KULT
A Rovatból

Kétszáz éves jelenidőben – az én Petőfi Sándorom

A világszabadság még mindig késik.


Amikor 26 éves lettem, mint minden egészséges, világmegváltásra készülő fiatalra, rám tört a rosszkedv. Huszonhat éves vagyok, és még semmi olyasmit nem csináltam, amivel nyomot hagyok a világban. És eszembe jutottak azok, akik ebben a korukban már megalkották legnagyobb remekműveiket, köztük olyanok is, akiknek már életüknek is vége szakadt: Arthur Rimbaud, Szergej Eisenstein, Orson Welles, John Keats, Jimi Hendrix – és nem utolsósorban Petőfi Sándor. Akitől a magyar nyelv, a költészet szeretetét kaptam, és akinek írástudóvá válásomat köszönhettem.

Azóta már 66 éves lettem, a világot azóta sem váltottam meg, és azóta sem tudom a választ arra, hogy ez a csodálatos szenvedélyű fiatalember, aki a magyar nyelv gazdagságát a világ legtermészetesebb módján, vele szólva mezítláb vitte be a költészet „szentegyházába”, miként tudta belesűríteni 26 évébe mindazt, amit átélt:

a tanulást, a katonáskodást, a vándorszínészetet, az országjárást, a sok-sok szerelmet, mire megtalálta az igazit, a forradalmat, a szabadságharcot, a hősi halált (sosem fogjuk megtudni, hogy mi lett vele, de nincs is jelentősége ma már, hiszen akár túlélte Segesvárt, akár nem, nincs nyoma annak, hogy írt volna), és közben hatalmas életművet hagyott hátra: csak költői alkotásai több mint ezer oldalt tesznek ki, és még csak ezután jönnek naplói, úti jegyzetei, műfordításai Heinétől Shakespeare-ig és irodalmi igényű levelezése. Lehet, hogy az Egy gondolat bánt engemet, vagy a Szeptember végén, amelyekben saját korai halálát vizionálja, nem csupán a romantikus kor szüleménye, hanem, mint sok hozzá hasonló zseni, megérezte, hogy rövid idő adatik neki, és ezt igyekezett minél jobban kihasználni?

Talán még 4 éves sem voltam, amikor már tudtam a „Talpra, magyart”, azaz az első versszakot. Velünk élő Nagymamám, aki ugyan mindössze hat elemit végzett, de nagyon szeretett olvasni, valósággal rajongott Petőfiért, kívülről tudta számos versét, a megzenésítettek közül volt, amit el is énekelt (Befordultam a konyhába…). Hamar megtanította hát nekem a Nemzeti dal elejét, amit aztán én lelkesen el is szavaltam a házbelieknek, vagy a játszótéren az unokáikra vigyázó néniknek.

De a Falu végén kurta kocsmát már végig tudtam, talán azért, mert Nagyanyám olyan őszinte dühvel tudta mondani, hogy „Ördög bújjék az uradba, Te pedig menj a pokolba”. Megismertem a Csámpás legény történetét is, akit kiszuperáltak a katonaságtól, és most körül dongják az őt korábban kinevető lányok, mert nem maradt más férfi a faluban.

Arra is emlékszem, hogy sokszor elmesélte: Petőfi elesett a harctéren és később, valahányszor ez szóba került, minden alkalommal megsiratta, néha még imádkozott is érte, pedig nem volt mélyen vallásos asszony. Aztán jött irodalmi alapélményem, a János vitéz, amelynek köszönhetően már bőven iskola előtt tudtam írni-olvasni. Először Nagyanyám olvasta nekem, és miután a sors elég erős képzelőerővel áldott meg, a szemem előtt meg is jelent Kukorica Jancsi története a juhászbojtárságtól Tündérországig, később már volt egy szép illusztrált könyvem, sőt, diafilmen is megkaptam – vajon hová lettek? – közben leckét kaptam emberi jóságból és gonoszságból, bátorságból és hűségből, a szerelem erejének megértéséhez persze még idő kellett. A János vitéz sorai viszont annyira megragadtak bennem, hogy szinte kívülről tudtam az egészet, és vannak sorok, versszakok, amelyeket ma is tudok, ha álmomból keltenek fel, akkor is. Lehet, hogy azért is barátkoztam meg nehezen Jankovics Marcell rajzfilmjével, mert egyáltalán nem olyan volt, mint a bennem élő János vitéz-kép…

Még A helység kalapácsának első tv-s változata is Nagyanyámat juttatja eszembe, hogy mekkorákat kacagott a pórult járt Lágyszívű Kántoron, sőt, még évekkel később is, valahányszor meglátta a Kántort alakító Garas Dezsőt….

Petőfi Sándor versei búvópatak-szerűen törnek fel az életemben azóta is. Talán másodikos lehettem, amikor Anyák napján nekem jutott, hogy „Egész úton hazafelé azon gondolkodám”. Gimnazistaként egy szavalóversenyen, némi túlzott magabiztossággal Az őrültet választottam: „Ha holnap sem lesz a végítélet: beások a föld közepéig, Lőport viszek le/És a világot a levegőbe röpítem… ha-ha…ha!” Ugyanabban az évben, amikor Petőfi születésének 150. évfordulóját ünnepeltük, neves művészek látogattak hozzánk a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor gimnáziumba. A legmélyebb benyomást Sinkovits Imre tette, aki igazi férfias gyengédséggel mondta, hogy „Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik/kis feleségem szépen, csendesen”, majd előadta a papucsférjet: „Ezrivel terem a fán a meggy, Feleségem van nekem csak egy…” De bennem maradt a város szülötte, Bessenyei Ferenc által dalolt sor is: „Cserebogár, sárga cserebogár…”

Húsz éve meghalt Barátom, akivel, mivel ő Vásárhelyen élt, én pedig Budapesten, évtizedeken át leveleztünk, ha késlekedtem, mint Arany Jánost szólított meg: „Meghaltál-e? vagy a kezedet görcs bántja, imádott Jankóm?” A menzán pedig néha kaptunk Petőfi-levest: „Minek nevezzelek?”

Édesapámnak ez volt az egyik kedvence, és a Vándorlegény. „S holnap újra nap lesz, akkor/Ehetem majd…ha lesz mit/Addig reménység-anyámnak/Szívom édes emleit” – idézte, nyilván, mert gyerekkorában ő is sokat éhezett. „Szörnyű idő, szörnyű idő, s a szörnyűség egyre nő” – mondta Édesanyám, ha már egy hete zuhogott az eső. Néhai Apósomnál az volt a belépő, hogy egy-két pohár bor mellett Petőfi és Arany-versekből idéztünk.

„Alant röpül a nap, mint a fáradt madár” – mondjuk egyszerre Életem Párjával, ha fehérlő téli napot látunk, ha pedig ősszel az olyankor legszebb színekben pompázó Margitszigeten sétálunk, hallgatjuk „a fák lehulló levelének lágy neszét”. És ha nem is Erzsikének hívják és nem is négy ökrös szekér ballagott velünk az országúton végig, azért szerelmünk hajnalán „választottunk magunknak csillagot.” Ha viszont a Szeretlek, Kedvesem-et hallom, nem tudom elválasztani a Szerelmesfilmtől, amelyben a súgása miatt az osztály előtt megszégyenített Jancsi ezzel vall szerelmet Katának…

No és a forradalom és a szabadságharc költője? Akit annyiszor és annyiképpen próbáltak és próbálnak ma is kisajátítani? Hányszor érezhettük már, hogy „Vannak hamis próféták, akik/Azt hirdetik nagy gonoszan/Hogy már megállhatunk, mert itten/Az ígéretnek földe van”.

És A XIX. század költőire reflektált kortársunk, Utassy József: „A jognak asztalánál lopnak” – de sokszor hallottam ezt (sajnos szintén múltidőben) Dinnyés Jóska énekével. A Dicsőséges nagyurakat alighanem most már életem végéig Mácsai Pál hangján fogom hallani. És hányszor mondhattuk, a rendszerváltás előtt és azóta is: „Megint csak beszélünk és beszélünk…”

Európa csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai” – hangzott fel többértelműen 1973-ban, azon a már említett 150. évfordulón a Petőfi ’73 című film végén Szörényi Levente előadásában, miután 1968-tól sokan ugyanolyan mindent elsöprő forradalmat vártak, mint a Költő 1848-tól, de a világszabadság érdeklődés hiányában azóta is késik. Nem mellesleg akkor énekelte Koncz Zsuzsa Illés Lajos és Bródy János Egy fiatal költő emlékére című dalát, és akkor zenésítette meg Tolcsvay László a Nemzeti dalt, amíg be nem tiltották mind a kettőt.

De amikor Petőfi azt írta 1849 márciusában, hogy „Előrerontok én,/ha élek/ha halok!/Utánam, katonák,/Utánam, magyarok!” , nem szájhősködött, hanem ezt szó szerint így gondolta és így is cselekedett…

Ma 200 éve született Petőfi Sándor, aki a magyar nyelvet, a magyar népet választotta és egyik legnagyobb hőse lett.

Generációnként sokféle kép élhet bennünk róla, a sokat látott szobortól az első fényképfelvételen és kortárs festményeken át a régi tízforintosig. Ma, amikor már szinte a 20 évvel ezelőtt történtek is régmúltnak számítanak, 200 év időtlen időnek tűnhet. Pedig elég levenni a könyvespolcról egy Petőfi-kötetet, és találomra felütni valahol ahhoz, hogy ez a két évszázad jelenidő legyen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: