„Szétvert engem” – óriási verekedésbe keveredett a Reacher sztárja a szomszédjával
Utcai harccá fajult egy családi motorozás vasárnap Nashville egyik előkelő kertvárosában, Brentwoodban, miután a Reacher-sorozat sztárja, Alan Ritchson összeverekedett a szomszédjával.
A felvételen, amit ezen a linken nézhetsz meg, az látszik, ahogy a két férfi a színész gyerekeinek jelenlétében hevesen dulakodik egymással.
A beszámolók szerint a verekedés nem a semmiből robbant ki.
A színészhez közeli források azt állítják, Ritchsont a szomszédja, egy Ronnie Taylor nevű férfi provokálta, és kétszer is lelökte a motorjáról. A színész először megpróbált továbbhajtani a gyerekeivel, de Taylor állítólag ekkor rántotta le másodszor is a járműről, ezután szabadultak el az indulatok.
Taylor szerint a színész két napon keresztül nagy sebességgel száguldozott a környéken, veszélyeztetve a helyieket. „Tényleg meglöktem, mert egyenesen felém jött a motorral” – ismerte el a férfi, aki szerint ő csupán a veszélyes motorozási szokásai miatt akarta felelősségre vonni a sztárt.
A verekedésről később azt mondta: „Szétvert engem.”
Az esetről készült videó nem a konfliktus kezdetétől rögzíti az eseményeket, így a teljes igazságot nehéz megállapítani, a felek pedig egymásnak ellentmondóan számoltak be a verekedéshez vezető okokról.
A színész együttműködött a hatóságokkal, majd a gyerekeivel elhagyta a helyszínt. Egyelőre nem tudni, hogy az ügynek lesz-e jogi következménye.
Alan Ritchson a Prime Video rendkívül népszerű Reacher című akciósorozatának főszereplőjeként ismert, míg Brentwood egy jómódú, családosok lakta kertváros, ahol az ehhez hasonló erőszakos jelenetek ritkaságszámba mennek.