rendkívül feszült volt. Október 20-án hajnalban a rendőrség házkutatást tartott Horváth Alexander otthonában, ahol telefonját és laptopját is lefoglalták, az eljárás eredménye szerint azonban a drogtesztje negatív lett. Pikóék azzal vádolták a Fideszt, hogy tiszásnak tüntet fel egy jelöltet szórólapokon, hogy javítsa az esélyeit, és szerintük az, hogy az MSZP és a DK is állított saját jelöltet, szintén a kormánypárt esélyeit növelte. A Fidesz ellenben azt állította, Pikó és Horváth nem mondtak igazat a videó keletkezésének idejéről, az ugyanis mindössze néhány hónapja készülhetett.

A választás tétje a kerületi közgyűlési többség megőrzése volt Pikó András számára; a Fidesz győzelme esetén a testületben a két MSZP-s képviselő válhatott volna a mérleg nyelvévé, ami megnehezítette volna a városvezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mennyi lesz idén a kedvezményes menü a budapesti karácsonyi vásárban
Az is kiderült, hogy a Bazilikánál és a Vörösmarty téren lévő karácsonyi vásárokat rendező, kormányközeli cég ismét százmilliós kedvezményt kaphatott az V. kerületi fideszes önkormányzattól.


Ismét százmilliós kedvezményt kaphatott az V. kerületi fideszes önkormányzattól a kormányközeli AVB Rendezvényszervező Kft., amely idén is a Bazilikánál és a Vörösmarty téren tartja a főváros két nagy karácsonyi vásárát – írja a Népszava.

A lap szerint a cég 2022-ben 90, 2023-ban 80 százalékos közterület-használati díjkedvezményben részesült, és idén is hasonló mértékű engedményről lehet szó, ami több mint 200 millió forint elengedését jelentheti.

Az AVB idén 39,5 millió forintot fizet a területhasználatért, miközben a bevétele négy év alatt 273 millióról 1,33 milliárd forintra nőtt.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a cég több vállalást is tett. Ezek között szerepel, hogy emelt szintű közterület-tisztántartást rendel a kerület cégétől, vállalja a Vörösmarty-szobor téli takarítását, és ideiglenes jelzős gyalogátkelőhelyet épít ki. A vásárokban ingyenes kisvasút, kulturális programok és koncertek lesznek, idén is megtartják az ünnepi fényfestést a bazilikán, valamint betlehemi jászolt és karácsonyfát is állítanak.

Ezeken felül pedig

idén is mindennap lesz egy-egy fix menü, kedvezményes, 1600 forintos áron.

Arra a kérdésre azonban, hogy a standok bérlői mennyit fizetnek, a cég üzleti titokra hivatkozva nem válaszolt. Két évvel ezelőtt a hírek egymillió forint körüli helypénzről szóltak a kisebb standok esetében, a nagyobbak ennél többet fizetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mészáros Lőrinc: Nem hiszem, hogy a kormány belemászott a gazdaságba, minden magyar cégnek segített
Szerinte neki nincs miért magyarázkodnia, ugyanis a rendszerváltás után lett vállalkozó, és közel 25 év alatt építette fel birodalmát.


Mészáros Lőrinc exkluzív interjút adott az Indexnek, amelyben beszélt a Mészáros Csoport válságkezeléséről, politikai és közéleti kérdésekről, valamint a magyar gazdaság helyzetéről.

„Nem hiszem, hogy a politika belemászott volna a gazdaságba, vagy a gazdaság a politikába”

- fogalmazott az üzletember, aki szerint a nagyvállalatok mindenhol a világon együttműködnek az aktuális kormánnyal, egyeztetnek stratégiai kérdésekről, „ez így normális”. Ami viszont Mészáros szerint nem normális az az újságírás átpolitizálódása.

Arra a felvetésre, hogy sikereit a politikai kapcsolatainak köszönheti, azt válaszolta, hogy a 2010-es kormányváltás valóban nagy hatással volt a magyar gazdaságra, mivel a kormány célja a nemzeti tőke megerősítése volt.

„A miniszterelnök célja az volt, hogy a magyar vállalkozók fejlődhessenek, lehetőséghez jussanak, és megerősödjön a nemzeti tőke. Ez egy bátor, merész döntés volt, és működött is. De nem hiszem, hogy létezik „baloldali” vagy „jobboldali” vállalkozó. A kormány minden magyar cégnek segített abban, hogy a hazai gazdaság stabilabb legyen, és ne csak a multinacionális vállalatok kapjanak teret”

- mondta Mészáros, aki hozzátette: neki nincs miért magyarázkodnia, ugyanis a rendszerváltás után lett vállalkozó, és közel 25 év alatt építette fel birodalmát.

„Ma hatvanezer embernek adunk munkát, és közel ötszáz cég tartozik a csoporthoz. Ezek tények, és nem igényelnek magyarázatot”

- jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk