Horti Gábort közvetítés közben, egy meccs szünetében rúgták ki a SportKlubtól
A népszerű futballkommentátort munka közben távolították el a képernyőről. Állítása szerint két lehetőséget ajánlottak neki, de a pereskedéstől megijedt, ezért inkább a másik opciót választotta.
A 2010-es években nem volt olyan magyar focidrukker, aki ne hallotta volna Horti Gábor nevét. Akadt, aki imádta a szókimondó stílusát és nyers humorát – mások pont ezért húzták a szájukat. Egy viszont biztos: megosztó volt, de kihagyhatatlan karaktere a futballközvetítéseknek.
Egy nap azonban hirtelen eltűnt a képernyőről. A Bulvár Stop című csatorna vendégeként elmesélte, hogyan rúgták ki élő adásban.
„Barcelona meccset közvetítettem, és a közvetítőfülkének kopog az ajtaján a gyártásvezető, gyere-gyere beszélni akarnak veled.” Horti szerint még a félidő előtt voltak, megkérte tehát őket, hogy várják meg, amíg elérkezik a szünet. A szünet után viszont meglepetés várta:
„Bevonultam egy emberhez, és mondta, hogy két lehetőséget kínál nekem: aláírom most a papírt, és azonnal kirúgnak, vagy munkaügyi per”
„Életemben nem jártam bíróságon, hát a munkaügyi pertől azonnal betojtam”
– mondta. Horti kiemelte azt is, hogy eléraktak egy papírt, amin az állt, hogy 5 havi végkielégítést kap, amiről később megtudta, hogy 10 hónapnyi járt volna.
A beszélgetés során az is kiderült, hogy Hortit valóban félidőben rúgták ki, így a meccs második felében már más kommentálta az eseményeket.
„Félidőben kimentem, kirúgtak, és a második félidőben, nem tudom, valaki újramondta. [...] Már a belépőkártyám sem működött kifelé menet”
– magyarázta a népszerű kommentátor.
A teljes adást ide kattintva tudjátok megtekinteni.
A 2010-es években nem volt olyan magyar focidrukker, aki ne hallotta volna Horti Gábor nevét. Akadt, aki imádta a szókimondó stílusát és nyers humorát – mások pont ezért húzták a szájukat. Egy viszont biztos: megosztó volt, de kihagyhatatlan karaktere a futballközvetítéseknek.
Egy nap azonban hirtelen eltűnt a képernyőről. A Bulvár Stop című csatorna vendégeként elmesélte, hogyan rúgták ki élő adásban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Négy évig katonák voltak, most százezres tömeg előtt robbantott a BTS Szöulban
A BTS tagjai letették a fegyvert, és a rajongók hatalmas örömmel fogadták őket a Gvanghvamun téren. A visszatérésük azonban nem áll meg itt, egy egymilliárd dolláros világturnéra indulnak.
Négy év szünet után visszatért a BTS, és egyből letarolta Szöult. A K-pop csapat mögött álló cég, a HYBE számításai szerint nagyjából 104 ezer ember nézte meg a Gvanghvamun téren a visszatérő koncertet – írja a BBC. Az eseményt a Netflix élőben közvetítette világszerte.
A koncertre 22 ezer ingyenes jegyet osztottak ki, a többi néző a lekordonozott részen kívül, a kihelyezett kivetítőkről nézhette a műsort. A HYBE által közölt 104 ezres becslés a teljes teret és a kivetítők környékét is magában foglalja, míg a hivatalos, lezárt zónába 22 ezer regisztrált néző jutott be. A hatóságok előzetesen ennél is nagyobb, akár 260 ezer fős tömegmozgással számoltak a tágabb belvárosban a nap folyamán.
A BTS utoljára 2022 októberében adott koncertet. A produkció azért ment szünetre, mert a csapat hét tagja sorban teljesítette a Dél-Koreában kötelező katonai szolgálatot.
A nagy visszatérésen főleg a pénteken megjelent új albumról, az Arirangról játszottak, amiből az első napokban közel 4 millió példány kelt el. Az új album címe nem véletlen: a dal egy híres koreai népdalra utal, ami a nemzeti kulturális örökség része.
A csapat nem sokat pihen, áprilisban 82 állomásos turnéra indulnak. A számítások szerint a produkció körülbelül 1 milliárd dolláros bevételt gyűjthet.
A turné nyáron ér majd Európába, a BTS többek között Münchenben, Párizsban és Madridban is fellép. A rajongóknak tehát nem kell sokat várniuk a folytatásra, hiszen a világkörüli turné már áprilisban elstartol, a nyári európai koncertekkel pedig a kontinens közönsége is újra láthatja kedvenceit.
Négy év szünet után visszatért a BTS, és egyből letarolta Szöult. A K-pop csapat mögött álló cég, a HYBE számításai szerint nagyjából 104 ezer ember nézte meg a Gvanghvamun téren a visszatérő koncertet – írja a BBC. Az eseményt a Netflix élőben közvetítette világszerte.
A koncertre 22 ezer ingyenes jegyet osztottak ki, a többi néző a lekordonozott részen kívül, a kihelyezett kivetítőkről nézhette a műsort. A HYBE által közölt 104 ezres becslés a teljes teret és a kivetítők környékét is magában foglalja, míg a hivatalos, lezárt zónába 22 ezer regisztrált néző jutott be. A hatóságok előzetesen ennél is nagyobb, akár 260 ezer fős tömegmozgással számoltak a tágabb belvárosban a nap folyamán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Wossala Rozina kitálalt apjáról, az „Öreg Magvetőről”: pénzt és energiát nem sajnálva kutatja fel eltitkolt testvéreit
A híres séf legendás édesapjának mozgalmas múltja miatt a család létszáma máig bizonytalan. Rozina elszánta magát, és a világ végére is elmenne az igazságért.
Nem mindennapi felhívással fordult a nyilvánossághoz Wossala Rozina: a híres séf elhatározta, hogy felkutatja a világban elszórtan élő, eddig ismeretlen testvéreit. Az apropót édesapja, Wossala György 85. születésnapja adta, amelyet a család nemrégiben egy különleges vacsorával ünnepelt meg.
A családi összejövetelen szóba került Wossala György, a sokszoros magyar bajnok, veterán világbajnok és olimpikon vitorlázó mozgalmas múltja is, akiért gyermekei a mai napig rajonganak, noha elmondásuk szerint korábban igazi „rocksztár” életet élt.
Rozina humorosan csak „Öreg Magvetőként” hivatkozik édesapjára, utalva ezzel a család régóta vitatott titkára. A gyerekek számát illetően ugyanis komoly bizonytalanság van, és a család most pontot tenne a találgatások végére.
„A mai napig viták vannak a családban a gyerekek számát illetően. Pont legutóbb mondta az öcsém, hogy szerinte Új-Zélandon van egy testvérünk. Tudomásom szerint Amerikában is van. A fater szeret lebegtetni ezzel kapcsolatban. Hivatalosan öten vagyunk testvérek, de biztosan többen vagyunk. Szeretnénk felkutatni a családunk elágazásait, pénzt és energiát sem sajnálnánk rá. Úgyhogy, ha bárki tud ebben segíteni, szóljon...”
Wossala György ma már visszavonultan él a Balaton partján. Teljesen hátat fordított az üzleti életnek, és a fővároshoz sem köti már semmi. Nyugdíjas éveit azonban aktívan tölti: új szenvedélye a kajakozás, amit márciustól novemberig napi rendszerességgel űz, emellett a vitorlázásról sem mondott le, ami évtizedek óta az élete része.
A teljes beszélgetést itt tudjátok megnézni:
Nem mindennapi felhívással fordult a nyilvánossághoz Wossala Rozina: a híres séf elhatározta, hogy felkutatja a világban elszórtan élő, eddig ismeretlen testvéreit. Az apropót édesapja, Wossala György 85. születésnapja adta, amelyet a család nemrégiben egy különleges vacsorával ünnepelt meg.
A családi összejövetelen szóba került Wossala György, a sokszoros magyar bajnok, veterán világbajnok és olimpikon vitorlázó mozgalmas múltja is, akiért gyermekei a mai napig rajonganak, noha elmondásuk szerint korábban igazi „rocksztár” életet élt.
Rozina humorosan csak „Öreg Magvetőként” hivatkozik édesapjára, utalva ezzel a család régóta vitatott titkára. A gyerekek számát illetően ugyanis komoly bizonytalanság van, és a család most pontot tenne a találgatások végére.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ördög Nóra szerint csúnya hiba csúszott a Séfek séfe fináléjába
A műsorvezető a győztes ünneplése közben érezte, hogy valami nincs rendben, és ezt utólag szóvá is tette. A műsorvezető elárulta, kit hagytak ki méltatlanul a gratulációból a nagy pillanatban.
Tízmillió forint, három döntős és egy váratlan önkritika: Mikula Patrik nyerte a Séfek Séfe 7. évadát, a finálé után pedig Ördög Nóra ismerte be, hogy hibáztak. Pénteken este dőlt el a TV2 főzőműsorának sorsa, a döntőben Mikula Patrik Marczinek Norbertet és Molnár Dávidot utasította maga mögé, ezzel ő vihette haza a 10 millió forintos fődíjat.
Patrik győzelme egyben az új zsűritag, Tischler Petra diadala is, aki idén Wolf András székét foglalta el a séfek között. A győztes útja a fináléig nem volt zökkenőmentes, a verseny alatt egyszer rosszul lett, mentőt is kellett hívni hozzá, de egy gyors kivizsgálás után folytatni tudta a küzdelmet - írta a Blikk.
A friss bajnok már azt is tudja, mire fordítja a nyereményét, menyasszonyával közös jövőjüket alapozzák meg belőle.
"Lakást vettünk, és ennek a bebútorozására költöm a pénzt. Üresen vásároltuk meg a közös fészket, úgyhogy minden kell bele, jól jön majd ez az összeg.
A menyasszonyommal, Bettivel jól vagyunk, minden rendben, nagyon büszke rám a verseny miatt. Az esküvőre még nem került sor, de tervben van!" – ecsetelte lelkesen Mikula Patrik.
Miközben a stúdió a győztest ünnepelte, a műsorvezetőben, Ördög Nórában hiányérzet maradt, amit utólag a nyilvánosság előtt is szóvá tett. "Jaj, de szerettem idén is... Gratulálok, Mikula Patrik! De neked is, Marczinek Norbert!
Néztem a döntőt, és hiányérzetem maradt, hogy amíg Molnár Dávidot megtapsoltuk mint a harmadik helyezett, a nagy örömködésben az már lemaradt, hogy te milyen szoros és férfias küzdelemben maradtál alul.
Neked is szívből gratulálok! A Séfek Séfe brutális meló volt, de már alig várom, hogy forgassuk megint!" – vallotta be őszintén a műsorvezető, aki szerint a második helyezett nem kapta meg a neki járó elismerést a győzelmi mámorban.
Tízmillió forint, három döntős és egy váratlan önkritika: Mikula Patrik nyerte a Séfek Séfe 7. évadát, a finálé után pedig Ördög Nóra ismerte be, hogy hibáztak. Pénteken este dőlt el a TV2 főzőműsorának sorsa, a döntőben Mikula Patrik Marczinek Norbertet és Molnár Dávidot utasította maga mögé, ezzel ő vihette haza a 10 millió forintos fődíjat.
Patrik győzelme egyben az új zsűritag, Tischler Petra diadala is, aki idén Wolf András székét foglalta el a séfek között. A győztes útja a fináléig nem volt zökkenőmentes, a verseny alatt egyszer rosszul lett, mentőt is kellett hívni hozzá, de egy gyors kivizsgálás után folytatni tudta a küzdelmet - írta a Blikk.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fenyő Miklós gyerekei leállították a "méltatlan" Aréna-megemlékezést, most kiderült, mi lesz a koncert sorsa
Fenyő Diána és Dávid nem tűrték tovább, hogy méltatlanul használják édesapjuk nevét. A nyilvános kiállás után bejelentették, mikor és hol lesz az egyetlen, általuk jóváhagyott hivatalos búcsú.
Nyílt vitát robbantott ki egy 2026 decemberére, a Papp László Budapest Sportarénába meghirdetett Fenyő Miklós-emlékkoncert, amelytől az énekes családja élesen elhatárolódott. A vita végére pontot téve a zenész gyermekei bejelentették: a hivatalos, nagyszabású búcsúrendezvényt édesapjuk 80. születésnapján, 2027. március 12-én tartják.
Fenyő Miklós gyermekei, Diána és Dávid korábban közleményben tudatták, semmi közük a hirdetett eseményhez, azt "méltatlannak" tartják édesapjuk emlékéhez, és nem járultak hozzá a névhasználathoz.
A testvérpár egyértelművé tette, hogy édesapjuk emlékének ápolása kizárólag az ő jóváhagyásukkal történhet. Bár örülnek, ha édesapjuk dalai felcsendülnek, egy nagyszabású emlékkoncert megszervezését nem engedik ki a kezükből.
„Nagyon büszkék vagyunk arra, ha apunk zenéjét, számait játsszák, félreértés ne essék, de azt nem támogatjuk, hogy emlékkoncertet szervezzenek neki.
Annak az a feladata, hogy apánk 60 éves művészetét ölelje át. Egy évünk van felkészülni, hogy ez méltó legyen apukánk emlékére az Arénában” – szögezték le.
A család álláspontját Környei Attila, a zenész egykori menedzsere is megerősítette, aki elárulta a hivatalos búcsúkoncert részleteit. „Fenyő Miklós gyerekeinek nyilatkozata az iránymutató, vagyis csak az ő engedélyükkel jöhet létre búcsúkoncert, és ők egy ilyet szeretnének, ami 2027. március 12-én lesz. Ez egy nagy koncert lesz, ennek az engedélyezését ők megadták, hiszen minden nagy koncerthez az ő engedélyük kell. Ez lenne majd Miki 80. születésnapja, így egy ehhez méltó megemlékezést szeretnének” – mesélte a Borsnak Attila. A koncert célja, hogy méltó módon tisztelegjen a zenész 60 éves pályafutása előtt.
A tervek szerint a hivatalos eseményen olyan ikonikus művészek lépnek majd színpadra, mint Novai Gábor, Dolly, Szikora Robi és Szandi, akik a legendás dalokat hamisítatlan hangulatban idézik meg.
A rajongók körében korábban felmerült, hogy a hagyományosan augusztusra szervezett margitszigeti koncert emlékkoncertté alakulhat, de Környei Attila ezt a helyzetet is tisztázta. „Ez egy R-GO-koncert lesz, ahol természetesen megemlékezünk Mikiről, de ez nem Miki- koncert lesz. Mikinek a helye volt, ahogy illik, természetes, hogy tiszteletünk jeléül megemlékezünk róla” – jegyezte meg a menedzser.