Egy New York-i nőgyógyászati magánklinikán azt vizsgálták, hogy a különböző szexpózok milyen hatással vannak a nők orgazmusára - írja az IFL Science.
A tudósok ultrahangos szkenner segítségével tanulmányoztak egy, a kísérletre önként jelentkező, 32 éves orvos-házaspárt szeretkezés közben. A pár feladata csupán annyi volt, hogy nagyjából tíz percig kényeztessék egymást a legismertebb pózokban, beleértve a misszionáriust, azaz a szemtől szemben pózt és a hátulról behatolást.
Az adatok kiértékelése után kiderült, hogy utóbbi, vagyis
a kutyapóz okozta a legkisebb véráramlást a klitoriszban, míg a szemtől szemben pozíció volt a legizgatóbb a nő számára.
Végül arra a következtetésre jutottak, hogy a női orgazmus elérését majdhogynem garantálja a misszionárius póz, különösen úgy, ha a hölgy dereka alá még egy kispárnát is tesznek.
A kutatók megjegyezték, hogy a szexpárnák használata aktus közben szinte minden pózban fokozta az élményt, mivel alkalmazásukkal szinte tökéletes lesz a medenceszög az egyes szexpózokban történő behatoláshoz.
Az ABC News korábban arról írt egy felmérés alapján, hogy a nők 75 százaléka még soha nem élt orgazmust az aktus során, 10-15 százalékuk pedig még egyszer sem ért a csúcsra életében.
Egy New York-i nőgyógyászati magánklinikán azt vizsgálták, hogy a különböző szexpózok milyen hatással vannak a nők orgazmusára - írja az IFL Science.
A tudósok ultrahangos szkenner segítségével tanulmányoztak egy, a kísérletre önként jelentkező, 32 éves orvos-házaspárt szeretkezés közben. A pár feladata csupán annyi volt, hogy nagyjából tíz percig kényeztessék egymást a legismertebb pózokban, beleértve a misszionáriust, azaz a szemtől szemben pózt és a hátulról behatolást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem bírom nézni, ahogy meghalsz… Most hallasz rólam utoljára.” – ezekkel a szavakkal hagyta el egy férfi az agydaganattal küzdő feleségét, miután a közös bankszámlájukat is kiürítette. Az üzenetváltás nyáron terjedt el a TikTokon és a Redditen, és a döbbenetes eset egy olyan jelenségre hívta fel a figyelmet, amit több kutatás is alátámaszt.
A Journal of Marriage and Family című folyóiratban megjelent
friss tanulmány 18 éven keresztül követett több mint 25 ezer heteroszexuális párt. A kutatók megállapították, hogy amikor a férj betegedett meg, a pár általában együtt maradt. Amikor azonban a feleség lett beteg, a házasság nagyobb valószínűséggel ért véget.
Egy korábbi, idősebb amerikai párokat vizsgáló tanulmány is hasonló eredményre jutott, egy onkológiai és neurológiai kutatás pedig kimutatta, hogy egy nő súlyos diagnózisa után a kapcsolat hatszor-hétszer nagyobb eséllyel bomlott fel, mint egy férfi esetében.
Bella DePaulo szociálpszichológus szerint a jelenség a nemi szerepekhez köthető. „Amikor a feleség súlyosan korlátozottá vált a mindennapi teendők elvégzésében, de a férje nem, a pár nagyobb valószínűséggel vált el, mint amikor egyikük sem tapasztalt súlyos korlátokat. Ha a helyzet fordított volt, és a férj vált súlyosan korlátozottá, a házasság nem ért véget nagyobb eséllyel” – magyarázta.
Alex Broom szociológia professzor szerint a nők hagyományosan többet gondoskodnak másokról.
„A kutatások gyakran kimutatták, hogy a nők viselik a gondozási felelősség terhét az élet mindkét végén – a korai és az időskori években is.
Ugyanakkor a férfiak az életükben felkészületlenek lehetnek arra, hogy gondoskodást és támogatást nyújtsanak nekik, amikor szükségük van rá” – mondta. Az adatok ezt alátámasztják: a nők egyértelműen több időt töltenek házimunkával és főzéssel, miközben a munkaerő közel felét teszik ki.
A nyáron elterjedt történet alatti kommentek is a jelenség gyakoriságát tükrözik.
„Szó szerint erre tanítanak minket az ápolói iskolában, hogy felkészüljünk a betegek érzelmi vigasztalására, mert olyan gyakran hagyják el a férfiak a beteg feleségüket”
– írta egy hozzászóló. Egy másik kommentelő szerint: „A nőknek meg kell érteniük, hogy ez gyakori. Beszéljenek az onkológiai vagy az intenzív osztályon dolgozó orvosokkal és ápolókkal, és ők is elmondják.” Mások személyes történeteket osztottak meg: „Volt egy autóbalesetem, és a volt férjem azt mondta: »Már nem vagy szórakoztató.«”
„Nem bírom nézni, ahogy meghalsz… Most hallasz rólam utoljára.” – ezekkel a szavakkal hagyta el egy férfi az agydaganattal küzdő feleségét, miután a közös bankszámlájukat is kiürítette. Az üzenetváltás nyáron terjedt el a TikTokon és a Redditen, és a döbbenetes eset egy olyan jelenségre hívta fel a figyelmet, amit több kutatás is alátámaszt.
A Journal of Marriage and Family című folyóiratban megjelent
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bár a képernyőn újra tombol a romantika, a való életben a nőknek elegük lett a laza, elköteleződés nélküli randikból. Egy friss kutatás szerint tízből nyolc egyedülálló ausztrál nő több romantikára vágyik, mert frusztrálja őket, hogy a modern ismerkedés túlságosan is felszínessé és kötelezettségmentessé vált. A jelenségről a New York Post is beszámolt egy Bumble társkereső által végzett felmérésre hivatkozva, amely éppen akkor készült, amikor a romantikus történetek, mint a Bridgerton vagy a készülő, Margot Robbie és Jacob Elordi főszereplésével forgatott Üvöltő szelek-adaptáció, újra a kulturális figyelem középpontjába kerültek.
A felmérés adatai szerint a nők kétharmada olyan szerelmet szeretne, amilyet ezekben a történetekben lát, a Bumble pedig „Storybooking”-nak nevezte el a trendet, ami a gyors tempójú randikultúrára adott válasz. A kutatásból kiderül, hogy
a nők számára a tiszta kommunikáció, az érzelmi biztonság és a kölcsönös erőfeszítés a legfontosabb egy új kapcsolat elején,
sőt, ötből négyen ezeket ugyanolyan izgalmasnak tartják, mint a rejtélyt. Ezzel párhuzamosan tízből hét nő magabiztosabban húzza meg a határait, mint néhány évvel ezelőtt.
„A randikultúránk közismerten laza” – mondta Chantelle Otten, a Bumble kapcsolati szakértője. Szerinte a romantikus történetek a várakozást és a kiszámíthatóságot hozzák vissza, lelassítják a folyamatot és értelmet adnak neki.
„A nők továbbra is a szerelmi történetet akarják, de most már érzelmi zűrzavar nélkül. Olyan partnereket választanak, akik világosan kommunikálnak, erőfeszítést tesznek és tiszteletben tartják a határokat.”
A kutatás eredményeit a 30 éves, Alejandra is megerősíti, aki szerint a randikultúra „túl lezser és közönyös”. Tapasztalatai szerint a férfiak már alig közelednek a nőkhöz, hacsak nem ittasak. „Gyakran tapasztalom, hogy a férfiak kerülik a szemkontaktust, hogy aztán később megtaláljanak a közösségi médiában és rám írjanak. Ez egyszerűen nagyon lustának tűnik.” Alejandra számára a romantika a következetességről szól, nem az intenzitásról. „A korai szakaszban a romantikának nyugodtnak és szándékosnak kell lennie. Kiválasztani egy jó éttermet és lefoglalni, adni egy őszinte bókot, tartani a szemkontaktust és teljesen jelen lenni.”
Hasonlóan látja a helyzetet a 21 éves Eva is.
Szerinte a randizásból gyakran hiányzik a szenvedély, és széles körben tapasztalható a kiégés a vegyes jelzések, a ghosting és az érzelmi kiszámíthatatlanság miatt.
„Ha olyan sorozatokat nézel, mint a Bridgerton, elkezdesz vágyni a várakozásra, a kiszámíthatóságra és az érzelmi mélységre. Nem a drámára, csak a figyelmességre.”
Chantelle Otten szerint a kulcs az, hogy megkülönböztessük az egészséges romantikát a túlzó intenzitástól, például a legtöbb bántalmazó kapcsolat elején tapasztalható „love bombing”-tól. „Nem a romantika a probléma, hanem az indokolatlan intenzitás” – magyarázza a szakértő.
A valódi, egészséges romantika a kapcsolattal arányosan bontakozik ki, tiszteletben tartja a határokat, és biztonságos érzést nyújt.
Ahogy fogalmazott: „A romantikának hozzá kell adnia az életedhez, nem pedig eltérítenie azt.”
Bár a képernyőn újra tombol a romantika, a való életben a nőknek elegük lett a laza, elköteleződés nélküli randikból. Egy friss kutatás szerint tízből nyolc egyedülálló ausztrál nő több romantikára vágyik, mert frusztrálja őket, hogy a modern ismerkedés túlságosan is felszínessé és kötelezettségmentessé vált. A jelenségről a New York Post is beszámolt egy Bumble társkereső által végzett felmérésre hivatkozva, amely éppen akkor készült, amikor a romantikus történetek, mint a Bridgerton vagy a készülő, Margot Robbie és Jacob Elordi főszereplésével forgatott Üvöltő szelek-adaptáció, újra a kulturális figyelem középpontjába kerültek.
A felmérés adatai szerint a nők kétharmada olyan szerelmet szeretne, amilyet ezekben a történetekben lát, a Bumble pedig „Storybooking”-nak nevezte el a trendet, ami a gyors tempójú randikultúrára adott válasz. A kutatásból kiderül, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nemrég volt január 5-e, a „válások napja”, amikor az ügyvédek szerint megrohanják őket a válni szándékozók.
Most, ahogy lassan véget ér a téli bekuckózás, sokan érezhetik, hogy valami nincs rendben a kapcsolatukban.
A legtöbb szakítás ugyanis nem hirtelen döntés, hanem egy lassú, sokszor észrevétlen folyamat eredménye.
Az Evening Standard cikkében vezető pszichológusok gyújtötték össze a hat legárulkodóbb jelet, ami arra utalhat, hogy egy kapcsolat a vége felé közeledik.
Az egyik legelső jelenség a „mikromegcsalás”, ami nem fizikai hűtlenséget takar.
Sara Davison szakítás- és váláscoach szerint ez „nem fizikai jellegű kapcsolatok építése másokkal.” A szakember kifejti: „Lehet, hogy érzelmileg nyílunk meg mások felé – bejegyzéseket lájkolunk, rácsúszunk valaki üzeneteire, vagy kicsit bizalmasabb viszonyban vagyunk valakivel a munkahelyünkön”. A coach szerint ez egy tudattalan tesztfázis. „Gyakran azt látjuk, hogy amikor valaki szakításon megy keresztül, már korábban is nyújtogatta a csápjait mások felé” – magyarázza Davison.
A következő lépcsőfok, amikor már a közös jövő tervezése is nyűggé válik.
Susanna Abse pszichoterapeuta úgy fogalmaz: „Egyszer csak azon kapod magad, hogy nem kovácsolsz közös terveket — a partnered ötletel, hogy nézzetek dátumokat a húsvéti szünetre, te pedig ellenállsz. Nem tudatosan mondod azt, hogy ‘nem utazunk közösen, mert nem leszek veled’, csak nincs kedved előre tervezni és pénzt fektetni a kapcsolatba.” Hayley Quinn randi-coach ezt kiegészíti: „Lehet, hogy kifogásokat keresel, miért lenne rossz ötlet most összeköltözni, vagy azt hajtogatod, hogy még több időre van szükséged, mielőtt igazán dönteni tudnál.”
Gyanús, ha már nem a párod az első, akivel megosztod az érzéseidet, gondolataidat, az aznap történteket, a sikereidet.
Hanem inkább barátoknak, kollégáknak mondod el, vagy egyszerűen magadban tartod. Így az érzelmi intimitás csendben halványul, és te szépen lassan eltávolodsz a másiktól.
Az érzelmi kapocs lazulását a fizikai is követi, csökken a csókok, az együttlétek száma vagy el is tűnik az intimitás.
Marianne Johnson pszichoterapeuta szerint „a szex kevésbé vonzóvá válhat, és azon kapod magad, hogy kifogásokat keresel az elkerülésére.” Susanna Abse ezt még erősebben fogalmazza meg: szerinte ez „a fizikai érintkezés iránti érdeklődés hiánya, a a zsigeri érzés, hogy igazából nem akarsz szexelni”.
Az egyik legmeglepőbb jel, amikor a párok abbahagyják a veszekedést.
Joanna Harrison párterapeuta úgy véli, „furcsa módon, amikor párok között van konfliktus… az még mindig annak a jele, hogy törődnek a kapcsolattal és egymással, mert tulajdonképpen azért vitatkoznak, hogy a dolgok valamilyen módon legyenek köztük. Az a fajta közöny, amikor már ahhoz sincs kedved, hogy bevonódj a partnered felé, annak a jele lehet, hogy valahol feladtad a kapcsolatot.” Amy Bojanowski-Bubb is egyetért: „Lehet, hogy azt gondolod: ‘Ó, hát mi rendben vagyunk – nem veszekszünk.’ Valójában van egyfajta béke. Csakhogy ez nem azért van, mert jobbak lettek a dolgok, hanem mert már nem törődsz eléggé a másikkal.”
A végső fázis, amikor már a jövőt is a partner nélkül tervezed.
„Elkezdhetsz olyan terveket szőni, amelyekből egyszerűen kihagyod. Például másik országba vagy városba költözés, munkahelyváltás vagy utazás – és nem is töprengsz azon, hogyan illeszkedik ez a kapcsolatba” – magyarázza Bojanowski-Bubb. A szakember szerint ezzel „valamilyen szinten, tudattalanul azt teszteled, milyen érzés elképzelni a jövőt úgy, hogy ő már nincs benne.”
Egy vita hevében szinte reflexből csúsznak ki olyan mondatok, amelyek látszólag csak a pillanatnyi feszültséget hivatottak levezetni. Ártalmatlannak tűnnek, mégis, mint a lassan ható méreg, hosszú távon
képesek erodálni a legstabilabb kapcsolatok alapjait is: a bizalmat, a biztonságérzetet és az intimitást.
Három ilyen, hétköznapinak álcázott, de valójában rendkívül káros mondatot azonosított egy párkapcsolati pszichológus, akinek elemzése idén februárban ismét nagyot futott az online médiában, rávilágítva, milyen könnyen válhat a kommunikáció a kapcsolat csendes gyilkosává.
A téma hátterét Dr. Jeffrey Bernstein klinikai pszichológus Psychology Today szaklapban megjelent, nagy hatású cikke adja, amelyben elemzi a verbális agresszió finomabb formáit. A szakértő szerint
a probléma gyökere gyakran az, hogy a felek nincsenek tudatában annak, milyen mély sebeket ejtenek a partnerükön egy-egy odavetett megjegyzéssel.
Bernstein három konkrét kifejezést emel ki, amelyek vörös zászlóként szolgálnak minden párkapcsolatban: „Túl érzékeny vagy.”, „Túlreagálod.” és „Nem nagy ügy.”
Mindhárom ugyanazt a célt szolgálja: a másik fél érzéseinek érvénytelenítését, leértékelését. „Haragot csillapítani próbálhatsz, de az ilyen válaszok lekezelőek és ítélkezők” – magyarázza Dr. Jeffrey Bernstein. Amikor valaki azt mondja a partnerének, hogy „túl érzékeny”, valójában azt üzeni: az érzelmeid hibásak, irracionálisak, és a probléma nem a helyzetben, hanem benned van. Ez szégyent és bizonytalanságot szül, és
arra készteti a másikat, hogy a jövőben inkább elfojtsa az érzéseit, ami egyenes út az érzelmi eltávolodáshoz.
Hasonlóan destruktív a „Túlreagálod/Csak vicceltem.” mondat, amely a gázlángolás nevű manipulatív technika egyik klasszikus eszköze. A beszélő ezzel megkérdőjelezi partnere valóságérzékelését, azt sugallva, hogy
a reakciója aránytalan, és a probléma valójában „csak a fejében létezik”.
Bernstein egy esettörténeten keresztül mutatja be a folyamat pusztító hatását. Egy Lisa nevű páciense arról számolt be, hogy kapcsolata elején partnere, Aaron még rajongott érte. „A kezdeti időkben Aaron azt mondogatta, hogy megőrül értem…” – idézte fel Lisa. Később azonban a dinamika megváltozott. Amikor Lisa valamilyen sérelmét fejezte ki, Aaron rendszeresen azzal hárított, hogy a nő túlreagálja a dolgokat. A folyamatos érzelmi érvénytelenítés odáig vezetett, hogy Lisa teljesen elvesztette a kapcsolatba vetett hitét, és a terápián már csak egyetlen, végső mondat hangzott el tőle: „Végeztem!”
A harmadik mondat, a „Nem nagy ügy.”, az érzelmek bagatellizálásával éri el ugyanazt a hatást. Minimalizálja a másik fájdalmát, és azt az üzenetet közvetíti, hogy az ő problémája jelentéktelen, nem érdemel figyelmet.
Ezek a mondatok ritkán állnak magukban; gyakran két másik romboló viselkedési minta kíséri őket.
Az egyiknél a felek fejben listát vezetnek a másik okozta sérelmekről, hibáiról vagy éppen a jó cselekedetekről.
„Ki kért utoljára bocsánatot? Ki tett többet a házimunkáért?” Ez a mentalitás a partneri viszonyt egy folyamatos versengéssé, hatalmi harccá silányítja. A másik veszélyes kísérőjelenség a falépítés, amelyet a Gottman-kutatások a válás egyik legbiztosabb előrejelzőjeként tartanak számon.
Ez az a pont, amikor az egyik fél a vita során teljesen lezár: nem válaszol, elfordul, kivonul a helyzetből, érzelmi falat emelve maga és a partnere közé.
„A falépítés nem sok jóval kecsegtet bármely kapcsolat jövőjét illetően” – figyelmeztetett Bernstein a Psychology Today-ben.
Aki felismeri ezeket a mintákat a saját kommunikációjában, tudatos váltással javíthat a helyzeten. A minősítő, hibáztató mondatok helyett érdemes úgynevezett „én-üzeneteket” használni, amelyek a saját érzéseinkre és élményeinkre fókuszálnak. Ahelyett, hogy „Túl érzékeny vagy”, mondhatjuk azt: „Amikor ez történik, én sebezhetőnek és meg nem értettnek érzem magam.” Ez a megfogalmazás nem támad, hanem párbeszédre hív.
Ha a vita elmérgesedik, konstruktívabb egy rövid, előre egyeztetett szünetet kérni. Például:
„Most túl feszült vagyok ahhoz, hogy ezt megbeszéljük. Szükségem van húsz perc szünetre, de utána folytassuk, mert fontos, hogy megoldjuk.”
A kulcs a garantált visszatérés; a szünet nem menekülés, hanem az érzelmi szabályozás eszköze. Az érzelmek érvényesítése szintén kritikus fontosságú. Egy olyan mondat, mint „Hallom, hogy ez most nagyon rosszul esik neked, és fontos nekem, amit mondasz. Beszéljük át, amikor mindketten nyugodtabbak vagyunk”, képes lehet deeszkalálni a legfeszültebb helyzetet is, mivel elismeri a másik fájdalmát anélkül, hogy feltétlenül egyetértenénk a helyzetértékelésével.
Egy vita hevében szinte reflexből csúsznak ki olyan mondatok, amelyek látszólag csak a pillanatnyi feszültséget hivatottak levezetni. Ártalmatlannak tűnnek, mégis, mint a lassan ható méreg, hosszú távon
képesek erodálni a legstabilabb kapcsolatok alapjait is: a bizalmat, a biztonságérzetet és az intimitást.
Három ilyen, hétköznapinak álcázott, de valójában rendkívül káros mondatot azonosított egy párkapcsolati pszichológus, akinek elemzése idén februárban ismét nagyot futott az online médiában, rávilágítva, milyen könnyen válhat a kommunikáció a kapcsolat csendes gyilkosává.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
