SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Kulcsár Edina elárulta, miért jártak a Czeizel Intézetben, amikor terhes lett

A modell mesélt édesanyjáról, mindennapjairól és arról is, hogyan várják Csutival a kis Medoxot.


Kulcsár Edina sugárzik a boldogságtól. Nemsokára érkezik a első gyermeke, Medox, addig is a csinos kismama programja szinte percről percre be van táblázva. Ezt azonban cseppet sem bánja, lételeme a pörgés, az pedig külön nyugalommal tölti el, hogy édesanyja napközben sokat van vele, de az estéket Csutival meghitten, kettesben tölti, ilyenkor készülődnek Medox érkezésére.

„Pozitív személettel élem az életemet. Azzal nem tudok azonosulni, ha valaki nagyon aggódik még be nem következett dolgoktól, vagy olyanoktól, amik meg sem fognak történni. Az biztos, hogy nem leszek paramami!”

– meséli a várandóssága kapcsán Kulcsár Edina, aki azt is elárulta, hogy még az utóbbi hetek forró időjárása sem viseli meg, ugyanolyan jól érzi magát, mint az elmúlt hónapok szinte összes pillanatában.

„A pörgés nagyon jellemző rám, azt el sem tudnám képzelni, hogy reggeltől estig otthon üljek a kanapén, hiába vagyok várandós. Kiskorom óta így működöm, nem csak álmodozom, sokat teszek azért, hogy megvalósítsam ezeket az álmokat!”

Edinát 18 évesen szülte édesanyja, talán ennek is köszönhető, hogy nagyon jó barátnők.

„Rengeteget vagyunk együtt, közösen dolgozunk, hiszen anyukám nagyon tehetséges fotós. Ahogy magánéleti dolgok kapcsán, a munka területén is mindent meg tudunk beszélni egymással” – árulta el a csinos kismama. „Nekem ő egy példakép, én is szerettem volna korán édesanya lenni. Bár Medox kicsit később érkezik, mint régebben elterveztem, egyáltalán nem bánom, Csutival így lesz teljes a mi családunk.”

„Rengeteget fejlődött az orvostudomány a születésem óta, így a sokféle vizsgálat és igénybe vehető lehetőség édesanyámnak is újdonságszámba megy. Ő kísért el a Czeizel Intézetbe, hogy átvehessem a köldökzsinórból kinyerhető őssejtek levételéhez szükséges csomagot. Az FH Biobankban tárolt őssejtek számos betegség gyógyításánál jelenthetnek nagy segítséget, nem csak Medoxnak, genetikai egyezés esetén akár a család más tagjainak is” – avatott be a közelmúlt eseményeibe a leendő anyuka, akinek nagyon be vannak táblázva a mindennapjai.

„Dolgozom, az új vállalkozásommal foglalkozom, segítek, amiben tudok. Családcentrikus emberek a munkatársaim, így teljesen természetes, hogy könnyen együtt tudunk működni. Odahaza elkészült a babaszoba, be is rendeztük, mindennek megtaláltuk a helyét, már emiatt sem kell aggódni.”

A számos napi teendő mellett Kulcsár Edina arra is figyel, hogy Csutival legyenek saját, közös pillanataik is.

„Csutival munka közben is együtt lehetünk az irodában, sokszor ebédelünk közösen, de az estéket szigorúan kettesben, pontosabban hármasban töltjük. Vacsorázunk, sorozatokat nézünk, vagy épp videojátékozunk, és sokat beszélgetünk Medoxról. Csuti pár napja el is érzékenyült, miközben arról beszélt nekem, mennyire várja már, hogy óvhassa a kisbabánkat, minden pillanatban figyelhesse. Nagyon várjuk, hogy megérkezzen!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
F. O. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 06.



Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.

A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.

A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.

„Meglepően finom a csókja, jobb volt, mint amire számítottam! Pedig aggóggtam, hogy nem lesz jó, és hogy emiatt kiábrándulok majd Andrásból.

Érzéki, nagyon finom a szája, az ajkai, tökéletes nyálmennyiséggel csókol, amikor érzed, hogy ez jó, ez tetszik. Nagyon kellemes, sokat sejtető és nem színészies! Számomra a csók sokkal intimebb dolog is, mint a klasszikus szexuális behatolás, közel sem mindenkit engedek be a számba” – fejtette ki Kiara, aki szerint Stohl magas lángon ég.

„Rájöttem, hogy András kifejezetten magas lángon ég, fontos neki a flört, a játszdozás, de igazán elegánsan teszi mindezt!”

- mondta az egykori felnőttfilmes a Blikknek.

A színész a műsorban korábban a többi lánynak is jelezte, hogy nyitott a közeledésre. „Ha esetleg valakiben erre van késztetés, akkor nyitott ajtókat dönget” – mondta Stohl, aki a privát randin Kiarának azt is elárulta, hogy nagy szüksége van a közelségére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Felfoghatatlan tragédia – 21 évesen elhunyt a spanyol topmodell, Cristina Pérez Galcenco
Az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez lányát a hatóságok a Málaga tartománybeli otthonában találták holtan. A 14 évesen felfedezett tehetség a világ legrangosabb kifutóin dolgozott.


Gyászol a divatvilág: mindössze 21 éves korában elhunyt Cristina Pérez Galcenco spanyol topmodell. A fiatal lányt február 3-án találták holtan Málaga tartománybeli otthonában. A helyi hatóságok szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a helyszínen nem találtak erőszakra utaló nyomokat – írta a Blikk.

Cristina az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez és Tatiana Galcenco lánya volt. Pályája üstökösként ívelt fel, miután 14 évesen bemutatkozott az oviedói Campoamor Fashion Show-n. Hamar felfigyeltek a tehetségére, és hamarosan a világ legrangosabb kifutóin dolgozott Madridtól Sanghajig, szerepelt többek között a párizsi és a milánói divatheteken is.

Halálhíre megrázta a szakmát. A Campoamor Fashion Show szervezői, akik elindították a karrierjét, az Instagramon egy fotóval és videóval emlékeztek meg róla, bejegyzésüket egy fehér galamb emojival kísérték. Manuel Mon neves spanyol fodrász is megható szavakkal búcsúzott:

„A kamera és a kifutó előtti tehetsége mellett emlékezni fogunk a kedvességére, a professzionalizmusára és arra a hitelességre, amivel minden ruhadarabot életre keltett. A jelenléte nemcsak szépséget hozott a munkába, hanem emberséget, tiszteletet és egy különleges energiát, ami örökre velünk marad.”

Cristina Pérez Galcencót február 7-én helyezik végső nyugalomra az asztúriai Lugones városában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Megdöbbentő hírek láttak napvilágot Jákli Mónika anyagi helyzetéről a napokban. A felvidéki fitneszmodell jelentős tartozásokat halmozhatott fel. Szlovák lapinformációk szerint a hatóságok nyilvántartása alapján közel 16 ezer eurós adótartozása, csaknem 1400 eurónyi egészségbiztosítási hátraléka, valamint több mint 21 ezer eurós társadalombiztosítási elmaradása volt a szlovák állam felé - írta a Blikk.

Mónika élete egyik utolsó interjújában, a Ki vagy te valójában? című podcastműsorban őszintén beszélt karrierje kezdetéről.

"Vágytam arra, hogy ismert legyek, hogy én is elkészítsem az Instagram-oldalamat"

– emlékezett vissza, hozzátéve, hogy egy 100 ezer követős lány inspirálta. "Bele is vágtam, felraktam, mit főzök, mikor és mit edzek, és 20 ezer követőm volt, amikor az első cég megkeresett."

A modell hangsúlyozta, hogy a pénzügyeit komolyan vette.

"Kis túlzással a könyvelőmnél lakom, minden hivatalosan megy, számlákkal alátámasztva. Mindig fontos volt a bevétel, mert nem közös kasszán voltunk Boráros Gáborral, és arra is gondolnom kellett, hogy el kell tartanom Zorát." A pénzhez való viszonyáról így merengett:

"Anyagilag voltam nagyon lent és nagyon fent, de ha az embernek van pénze, az sokat hozzátesz a boldogsághoz."

A bevételek mellett jelentős kiadásai is lehettek, az interjúban elismerte, hogy a szépészeti beavatkozások sokba kerültek, más költséges kiadásokról azonban nem áll rendelkezésre információ. A lap úgy tudja, az elhunyt modell vőlegénye, Dobosi Roderik vállalkozásainak nincsenek köztartozásai.

A pénzügyekről szóló hírek a modell január 21-i, tragikus halála után láttak napvilágot. Mónika hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet a 63-as úton Nagymegyer és Alistál között, amikor járműve lesodródott az útról és kigyulladt. A rendőrségi vizsgálat azóta is tart. A modellt január 29-én helyezték végső nyugalomra.

A felmerült tartozások sorsa a szlovák jog szerint egyértelmű: az adósságok nem szűnnek meg, hanem a hagyaték részévé válnak. Ez azt jelenti, hogy az örökösök csak a hagyaték erejéig felelnek a hátralékokért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ez túl nagy ár érted” – Nem akart tovább Stohl Andrásért harcolni, otthagyta A Nagy Ő-t az egyik szereplő
A színész már nyújtotta az utolsó rózsát, amikor Mónika kimondta azt, amire senki sem számított a villában. Stohl lefagyott a döbbenettől, de a párjelöltje indoklása még ennél is keményebb volt.
DKA - szmo.hu
2026. február 06.



Drámai fordulat történt A Nagy Ő legutóbbi adásában: az egyik párjelölt visszautasította Stohl András utolsó rózsáját, és önként távozott a műsorból.

Az már az előző részben kiderült, hogy a színész-műsorvezető nem akar tovább ismerkedni a 48 éves Melindával és a négygyermekes brazil anyáva, Miriammal, ezért tőlük elbúcsúzott. A rózsaceremónia végén Mónikának akarta átnyújtani az utolsó virágot, ám amikor megkérdezte tőle, hogy elfogadja-e, a nő azt mondta: „Nem tehetem.”

Stohl teljesen ledöbbent, ahogy a műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna is, de még a többi hölgy is csodálkozva figyelte az eseményeket. A színész kérdésére Mónika elmondta, miért szeretne önként távozni:

„Én itt nagyon nem érzem jól magam, akármennyire megkedveltelek és úgy éreztem, hogy valami elindult közöttünk. Úgy érzem, hogy ez túl nagy ár érted.”

A

A Nagy Ő egy kis ideig szóhoz sem jutott a meglepetéstől, végül azt válaszolta: „Hát erre nehéz mit mondani, főleg azért, mert nagyon jó volt veled.”

Amikor Mónika búcsúzóul azt mondta, sajnálja, Stohl azt felelte: „Ne sajnáld. Ennek így kellett történnie”. A nő távozása után Lékai-Kiss Ramónának is így reagált, hozzátéve, hogy szerinte Mónika jól döntött, mert hosszútávon ezzel neki is megkönnyíti a helyzetét.

A nő a távozása előtt egy miniinterjúban azt mondta, egyrészt megkönnyebbült, hogy otthagyhatta a villát, mivel már korábban is beszélt arról, hogy megviselik a párjelöltek közötti viták.

„Másrészt szomorú vagyok, hisz lemondtam a szerelemről, úgy érzem”

– tette hozzá a könnyeivel küszködve.

A másik két távozó, Melinda és Miriam nem voltak ennyire letörve, elfogadták Stohl döntését, bár a brazil nő elmondta, szerinte vannak olyanok a villában, akik nem a színész miatt jöttek a műsorba.

Az egyik legnagyobb esélyesnek tartott párjelölt, Kiara Lord – aki már igen közeli kapcsolatba került a nagy Ő-vel - elégedetten vette tudomásul, hogy hárommal kevesebb vetélytársa maradt.

„Talán ez volt az eddigi legmámorosabb rózsaceremónia számomra. Számomra nem kívánatos személyek sorra hagyják el a villát. Jobban nem is alakulhatott volna.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk