Holtan találtak az erdőben a fiát gyászoló apára Kecskeméten
Holtan találtak rá arra az 53 éves kecskeméti édesapára, akit eltűnt személyként keresett a rendőrség – írja a Kecskemet365.hu oldal. A férfi holttestére a városban lévő erdőben bukkantak rá.
A többgyermekes édesapa eltűnését a lánya jelentette be a rendőrségen, egy Facebook-csoportban pedig a helyiektől is segítséget kért.
– számolt be a helyi lap.
Az információik alapján a férfit utoljára egy kecskeméti kórháznál látták, de az elindulása után a telefonja már ki volt kapcsolva, csak a kocsiját találták meg.
A 24.hu megkeresésére a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya elmondta, hogy nem merült fel idegenkezűség gyanúja, így a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit.