Mint korábban írtuk, jövő héten már oltásra hívják az eddig regisztrált, óvodákban, általános iskolákban és gimnáziumokban dolgozó pedagógusokat.
Az operatív törzs és az országos oltási munkacsoport döntése szerint közülük első körben a március 24-ig már regisztrált, köznevelésben - tehát óvodákban, általános iskolákban és gimnáziumokban - dolgozó pedagógusok oltása történhet meg már a jövő héten.
A Magyar Narancs információi szerint azonban péntek reggel Kásler Miklós kiküldött egy levelet az intézményvezetőknek, miszerint létrehoztak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Téren (EESZT) belül egy olyan regisztrációs oldalt, amin keresztül az intézményvezetőknek kell a pedagógusokat egy, a hivatalos, központi regisztráción túl egy újabb módon regisztrálniuk.
A közoktatásban dolgozóknak ettől függetlenül regisztrálniuk kell a vakcinainfo.gov.hu oldalon, a plusz azonosításra azért van szükség, mert a TAJ szám mellett az oktatási azonosítóját is feltüntetik a rendszerben az érintetteknek.
A cikkünk írásakor ugyanakkor az oldal még karbantartás alatt áll, a honlapon fogadó üzenet szerint várhatóan vasárnap reggeltől lesz elérhető.
A Magyar Narancsnak a PDSZ pécsi ügyvivője, Nagy Erzsébet azt mondta: arra még ki kell találnia valamit a minisztériumnak, hogy miként fogják azokat a nevelés-oktatást segítő munkakörben dolgozókat azonosítani, akiknek nincs OM-azonosítójuk, mégis jogosultak lesznek a soron kívüli vakcinára. Ilyenek például a megbízási szerződéssel rendelkezők, az óraadó tanárok, vagy a technikai dolgozók.
Nagy hozzátette: további probléma, hogy a kormány döntése a soron kívüli oltásról a jelenlegi információk szerint nem vonatkozik a tanodákban dolgozókra, róluk legalábbis eddig nem esett szó.
Mint korábban írtuk, jövő héten már oltásra hívják az eddig regisztrált, óvodákban, általános iskolákban és gimnáziumokban dolgozó pedagógusokat.
Az operatív törzs és az országos oltási munkacsoport döntése szerint közülük első körben a március 24-ig már regisztrált, köznevelésben - tehát óvodákban, általános iskolákban és gimnáziumokban - dolgozó pedagógusok oltása történhet meg már a jövő héten.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Előre jelzem, hogy a TISZA nem szavazza meg az Országgyűlés alelnökének a magyar érdekeket eláruló Szijjártó Pétert
A politikus a bejegyzésében azt is közölte, hogy pártja más személyt vár a Fidesztől a pozícióra: „Várjuk a Fidesz új jelöltjét!”. A TISZA Párt korábban kompromisszumkészséget jelzett, és közölte, hogy az ellenzéki pártok, köztük a Fidesz is kapnak alelnöki helyet az Országgyűlésben.
Magyar Péter a közösségi oldalán tette közzé pártja álláspontját az Országgyűlés alelnökének személyével kapcsolatban.
„Előre jelzem, hogy a TISZA nem szavazza meg az Országgyűlés alelnökének a magyar érdekeket eláruló Szijjártó Pétert.”
A politikus a bejegyzésében azt is közölte, hogy pártja más személyt vár a Fidesztől a pozícióra: „Várjuk a Fidesz új jelöltjét!”.
A bejelentés előzménye, hogy a TISZA Párt korábban kompromisszumkészséget jelzett, és közölte, hogy az ellenzéki pártok, köztük a Fidesz is kapnak alelnöki helyet az Országgyűlésben. A mostani posztban megfogalmazott személyi vétó új elem, mivel korábban nem neveztek meg olyan politikust, akit kizárnának a tisztségből.
A „magyar érdekeket eláruló” minősítés a sajtóban korábban megjelent, kiszivárgott telefonfelvételekre utal, amelyek szerint a külügyminiszter uniós egyeztetésekről tájékoztatta orosz kollégáját, Szergej Lavrovot.
Az Országgyűlés alelnökeinek személyéről a parlamenti pártok az alakuló ülés körüli egyeztetéseken döntenek. Magyar Péter és a TISZA Párt már hónapok óta élesen bírálja Szijjártó Péter külpolitikáját és Oroszország felé való nyitását.
A választást követően, április 17-én Magyar Péter még arról beszélt, hogy az ellenzéknek, így a Fidesznek is lesz alelnöke a Házban. A mostani, Szijjártó Péter személyére vonatkozó bejelentés ezt az általános megállapodási szándékot korlátozza.
A magyar hatóságok kérték Deutsch Tamás mentelmi jogának felfüggesztését
Megindult az eljárás az Európai Parlamentben a fideszes képviselő mentelmi jogána felfüggesztéséről. Ilyen esetekben a testület nem a bűnösség vagy ártatlanság kérdésében foglal állást, hanem arról határoz, hogy a képviselő mentelmi jogát felfüggesztik-e, hogy a nemzeti hatóságok lefolytathassák az eljárást.
Magyar hatósági kérésre az Európai Parlamentben megindult az eljárás Deutsch Tamás mentelmi jogának felfüggesztéséről. A bejelentést hétfőn Strasbourgban tette meg Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke, aki az ügyet a jogi szakbizottsághoz utalta – számolt be róla az MTI. A kérelem pontos tartalmáról az elnök nem közölt részleteket.
Az eljárásrend szerint a jogi bizottság zárt ülésen vizsgálja a kérést, majd javaslatot tesz a plenáris ülésnek, ahol a képviselők egyszerű többséggel döntenek.
Az Európai Parlament ilyenkor nem a bűnösség vagy ártatlanság kérdésében foglal állást, csupán arról határoz, hogy a képviselő mentelmi jogát felfüggesztik-e, hogy a nemzeti hatóságok lefolytathassák az eljárást.
Fontos, hogy a mentelmi jogról a képviselő egyoldalúan nem mondhat le, annak felfüggesztését legfeljebb maga is kérheti.
A mostani nem az első ilyen ügy, amely magyar képviselőket érint: az EP jogi bizottsága tavaly ősszel nem javasolta többek között Magyar Péter és Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését sem.
Ahogy már írtunk róla, Deutsch Tamás a Facebookon azt írta, Magyar Péter édesanyja, Erőss Monika tett ellene rágalmazás miatt feljelentést. A Fidesz politikusa szerint a feljelentés oka az a kijelentése volt, miszerint
„a Tisza Párt javára – egyébként példátlan módon – még egy sajtóterméket is betiltó bírónő, Mikus Zsuzsanna a Tisza Párt híve, ugyanis a Tisza Párt, tehát egy politikai párt applikációjához aktivistaként csatlakozott”.
Deutsch a posztjában azzal is vádolta Magyar Pétert, hogy azt mondta: „rengeteg rokonom bíró és ezért meg fogom nyerni az összes peremet”. A fideszes képviselő szerint „ügyvédet perrel fenyegetni olyan, mint szakácsot a főzéssel”, és hozzátette: „Próbálkozott már ezzel a kommunista hatalom, próbálkoztak a posztkommunisták és a liberálisok, és próbálkozhat ezzel a Tisza-hatalom is, de szólok: most sem fog sikerülni! Ennyi”.
Erőss Monika a poszt alatt reagálva valótlanságnak nevezte Deutsch állításait. Szerinte a feljelentés valódi oka nem a fideszes politikus által idézett mondat volt.
„Deutsch Tamást természetesen nem azért jelentettem fel, amit a posztjában írt, (…) hanem azért, mert azt állította rólam, hogy nem véletlen, hogy Magyar Péter a bíró édesanyján keresztül elérte azt az ítéletet, azt a bírósági döntést, hogy betiltották annak az újságnak a különszámát” – írta, hozzátéve, hogy Deutsch ezzel őt és az eljáró bírót is bűncselekmény elkövetésével vádolta.
Erőss Monika azt is tagadta, hogy fia valaha mondott volna olyat, hogy a bíró rokonai miatt nyerné meg a pereit, és felszólította a képviselőt, hogy távolítsa el a posztjához engedély nélkül felhasznált családi fotót.
Magyar hatósági kérésre az Európai Parlamentben megindult az eljárás Deutsch Tamás mentelmi jogának felfüggesztéséről. A bejelentést hétfőn Strasbourgban tette meg Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke, aki az ügyet a jogi szakbizottsághoz utalta – számolt be róla az MTI. A kérelem pontos tartalmáról az elnök nem közölt részleteket.
Az eljárásrend szerint a jogi bizottság zárt ülésen vizsgálja a kérést, majd javaslatot tesz a plenáris ülésnek, ahol a képviselők egyszerű többséggel döntenek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Több mint 38 millió forintos végkielégítést kap Orbán Viktor, de ez még nem minden
A leköszönő miniszterelnök bruttó 38,8 millió forintos végkielégítésre jogosult. Ezen felül 16 évig hivatali autó sofőrrel és 8 évig iroda is megilleti a volt kormányfőt.
Bruttó 38 801 013 forinttal és további juttatásokkal távozik a hatalomból a választási vereség után Orbán Viktor. A leköszönő miniszterelnöknek 16 évig állami autó, 8 évig pedig iroda is jár, de a miniszterelnöki végkielégítés egy részét vissza kell fizetnie, ha fél éven belül állami cégben kap vezetői pozíciót.
A bruttó 7,58 millió forintos fizetésétől búcsúzó Orbán juttatásairól a Telex számolt be részletesen. A távozó miniszterelnököt a megbízatása megszűnése után annyi ideig illeti meg a hivatali autó sofőrrel, ameddig a tisztséget betöltötte (16 év), és ennek felére, azaz 8 évig egy iroda is, kétfős titkársággal.
A volt kormányfő a hatályos jogszabályok alapján képviselőként háromhavi, miniszterelnökként pedig hathavi végkielégítésre jogosult.
A miniszterelnöki végkielégítésre vonatkozik egy megkötés: vissza kell azt fizetnie, ha 180 napon belül az állam közvetlen vagy közvetett többségi befolyása alatt álló gazdasági társaságban vállal vezető pozíciót.
A kifizetések és juttatások azután váltak aktuálissá, hogy az április 12-i országgyűlési választást a Tisza Párt nyerte. A vereséget Orbán Viktor még aznap este elismerte, Magyar Péter pedig megerősítette, hogy a leköszönő kormányfő telefonon gratulált neki. Orbán Viktor később bejelentette, hogy nem veszi fel parlamenti mandátumát, a Fidesz elnökeként a „nemzeti oldal” újjászervezésére koncentrál.
A juttatások folyósításának időzítése a megbízatások formális megszűnéséhez kötött. A képviselői jogviszony az új Országgyűlés május 9-i alakuló ülésével ér véget, míg a miniszterelnöki tisztség az új kormány megalakulásával szűnik meg. A végkielégítésekről és a volt kormányfői juttatásokról a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az állami vezetők jogállásáról szóló törvény rendelkezik.
Hadházy Ákos független képviselő felvetette a jogi felelősségre vonás lehetőségét Orbán Viktor mentelmi jogának megszűnése után.
Bruttó 38 801 013 forinttal és további juttatásokkal távozik a hatalomból a választási vereség után Orbán Viktor. A leköszönő miniszterelnöknek 16 évig állami autó, 8 évig pedig iroda is jár, de a miniszterelnöki végkielégítés egy részét vissza kell fizetnie, ha fél éven belül állami cégben kap vezetői pozíciót.
A bruttó 7,58 millió forintos fizetésétől búcsúzó Orbán juttatásairól a Telex számolt be részletesen. A távozó miniszterelnököt a megbízatása megszűnése után annyi ideig illeti meg a hivatali autó sofőrrel, ameddig a tisztséget betöltötte (16 év), és ennek felére, azaz 8 évig egy iroda is, kétfős titkársággal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kilencvennyolc éves korában elhunyt Edith Eva Eger magyar származású klinikai pszichológus, író és holokauszt-túlélő, A döntés című világhírű könyv szerzője. Az Egyesült Államokban élő pszichológus halálhírét magyar kiadója, az Open Books közölte – írta a Transtelex.
Családja egy bejegyzésben tudatta, hogy Eger méltósággal távozott.
„Ugyanolyan méltósággal távozott, ahogyan élt. Mintha egy angyal térne haza. Családja és odaadó ápolói gyengéd gondoskodása mellett halt meg” – írták.
Edith Eva Eger 1927-ben született, gyermekkorát Kassán töltötte, ahol tehetséges balerinaként és tornászként az olimpiai keret tagja volt, amíg a zsidótörvények miatt el nem távolították a csapatból.
Tizenhat éves korában, 1944 tavaszán családjával együtt a kassai gettóba, majd májusban Auschwitzba deportálták. Szüleit megérkezésük napján Josef Mengele a gázkamrába küldte. Edithet a táborban a túlélésért arra kényszerítették, hogy táncoljon Mengelének. Nővérével, Magdával több koncentrációs tábort is megjárt, végül 1945 tavaszán amerikai katonák szabadították fel őket a gunskircheni táborból, a teljes kimerültség határán.
A háború után ismerkedett meg férjével, a szintén túlélő Éger Bélával. A kommunista hatalomátvétel elől 1949-ben az Egyesült Államokba emigráltak. Edith Eva Eger évtizedeken át küzdött saját traumáinak feldolgozásával, és már felnőttként iratkozott be az egyetemre. Diplomáját, majd 1978-ban, 51 évesen a klinikai pszichológiai doktori fokozatát is a Texasi Egyetemen szerezte meg. Szakmai útját nagyban befolyásolta barátsága és mentori kapcsolata a szintén holokauszttúlélő pszichiáterrel, Viktor E. Frankllal. Évtizedekig praktizált Kaliforniában és oktatott a San Diegó-i Kaliforniai Egyetemen.
Bár szakmájában elismert terapeuta volt, a széles körű nemzetközi ismertséget viszonylag későn megírt könyvei hozták el számára, melyekre Philip Zimbardo pszichológus bátorította. Műveiben saját élettörténetét és terápiás eseteit ötvözve mutatta be a poszttraumás növekedés és a megbocsátás lehetőségeit.
Legismertebb, 2017-ben megjelent önéletrajzi ihletésű műve A döntés, amelyben a koncentrációs táborok borzalmait és a belső szabadsághoz vezető lelki utat írja le. Ezt követte Az ajándék – 12 életmentő lecke (2020) és A balerina (2024).
Magyar gyökereiről egy 2021-es interjúban beszélt. „Fiatalosan gondolkodom, fiatalabbnak érzem magam most, 93 évesen, mint 53 évesen. Közben épp egy szakácskönyvet írunk közösen a lányommal, amikben magyar ételek lesznek: székelygulyás, csirkepaprikás vagy a szlovák sztrapacska, ami a lányom kedvence.”
„A lelkem magyar, még ha Amerikában vagyok is.”