Kern Adrás: Nem nagyon, de egy kicsit hülyül az agyam
A 76 éves színész a TV2-nek beszélt arról, hogy több időt kell szöveget tanulnia most, mint fiatalkorában. Az is kiderült, miért nem ujjong, ha valami jó történik.
Interjút adott Kern András a TV2 stábjának, akik balatoni házában látogatták meg a színészt. A 76 éves Kern többek között arról is beszélt, hogyan viszonyul korához, illetve milyen hátrányait tapasztalja az öregedésnek.
„Azt veszem észre, hogy az agyam egy kicsit hülyül. Nem nagyon, de egy kicsit.
Régen, 26 éves koromban bementem egy színházba, és megkérdeztem, mit játszunk ma. És akármit játszottunk, akkor annak a ruháit felvettem, bementem és eljátszottam.”
– emlékezett vissza, majd elmondta, hogy ez ma már másképp néz ki.
„Most nem így van, már azért készülnöm kell. Két nappal előtte meg kell nézegetni a szövegkönyvet, egy nappal előtte meg igazán meg is kell tanulni, ami másnap jön.
Van itt ez a korkérdés, hát mit csináljak?”
– magyarázta.
Kern arról is beszélt, hogy általában nem a jó dolgokat, hanem a problémákat veszi észre először:
„Nem szeretek úgy csinálni, hogy »Jaj, de jó!«, ennek következtében időnként úgy tűnik, mintha rosszkedvű lennék, pedig sokszor nem vagyok az.
Csak nem találom olyan különösnek, ha valami jó történik, hanem azt normálisnak és magától értetődőnek veszem, és akkor nem kezdek örömujjongásba.
Ha meg valami baj van, az nagyon foglalkoztat.”
– mondta Kern.
Interjút adott Kern András a TV2 stábjának, akik balatoni házában látogatták meg a színészt. A 76 éves Kern többek között arról is beszélt, hogyan viszonyul korához, illetve milyen hátrányait tapasztalja az öregedésnek.
„Azt veszem észre, hogy az agyam egy kicsit hülyül. Nem nagyon, de egy kicsit.
Régen, 26 éves koromban bementem egy színházba, és megkérdeztem, mit játszunk ma. És akármit játszottunk, akkor annak a ruháit felvettem, bementem és eljátszottam.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.
A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen
Anikó kedvesével együtt látható rajta.
A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.
A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.
Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:
Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.
A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.
A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:
„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”
A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.
Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.
A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kamarás Norbi és Kármán Odett nyerte az Exek csatája című televíziós vetélkedőt, így ők vihették haza a 17,5 millió forintos nyereményt. A döntőben Szlépka Armanddal és Balázs Mercivel mérkőztek meg, a feladat során pedig egy rúdon egyensúlyozott kockatoronnyal kellett eljutniuk a célba. Norbiék higgadtabban teljesítettek, így megszerezték a fődíjat.
A döntőig hosszú út vezetett. Az ötödik helyen Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik estek ki. A magassági feladatnál Halastyák Fanni bepánikolt, ezért Fenyvesi Barnával együtt a negyedik helyen végeztek. A legjobb három között Szlépka Armand és Balázs Merci jutott automatikusan a fináléba, míg a másik két páros közül Norbi és Odett teljesítettek jobban, így kerültek a döntőbe.
A győzelem pillanata érzelmesre sikerült. A több mint fél éve szakító páros férfi tagja folyamatosan szerelmet vallott volt kedvesének, nyíltan vállalva, hogy vissza akarja hódítani őt.
A fináléban, amikor kiderült, hogy ők nyertek, könnyek között borultak egymás nyakába, pezsgőt bontottak, és egy csók is elcsattant.
– A dicsőség és a pénz mellett az a legfontosabb, hogy nagyon jól vagyunk most. Én nagyon szeretlek, annyira szerelmes vagyok, hogy elmondhatatlan – mondta Norbi.
– Tudod, hogy én is nagyon szeretlek – felelte Odett.
Norbi így fogalmazott a kapcsolatukról: – Ha könnyű úton jutottunk volna el ide, nyilván, az is jó lenne, de mi megéltük a poklot, hogy honnan indultunk és most hol tartunk a kapcsolatunkban... Ez annyira szép út volt és kőkemény, hogy azt gondolom, megérdemeljük.
A főnyeremény nyilván gyönyörű szép összeg, örülünk neki, de, mint mondtam, én azért jövök ide, hogy Odett szívét visszanyerjem. Azt gondolom, ez is sikerült, és ez mindennél fontosabb.
Amikor abban a fél évben azt hittük, elveszítettük egymást, az egy pokol volt (...) Majd mondjuk a gyerekeinknek, hogy egyszer volt egy Exek csatája műsor, nézzétek meg, anya és apa ott jöttek össze újra. És azért vagytok ti, mert ez a műsor volt.
Odett ehhez hozzátette: – Ennek a játéknak lehetünk a leghálásabbak, mert ha ez nem lett volna, mi soha többet nem beszéltünk volna. Ha ez így folytatódik, és ennyire szeretjük és segítjük a másikat, akkor nagyon szép élet elé nézünk. Kívánom, hogy ez maradjon így.
Kamarás Norbi és Kármán Odett nyerte az Exek csatája című televíziós vetélkedőt, így ők vihették haza a 17,5 millió forintos nyereményt. A döntőben Szlépka Armanddal és Balázs Mercivel mérkőztek meg, a feladat során pedig egy rúdon egyensúlyozott kockatoronnyal kellett eljutniuk a célba. Norbiék higgadtabban teljesítettek, így megszerezték a fődíjat.
A döntőig hosszú út vezetett. Az ötödik helyen Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik estek ki. A magassági feladatnál Halastyák Fanni bepánikolt, ezért Fenyvesi Barnával együtt a negyedik helyen végeztek. A legjobb három között Szlépka Armand és Balázs Merci jutott automatikusan a fináléba, míg a másik két páros közül Norbi és Odett teljesítettek jobban, így kerültek a döntőbe.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.
Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.
„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.
„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy
testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.
A fitneszedző így vette át a kitüntetést:
Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.