Kiderült, miért tűnt el Puskás Peti az utóbbi időben
Az énekes a közösségi oldalán osztotta meg rajongóival, miért nem volt aktív az elmúlt napokban. Egy fekete-fehér, maszkos kép alatt fejtette ki hosszasan lelki bánatát.
„Amióta a nyíregyházi színházzal közösen lemondtuk és áttettük apával és Bogival közös előadásunkat tavaszra, bevallom nem voltam csúcsformában....abban is biztos voltam, hogy egy időre koncerten is utoljára találkozhattunk és a színházban is az a paradox helyzet állt elő, hogy persze játszhatunk maszkos közönségnek, de úgy gondolom a színpadon dolgozókat is megilleti a biztonság – igaz szakmájuk lényegét veszítik így el – de be kell látni egy olyan műfajban alkotunk, aminek alapja a fizikai kontaktus”
„Nehéz ezt elfogadni, de tűznyelőként jobb, ha átgondolja az ember a döntését, mielőtt elfogadja egy benzinkút születésnapi meghívóját”
- fogalmazott Puskás Peti.
„Ezt posztot nem önsajnálat miatt írtam, hanem mert nyomja a lelkemet, már napok óta. Vitázok magammal, vannak kétségeim a világ alakulásával kapcsolatban, és nyugtalanít rengeteg dolog, amit igazságtalanságnak tartok.”
Lapozz a posztért: