Megházasodott Szoboszlai Dominik. A Liverpool 23 éves magyar focistája kedden Budapesten feleségül vette menyasszonyát, Buzsik Borkát, egy szűk családi és baráti körben tartott esküvőn.
A hírt az Instagram-oldalán egy közös fotóval jelentette be a magyar sportoló:
Dominik és Borka gyerekkoruk óta ismerték egymást, de a kapcsolatuk csak másfél évvel ezelőtt kezdődött. Először a közös posztjaikból lehetett sejteni, hogy egy párt alkotnak.
A nyilvánosság előtt 2024 májusában mutatkoztak együtt,
amikor Szoboszlai a Liverpool utolsó bajnokija után közös fotót posztolt Borkával és húgával, Zsókával az Anfield Road gyepén.
Októberben pedig már következett a lánykérés is. Méghozzá Budapesten, a Four Seasons Hotel Gresham Palace exkluzív szállodájában. Szoboszlai akkor a közösségi oldalán csak annyit írt a fotó mellé: „Igent mondott!”.
A feol.hu cikke szerint Buzsik Borka Székesfehérváron nőtt fel, és a helyi Orka SE színeiben versenyszerűen szinkronúszott. 2018-ban fejezte be tanulmányait egy székesfehérvári gimnáziumban, majd a Corvinuson tanult gazdálkodási és menedzsment szakon. Miután itt 2022-ben végzett Tomán Szabina cégénél, a Tomán Dietnél helyezkedett el PR-osként.
Érdekesség, hogy
a foci Borka családjában is jelen van. Édesapja ugyanis az Aba-Sárvíz öregfiúk csapatában játszik.
Borka az Instagramon is népszerű: jelenleg 53 ezer követője van.
Megházasodott Szoboszlai Dominik. A Liverpool 23 éves magyar focistája kedden Budapesten feleségül vette menyasszonyát, Buzsik Borkát, egy szűk családi és baráti körben tartott esküvőn.
A hírt az Instagram-oldalán egy közös fotóval jelentette be a magyar sportoló:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jennifer Lopez megérkezett Budapestre - az is kiderült, hogy melyik hotelben szállt meg az énekesnő
Szombaton délután landolt a gépe, a stáb luxusautókkal ment tovább a belvárosba. Vasárnap az MVM Dome-ban lép fel, és hétfőn már Olaszországban folytatja a turnét.
Jennifer Lopez szombaton megérkezett Budapestre, miután péntek este még a spanyolországi Tenerifén lépett fel, tudta meg a Blikk. A világsztár magángépe késő délután landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Onnan egy Mercedes V-class típusú luxusautókból és kisbuszokból álló flottával indult tovább a belváros felé.
A rajongók már napok óta találgatták, mikor érkezik meg J.Lo Magyarországra, és hol fog megszállni a koncert előtt. A szervezők mindent megtettek azért, hogy ezek az információk ne szivárogjanak ki, de a legkitartóbb fanok a főváros legmenőbb ötcsillagos szállodái körül várakoztak.
Végül olvasói fotók buktatták le a sztárt és csapatát.
A képek alapján a konvoj a Petőfi Sándor utcában állt meg, ami azt jelenti, hogy Jennifer Lopez a belvárosi Párisi Udvar Hotelben szállt meg.
Az énekesnő jelenleg az Up All Night (Fenn egész éjjel) turnéval járja Európát és Ázsiát. 34 nap alatt összesen 20 koncertet ad, a sorozat Spanyolországban indult, ahol július 8. óta hétszer lépett színpadra.
Vasárnap este az MVM Dome-ban lép fel a magyar közönség előtt. A szervezők pontos kezdést ígérnek: 18.30-kor Regán Lili DJ indítja a műsort, majd J.Lo körülbelül 20 órakor veszi kezébe a mikrofont. Másnap este pedig már Olaszországban folytatódik a turné.
A show az On the Floor című slágerrel indul, és összesen 25 dal szerepel a műsorban. A több mint kétórás előadásban a táncnak is kiemelt szerep jut, Jennifer Lopez ugyanis a világ legjobb táncosaival érkezett Budapestre.
Akik már látták a fellépést, azt mondják, hogy J.Lo élete legjobb formájában van. A koncerteken készült fotók szerint pedig az énekesnő bátran visel merész ruhákat is.
Jennifer Lopez szombaton megérkezett Budapestre, miután péntek este még a spanyolországi Tenerifén lépett fel, tudta meg a Blikk. A világsztár magángépe késő délután landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Onnan egy Mercedes V-class típusú luxusautókból és kisbuszokból álló flottával indult tovább a belváros felé.
A rajongók már napok óta találgatták, mikor érkezik meg J.Lo Magyarországra, és hol fog megszállni a koncert előtt. A szervezők mindent megtettek azért, hogy ezek az információk ne szivárogjanak ki, de a legkitartóbb fanok a főváros legmenőbb ötcsillagos szállodái körül várakoztak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sejtelmes sztorivideót osztott meg az Instagramon Varga-Hrovatin Csenge néhány napja: „úton, de vajon hova…?!” – írta a felvételhez, majd férje rákontrázott, és egy ünnepi vacsoráról készült videót mutatott a követőinek.
Aztán Varga Miklós Joe szombat este le is rántotta a leplet a titokzatos eseményről: megosztott fotóján párjával, valamint Hujber Ferenccel és Szőke Krisztinával láthatóak. A képhez azt írta:
„Ez a Nyerő Páros átok megint csak bebukott! Van aki(k)re nem hat!! Nagyon szeretünk Titeket! Sok boldogságot kívánunk!”
Ami azt jelenti, hogy Hujber Feri és volt felnőttfilmes párja összeházasodott. A ceremónián egyébként mindketten talpig feketébe öltöztek. Varga Miklós mondataival pedig minden bizonnyal arra utal, hogy számos pár szakított már nem sokkal azután, hogy szerepeltek a realityben.
A 24.hu emlékeztet arra, hogy Hujber korábban Londonban kérte meg kedvese kezét, de egy ideig a Covid-járvány miatt nem tudták megtartani az esküvőt. Az újdonsült házaspárnak van egy közös fia: Regő 2020-ban született.
Sejtelmes sztorivideót osztott meg az Instagramon Varga-Hrovatin Csenge néhány napja: „úton, de vajon hova…?!” – írta a felvételhez, majd férje rákontrázott, és egy ünnepi vacsoráról készült videót mutatott a követőinek.
Aztán Varga Miklós Joe szombat este le is rántotta a leplet a titokzatos eseményről: megosztott fotóján párjával, valamint Hujber Ferenccel és Szőke Krisztinával láthatóak. A képhez azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Már a boltig sem jut el – így él magányosan a 90 éves Koltai János az ádándi otthonában
A Szomszédok egykori sztárja felesége halála óta egyedül él, lábfájdalmai miatt alig mozdul ki. Örömöt már csak a kertészkedés és az alkotás jelent számára.
Koltai János, a Szomszédok sorozat Gábor Gábora, kilencvenévesen él egyedül ádándi (Somogy megye) otthonában. Felesége, Pap Éva halála óta a magány is része lett a mindennapjainak. Mint mondta: „Amióta a feleségem, Pap Éva átlépett a nem ismert tartományba, nem igazán fantasztikus az élet. Nehéz, ha az embernek nincs kihez szólnia” - írta a Blikk.
A színész jelenleg lábfájdalmak miatt már csak nehezen tud kimozdulni. A mozgás számára kihívás, az egyensúlyát könnyen elveszíti, ezért mindig ügyel arra, hogy legyen, amibe kapaszkodhat. A vakondtúrások a kertben még veszélyesebbé teszik a közlekedést. „Ezért
mindig ügyelek arra, hogy legyen mellettem valami, amibe kapaszkodni tudok, hogy ha netán elesnék, fel tudjam magam segíteni”
– mondta.
A meleg időszak szintén megnehezíti a napjait, így ilyenkor a kertészkedés is háttérbe szorul. „Nem viselem jól ezt a meleget, pedig lenne tennivaló az udvaron. Sajnos a hőségben nem tudok kimenni a kertbe” – fogalmazott. Hozzátette, hogy szerencsére a ház vastag falai kellemes hűvöst biztosítanak számára.
Bár fia Budapesten él és ritkán tudják látni egymást, Koltai nincs teljesen egyedül: egy jó barátja segít neki a bevásárlásban és az ügyintézésben is.
„A fiamat a munkája Budapesthez köti, így sajnos ritkán tudunk találkozni. Van viszont egy jó barátom, aki sokat segít, elmegy helyettem a boltba, intézi az ügyeket. Persze, én is elindulnék, de mire a saját tempómban odaérnék, már besötétedne”
– mondta.
A művész jelenleg is dolgozik: egy monológot készít, amelyen évek óta dolgozik kisebb megszakításokkal. A felvételhez használt videórögzítője ugyan nemrég elromlott, de egy másik barátja új kamerát hozott neki Budapestről, így újra folytathatja a munkát. Elmondása szerint már közel jár a befejezéshez: „Ha lehet így fogalmazni, a főpróbahét előtt vagyok, már nem sok kell hozzá, hogy elkészüljek vele.”
Idén júniusban töltötte be a 90. életévét, amit néhány barátjával ünnepelt. „Jólesett, hogy tudtunk kicsit beszélgetni. Szerencsére a fejem még jól működik, csak a lábammal vannak gondok” – tette hozzá.
Koltai János, a Szomszédok sorozat Gábor Gábora, kilencvenévesen él egyedül ádándi (Somogy megye) otthonában. Felesége, Pap Éva halála óta a magány is része lett a mindennapjainak. Mint mondta: „Amióta a feleségem, Pap Éva átlépett a nem ismert tartományba, nem igazán fantasztikus az élet. Nehéz, ha az embernek nincs kihez szólnia” - írta a Blikk.
A színész jelenleg lábfájdalmak miatt már csak nehezen tud kimozdulni. A mozgás számára kihívás, az egyensúlyát könnyen elveszíti, ezért mindig ügyel arra, hogy legyen, amibe kapaszkodhat. A vakondtúrások a kertben még veszélyesebbé teszik a közlekedést. „Ezért
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Luxus, testőrök és szigorú titoktartás: így készül Budapest Jennifer Lopez fogadására
A popdíva három napot tölt a magyar fővárosban, egy elegáns szállodában pihen majd. A sztár közvetlen kísérői között többek között fodrász, manikűrös, énektanár és tánctanár is lesz, és két testőr kíséri majd budapesti tartózkodása alatt..
Jennifer Lopez vasárnap este ad koncertet Budapesten, az MVM Dome színpadán. A világsztár jelenleg Spanyolországban turnézik, pénteken Tenerifén lépett fel, és onnan érkezik hazánkba. Bár pontos érkezési időt továbbra sem közöltek, az biztos, hogy külön stáb várja majd őt és csapatát a budapesti repülőtéren.
A magyarországi koncert szervezője, Guba Gábor, a Green Stage Produkciós Iroda tulajdonosa a Blikknek elmondta, hogy már előre megkapták az amerikai menedzsmenttől a kívánt járművek típusát és darabszámát.
„Az amerikaiak már korábban elküldték a pontos típusokat és a gépkocsik számát, és erről csak annyit árulhatok el, hogy a Mercedes V-osztály típust preferálják, vagyis ilyen luxusautók és kisbuszok szállítják majd vendégeinket a városban” – mondta.
A koncertre hatalmas az érdeklődés, már csak néhány száz jegy kapható. A programot Regán Lili lemezlovas indítja este fél hétkor, Jennifer Lopez fellépése pedig várhatóan este nyolc körül kezdődik. A szervezők szerint minden esély megvan arra, hogy telt ház fogadja az énekesnőt.
A produkció magyar szervezői a madridi koncerten is jelen voltak, ahol megbizonyosodhattak arról, hogy Jennifer Lopez kiváló formában van. Ott az is kiderült, hogy tévesek azok a hírek, amelyek szerint az énekesnő zárkózott vagy nehezen megközelíthető lenne.
A popdíva három napot tölt a magyar fővárosban, egy elegáns budapesti szállodában pihen majd. A pihenés és felkészülés zavartalansága érdekében a szállás pontos helyét nem hozzák nyilvánosságra. A sztár közvetlen kísérői között többek között fodrász, manikűrös, énektanár és tánctanár is lesz.
„A vendégeink hétfőn nagyon korán útra kelnek majd, ugyanis az olaszországi Luccában már aznap este koncertjük lesz” – tette hozzá Guba Gábor.
„Jennifer Lopez egy fesztiválon lép fel fő fellépőként, vagyis a rendezvény legfontosabb szereplőjeként. Emiatt is szeretnének vasárnap pontosan kezdeni az MVM Dome-ban.”
A magyar szervezők programjavaslatokat is összeállítottak az énekesnő számára.
„Több programjavaslatot is letettünk az asztalra, akár már szombatra, délutánra vagy estére, illetve vasárnap délelőttre”
– árulta el Guba Gábor. A sztárt két testőr kíséri majd budapesti tartózkodása alatt.
A rajongók közül sokan szerettek volna személyes ajándékokat átadni J.Lo-nak, ám az amerikai stáb ezt nem teszi lehetővé. „Ez a többi koncerthelyszínen is így volt, és a tapasztalatok alapján az amerikai menedzsment azt kérte, hogy tekintsenek el ettől a magyar nézők is, mert nem tudják fogadni a tárgyakat” – magyarázta a szervező. Még egy Puerto Ricó-i tortát is felajánlottak előszületésnapi meglepetésként, de ezt sem tudták elfogadni.