SZEMPONT
A Rovatból

„Meddig tart a tenger?” – 92 évesen repült először külföldre az édesanyám

Olyan ajándékot akartam adni, ami teljesíthetetlennek tűnik, de teljesíthető. Megcsináltuk, sokat nevettünk, de azt hiszem, többet nem akar meglátogatni.


Megkérdeztem, mit szeretne anyák napjára.

Covid időszakban puszit kért, tavaly az ukrán háború kitörésekor békét. Vérzett a szívem, hogy egyiket sem teljesíthettem.

Azt reméltem, az idén fordítunk. Most azt kérte, olyan munkám legyen, amiből a nyugdíjas éveinkre is futja majd. Újabb teljesíthetetlen kívánság. Rendben, én döntök az új ajándékról, egy teljesíthetőről.

Évek óta járt a fejemben, milyen jó lenne megmutatni anyukámnak, hol élek, milyen a tenger, miért beszélek annyit a sirályokról, milyen repülni, milyen ott élni, ahova mások nyaralni járnak, és ahol mindenki más nyelven beszél. Halogattam a tervet, mert nagyon sok pénz, talán túl idős is az anyukám erre a kalandra, és a második emeleten lakunk, lift nélkül, nehéz lenne felvinni. Bizonytalan voltam a teljesíthetőségben. Megkérdeztem az anyukámat, akarja-e. Nem nagyon tudta, pontosan mit, de egyre erősebben akarta. Hitt abban, hogy baj nem lehet, mert én végig vele leszek és megoldunk minden esetleges problémát. Hónapokig csak készültünk, szinte minden nap megkérdezte, mikor indulunk.

Útlevelet nem volt könnyű csináltatni, mert nem volt ujjlenyomata, így csak egy évre kapott, de azt korán készítettük, lejárt és újat kellett kérni.

Hat repülőjegyet kellett vennem, mert el kellett mennem érte Magyarországra, kiutazni együtt, hazavinni és visszatérnem Angliába.

Olyan jegyet kellett találnom, amihez nem kell túl korán kelnie, és nem érünk túl későn Londonba, mert onnan még autóznunk kellett két órát. A várakozásokkal ez egy tíz órás út. Ettől a két naptól tartottam a legjobban.

Pár hónappal az út előtt

egy hónap alatt háromszor esett el anyukám és végezte mindig kórházban.

Sosem lett nagy baja, sokat viccelődtünk, hogy eleget esett most egy évre, nagyon vigyázzon magára, hogy el tudjunk utazni. Próbáltam a jegyekre is biztosítást kötni, mert bármikor meghiúsulhatott volna az út. Végül elengedtem ezeket a szorongásokat, igyekeztem hinni abban, hogy minden jó lesz. Betegbiztosítást kötöttem rá, de az sem könnyű, 80 évnél idősebbeket már nem mindenki vállal, és ami van, abban is hosszabb a lista, miért nem fizetnek. Itt is maradt a remény, nem lesz semmi baj.

Amikor bementem érte az otthonba, úgy fogadott, mintha lagziba készülne. A sosem sminkelt anyukám kapott egy kis szemfestést, fülbevalót, nyakláncot, új frizurája volt és szépen felöltözve várt több gondozójának köszönhetően.

A rohanást elkerülendő, indulás előtt két napot Pesten töltöttünk a megszokott Airbnb apartmantban. A 9. kerületben van egy tökéletes lakás nekünk, évek óta ott találkozunk, oda kerekesszékkel is bejutunk, és az erkélyre is ki lehet ülni levegőzni. Innen indultunk, de bevezetésnek sétáltunk egyet a városban, és megitta élete első ízesített sörét is. Az idő nem volt túl jó, de meglepően sok mosolyt kaptunk az emberektől és rengeteg segítséget a kerekesszékes mozgáshoz.

Ferihegyen a csomagfelvételnél azt ígérték, jön majd egy asszisztens. Nem jött, de nem is volt rá szükség. Az első repülésből anyukámnak a biztonsági ellenőrzés maradt meg mélyebben. Mosolyogva mesélte, hogy levetkőztetnek ott mindenkit. Persze neki a motozás sem volt kellemetlen, mert őt úgy kezelték, mint a hímes tojást, neki nem kellett levennie semmit, és mindenki végtelenül kedves volt vele.

A repülőn beülni az ablakhoz elég megerőltető ennyi idősen, de elvileg lehet ügyesebben is intézni. A magyar oldalon sikerült gördülékenyebben bejutni. Egy biztos,

mindig a kerekesszékes az utolsó a fel-és a leszálláskor is.

Ferihegyen a jókora ablakokon mutattam az anyukámnak, hol áll a gép, hol mennek fel az emberek. Kérdeztem, látja-e, azt mondta, nem. Lementem mellé és valóban az ő szemmagasságában az ablak keretét lehetett látni. Akkor még azt hittem ez csak egy véletlen, rossz helyen álltunk.

Anyukám csöppet sem izgult a repüléstől és nagyjából ilyen hidegen is hagyta az élmény.

Sem a felszállás, sem a landolás nem hozta lázba, ahogy a kilátás sem.

Ez utóbbit szerintem nem is látta. Olyan kicsi, mint egy gyerek, ha nem simul az ablakra, nagyjából csak felfelé lát, többnyire azt, amit a földről látunk.

Ezt már csak azután tudtam biztosra, hogy az angliai sétánkon is beszéltem a tengerparton, látja-e ezt meg azt, és ott is le kellett mennem a fejmagasságára, hogy rájöjjek, takarásban van a látvány egy korlát miatt. Gyerekek mellett nyilván sokan megtanulták, hogy mást látunk 3 fejjel magasabban, de figyelünk-e arra, hogy a felnőttek sem látják mindig ugyanazt ugyanazon a helyen, a magasságuk, a szemüveg hiánya vagy egyéb fogyatékosságuk miatt.

Amikor kérdeztem anyukámat a repülésről, azt mondta, semmi különös. Hiába mutathattam meg fentről a szélturbinákat, amelyek a tengerben állnak és látom azokat a lakásunk ablakából is, neki nem volt érdekes.

Én látok szépségeket a levegőben, de alapvetően irtózom a repüléstől, elsősorban a környezetszennyezés miatt, majd a felesleges biztonsági szabályok és pazarlás miatt, végül a féktelen fogyasztásra buzdítás miatt. Noha nem volt jó élmény az anyukámnak az első ilyen út, de megtapasztalt valamit abból, ahogy emberek milliói élnek, és amiről sokszor beszélek neki.

Angliában a férjem várt minket a reptéren kocsival, két óra alatt hazaértünk Margatebe. Szép napos, de szeles időben éppen csak a kiugrottunk egy picit a partra, hogy nézze meg, hol vagyunk.

Meglepetten kérdezett a víz nagyságáról: „Meddig tart a tenger?”

Öt nap alatt kerekesszékkel a városunk mellett sem tudom megmutatni a teljes partot. Az összes tenger minden határainak körbejárásához pedig sajnos egy élet sem elég.

Az albérletünkbe nem tudtunk elmenni kerekesszékkel, egy Airbnb-lakásban voltunk itt is. Hasonló a budapesti apartmanthoz, akadálymentesített és van terasza. Cica itt is akadt, a szomszéd gyönyörű fekete kandúrja nem szégyellt beugrani az ágyba bemutatkozni.

Az első nap nem volt kegyes az időjárás hozzánk. Errefelé megesik, hogy egyik nap tél van, a másik nap nyár. Téllel kezdeni nem volt szerencsés. Úgy bugyoláltam be anyut, mint ő engem amikor óvodás voltam és szánkózni vittek. Szükségünk volt még több ruhára, ezért haza is ugrottunk, de a lakásba felvinni nem tudtuk a szűk folyosós, háromszintes, viktoriánus házban. Így a tengerre nyíló ablakokat nem tudtuk megmutatni, a cicám is csak rémülten mutatkozott be a folyosón, igazi személyiségét csak a szobában tárta volna fel.

Első nap tehát háborgó tengert látott és rajta ejtőernyős szörfösöket, akikkel bevallom, nem számoltam, hogy előkerülnek. Aznap a tengerpart szinte üres volt, csak néhányan készítették a homokos terepet a másnapi motoros versenyzéshez. Ilyen is csak egy van egy évben meg egy felvonulás, de most épp ez jutott. Másnap tehát csak egy kicsivel volt jobb idő, de teli volt a part motorosokkal. Anyukámat nem zavarta a hangjuk sem. Tökéletes szemmel szúrt ki minden BMW-t, hogy az túl nagy, arra nem szabad felülni. Az egyik motoros sorban akadt egy rés, ahol az ő 2+2 kerekűjét is megmutathattuk. Aznap megnézte a Antony Gormley tengerben álló szobrát is, ami épp derékig állt akkor vízben. Látta a tengert a parton kicsapni és látta ugyanott, visszahúzódva, több száz méterre tőlünk. Az apály és dagály leginkább a kis csónakoknál látványos, egyszer lebegnek, máskor a homokba fúródva várják a víz visszatérését. Jártunk olyan kertben, ahol pálmafa és orgona is volt, sok más színes virággal.

Volt egy csodálatosan szép napunk, akkor a szomszéd városba, Broadstairsbe mentünk, ahol gyönyörű a strand és meglepetésemre, akadálymentesített is. A felső szikláról lifttel lementünk és a homokban végig volt egy fapadló a kerekesszékeseknek. Harisnyában ugyan, de homokba mártottuk a lábunkat. Nem hagyhattuk ki az angliai kedvencet, a fish and chipset (sült hal, krumplival), aminek a maradékára le is csaptak a sirályok. A strandon edzettek megmutatták, hogy a másodpercek töredéke alatt jönnek össze tucatnyian minden falat ennivalóért.

Csodálatos házakat láttunk, de anyukámat nem kötötte le különösebben az építészet, alapvetően a barnásabb téglákat látta meg, az abból készült házak nem tetszettek neki, a piros téglásakat, a millióféle ablakokkal ellátott, formákban nagyon gazdag házsorokat, a csipkézett tetőket, gyönyörű kéményeket nem csodálta meg. Cserébe elolvadt a színes virágokért, abból is volt sok.

Igyekeztem időt hagyni a pihenésre, általában csak délután indultunk el, sőt egyik nap nem is mentünk sehová. Reggelente neten kerestem neki görögkatolikus miséket, mert jó ideje nem volt templomban.

Egyik nap kicsit depressziósabban ébredt, nem akart kimenni, pedig akkor volt az első gyönyörű napsütés. Délután végül kimentünk, de úgy éreztem, kár volt, nem érdekli. A szomszéd városban Ramsgateben megettünk egy fagyit majd megnéztük az ott állomásozó vitorlások tucatjait. Ez felkeltette kicsit az érdeklődését.

„Soha életemben nem láttam ennyi hajót” – mondta, majd üdvözölte az egyik fedélzeten ülő kutyát: Szia Picur! Épp ott állt egy 17. századi spanyol gálya másolata is, az túl öreg volt neki.

Amikor busszal utaztunk, azonnal körülöttünk forgott a világ. A sofőr kiszállt, átrendezett mindent, hogy elférjünk. Az anyukám nem értette, miről beszélnek, így riadtan megrótt, hogy minek kellett nekem mindent átrendezni. Zavartan magyaráztam, hogy én nem kértem semmit, itt így kezelik a kerekesszékeseket, főleg, ha a sofőr kedveli az idős embereket. Az út végére megszokta, hogy folyamatosan körbeudvarolták. Egy bolt előtt, egy percre hagytam az utcán, addig odament hozzá egy néni és megdicsérte, milyen csinos, tetszik neki az anyu öltözéke.

A vonaton megvettem a jegyet, már jött is az asszisztens, kérés nélkül, hogy feltegye a feljárót nekünk. Felültünk, de nem tudtam, hogyan szállunk le, de válaszként ott volt mellettem egy asszisztens, akit telefonon értesítettek, hogy segítsen.

Két évvel ezelőtt kértem egy pesti parkban, hogy sétáljunk, tolja a kerekesszéket. Csinálta, kis lábfájással, de élvezettel, mint egy tréninget. Ő is örült, hogy nem kell mindig székben ülni.

Két évvel később nem mertem volna megkérdezni sem, akar-e sétálni. Ő mondta. És nem is egyszer, hanem kétszer is, sőt, amikor visszavittem az otthonba, ott is tolta a székét.

Olyan büszke voltam, mint egy anya, akinek gyermeke első lépéseit teszi meg. A mostani sétákat úgy éltem meg, ezek nekem szóltak.

A homokban végzem, ha pimaszkodom

Angliában is vannak rosszabb járdák, de mindenütt járható kerekesszékkel. A reptéren azonban az akadálymentesített vécék zárva voltak, elvileg kapnom kellett volna egy kulcsot, de nem kaptam és embert sem találtam, akinek lett volna. Alapvetően nagyok a normál mosdók is, megoldottuk, de vicces, hogy egy kerekesszékes asszisztens azt mondta, a szükséges kulcsot akár én is megvehetném az Amazonon.

Kilenc napot töltöttünk együtt, az otthonban megszokott étkezési rend kicsit felborult, így a gyógyszerek beadása is nehézkesebbé vált. Kétszer jártam úgy, hogy nem sikerült beadnom időben, de ahogy hozzáértőktől megtudtam, anyu gyógyszerei nem erősek, nagyszerű, hogy ennyi idősen csak ennyit kap.

Tulajdonképpen nagyon szerencsések voltunk, semmi komoly baj nem történt, nem késtünk le semmit, láttunk sok mindent, talán túl sokat is. Az út előtt is sokat gondolkodtam, mit szeretnék megosztani vele és a mai napig figyelek apróságokat, ami tetszene neki. Szerintem. Pedig nem tetszett neki minden.

A repülésről többszöri kérdésemre is azt mondta: semmi jó nem volt benne. Próbáltam megtudni, mit fog mondani, ha mások kérdezik, mi volt rossz?

Azt mondom majd, nem emlékszem – mondta mosolyogva. Nevettem, de mondtam, hogy az igazat mondja, azt, ami nem tetszett, amiért nem akar többet repülni. Azt hiszem, senki nem tudta meg azóta sem, mi volt rossz a levegőben.

Harisnyában a tengerparton

Londonban, a reptéren meg kellett rendelnem a taxit Pestre. A nevem hallatán egy utas gondolkodni kezdett, honnan ismer minket. Elsőre biztos voltam benne, hogy félreértés. Honnan ismerne minket?

Az anyukája covidos volt és olvasta, amit írtam – mondta legnagyobb meglepetésemre. Angliában szúr ki minket valaki három évvel a cikkek megjelenése után? Melegséggel öntött el, hogy szép anya-lánya kapcsolatot látott a hölgy, aki egyébként szintén a gyermekeit látogatta.

Pesten aludtunk még egyet a Bokréta utcában a hosszú utazás után majd másnap bevittem az otthonba, kipakoltam a cuccait és addig tartottam magam, aztán hazafelé kisírtam magam. Akkor jöttem rá, hogy bizony ez az út nagy kockázat volt, nagy nyomás volt rajtam és nyilván édesanyámon is. Mindketten jót akartunk, nem magunkért, hanem a másikért.

Mindkettőnknek feledhetetlen út volt, de lehet rövidebb a következő.

Azt mondja, naná, hogy emlékszik, ahogy „szaladt a tenger és zubbant egy nagyot”, de nem bánja, ha jövőre csak a „hazai tengerre”, a Balatonra viszem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter Orbán Viktor rajzáról: Nemzetbiztonsági alapelv, hogy a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak
Szerinte „a miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”.


Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.

„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.

Tarjányi úgy véli, minden vonal, szám és irányjel információt hordoz egy vezető gondolkodási szerkezetéről, döntési logikájáról és stresszreakcióiról.

„Egy ilyen lap aranybánya minden hírszerző szolgálatnak, keleten és nyugaton egyaránt. Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba”

– írta bejegyzésében.

A szakértő szerint ez nem esztétikai kérdés, hanem egy nemzetbiztonsági alapelv megsértése. Úgy fogalmazott:

„a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.”

Hozzátette, hogy ha ő képes olvasni a jegyzetben, akkor mások is, akár jobban is.

Mint azt mi is megírtuk: kedden Orbán Viktor több mint egyórás interjút adott az ATV Mérleg című műsorában Rónai Egonnak. A beszélgetés közben a miniszterelnök végig jegyzetelt, rajzolgatott. Az interjú után a közösségi oldalán közzétett egy kulisszavideót is, amelyen megmutatta a beszélgetés közben készített, „nonfiguratívnak” nevezett rajzait, és röviden el is magyarázta, melyik ábra milyen témát jelképezett. A felvételen az is látszik, hogy a lapot a műsorvezető lefényképezte, a részlet pedig gyorsan vitát indított a médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz” - Bódi Mátyás a Fidesztől elforduló fiatal nemzedékről
A Fidesz demográfiai csapdában van, hiába népszerű az idősek körében, ha a szavazók száma abban a korcsoportban egyre fogy - mondja az szakértő. Meg kellene szólítaniuk a fiatalokat, de a próbálkozásaik gyakran inkább önmaguk paródiájának tűnnek.


„Lowkey hatalmasat szólt a Trump tali” - írta Orbán Viktor Washingtonból hazafelé tartva a lelkes rajongók által körbevett Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz egy új kampányvideója szerint. Ő úgy válaszolt, „Nagyon adom! Tali a választáson!” A Fidesz láthatóan mindent megtesz, hogy megszólítsa a fiatalokat. A miniszterelnök október 23-i beszédében is üzent nekik, lázadásra hívta fel őket, igaz, nem a fennálló hatalom, hanem Brüsszel ellen. És persze hangsúlyosan nekik szól az Otthon Start, ami az egyik legnagyobb valós problémájukra reflektál: a saját otthon megteremtésének nehézségeire.

Nem véletlen a sok erőfeszítés. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalok körében megroppant a Fidesz támogatottsága. A választókorúak alsó harmadában nagyobb a Tisza előnye, mint amennyi a Fideszé az ennél idősebbek között. Bódi Mátyás, a Választási földrajz szakértője minderről a Válasz Online-ban írt részletes elemzést, melyben azt is kimutatja, ha semmi sem változna, már önmagában a természetes fogyás miatt is több százezerrel csökkenne 2030-ra a Fidesz tábora. Fordíthat-e ezen a kormánypárt, és hol veszíthették el a fiatalok támogatását? Erről beszélgettünk vele.

— Emlékszem, hogy még a 2010-es években szinte evidens volt: aki fiatal egyetemista, az leginkább a Fideszre szavaz. Mi történt?

— A pártnak van ifjúsági szövetsége, tehát akár lehetne is fiatalos. Az biztos, hogy globálisan, európai szinten is igaz, hogy a kormányzásban eltöltött idő általában rontja a fiatalok körében mért népszerűséget. Hatalmon lenni, kormányozni, az elit része lenni nem szexi.

A fiatalok lázadni szeretnek, kifejezni a véleményüket. Egy 15 éve hatalmon lévő pártnak ez a csoport nem feltétlenül vonzó.

Nagyjából 2017–2018 óta látjuk a mérésekben, hogy a Fidesz nagyon megerősödik az idősebb generációk körében. Korábban nem volt ennyire jelentős a generációs szakadék a magyar választók között. Voltak törésvonalak, például amikor a szocialista párt volt nyolc évig kormányon, ők is az idősebb választókra támaszkodtak, és akkor a Fidesz volt relatíve erősebb a fiataloknál. A 2010 előtti világban nem volt ennyire éles a különbség. Ma a Fidesznek már több választója van a 65 év fölötti generációban, mint a 40 év alattiakban, ami jól mutatja, hogy a kormányzó párt döntően az idősebb választókra épít. Szerintem a kormányzati évek kikezdték a támogatottságukat a fiatalabbaknál, miközben megerősítették őket az idősebbeknél.

— Azért vannak próbálkozások. Orbán Viktor például október 23-án azt mondta a fiataloknak, hogy lázadjanak – mondjuk Brüsszel ellen. Meg itt vannak persze TikTok-os megjelenések is. Vajon ez eredményes lehet?

— A TikTok-kal kapcsolatos próbálkozások nekem inkább önmaguk paródiájának tűnnek. A brüsszeli lázadásra való felhívásnál is, ha jól idézem, a miniszterelnök azt mondta a fiataloknak, hogy „le kell jönnötök a gépről, és ki kell hajítani a brüsszeli infúziót”. Ez egy „Mátrixos” hasonlat, de a Mátrix is már több mint húszéves film. Nem hiszem, hogy a mai tizen- és huszonévesek többségének ez élő referenciapont. Ezek a kommunikációs panelek nehezen megfoghatók, és kevésbé reflektálnak a fiatalok napi problémáira.

— Néhány éve nagy diáktüntetések voltak, azok a középiskolások mostanra választókorúak. Az számíthat?

— Igen, bár ennek az össztársadalmi hatását korlátozottnak láttam: döntően elit gimnáziumok diákjai tüntettek. A nyári fesztiválokon idén felcsendülő Fidesz-ellenes rigmusok is ezt erősítették, hogy ezek főleg középosztálybeli fiatalok köreiben voltak jellemzők. A Fidesz népszerűsége a fiataloknál tényleg nagyon alacsony, de ezt inkább a közvélemény-kutatásokból érdemes levezetni, semmint ezekből a jelenségekből.

Elég beszédes például, hogy a kormányközeli intézetek által publikált pártpreferencia-mérésekben ritkán látunk korcsoportos bontást, nem tudom, miért.

— Helmut Kohl maga mellé vett egy fiatal, kelet-német származású, volt FDJ aktivistát, Angela Merkelt, aki sikeresen továbbvitte a pártot, nagyon hosszú időt töltött kormányzással. Tehát lehetségesek olyan stratégiák, hogy egy kormányzó párt megújuljon, nyisson a fiatalok felé. A Fidesznél ez szóba sem jött?

— Voltak a Fideszben politikusok, akik alkalmasak lehettek volna erre a szerepre, például Varga Judit vagy Novák Katalin, de a kegyelmi botrány nyomán nagyon gyorsan lekerültek a politikai színtérről. Ez komoly veszteség volt a kormánypártnak a fiatalok megszólítása szempontjából is, hiszen két női politikustól kellett megválnia, akik hitelesebben tudtak volna gesztusokat tenni a fiatalabb generációk felé. Az utánpótlás oldalon most nem nagyon látok olyan neveket, akik a következő tíz évben komoly politikai szereplőkké válhatnának, és új választókat hoznának be a nyilvánosságba. Az is különbség, például az amerikai helyzethez képest, hogy ott Trump mellett organikusan nőttek fel saját közönséget építő influenszerek és podcasterek, mint Joe Rogan és mások, akik tudtak segíteni.

Nálunk inkább mesterségesen próbáltak felépíteni szereplőket, amit a fiatalok az első pillanattól „kamunak” éreztek.

Ezért sem működik, ha valakit csak pénzzel, paripával, fegyverrel kreálnak híressé, és nem organikusan nő fel. A kegyelmi ügy pedig lezárta a lehetőséget több, a fiatalok felé eladható hiteles arc számára.

— És még itt van a demográfia, ami szintén nem kecsegtet jóval. Ön írta meg a Válasz Online-ban a minap, hogy ha semmi sem változna, négy év múlva pusztán demográfiai okokból sok százezerrel több szavazója lehet a Fidesszel szemben álló ellenzéknek. Ha a Fidesz politikai tényező akar maradni, mit lehet ez ellen tenni?

— Alapvetően nem is az okozza majd a legnagyobb gondot, hogy nagy lesz az időskori lemorzsolódás. Hanem az, hogy belép nagyjából 480 ezer új választó a mostani 13-17 éves korosztályból, és köztük, ha minden úgy marad, mint most, a nagy többség ellenzéki preferenciát mutat. Durván 260-280 ezren lehetnek új „tiszás” szavazók, miközben fideszesből csak 60-90 ezer, azaz itt már önmagában plusz 200 ezres ellenzéki többlet jön a belépő fiatalokból. Ehhez adódik az idősek természetes fogyása okozta veszteség,

így jön ki a körülbelül 300 ezres demográfiai különbség 2030-ra, ha minden változatlan marad.

A fiataloknál sokkal nagyobb a TISZA-előny, mint amekkora a Fidesz előnye az időseknél, például a Medián korcsoportos számai is ezt rajzolják ki.

— Érdemes egyáltalán a Fidesznek a következő, már nem is egészen öt hónapban a fiatalok felé gesztusokat tenni, vagy inkább a meglévő bázist kell egyben tartani?

— A Fidesz sok hangszeren játszik. G. Fodor Gábor szokta mondani, hogy úgy működnek, mint egy szimfonikus zenekar. Az elsődleges preferencia most is az idősebbek megtartása. A 13. havi nyugdíj, a háborús retorika, a biztonságérzet hangsúlyozása. De voltak próbálkozások a fiatalok felé is: a 25 év alattiak szja-mentessége, a 30 év alatti anyák adómentessége, családtámogatások. Ezek hatékonyságában azért kételkedem:

sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz.

— A Fidesz jelenleg vezérelvű, nagyon központosított párt. Amikor elindult, még az alapszabályában is benne volt, hogy 35 év a felső korhatár a tagságnál; aztán a vezetés megöregedett, és vele a párt is. Egy olyan párt, amiről elmondható némi túlzással, hogy egyetlen személy a párt maga, ott lehet-e egyáltalán fiatalítani?

— Lehetne fiatalítani, ha a döntéshozó úgy dönt.

— Hiteles lehet-e az a döntés, ha marad Orbán Viktor a párt élén, és közben fiatalokat tolnak előre?

— Persze, simán lehet. Mivel az ő személyét senki nem kérdőjelezi meg a saját oldalán, erős ember. Aki próbálta, az nem járt jól, 2006 környékén láttunk példákat. Attól még, hogy nem demokratikusan működik a párt, taktikai elemként előtérbe helyezhetne fiatal politikusokat. Volt pár próbálkozás, de az említett okok miatt ezek a szereplők lekerültek a színpadról, és nem nagyon jöttek helyettük újak.

Akiket fiatalnak szoktak mondani, mondjuk Orbán Balázsék, ők is majdnem 40 évesek.

— Nekem ezekről a középkorú fiatalokról a ‘80-as évek KISZ-vezetői jutnak eszembe...

— Én 1988-ban születtem, de valóban, a családi történetek szólnak ilyenről. Sok hasonlóság fedezhető fel a két korszak között, nemcsak emiatt.

— Nyilván, ahogy mondta: a Fidesz „szimfonikus zenekar”, sok hangszeren játszik, tehát még egy-két nyulat elő tud húzni a kalapból. De az „álmoskönyv” szerint nyerhet-e választást úgy egy párt, hogy a fiatalabb generáció felől gyakorlatilag vákuum van?

— Választást az nyer, akinek többsége van. Szélsőséges helyzetben előállhat, hogy a Fidesz nyer, miközben brutálisan népszerűtlen a fiatalok körében. Nem lehetetlen, csak sokkal nehezebb, mint ha korcsoportonként kiegyensúlyozottabb lenne a tábora. Ez egy demográfiai csapda, és az idő nem nekik dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vox Populi: Orbán Viktor kínos helyzetbe hozta saját közvélemény-kutatóit, ha neki igaza van, akkor a Nézőpont és a Századvég hazudott a nyilvánosságnak
A kormányfő szerint 2021-ben az ellenzék vezetett, de a saját intézetei akkor mást mondtak. Most azt találgatják, hogy valójában kinek a számaival van a baj.


A Vox Populi blogon Tóka Gábor bejegyzés szerint

Orbán Viktor ismét "lehazugozta" a kormánypárti közvélemény-kutatókat, a Nézőpont Intézetet és a Századvéget.

Tóka felidézi, hogy a miniszterelnök áprilisban Hont Andrásnak azt állította, hogy 2021 őszén az ellenzéki összefogás mind párt-, mind miniszterelnök-jelölti szinten a Fidesz előtt volt. A washingtoni repülőgépen pedig nemrég úgy nyilatkozott, hogy 2006 óta csak 2021 őszén látott olyan kutatást, amiben nem a Fidesz vezetett, és soha nem tettek elé hazug kutatást.

A bejegyzés írója szerint a kormánypárti megrendelésre dolgozó intézetek 2021 őszén rendre komoly Fidesz-előnyt mutattak ki, miközben ekkoriban az összes többi közvélemény-kutató az ellenzéki közös lista szerény előnyét vagy döntetlen-közeli állást talált. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy

Orbán Viktor a független intézetek adatait kapta meg, vagy legalábbis azokat tartotta „nem hazugnak”.

A poszt írója ezután azt írta:

„Hát én tényleg nem értem, hogy miért nem tiltakozik Mráz Ágoston és a Századvég összes igazgatója ez ellen a masszív hitelrontás ellen!

A bejegyzéshez fűzött kommentben pedig még hozzáteszi:

"Persze a csoda tudja, mennyire kell komolyan venni Orbán szavait, hiszen az áprilisi interjúban azt is belengette, hogy fél éven belül jöhet valami magyarkompenzáció az USA-ból a magyar gazdaságnak is lekevert vámpofonokért, aztán meg látjuk, még a novemberi fehérházi ebédért is csak Orbán fizetett egy sokszáz milliárdos ígérettel, pedig azóta sincs jele annak a Fehér Ház közleményeiben, hogy kapott volna valamit. Pedig legalább azt a kettős adóztatást megelőző egyezményt megköthetnék már!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos a pénzügyi védőpajzsról: Mi eddig úgy tudtuk, gondok vannak, de szakadék nincsen
A volt jegybankelnök szerint Orbán Viktor szavait lehet úgy érteni, hogy a miniszterelnök olyan kockázatokat lát, amiket mi nem. Ami történik, vagy bizalomnövelő óvintézkedés, vagy pedig ellenkezőleg, a növekvő kockázatok beismerése.


Az Orbán-Trump csúcs legtalányosabb eredménye a "pénzügyi védőpajzs", amiről Orbán Viktor nem is a washingtoni sajtótájékoztatóján, csak a hazafelé tartó repülő fedélzetén beszélt. Azt mondta, „az, hogy a magyar valutát meg lehet támadni, hogy a magyar költségvetést nehéz helyzetbe lehet hozni, hogy a magyar gazdaságot finanszírozási oldalról lehet fojtogatni, ezt el lehet felejteni, ennek vége van. Ezt az amerikaiakkal mi megoldottuk.” De a miniszterelnök még ekkor sem árulta el, mire gondol. A Válasz Online írt először arról, hogy egy valutacsere-megállapodás, úgynevezett "currency swap" állhat a háttérbe.

Hétfőn aztán Nagy Márton szavaiból kiderült, részben valóban erről lehet szó, illetve emellett szabad felhasználású, fejlesztési és infrastrukturális hitel is szóba jöhet. A gazdasági miniszter szerint „Magyarországnak is szüksége van egy big brother-re”. Aztán arról is beszélt, van is már egy hasonló megállapodásunk Kínával, amiből az következik, létezik egy "kínai védőpajzs" is. Szerinte az amerikai segítségre azért van szükség, mert „Brüsszel benne van a kampányban, és a költségvetést, gazdaságot tudja szorítani, például a pénzek befagyasztásán keresztül", emellett segít egy forint elleni spekulatív támadás, valamint egy leminősítés ellen is védekezni. Magyar Péter szerint az egész egy amerikai „IMF hitel”, míg a Tisza Párt gazdasági szakértője, Kármán András arra hívta fel a figyelmet, hogy a jegybank kihagyása ebből a tárgyalásból súlyosan sérti az MNB függetlenségét. Miért lehet szükség egy ilyen védőpajzsra, és mit üzen ez a piacnak? Erről beszélgettünk Bod Péter Ákos volt jegybankelnökkel.

–Mit gondoljunk a „pénzügyi védőpajzsról”?

– Talán a „megbeszélés” szót akarta használni a repülőgépen a miniszterelnök. Megállapodás, ami szerződés jellegű lenne, nincs előttünk. Újságírók szerint arra gondolnak, hogy az amerikai hatóságok és a magyar hatóságok között egy úgynevezett devizacsere-ügylet jöhet létre. A currency swap egyébként bevett és ismert pénzügyi formula.

A Magyar Nemzeti Banknak, amikor úgy érezte, hogy szüksége van rá, különösebb fanfár nélkül kötött forint–euró csereügyletet az Európai Központi Bankkal (EKB), az most is érvényben van.

Emlékeim szerint a Svájci Nemzeti Bankkal (SNB) is volt ilyen, amikor úgy tűnt, hogy több svájci frankra lehet szükség. Dollárt, svájci frankot persze a piacon is lehet venni, ha van rá pénz. A currency swap annyiban más, hogy nem kell megvenni a devizát a piacon: ez cseremegállapodás két jegybank között. Itt most az amerikai fél valószínűleg a Treasury, az amerikai pénzügyminisztérium lenne, a másik pedig a Magyar Nemzeti Bank. De ez csak feltételezés.

– Nagy Márton is csak hétfőn csepegtetett információkat. Ezeket az ügyleteket fű alatt szokás kötni? Nem szokás nyilvánosságra hozni?

– Dehogynem. Ha a jegybank ilyen cseremegállapodást köt egy társbankkal, azt mindkét intézmény közzéteszi. Egyébként ha valóban devizacsere-keretre vonatkozik a nem eléggé világos politikusi szöveg, akkor el kell mondani, hogy az nem hitelfelvétel. Hitellé akkor válik, ha a kezdeményező ország jegybankja úgy érzi, hogy a piacon már nem képes forráshoz jutni, ekkor lehívja a devizahitelcsere-keretet. Az természetesen adósságnövelő hitelfelvétel lesz: a magyar költségvetésből vagy az MNB számláiról forinttal fizetünk, és annak fejében a devizatartalékba bekerül például az euró, dollár, ha tényleg igénybe veszik a devizacsere-keretet. De ezzel előreszaladtunk.

Az ilyen kisegítő keretre akkor van szükség, ha már nagy baj van. Orbán drámai bejelentése viszont azért különös, mert a magyar pénzügyi helyzet az adatok alapján, a mi tudomásunk szerint, nem szorul kisegítésre.

A nemzetközi devizatartalékok szintje megfelelő, a forint árfolyama az utóbbi hónapokban, sőt már egy éve feltűnően és örvendetes módon stabil. A miniszterelnök szavai tehát több kérdést vetettek fel, mintsem megnyugtattak volna. A közvélekedés szerint ugyanis a magyar állam, a magyar üzleti élet piaci finanszírozhatósággal nincs különösebb gond, azon túl, hogy a piaci források drágák. Ez a körülmény pedig abból adódik, hogy Magyarország mint hitelfelvevő, nem számít A-besorolású adósnak.

– Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy ha a világ bármely sarkából indulna pénzügyi támadás Magyarországgal szemben, ami akár az árfolyamunkat, vagy az adósság-, illetve a hitelbesorolásunkat érintené, annak az elhárításához rendelkezésre áll ez az amerikai segítség. Az adósság-, vagy hitelbesorolást felül lehet írni ezzel az eszközzel?

– A miniszterelnök mondatai több mint talányosak, inkább zavarosak. Betudom annak, hogy repülőgépen, a welcome drink után influencereknek foglalta össze azt, ahogy átélte a tárgyalásokat. És valóban, a „támadás” szót használta. Nos, minden valuta sebezhető, amely ki van téve a kereslet és kínálat hullámzásainak. A magyar különösen, mert a besorolásunk nem A, hanem az egyik nagy hitelminősítőnél BBB− (a bóvli, azaz BB+ határán), a másik kettőnél pedig valamivel afölött, BBB.

Heteken belül bekövetkezhet egy újabb felülvizsgálat, és kaphatunk minősítést, mely szerint a magyar eszközök a korábbinál kockázatosabbak.

Ez nem lenne jó hír. Ilyenkor megeshet, hogy a magyar pénztulajdonosok megijednek, és elkezdenek eurót, dollárt, svájci frankot, aranyat, kriptót vagy akár festményeket venni. Ha a forintot tömegesen eladnák, esne az árfolyam. De ez nem olyan „támadás”, mint amikor egy sikátorban az ember oldalához nyomnak egy kést. Ez a piac normális működése, főleg ha a valuta kicsi és volatilis. 21. éve vagyunk EU-tagok, a belépéssel vállaltuk az euróövezethez való csatlakozást is; a velünk együtt csatlakozók többsége már bent van. Horvátország, amely később lett uniós tagállam, szintén eurót használ, 2023 óta. Az eurót a mérete miatt nem érheti olyan „támadás”, mint a zlotyt vagy a forintot.

Tehát van itt tehát egy elvégzetlen munka, hiszen még mindig forintunk van, és ebből következik a törékeny helyzet.

Kérdés, hogy befolyásolja-e ez a feltételezhető valutacsere-keret a magyar hitelminősítést? Őszintén: nem tudom. Két logika van. Az egyik: ha bármi történne, az amerikai hatóságok hajlandók forintot venni és dollárt eladni egy swap keretében; a tartalékba bekerül a dollár. Ez a csereművelet tekinthető megnyugtató, jó hírnek. A másik olvasat: ha a magyar kormány ilyen devizacsere-ügyletet igényel, vajon miért is? Példaként most sokan Argentínát említik: Trump a vele barátkozó argentin elnöknek valóban nagy swapkeretet ígért. Csakhogy Argentína pénzügyi helyzete roppant törékeny.

Lehet tehát úgy érteni, hogy a magyar miniszterelnök olyan kockázatokat lát, amiket mi nem, ezért tartotta fontosnak ezt az óvintézkedést.

Ez viszont elgondolkodtathatja az elemzőket is.

– Kicsit olyan ez, mint a rejtői mondat: „mindenki őrizze meg a nyugalmát”, és erre tör ki a pánik. Megtörténhet ez?

– A lebegő árfolyamú valutánál előfordulhat, hogy a körülmények hatására nagyot esik az árfolyam, ezt lehet „támadásnak” hívni. Valaki gondolhatja, hogy a forint veszíteni fog az értékéből, és eladja, ez a shortolás, ami az élet velejárója. A miniszterelnök ugyanakkor megnevezte, honnan várja a „támadást”. Nos, Brüsszeltől. Ezt azért nehéz komolyan venni.

Bízom benne, hogy a hitelminősítők és a jelentős piaci szereplők is annak tekintik, ami: belpolitikai célzatú, fantáziadús fordulatnak.

– Vannak, akik szerint annak, hogy a forint most régóta nem látott, viszonylag magas árfolyamon van, az az oka, hogy a piacok már Magyar Péter győzelmére fogadnak. Mégiscsak november 10-e van, messze még bármilyen választás. Ez mégis lehet magyarázat, vagy inkább ez is „fantáziadús fordulat”?

– Három éve nem nő érdemben a magyar gazdaság, miközben a régió többi országa igen, ennek a kormánynak a gazdaságpolitikája láthatóan hibás. El tudom képzelni, hogy nemcsak itthon remélik sokan a kormányváltást, de az üzleti körökben is növekszik a fordulat iránti várakozás. Ám a választás még messze van.

Ami viszont konkrét hatótényező: a jegybanki alapkamat 6,5%. Ez irdatlanul magas.

Az euróövezetben 2% körüli az irányadó szint, a cseheknél 3,5%, a lengyeleknél 4,25%. Magyarországon érdemi kockázat nélkül nagy kamatelőnyt lehet elérni: valaki 2%-on felveszi a pénzt, és egy hónapra 6,5%-on kihelyezi; majd zsebre vágja a hozamot. Ezért áramlik be a pénz, viszonylag magasan tartva a forintárfolyamot. Csakhogy ez nincs ingyen. Igazán az a baj a forinttal, hogy van. Most elég stabil – ami jó, mindenesetre jobb a korábbi nagy kilengésnél, gyengülésnél –, de azért stabil, mert nagyon magasan tartják a kamatokat.

A drága hitel pedig nem ösztönzi a beruházásokat. A legnagyobb adós a magyar állam, amely így igen jelentős adósságokat cipel: a GDP kb. 5%-át fizeti ki kamatra.

Nagyon jó lenne, ha a Magyar Nemzeti Bank lejjebb tudná vinni, mondjuk a lengyel szintre a kamatot, ám nem meri, mert az „erős forint” hirtelen visszagyengülhetne. Emlékeztetek: volt korábban olyan, hogy 434 forintot kellett adni egy euróért.

– Azt mondja, hogy az a baj a forinttal, hogy van. Mennyibe kerül nekünk az, hogy van forint?

– Nagyon sokba. Említettem az 5%-ot, amit a magyar állam az államadósság-állomány kamataira fizet, miközben az eladósodási hányadunk európai mércével közepes, a régióban viszont a legmagasabb.

A kamatfizetési teher aránya jóval több, mint Görögországé, Olaszországé.

Az, hogy inflációra hajlamos, ingatag saját valutánk van, és a hitelminősítésünk épp csak az „investment grade” (befektetésre ajánlott kategória) alján áll (BBB−/BBB), drágább finanszírozást eredményez. Magyarország ráadásul nem képes megfelelni az euró-átvétel úgynevezett maastrichti feltételeinek. Márpedig az előttünk belépő új tagok átmentek a fogyókúrán, vagy ha a cseh, svéd, dán esetet veszem, az utóbbiak önszántukból is „karcsúak”. A mi helyzetünk sajnos egészen kedvezőtlen:

megmaradt a saját valuta, de nem olyan erős, mint mondjuk a svéd korona, viszont messze vagyunk, legalább 4-5 évre, az euró átvételi követelmények teljesítésétől.

Nyakunkon maradt ez a fizetőeszköz, ami hátrány a nemzetgazdaságnak és minden adófizetőnek: ha kamatra a mai felét kellene csak fizetni, ami reális lenne az eurózónában, abból például kijönne kéthavi nyugdíj.

– Magyar Péter Gyurcsány Ferenchez hasonlítja Orbán Viktort, és azt mondja, „mindketten tönkretették a magyar gazdaságot, aztán mentőcsomagért és gigahitelért futottak, mindketten »védőpajzsnak« hazudták Magyarország totális eladósítását”. Van ebben valós megfelelés, vagy ez inkább a költői munkásság része?

– Nehéz összevetni a két időszakot, de annyiban stimmel, hogy akkor is, most is törékeny volt az országkockázat. Gyurcsány idején A-kategóriából csúsztunk lefelé, jött a nemzetközi pénzügyi válság, és ismert módon csak a Valutaalaphoz (IMF) fordulva, annak hitelét felvéve lehetett elkerülni a nagyobb bajt. Az IMF hiteléhez kemény gazdasági kondíciók társultak. Most, az Orbán-kormány idején az országkockázati besorolás hasonlóan gyenge, az eladósodottság körülbelül ugyanannyi. A devizatartalékok szerencsére most nagyobbak. Különbség, hogy míg akkor az EU-hoz és az IMF-hez fordult a kormány, Orbán most a repülőúton tartott tájékoztatón Brüsszelt „támadási pontként” említette. Az IMF-ről pedig korábban azt mondta, hogy onnan nem vesz fel hitelt. Inkább bilaterális kapcsolatokban bízik.

– Ilyen téren rosszabbak Orbán pozíciói, mint Gyurcsányé voltak?

– Ezt nem tudjuk. Az IMF-nél tudható, mi történik, ha baj van: megfizethető kamatozású pénz jön, cserébe rendbe kell rakni a költségvetést. Az IMF mostanra elég transzparens eljárást követ. Ugyanakkor a bilaterális hiteleknél a nyújtási feltételeket, a kamatszintet nem ismerjük. Az ilyen hitelek kevésbé transzparensek. Az IMF, bármennyire misztikus sokaknak, átláthatóbb intézmény, melynek Magyarország a tagja. Nem öröm odafordulni, mert ez az „utolsó mentsvár”, akkor veszik igénybe, amikor a piacról már nem lehet forrást bevonni. Ezért sem értem a mostani bejelentést:

az amerikai pénzügyi kapcsolat elvileg helyettesíthetné az IMF-et, de miért kell egyáltalán vészhelyzeten gondolkodni?

Mi úgy tudjuk, azt látjuk, hogy a magyar állam meg a nagyvállalatok, a MOL, az OTP, Richter, hozzáférnek a piachoz. A hitelkamat? Hát, a kölcsön ára olyan, amilyen. Lehetne kedvezőbb, de ennek oka a gyenge magyar renomé a csehekhez, dánokhoz, svédekhez, szlovákokhoz képest.

– Nem lehet, hogy Orbán Viktor már a választási osztogatás gazdasági hatásait látja előre, és ezért mintegy előremenekül?

– Szerintem nem. Ez gyakran felmerül, de a currency swap nem olyan hitel, amiből csak úgy osztogatni lehet. Ha valaki osztogatni akar, azt most is megteheti a költségvetésből. Csakhogy az már most is nagyon deficites. Tovább osztogatni csak a hiányterv további emelésével lehetne. Erre szoktak a hitelminősítők „a szívükhöz kapni”, és jön az, amit Orbán „támadásnak” nevez. A devizacsere-keret nem friss pénz: forintot adunk, devizát kapunk érte.

A forintot nem lehet kétszer elkölteni. Nem lehet belőle egyszerre dollárt venni érte, és ugyanabból Mariska néninek 35 ezer forintos csekket küldeni húsvétra.

– Tehát ez inkább biztosítás, ahogy Nagy Márton is mondta?

– Igen, védőháló. Ha valaki a szakadék fölött kötélen megy, jó, ha van háló.

Csakhogy mi eddig úgy tudtuk: gondok vannak, de szakadék nincsen.

Az egész keretezés ezért különös. Az RTL Híradó is kérdezte tőlem: ha devizacsere-ügyletről van szó, miért van rá szükség? Válaszolni csak feltételes módban lehet: vagy bizalomnövelő óvintézkedés, vagy pedig ellenkezőleg, a növekvő kockázatok beismerése. Hamarosan kiderül, hogy a hitelminősítők melyiknek értékelik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk