HÍREK
A Rovatból

Kiderült, kik voltak jelen II. Erzsébet halálakor a királyi családból

Két gyereke volt ott a halálos ágya mellett. Harryt megkérték, hogy Meghan nélkül érkezzen Balmoralba.


II. Erzsébet halálakor csak fia, Károly és lánya, Anna hercegnő volt az ágya mellett, ők tudtak végső búcsút venni tőle - derül ki a Sun cikkéből.

A lap szerint Károly a királynő halálos ágya mellől hívta fel fiát, Harryt, hogy közölje vele, ne vigye magával Meghant.

A Sun egyik forrása úgy fogalmazott, hogy a telefonhívás során

Károly azt mondta, „nem volna helyes”, ha Meghan megjelenne Balmoralban „egy ilyen szomorú pillanatban”.

Az is elhangzott, hogy Vilmos herceg felesége, Katalin hercegné sem utazik oda, csak a legszűkebb család lesz jelen. A Sun belső források alapján azt írja: leginkább azért nem tartották helyesnek Meghan jelenlétét, mert Erzsébet halála nagyon bensőséges családi pillanat volt.

Harry beleegyezett, hogy egyedül megy Balmoralba, és végül este nyolc óra körül érkezett meg - másfél órával azután, hogy bejelentették Erzsébet halálát.

A lap szerint

a királynő mellett Károly és Anna hercegnő volt jelen a halálakor.

Két másik gyereke, András és Eduárd hercegek később érkeztek Vilmos herceggel együtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Paparazzo fotókat közöltek a gyermekeimmel töltött nyaralásunkról – A rogáni propaganda ismét ugrott egyet a mocsár legmélyére
„Lesben állnak a kis várostól 10 km-re lévő szállásunknál és a strandon. Kanyarítanak egy mesét, hogy nem törődtem eleget a fiaimmal és végig telefonoztam” - írta a politikus, majd üzent Rogán Antalnak is.


Magyar Péter a közösségi oldalán írta meg, hogy az előre bejelentett olaszországi nyaralásáról paparazzo fotók jelentek meg több portálon is.

A TISZA Párt vezetője így reagált az esetre:

"A rogáni propaganda ismét ugrott egyett a mocsár legmélyére. Egy órája hosszú cikket hoztak le az összes szennylapjukban paparazzo fotókkal a gyermekeimmel töltött nyaralásunkról.

Mivel transzparensen akartam eljárni és nincs titkolni valóm, ezért előre jeleztem, hogy egy hétre elutazom Dél-Olaszországba. Nem yachton szürcsöltem Hell-es dobozos kávét, nem oligarcha villájában laktunk, hanem két szobában az átlagos balatoni áraknál olcsóbban.

És mit tesz Rogán? 1650 km-re odaküld közpénzen propagandistákat fotóssal. Lesben állnak a kis várostól 10 km-re lévő szállásunknál és a strandon. Lehoznak olyan fotókat is, amin a kiskorú gyerekem és egy baráti házaspár gyereke is rajta van. És kanyarítanak egy mesét, hogy nem törődtem eleget a fiaimmal és végig telefonoztam. Eddig ugye azt hazudták, hogy nem is állnak szóba velem a gyerekeim… Azt is leírták, hogy idő előtt távoztunk, mert összedől a TISZA."

A politikus üzent Rogán Antalnak is: "Kedves Tóni, a szállásunk szombatig volt lefoglalva. Az ára pedig annyi volt, amennyiért te egy pohár pezsgőt iszol. Jó vergődést és rettegést a következő 280 napra!"

Majd pár képet is megosztott azokból, amely eddig megjelent róla az online portálokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a paparazzo képeket készítőknek: A sziklaugrásra miért nem jöttetek? Tériszonyotok van? Vagy már indult a yachtotok?
A Tisza Párt vezetője összehasonlította, mit írtak róla korábban és most a gyerekeivel kapcsolatban.


Magyar Péter vasárnap már írt arról a közösségi oldalán, hogy az előre bejelentett olaszországi nyaralásáról paparazzo fotók jelentek meg több portálon is.

Később újra ebben a témában posztolt, bemutatva, mit írtak róla korábban és most.

„Propaganda pár hete: »Magyar Péterrel nem állnak szóba a gyerekei.« Propaganda ma: »A tiszás pártvezér, aki újdonsült barátnőjével és három gyermekével töltött néhány napot Lecce közelében...«

Vergődtök srácok. Mi lesz veletek így még 279 napig?!”

- fogalmazott a Tisza Párt vezetője.

„A sziklaugrásra miért nem jöttetek? Tériszonyotok van? Vagy már indult a yachtotok?”

- zárta rövid posztját Magyar, aki aztán a kommentekben még azt is megjegyezte: „de legalább számolni tudnak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Telex: az MNB-botrány kirobbanása óta a Matolcsy-klán több irányba is próbált menekülőutat keresni
A lap értesülése szerint a TISZA Párt felé is próbáltak kapcsolatot teremteni, de ott azonnal elutasították őket.


Magyar Péter vasárnap este egy videóban beszélt arról, hogy egy, a TISZA Párthoz közel álló ügyvédet megkeresett a Matolcsy-kör. Arról is beszélt, hogy tudomása szerint egy cikk készül, amely szerinte a TISZA pártot próbálja a Fideszhez kötni.

A pártvezető a cikk megjelenése előtt reagált az ügyre, és a független sajtót azzal vádolta, hogy a kormány eszközévé vált - írja a Telex.

A lap vasárnap este közölt cikkében arról írt, hogy tavasszal húszmillió forintos átutalás történt a Raw Development nevű cégtől a Gál Andráshoz köthető ügyvédi irodához. Ezt az összeget jogi tevékenységre fizették ki, de később visszautalták. Gál András később azt mondta, ha valóban érkezett ilyen utalás, azt „bizonyára azonnal visszautaltuk, mint téves utalást”.

A Raw Development tulajdonosa, Somlai Bálint és Matolcsy Ádám köre idén tavasszal megpróbált kapcsolatot kiépíteni a TISZA Párttal. A párt belső ügyeit ismerő forrás szerint ezeket a megkereséseket azonban „élből elutasították”. Egy másik forrás arról beszélt, hogy ezek a próbálkozások még Magyar Péterhez sem jutottak el.

Az MNB-ügy miatt informálisan már tavaly nyáron is próbálkoztak találkozóval a párt vezetésével, de akkor sem jártak sikerrel. Az idei megkereséseket közvetítőn keresztül tették meg, de ezek sem vezettek eredményre - írja a Telex.

Eközben szorosabb kapcsolatba kerültek Gál András ügyvéddel. Ő ugyan hivatalosan nincs közeli kapcsolatban a TISZA Párttal, de segítette a párt korrupciós ügyeket vizsgáló munkacsoportját. Ügyvédként korábban a bicskei gyermekotthonban bántalmazott fiatalokat is képviselte.

Május elején a Telex fotósa Gál Andrást lefotózta a Matolcsy-körhöz köthető Pusztaszeri úti központnál. Bár korábban azt írta, nem lát el jogi képviseletet Somlainak, mégis ő válaszolt a Somlainak küldött újságírói kérdésekre. Ezt azzal magyarázta, hogy a kérdések „Somlai Bálinttól jutottak el hozzám”.

A Raw Development és Gál András irodája közötti kapcsolat részleteire sem Gál, sem Somlai nem adott választ. Arra sem reagáltak, hogy valóban jogi munkáért kaptak-e pénzt, vagy hogy szerződés született-e. Gál azt közölte: az ügyvédi titoktartás miatt nem mondhat el részleteket ügyfeleiről.

A TISZA belső ügyeit ismerő több forrás szerint,

amikor Magyar Péter tudomást szerzett az átutalásról, „nyersen tudtára adta az ügyvédnek, hogy ez elfogadhatatlan”. Ezután Gál visszautalta az összeget és elállt az együttműködéstől.

A TISZA sajtóosztálya a Telexnek azt írta:

„Gál András nem állt és jelenleg sem áll semmilyen formális kapcsolatban a TISZA-val. […] Azt azonban fontosnak tartjuk, hogy a közösségünk tagjai még a látszatát is elkerüljék, hogy bármilyen formális vagy informális kapcsolatban álljanak az országot szétrabló orbáni oligarchákkal.”

Az Állami Számvevőszék jelentése után Matolcsy György és Orbán Viktor személyesen is találkoztak – erről több, az MNB körüli ügyeket ismerő forrás beszélt a Telexnek. Másnap Matolcsy Ádám a GTC Group vezetésével egyeztetett a Pusztaszeri úti irodaházban. Egy forrás szerint Matolcsy Ádám ekkor azt mondta: „senkinek nem lesz semmi baja, mert minden, amit csináltak, törvényes”.

A Szabad Európa március végén arról írt, hogy megegyezés született Orbán Viktor és Matolcsy György között: „a volt jegybankelnök, a fia és annak köre – akik a jegybanki alapítványok körüli pénzszivattyút működtették – szabad elvonulást kapnak”.

Somlai Bálint májusban kezdhetett aggódni, amikor befagyasztották a privát bankszámláját. Jelenleg a nyomozás még felderítési szakaszban van, gyanúsítottak nincsenek.

A Raw Development Kft. éveken át főként az MNB-hez köthető megbízásokból jutott bevételhez. Az Állami Számvevőszék szerint a cég és társai az ingatlanberuházások költségeinek több mint 86 százalékát kapták meg.

Matolcsy Ádám a Telex kérdésére azt írta: „nem tudok felidézni ilyen találkozót, és általában sem ilyen kijelentést melyeket megkeresésében Nekem tulajdonítanak”.

Magyar Péter egy korábbi videójában élesen bírálta az MNB körüli ügyeket. Szerinte „a Magyar Nemzeti Bankban Orbánék asszisztálása mellett a világ legnagyobb bankrablása történt”. Hozzátette: „a tolvajok továbbra is élvezik a lopott szajrét”. Felszólította a legfőbb ügyészt, hogy derítse fel az ügyet, és nevezzék meg a felelősöket.

Vasárnap esti közleményében Magyar úgy fogalmazott: „Nem lehet rendszerváltást véghez vinni a bukott hatalom kiszolgálóival és haszonélvezőivel. […] Nincs köztes út, nincs alku.” Videójában megerősítette, hogy Gál András ott lesz a TISZA hétfői gyermekvédelmi konferenciáján, de nincs formális kapcsolata a párttal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vitézy: Retró buszokkal pótolták a Kék Hullám InterCity-t és a késő Fenyves expresszvonatot is hétvégén
„A Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre, a klímás pótlóbuszok helyett a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén, nem is csak egyszer” - jegyezte meg a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.


„A retróhétvége egész váratlan újdonságokat is hozott:

délutánra a Faros is beállt hivatalos vonatpótlóba a késő Fenyves expresszvonat helyett - nem a retróhétvége programjai keretében, hanem a távolsági vonat utasait szállítani. Mondjuk nem mindenki volt ettől elragadtatva, hisz azért egy Faros forró élmény tud lenni”

- közölte Facebook-oldalán Vitézy Dávid.

„Mindenesetre egy biztos: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre, a klímás pótlóbuszok helyett a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén, nem is csak egyszer”

- tette hozzá a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.

De nem ez volt az egyetlen ilyen eset a hétvégén. Vitézy egy korábbi posztjában arról számolt be, hogy a Kék Hullám InterCity utasaiért is „retró mentesítőbusz” érkezett.

„Klímás pótlóbusznak picit erős, de legalább van rajta függöny, és kétségtelenül egy gyönyörű darab”

- jegyezte meg.

Igaz, a MÁV a július első hétvégéjén tartotta a Balatoni Retró Hétvége című eseményét, ugyanakkor a fent említett retró buszok nem voltak a program részei.


Link másolása
KÖVESS MINKET: