Négy éve halt meg Kóbor János, lánya Léna elmesélte, milyen megható módon emlékeznek édesapjára
Éppen négy éve, hogy elhunyt az Omega legendás frontembere, Kóbor János, így lánya, Léna számára ez a nap már nem az ünneplésről, hanem a csendes emlékezésről szól. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes 2021-ben, 78 éves korában hunyt el koronavírus-fertőzés következtében, halála pedig azóta is fájó űrt hagyott maga után a családban és a magyar könnyűzenében egyaránt.
A család minden évben a budapesti Szent István-bazilikában emlékezik meg a rockzene ikonikus alakjáról, otthon pedig gyertyát gyújtanak a tiszteletére – írta a Bors.
A gyász feldolgozása nem egyszerű, de a hozzátartozók igyekeznek a pozitív pillanatokba kapaszkodni. Kóbor Léna így mesélt erről:
Az évforduló különösen nehézzé teszi ezt az időszakot, hiszen a dátum egybeesik a Mikulás napjával, ami korábban az öröm forrása volt.
A most 18 éves Léna számára azonban az ünnep átalakult. „Nyilván ezek az évfordulók mindig nagyon nehezek, és így előre készülünk édesanyámmal.
– fogalmazott az énekes lánya.
A közeledő karácsony sem múlik el a hiányérzet nélkül, de a család egy megható hagyománnyal őrzi Mecky emlékét az ünnepi készülődés során is. „Mindig gondolunk rá. Van egy külön karácsonyfadísz, amit régebben neki csináltattunk, és ez mindig ott van a fán... a legszebb helyen, hogy mindenki lássa” – árulta el Léna.
Léna a zenei pályán is lépésről lépésre építkezik. Bár idén májusban már debütált saját dallal, a nagyobb terveket a jövő évre tartogatja. „Elkezdtem én is a zenei pályán haladni, de nem szeretem azt a kifejezést, hogy énekes vagyok, mert szerintem ezt a szintet még nem értem el… Nagyon a pályám elején vagyok. 2026 első hónapjaiban több dal, és egy album is meg fog jelenni. Nagyon várom ezt az időszakot, és hogy az emberek többet halljanak belőlem” – tette hozzá.