KULT
A Rovatból

Lovasi ’18: háromszor telt meg a Barba Negra klub a legnagyobb Kispál- és Kiscsillag-slágerekre

Újra kiderült, hogy ezeket a dalokat egyszerűen nem lehet megunni.


Amióta 2010-ben feloszlott a Kispál és a Borz, folyamatosan a levegőben lóg, lesz-e még folytatás, és ha igen, pontosan milyen formában. Bár a 2014-ben indult tematikus összegző koncertsorozat keretet adott a következő három évnek, utána ismét teljes volt a bizonytalanság.

Én személy szerint nem tartottam kizártnak, hogy 2017-ben, megalakulásuk 30. évfordulója alkalmából akár újra rendszeresen turnézó zenekarként folytathatják, de erre végül nem került sor: helyette Lovasi 50 címmel egy best of programot állítottak össze, amiben Kispál-slágereken túl a Kiscsillag és a Bandi a hegyről szólólemez dalai is helyet kaptak.

Az orfűi, majd a budapesti arénakoncert hatalmas siker volt, utána viszont ismét csak a kérdőjelek maradtak, semmi biztosat nem ígértek a rajongóknak. Egészen idén tavaszig, amikor bejelentették: a nagy érdeklődésre való tekintettel országos turnéra indul a produkció.

A Lovasi ’18 alapvetően az 50 éves születésnapi buli tematikájára épült: vegyesen, blokkokban kaptak benne helyet a régi klasszikusok, a Kiscsillag dalai, valamint a szólóalbumról is szemezgettek.

De a lényeg mégiscsak az volt, hogy 2010 óta most szólaltak meg a legtöbb helyszínen az olyan Kispál-klasszikusok, mint az Emese, a Húsrágó, hídverő, a Zsákmányállat, vagy a Hang és fény.

Engem személy szerint kizárólag ez motivált, hiszen a Kiscsillag egyrészt nem áll olyan közel hozzám, másrészt 1-2 havonta meg lehet nézni őket Budapesten.

A turnét a nyár folyamán háromszor is sikerült elkapnom: először a debreceni Campus Fesztiválon – ahová csak emiatt mentem el –, majd a vajdasági Malomfesztiválon és a Kolozsvári Magyar Napokon is.

Mindhárom nagy élmény volt, izzadságszagú múltidézés helyett igazi örömzenét kapott a közönség, így hamar eldöntöttem, hogy a turnézárás után két hónappal megtartott budapesti koncertek egyikén is ott leszek.

A Barba Negra klubban eredetileg két alkalmat hirdettek meg, de akkora volt az érdeklődés, hogy egy harmadikat is beiktattak, ami dátum szerint amúgy megelőzte a másik kettőt. Ekkor, vagyis csütörtökön telt ház ugyan nem volt, de így is majdnem megtelt a hely, ami nem kis teljesítmény, hiszen az egyik legnagyobb befogadóképességű klubról van szó.

Ahogy felhangzottak a nyitódalnak választott Forradalmár első akkordjai, egyből beindult a hangulat, amit végig sikerült is fenntartani. Lovasi kimondottan jókedvében volt, érződött rajta, hogy számára ez tényleg jutalomjáték.

De végül is ki ne élvezné, ha ekkora – saját – életműből szemezgethet kedve szerint, egymás mellé téve akár egy jó 30 éve és egy alig a közelmúltban született dalát?

Bár mint írtam, egyértelműen a Kispál-számok miatt voltam ott, azt vettem észre, hogy a korábbi alkalmakkal szemben most a Kiscsillag-dalokat is jóval kevésbé élem meg töltelékként.

Egyszer sem untam el magam, még a „na végre” érzés sem volt olyan erős, amikor egy hosszabb Kispál nélküli blokk után végre újra felbukkant a színpadon az est balkezes főhőse, és belekezdett az Autók a tenger felé legendás riffjébe.

Azért az igazi katarzis mégiscsak ekkor jött el. Mondjon bárki bármit: ez tényleg megunhatatlan.

Persze lehetne elégedetlenkedni, hogy nem volt a Szőkített nő, a Lefekszem a hóba, a Levesek porból, és még egy csomó generációs sláger, de felesleges. Inkább örüljünk annak, hogy egy utolsó utáni utáni lehetőséget is kaptunk, hogy színpadon lássuk az egyik – ha nem A – legkarakteresebb játékú magyar gitárost.

A borúlátás amúgy a saját nyilatkozataiból származik, ő állította váltig már két éve is, hogy nem akar többé fellépni, három évtized bőven elég volt neki a showbizniszből. Aztán mégiscsak igent mondott a folytatásra, előbb tavaly, majd idén is – aminél jobb döntést nem is hozhatott volna.

Jövőre viszont nem tudom, milyen koncepciót lehetne kitalálni, ami továbbra is életben tartja ezt az egészet – egy szimpla Lovasi ’19 már valószínűleg kevés volna, még úgy is, hogy rajongói részről egyértelműen megvan az igény a koncertekre.

A gordiuszi csomót nyilván az vágná át legsimábban, ha ismét beindulna Kispál és Lovasi között az alkotói kémia, és elkezdenének közösen új dalokat írni. Erre sajnos minimális az esély, de reménykedni mindig lehet.

A realitások talaján maradva viszont továbbra is tartom magam ahhoz, amit már többször leírtam:

amíg a régi slágerek ennyire jól működnek élőben, engem egyáltalán nem érdekel, milyen megfontolásból állnak össze újra és újra, még az se, ha adott esetben csak a pénz miatt csinálják, ha cserébe hallhatom őket élőben legalább évente 1-2 alkalommal.

Biztos vagyok benne, hogy a közönség elsöprő többsége hasonlóan érez, és nem tartaná erőltetett, túlzásba vitt nosztalgiázásnak. Szóval a klasszikus mondást idézve „maradjatok együtt” – és Kispi, ha ezt olvasod: igen is szükség van rád!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megszólalt Radnai Márk, miután egy külföldi ügynökség letiltotta a darabját a Thália Színházban
A Thália Színház leveszi műsoráról A nagy kézrablást, mert a jogkezelő kifogásolta a feketére maszkírozott színészt. A darab rendezője, Radnai Márk állítja, hogy nem volt sértő szándék a színpadi megoldás mögött.


Feketére maszkírozott fehér színész miatt tiltott le egy külföldi ügynökség egy 2016-ban bemutatott, majd 2023-ban felújított darabot a Thália Színház műsoráról.

Kálomista Gábor, a színház igazgatója hétfőn közleményben tudatta, hogy a szerzői jogokat képviselő külföldi ügynökség döntése miatt veszik le a műsorról Martin McDonagh A nagy kézrablás című darabját.

Az indoklás szerint a probléma az, hogy az egyik fekete karaktert sötétre sminkelt fehér színész alakítja.

Kálomista Gábor szerint a döntés nemcsak ezt az előadást érinti, hanem az Alul semmit és A koponyát is; az előbbi végül feltétellel repertoáron maradhatott, A koponya játszásához viszont az ügynökség nem járult hozzá. Az igazgató közölte, hogy nem hagyja annyiban, jogi útra tereli az ügyet.

A darab rendezője, Radnai Márk is megszólalt. A Telexnek elmondta, nem volt sértő szándék a színpadi megoldás mögött, de elfogadja, ha az előadás a vita miatt lekerül a műsorról. Radnai a művészi szabadságra hivatkozva érvelt.

„Ahogyan a kis hableányt is játszotta fekete színész, ez fordítva is igaz kellene, hogy legyen, vagy egy meleg karaktert sem kell, hogy meleg színész játsszon” – mondta.

Hozzátette, a darab egy erős szatíra, amelyben a karakter bőrszíne dramaturgiailag fontos, és mivel Magyarországon nehéz színes bőrű színészt találni, így tudták megoldani a szereposztást. „Nem állt szándékomban senkit megbántani, semmilyen sértő dolgot nem éreztem ebben” – fogalmazott Radnai.

A darabot 2016 áprilisában mutatták be a Thália Nagyszínpadán. Akkor a feketére maszkírozott színész alkalmazása még nem okozott problémát, a konfliktus a 2023. májusi felújításkor élesedett ki. A szerzőt képviselő ügynökség már a premier előtt jelezte, hogy nem járul hozzá az előadáshoz ilyen szereposztással, de a bemutatót ennek ellenére megtartották. A 2023-as felújítás után levelezés és egyeztetés indult a színház és a jogkezelő között, a vita végül most jutott el a tiltásig, nem sokkal a tervezett 250. előadás előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Rákay Philipék a választás után visszaléptek a mohácsi csatáról szóló filmhez kért támogatástól
Rákay Philip csapata visszavonta a film támogatási kérelmét. A 956 millió forintos összeg nem a film teljes költségvetését fedezte volna, csupán az előkészületeket. A forgatókönyv első változatára már kaptak korábban 5 milliót.


Alig öt nappal az április 12-i országgyűlési választás után, április 17-én visszavonták a mohácsi csatáról szóló, Mohács 1526 című film közel egymilliárd forintos támogatási kérelmét. A film producere korábban elutasításról beszélt, a Nemzeti Filmintézet szerint viszont a gyártó lépett vissza – írta a Telex.

A projekt mögött álló FP Films Kft. 956 millió forintot igényelt a film gyártás-előkészítésére. A produkció 2024 júliusában már kapott ötmillió forintot a forgatókönyv első változatának elkészítésére.

A most visszavont 956 millió forintos összeg nem a film teljes költségvetését fedezte volna, csupán az előkészületeket.

A forgatókönyvet Kis-Szabó Márk, Szente Vajk és Rákay Philip írta, a producer Fülöp Péter volt. Az alkotói kör nem ismeretlen a nagy költségvetésű állami produkciók világában: a Most vagy soha! című Petőfi-filmhez korábban 4,7 milliárd forint állami támogatást kaptak, annak forgatókönyvét is Rákayék jegyezték, Fülöp a producerek között volt, az FP Films pedig az egyik gyártócégként vett részt a munkában.

A mohácsi film alkotói korábban arról beszéltek, hogy a produkciót a csata 500. évfordulójára, 2026-ra szeretnék elkészíteni. Szente Vajk egy nyilatkozatában kiemelte, hogy a történet már készen áll, és II. Lajos királyt egy árnyaltabb, a valósághoz közelebb álló figuraként akarták bemutatni.

Rákay Philip korábban így kommentálta a készülő filmet: „Előre megnyugtatnék minden fanyalgót, nem fogunk győzni a végén.”

A producer, Fülöp Péter a Telexnek azt állította, hogy a pályázatot a Nemzeti Filmintézet „visszadobta”. A Nemzeti Filmintézet ezzel szemben azt közölte a lappal, hogy a pályázó vonta vissza a kérelmet április 17-én.

Egyelőre nem tudni, hogy a gyártó miért döntött a visszalépés mellett, és hogy tervezik-e a későbbiekben újra benyújtani a kérelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nulla forint állami támogatást kapott a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok a jubileumi évadára
A hivatalos indoklás szerint a jubileumi évadra benyújtott szakmai koncepció nem volt megfelelő. Botka László, Szeged polgármestere szerint a döntés méltánytalan és elfogadhatatlan az elmúlt időszak botrányait tekintve.


„Szakmailag nem kellően megalapozott” – ezzel az indoklással utasította el a Nemzeti Kulturális Alap pályázatait lebonyolító Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő a Szegedi Szabadtéri Játékok támogatási kérelmét.

A fesztivál 2026-os, jubileumi 95. évadára nyújtották be a pályázatot. Az elutasításról szóló, hétfőn elküldött levélben a következő indoklás szerepel:

„Jelen kérelem most nem részesül támogatásban, mivel a benyújtott szakmai koncepció szakmailag nem bizonyult kellően megalapozottnak.”

A döntésről szóló értesítést Botka László, Szeged polgármestere hozta nyilvánosságra a Facebookon.

„0 forint. A Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése szerint ennyit ér ma Magyarországon a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az indoklás: »szakmailag nem kellően megalapozott«.

80 ezer néző bizalma. Több mint 1,1 milliárd forint bevétel egyetlen év alatt. Több száz művész és szakember munkája. És ezzel szemben áll egy anonim döntőbizottság ítélete” – írta a polgármester.

Botka szerint méltánytalan és elfogadhatatlan, hogy „miközben az elmúlt időszak botrányai világosan megmutatták, milyen szempontok alapján vándorolnak kulturális milliárdok, Szegedet »szakmai hiányosságokra« hivatkozva zárják ki a támogatásból”.

A polgármester közölte, hogy a támogatás nélkül is megrendezik az eseményt, amit az ország legnagyobb és legszebb szabadtéri színházi fesztiváljának nevezett.

Az utóbbi hetekben számos kritika érte a Nemzeti Kulturális Alap pénzosztásait. Először Molnár Áron színész hívta fel a figyelmet arra, hogy egy ideiglenes NKA-kollégium mintegy 17 milliárd forintot osztott szét a választások előtt. Szerinte a kedvezményezettek között számos, a Fideszhez köthető vagy a párt kampányában szerepet vállaló előadó volt.

A botrány hatására sorra mondtak le az NKA bizottságainak tagjai, köztük Bús Balázs alelnök, valamint Baán László, Both Miklós és Vidnyánszky Attila.

A kialakult helyzetre reagálva az új kormányzat részéről Tarr Zoltán, a TISZA Párt elnökségi tagja hétfőn már arról beszélt, hogy véget vetnek a pártszimpátia alapú pénzosztásnak, és átvilágítják az NKA-t, valamint minden civil pályázatbírálási rendszert. Céljuk a szakmai alapú elbírálás és a teljes átláthatóság biztosítása a kulturális támogatásoknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Itt a Tűzben edzett férfi – „Újraélesztette” a Netflix a kultikus akciófilmet sorozatformában, de vajon megérte?
Most Denzel Washington nélkül folytatódik a Man on Fire. A hangulat ismerős, mégis egészen más élményt nyújt, mint az eredeti. Ez az a fajta feldolgozás, ami biztosan reakciókat vált ki. A kérdés csak az, hogy ez előnyére válik-e.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. május 05.



A Man on Fire, avagy a Tűzben edzett férfi sokak számára nem egy mindennapos akciófilm volt, hanem egy Tony Scott-klasszikus, az akciókorszak egy meghatározó darabja volt 2004-ben. Scott stílusa: a gyors vágások, a zaklatott, mégis kontrollált kameramozgás és a nyers érzelmi töltet olyan intenzív élményt teremtett, amely a mai napig etalonnak számít a műfajban. Bevallom, én nem kedveltem annyira a direktor stílusát. Nem csoda, hogy amikor a Netflix bejelentette a történet sorozatos újragondolását, sokan egyszerre lettek izgatottak és szkeptikusak.

Pedig akad bőven alapanyag. A. J. Quinnell regénye nem egyetlen történetet kínál, hanem egy egész karakterívet: John Creasy figurája több könyvön keresztül fejlődik, így a sorozat formátum kifejezetten indokoltnak tűnhet.

A kérdés inkább az volt, hogy sikerül-e új életet lehelni ebbe a világba, és sikerül-e az emberek fejében elkülöníteni a netflixes verziót Denzel Washington alakítása után. Az új változatban Yahya Abdul-Mateen II veszi át John Creasy szerepét, és már az első epizódok alapján kijelenthető: nem próbálja másolni elődjét, hanem saját értelmezéssel próbálkozik. Ez a döntés kifejezetten jót tesz a sorozatnak. Az ő Creasy-je törékenyebb, sérültebb figura, akit nemcsak a fizikai, hanem a lelki sebek is folyamatosan gyötörnek. Washington az alkoholba menekült, ám Mateen alakítását látva ő inkább funkcionális alkoholistának tűnik, mintsem mentsvárként gondol az italra.

A történet egy elhibázott CIA-akcióval indul, amelynek egyetlen túlélője Creasy. A trauma nem múlik el nyomtalanul: évekkel később is a múlt árnyaival küzd, és saját magát hibáztatja társai haláláért. Ez az alapvetés egyértelműen a karakterdrámára helyezi a hangsúlyt, legalábbis kezdetben. A sorozat bátran vállalja ezt a lassabb, introspektívabb felütést, majd az első rész végén egy váratlan húzással kizökkenteni a nézőt ebből a melankolikus hangulatból és igazán beindulnak az események. Meglepő módon ez a rész teljesen működik.

A cselekmény a nagyfilm Mexikója után most Brazíliába helyeződik át, ami ismerősen hathat, de mégis egy kicsit más.

A történet vizuálisan is profitál ebből: a zsúfolt, kaotikus favelák és a luxusban úszó riói penthouse-ok között erős a kontraszt. A sorozat ügyesen kihasználja ezt a környezetet, és sikerül megteremtenie azt a nyers, földközeli atmoszférát, amely egy ilyen történethez szükséges. Nem ússzuk meg azonban a sárga szűrőt, hogy mindenki tudja valahol latinamerikában vagyunk… de ez már szerintem hollywoodi tradíció.

Ami az akciót illeti, a sorozat nem okoz csalódást, legalábbis részben. Amikor beindulnak az események, feszült tűzpárbajokat és kifejezetten jól koreografált közelharcokat kapunk. Ezek a jelenetek emlékeztetnek arra, miért működött az eredeti történet is. Ugyanakkor hiányzik az a vizuális túlzás és stilizáltság, ami Tony Scott filmjét igazán egyedivé tette. Itt minden visszafogottabb, realistább, ami nem feltétlenül hiba, csak más élményt nyújt. Ha valaki az eredeti Tűzben edzett férfi hangulatra/stílusára vágyik, azt sajnos itt hiába keresi.

A mellékszereplők terén kifejezetten erős a felhozatal. Bobby Cannavale, Alice Braga és Scoot McNairy mind hozzák a tőlük elvárható szintet.

Én nagyon kedvelem Scoot McNairyt, aki bár korábban bizonyította, hogy képes árnyalt, emlékezetes karaktereket hozni, itt sajnos elég sablonos egydimenziós szerepet játszik. Ez egyébként az összes mellékszereplőre igaz, a forgatókönyv nem adott sokat a színészek kezükbe, igazi karakteríve maximum Mateennek van.

A sorozat tempója sem mindig egyenletes. Az első négy epizód után például úgy tűnhet, mintha a főkonfliktus már viszonylag korán lezárulna, ami kissé megtöri a lendületet. Innen a sztori egy kicsit új irányt vesz. Illetve a fordulatok sem ütnek akkorát, mint kellene. A csavarok többsége előre sejthető, és bár nem zavaróan gyengék, nem is emelik ki a sorozatot a hasonló produkciók közül. Aki már látott egy kémes akciófilmet is (az elmúlt időben sok van belőlük, ezen a héten is legalább három új érkezik), az már az első pillanatban fogja tudni, kik állnak minden mögött.

Kyle Killen filmográfiája vegyes képet mutat. Korábbi projektjei alapján nem feltétlenül számít a néző kiemelkedő eredményre és ez érződik is.

A sorozat korrekt, működőképes, de ritkán mer igazán nagyot húzni. Inkább biztosra megy, mintsem kockáztasson, ami egy ilyen alapanyag esetében kissé csalódás. Nem akarok nagyon szigorú lenni, mert nem bántam meg, hogy végignéztem a szériát, de nem adott semmi kiemelkedő élményt.

Érdekes sajátosság, hogy nem igazán alkalmas háttérben futó tartalomnak, ahogy a Netflix elképzeli a modern sorozatozást. A többnyelvűség miatt, (a portugálul beszélő helyiek és Creasy spanyol próbálkozásai) folyamatos figyelmet igényel. Ez viszont egyben erőssége is: hitelesebbé teszi a világot, és jobban bevonja a nézőt. Nekem tetszett, de szerintem nézőket fog veszíteni miatta.

Végül is ez az új feldolgozás egy korrekt, helyenként kifejezetten erős akciósorozat, amely azonban ritkán lép túl a saját árnyékán.

Nem lesz kultikus státusza soha, mint az eredeti filmnek, de nem is vall kudarcot. Inkább egy stabil, nézhető adaptáció, amely tisztességgel használja fel az alapanyagot, még ha nem is hozza ki belőle a maximumot.

A befejezés nyitva hagyja az ajtót a folytatás előtt, ami logikus döntés, hiszen az alapanyag még bőven kínál lehetőségeket. A kérdés már csak az, hogy lesz-e elég lendület és néző a folytatáshoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk