SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Máris elkapták Sebestyén Balázsék az első párost a Most Wanted – A hajsza műsorában

Az üldözőket nagyban segítette egy hölgy, aki elárulta, merre járnak a menekülők. A páros csalódott volt, amiért elsőként fogták el őket a 12 duó közül.


Hétfőn kezdődött az RTL vadonatúj realityje, a Most Wanted – A hajsza, amelynek első adásában máris lelepleződött az első szökevény páros.

Sipos Orsin és Török Ádámon Polgárnál ütöttek rajta Nyékládházán, miután egy lakossági bejelentés alapján a nyomukra bukkantak.

A humorista duó így elsőként kényszerült búcsúzni a versenytől. Az elfogásuk után Sebestyén Balázs megköszönte a lakossági segítséget, és külön kiemelte azt a hölgyet, aki feldobta a menekülőket. Török Ádám ezt nem hagyta szó nélkül, és egyenesen megfenyegette a bejelentőt.

„Innen üzenném, hogy megtalállak, és ha megtalállak, véged!”

A páros láthatóan csalódott volt, de távozásuk előtt a még szökésben lévő 11 párosnak és az üldözőknek is üzentek.

„Mi legyünk az utolsók, akiket elkapnak! Srácok, tartsatok ki, nyomjátok el, mind a 11 pár az utolsó napig! Legyen ez egy ilyen véletlen statisztika, amit mi hoztunk. Mutassátok meg, hozzatok szégyent a Fecóékra!”

A Most Wanted – A hajsza című műsorban 12 páros szökött meg a Celeb Fegyház és Átnevelő Intézetből. A narancssárga rabruhás, pénz és telefon nélkül menekülő hírességek nyomába Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci triója eredt az ország keleti felében. A formátum lényege, hogy a nézők aktívan beleszólhatnak a hajszába, ahogy az Sipos Orsiék esetében is történt, ahol egy bejelentés pecsételte meg a sorsukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Véget érhetett Molnár Áron házassága, állítólag már el is váltak a feleségével
Molnár Áron és Duda Éva kapcsolata több mint egy évtized után érhetett véget. A színész nem akart nyilatkozni a magánéletéről, ám nem cáfolta a Blikk értesülését.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 10.



Több mint egy évtized után véget ért Molnár Áron és Duda Éva házassága - írja a Blikk. A lapnak több, egymástól független forrás is megerősítette, hogy a színész és a koreográfus már nem alkot egy párt, ugyanis elmúlt a szerelem.

A Blikk többször is próbálta elérni mindkettejüket, de nem sikerült őket szóra bírni. Molnár Áron ragaszkodott ahhoz, hogy a magánéletéről nem kíván nyilatkozni, a lap értesüléseit ugyanakkor nem cáfolta.

„Erről nem akarok beszélni”

– mondta szűkszavúan Molnár Áron.

A színész pár hete egy Instagram-oldalára feltett videóban azt is elárulta, hogy albérletben lakik. A Blikk szerint éppen a Csillag Születik forgatásán kényszerült váltani, mert ki kellett költöznie abból a lakásból, amelyben a házassága lezárása után kezdett új életet.

A pár szakításának már voltak nyilvános jelei: 2023 decembere után megszűntek a közös bejegyzések és a nyilvános rajongás a közösségi oldalaikon. Az utolsó közös posztok közel két évvel ezelőtt, a Sztárbox versenye alatt és után kerültek fel, amikor még úgy tűnt, a házaspár tagjai boldogabbak nem is lehetnének. Akkor még példaértékű volt, ahogy egymást támogatták a másik számára fontos projektekben.

„Baromi sok energiát tudsz megmozgatni, az adrenalint szerintem belőled akár szintetizálni is lehetne. Ilyen vagy „gyárilag”, de ehhez iszonyú odaadás kellett, eltökéltség és szorgalom. Nem spóroltad ki. Ahogy a szerepeidre készülsz, ugyanolyan komolyan vetted ezt is. Akár színház, akár aktivizmus, akár sport! Te meglódulsz a kihívásoktól és a maximumot hozod” – dicsérte Duda Éva a színészt a Sztárbox után.

„A feleségem egy fantasztikus tánctársulatot vezet 14 éve. 14 év alatt rengeteg csodálatos bemutatójuk, hazai és nemzetközi előadásuk volt. Folyamatosan telt házzal mennek az előadásaik, sorra halmozzák a díjakat, sikereket” – írta pár héttel korábban Molnár Áron.

A színész a szerelmének köszönhette Nagy Ervin barátságát is. A Kincsem sztárja két évvel ezelőtt megjelent könyvében elárulta, hogy korábban ő is Duda Éva kedvese volt. „Élettársak voltunk Évával életünk nagyon fiatal szakaszában. Mi már rég nem éltünk együtt, amikor ők összejöttek. Áront általa ismertem meg 13 évvel ezelőtt” – fogalmazott Nagy Ervin.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Újszülött fia hetekig élet-halál közt volt – ezért tűnt el a korábbi válogatott focista, Kleinheisler László
A 31 éves középpályás a legnehezebb időszakban a karrierjét is félretette. Most szabadon igazolható, és újra a címeres mezről álmodik.


Kleinheisler László egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől, a háttérben pedig egy szívszorító családi dráma állt. A Az 53-szoros válogatott focista a Blikknek beszélt arról, miért nem szerződött új klubhoz a nyáron.

„Nagyon hosszú sztori ez az egész. Szomorú is vagyok, hogy nincs csapatom, de nem ilyen egyszerű történet ez. Amikor a második gyermekünk született három hónappal ezelőtt, majdnem elveszítettük. Tüdőgyulladást kapott, lenyelte a magzatvizet. Kórházban ápolták, lélegeztetőgépen volt két hétig, nagyon nehéz időszak volt”

– mesélte a középpályás.

A nehéz helyzet miatt minden megkeresést lemondott. „Volt lehetőségem más csapatba menni, de nemet kellett mondanom mindenre, mert így nem lehet elmenni. Azt mondtam, inkább a családdal maradok, és várok még” – tette hozzá.

A kisfiú szerencsére már teljesen egészséges, a család pedig együtt él Ausztriában. Mivel közben véget ért az átigazolási időszak, a családját választó Kleinheisler lemaradt az új szerződésekről, jelenleg szabadon igazolható, menedzsere, Flipovics Vladan pedig dolgozik a visszatérésén. A futballista addig sem tétlenkedik, hogy formában maradjon. „Külön edzővel készülök, naponta kétszer foglalkozik velem. A lakásunkhoz közel van egy pálya, ahol tudok edzeni. Van felszerelésem is, szóval mindent megteszek azért, hogy jó formában legyek” – fogalmazott.

Érdeklődésben most sincs hiány, volt magyar és osztrák megkeresése is, sőt, távolabbi klubok is jelentkeztek, de egyelőre nem akar a családdal messzire költözni. A legfőbb célja, hogy a téli átigazolási időszakban csapatot találjon, és újra bizonyíthasson a nemzeti csapatban.

„Bízom benne, hogy lesz valami, mert szeretnék visszakerülni a válogatottba. Szomorú vagyok, hogy csak kívülről tudom figyelni a társakat. Rossz időszak ez, az a cél, hogy legyen gyorsan csapatom, és visszaszerezzem Marco Rossi bizalmát”

– árulta el.

Kleinheisler László nevét a szurkolók leginkább a Norvégia elleni Eb-pótselejtezőn lőtt győztes gólja, valamint az Ausztria elleni Eb-csoportmeccsen nyújtott teljesítménye miatt ismerik, ahol a mezőny legjobbjának választották. Pályafutása során játszott a Puskás Akadémiában, a Videotonban és a Ferencvárosban, de légióskodott Németországban, Horvátországban, Görögországban és legutóbb az osztrák Grazer AK-ban is. Játékstílusáról így vallott: „Olyan játékos vagyok, aki mindent belead a pályán, mindent megtesz a győzelemért.”

A magyarországi visszatérést egyelőre nem tervezi.

„Most még nem szeretnék hazatérni, ameddig lehet, maradnék külföldön. Aztán persze, a jövőben még bármi előfordulhat”

– mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Molnár Áron és Duda Éva: Elváltunk, igen. Bő másfél éve – Nevetős videóban, együtt jelentették be a hírt
A két művész vidám videós közleményében még egymás fellépéséire is meghívta a közönséget. Arról is beszéltek, hogy bár kapcsolatuk véget ért, az egymás iránti szeretetük nem szűnt meg.


Ahogy arról korábban írtunk, a Blikk információi szerint véget ért Molnár Áron és Duda Éva házassága. Ezt most a színész és a koreográfus közös videóban erősítették meg:

„Elváltunk, igen. Bő másfél éve. De életünk végéig szeretni fogjuk egymást. Pont. Na, most menjetek valami okosat csinálni és ne a bulvárral foglalkozzatok. Inkább gyertek színházba, nézzetek Duda Éva Társulat és Loupe Színházi Társulás előadásokat”

– mondták. Ironikusan hozzátették: „Ez a végtelenül terjedelmes nyilatkozat csak teljes egészében közölhető. Puszi mindenkinek.”

Hogy nem lett rossz viszony köztük a házasságuk végével sem, azt az is bizonyítja, hogy közös videós nyilatkozatukat szinte végig nevetve, olykor bele-belebakizva tették közzé.

Molnár Áron pár hete egy Instagram-oldalára feltett videóban azt is elárulta, hogy albérletben lakik. A Blikk szerint éppen a Csillag Születik forgatásán kényszerült váltani (a műsorban zsűriszerepet vállalt), mert ki kellett költöznie abból a lakásból, amelyben a házassága lezárása után kezdett új életet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Olyan dolog történt a Sztárban Sztár All Stars színpadán, ami eddig még soha
A Sztárban Sztár All Stars zsűritagjai egy ABBA-medley-vel lepték meg a nézőket. „Annyit üzenek a pénzügyi osztálynak, hogy nagyon vastagon fog fogni a toll holnap...” - fogalmazott a produkció után Hajós András.


Olyan történt a Sztárban Sztár All Stars vasárnap esti adásban, ami a műsor történetében eddig még soha: a zsűri ugyanis kilépett az értékelői szerepből és egy közös produkcióval lepte meg a nézőket. Lékai-Kiss Ramóna, Liptai Claudia, Stohl András és Hajós András az ABBA tagjainak bőrébe bújva, jelmezekben és parókában adtak elő egy dalösszeállítást.

„Abba tribute vidéken”

- jellemezte magukat Liptai Claudia, majd poénosan hozzátette, hogy a zsűri helyzete azért biztos.

„Végül is mi is kieshetnénk, de ez nem fog megtörténni”

– jegyezte meg.

De Hajós András nem is rejtette véka alá, mit gondol.

„Minden percét gyűlöltem. Eredetileg nem ebbe’ akartam lenni, hanem abba’. Annyi kritikát fogalmaztunk már meg eddig, kicsit el kellett kenni a versenyzők száját”

– jelentette ki a zenész, aki a fellépésért cserébe viccesen komolyabb gázsit is kilátásba helyezett.

„Annyit üzenek a pénzügyi osztálynak, hogy nagyon vastagon fog fogni a toll holnap...”

- fogalmazott.

A műsorban természetesen nem volt hiány a szórakozásból és a vicces pillanatokból, ám az este vége igazán drámai lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk