KÉK HÍREK

Lehúzta a júniust a járműgyártás, a többi ágazat kezd magához térni

Az ipari termelés 12,2 százalékkal csökkent az előző évihez képest. Májushoz képest viszont jelentős a növekedés. A szakértők július-augusztusban ismét gyengébb teljesítményre számítanak, a nagy autógyártók ugyanis megtartják a szokásos nyári leállásokat.

Link másolása

Folytatódott a kilábalás, április-májushoz képest kedvezőbben alakult az ipari termelés júniusban, a nagy súlyú járműgyártás ugyanakkor még nem talált magára - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők.

A KSH csütörtöki jelentése szerint az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal elmaradt júniusban az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 12,2 százalékkal csökkent.

A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz viszonyítva 17,1 százalékkal nőtt júniusban. A termelés az év első hat hónapjában 12,8 százalékkal kisebb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője úgy látja, fokozott bizonytalanság mellett idén éves szinten 7 százalék körül csökkenhet az ipari termelés, jövőre bázishatások miatt azonban érdemi, akár 13-14 százalékos növekedés is várható.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője szerint az ipari termelés júniusi alakulása jó kiindulási alap lehet a V alakú kilábaláshoz, kockázatként említette ugyanakkor, hogy a járműgyártás továbbra sem talált magára.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a júniusi kedvező adatok után július-augusztusban ismét gyengébb teljesítményre számít, a nagy autógyártók ugyanis megtartják a szokásos nyári leállásokat, így az ipari kilábalás a nyári hónapokra megtorpan majd.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szintén jelezte, hogy az autógyártás nagyon hiányzik az ipari fejlődésből. Úgy véli, az ágazat a mostani kilátások szerint megúszhatja 10 százalék alatti csökkenéssel az évet, jövőre pedig visszapattanásra lehet számítani.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
„A kislányának a sikítozását hallottuk, hogy apa, apa” – Megszólalt egy szemtanú a Richter Cirkusz balesetéről
Richter Flórián, a cirkusz igazgatója szerint a háló sérülhetett meg, az okozta a vasoszlop kidölését. A baleset után vasárnap már újra fogadták a nézőket, de a chilei légtornászok nem léptek fel.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, súlyos baleset történt a Richter Cirkuszban, Sopronban. Egy produkció közben egy védőhálót tartó oszlop eldőlt, és ráesett az egyik nézőre. A 45 éves családapa súlyos fejsérülést szenvedett, mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Egy szemtanú az RTL Híradónak elmondta, hogy a gyerekével ők is ott voltak az előadáson. A történtek moiatt mindketten még mindig sokkos állapotban vannak.

Az asszony elmondása szerint közelről látták az esetet: egy súlyos vasoszlop dőlt rá a férfi fejére. Ők a kislányának a sikítozását hallották, hogy apa, apa. Szerinte akár tragédia is történhetett volna. A gyerek ugyanis szeretett volna helyet cserélni az apjával, de a férfi nem engedte. Ezt követően dőlt el a rúd.

Egy másik szemtanú szerint

védekezni sem lehetett volna, az oszlop azonnal rácsapódott az apára, ő pedig abban pillanatban lecsúszott a székről és vérzett az arca.

A cirkusz igazgatója, Richter Flórián elmondta, hogy a háló megsérült, ez okozta az oszlop kidölését. Az okokat egy vizsgálat fogja kideríteni - tette hozzá. A cirkuszban vasárnap már újra fogadták a nézőket, de a chilei légtornászok nem léptek fel.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes részletek derültek ki a Richter cirkuszban történt balesetről
Egy két és fél méteres fémoszlop csapódott a közönség soraiba. Egy emberhez mentőt kellett hívni.

Link másolása

Drámai közleményt tett közzé a Richter Cirkusz a Facebookon szombaton: délutáni előadásukon, a lengőtrapéz produkció közben olyan súlyosan megsérült egy néző, hogy mentőt kellett hívni hozzá.

A Telexnek most egy olvasójuk számolt be, hogy mi is történt pontosan:

„Először a cirkusz négy pontjára 2,5 méteres fémrudakat feszítettek ki, erre tették rá a védőhálót. Az utolsó artista tripla szaltót ugrott, a vele szembeni légtornász viszont nem tudta őt elkapni, lezuhant a hálóba. A cölöp ekkor elengedett és erőből a közönségbe csapódott”

– írta.

„Sikítás, sírás hallatszott, mi kimentünk azonnal, felnőttek, gyerekek elindultak kifelé” – tette hozzá.

Elmondása szerint több furcsaságra is figyelmes lett az előadás alatt, például arra, hogy az előadás első részében védőháló sem volt a légtornászok alatt, akik közül ketten a szünetben még büfésként is dolgoztak.

A cirkusz a baleset után nem tartotta meg az esti előadását, viszont másnap már újra kinyitottak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Horrorbaleset történt Ceglédnél: két gyerek életveszélyes sérülést szenvedett
Két autó ütközött össze a 4-es és a 401-es főutak kereszteződésében, az egyik jármű az árokba borult. A nyolc utasból többen is megsérültek.

Link másolása

Összeütközött két autó Cegléd térségében, a 4-es és a 401-es főutak kereszteződésében. Az ütközés erejétől az egyik jármű az árokba borult. A ceglédi tűzoltók áramtalanították mindkét kocsit.

A két autóban összesen nyolc utas volt. A balesethez egy mentőhelikopter is érkezett - írja a katasztrófavédelem a honlapján.

Két gyermek életveszélyesen megsérült

- írta az MTI az Országos Mentőszolgálat közlése alapján. A két gyereket és egyikük súlyosan megsérült édesapját mentőhelikopterrel vitték kórházba, egy felnőtt könnyebben sérült meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenet: Tizenegy éves diákjával csalta vőlegényét a tanárnő
Esküvő helyett büntetőeljárás lesz.

Link másolása

A 24 éves, wisconsini Madison Bergmannt kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszakkal vádolják, miután a sértett édesapja berohant az iskolába, kezében a fia telefonjáról kinyomtatott üzenetekkel, amikből kiderül, hogy az osztályteremben csókolózott a tanárnővel.

Bergmann eközben ráadásul el volt jegyezve, (volt) vőlegényét sokként érték a hírek, nem elég, hogy menyasszonya megcsalta, de ráadásul egy tizenegy éves fiúval.

„Az esküvőt határozatlan időre elhalasztották, és valószínűleg meg se fog történni”

– nyilatkozta a vőlegény egyik barátja a Daily Starnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: