SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Hogyan lett billiomos a nőgyűlölő influenszer, a Romániában letartóztatott Andrew Tate?

Kicsoda Andrew Tate, aki néhány napja Greta Thunbergbe is beleszállt? És honnan van a mesés vagyona?


Billiomosnak vallja magát Andrew Tate, a napokban Romániában embercsempészet és nemi erőszak miatt letartóztatott nőgyűlölő influenszer, írja a Daily Mail. Az egykori kick-box-bajnok állítólagos mesés vagyona több részből áll össze: kritpovaluta, drága autók és milliárdos megtekintésű videók is hozzátesznek egy-egy szeletet a 36 éves Tate gazdagságához.

A férfi 14 éves korában vette meg első mobiltelefonját. A pénzt nagybátyja halüzletében kereste, ám ekkor még semmi nem utalt arra, hogy egy nap elképesztő vagyona lesz majd.

A nyíltan nőgyűlölő Tate-et legtöbben a TikTokról ismerhetik, ahol videóit már majdnem 12 milliárdszor tekintették meg.

Emellett kereskedhetett kriptovalutákkal is, valamint 127 ezer előfizetője van annak az életvezetési „akadémiának” is, ahol havi 39 fontért (17 600 forint) ad tippeket a meggazdagodni vágyóknak.

Tate nem sajnálta mutogatni, hogy van mit a tejbe aprítania. Szinte kizárólag drága ruhákban mutatkozik, drága autókat vásárol és magánrepülőgépen utazik. Egy interjú során a Twitch-en azt mondta, hogy ő „a világ első billiárdosa”.

„27 éves koromban kerestem meg az első milliót, 31 éves koromra már 100 millióm volt, nemrégiben pedig billiárdos lettem”

– válaszolta Adin Ross kérdésére. Ugyan Tate Romániában élt, nemrég két kisebb brit cég igazgatója is lett, bár ezek közül egyik sem szállítja futószalagon a pénzt.

A férfi nyilvános megjelenései a családját is megosztják: vannak, akik szerint saját maga futtatása valójában csak ártalmatlan hóbort, míg mások szerint beteges önreklámról van szó. Hét évvel ezelőtt elhunyt édesapja sakkbajnok volt, akinek tudását mindenki elismerte. Testvérei közül bátyja vele együtt költözött Romániába, míg húgával nem tartja a kapcsolatot. A Tate fivérek állítólag három kaszinót is vásároltak már Bukarestben.

Tate akkor tett szert nagyobb hírnévre, amikor 2016-ban kidobták a Big Brother villából, miután napvilágra került egy videó, melyen övvel ütlegelte barátnőjét. A nő később azt mondta, hogy mindez a belegyezésével történt, és együtt maradtak.

Egy meg nem nevezett rokona szerint ő a „legmagabiztosabb ember, akivel valaha is találkozott”.

A családtag úgy véli, hogy Tate kiválóan ismeri a világ működését. Képes arra, hogy a saját érdekében manipulálja a rendszert és felkeltse mások figyelmét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Napokig készült Boráros Gábor, hogy elmondja, végül így fogadta a 4 éves Zora a hírt édesanyja haláláról
Boráros Gábor szakember segítségével közölte a tragédiát a kislányával, a legrosszabbtól tartva. Zora reakciója azonban mindenkit meglepett, az apa pedig egy rövid üzenetben számolt be a legnehezebb pillanatokról.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 27.



Szakember segítségével, napokig tartó felkészülés után mondta el Boráros Gábor a négyéves kislányának, Zorának, hogy az édesanyja, Jákli Mónika soha többé nem tér haza. Az influenszer január 21-én, szerda hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet, a tragédia pedig megrázta az országot. Az MMA-harcosra hárult a legnehezebb feladat, hogy közölje a hírt közös gyermekükkel, aki egészen vasárnap estig nem tudott a történtekről.

Az édesapa kedd reggel az Instagram-oldalán tájékoztatta a rajongókat a fejleményekről.

„Vasárnap este mondtam el neki, hála az égnek nem fogadta olyan rosszul, mint ahogy vártam”

– írta rövid bejegyzésében. Boráros korábban hétfő estére ígért egy hosszabb, mindent tisztázó nyilatkozatot, ám ezt elhalasztotta, amit azzal indokolt, hogy a kislányával töltött idő most mindennél fontosabb.

„Nem feledkeztem meg róla, csak sokkal több és jobb programom volt a lányommal. A legfontosabbakat végeztem el inkább, pl. a lányommal foglalkoztam, edzettem, takarítottam, kaját készítettem, megleptem őt, nevetni láttam, sorolhatnám... A nyilatkozatot majd holnap este megnézitek” – üzente követőinek, hozzátéve, hogy addig is rengeteg hazugság kering az interneten, amivel az egész ügyet fedezni próbálják.

A tragédia a 63-as főúton, Nagymegyer és Alistál között történt. Jákli Mónika Mercedese lesodródott az útról, darabokra tört és kigyulladt. A rendőrség kamerafelvételek alapján próbálja rekonstruálni az eseményeket, közben pedig kiderült, hogy a dunaszerdahelyi bíróság tavaly szeptemberben távoltartási végzést rendelt el Boráros Gábor ellen. A harcos ezt tagadta, és a közösségi oldalán azt állította, nem volt érvényben ellene ilyen határozat. Az RTL a szlovák Markíza csatornára hivatkozva fenyegető üzenetekről számolt be, Jákli családja ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy a nőt a halála előtti órákban senki nem bántotta vagy üldözte.

Boráros Gábor korábban elmondta, pszichológusokhoz fordult segítségért, és a kislánya, Zora vele fog élni, de szeretné, ha az édesanya családja is aktív része maradna a gyermek életének. Hétfőn elmaradt nyilatkozatát kedd estére ígérte, egy másik bejegyzésében pedig úgy fogalmazott: „Elég a sz*rkeverésből. Sokkal fontosabb dolgom van: biztosítani a lányom jövőjét.”

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Stohl András nem teketóriázott: már az első este repült A Nagy Ő első versenyzője
A legfiatalabb versenyző, a 21 éves Réka nagy reményekkel érkezett, de Stohl András gyorsan lehűtötte. A színész a családjával és a gyerekvállalással szembesítette a lányt, aki erre nem számított.


Nem kellett sokat várni az első drámára A Nagy Ő hetedik évadában: Stohl András már a hétfő esti nyitóepizódban hazaküldte a legfiatalabb jelentkezőt, a 21 éves Szabó Rékát. A színész egy rövid, de annál lényegre törőbb beszélgetés után döntött úgy, hogy

a 37 év korkülönbség és a gyökeresen eltérő családtervek miatt nem folytatják az ismerkedést.

Mielőtt azonban a sorsdöntő párbeszédre sor került, a TV2-n január 26-án elstartolt műsorban húsz nő vonult fel, hogy elnyerje a színész szívét.

A bemutatkozások végén Gina és Kriszta kapta az „első benyomás” rózsás karkötőit, vagyis elsőre ők fogták meg leginkább a szívtiprót - írta a Blikk. Voltak azonban mások is, akik azonnal felhívták magukra a figyelmet, ki-ki a maga módján.

Dancsi Szabina magas hangján, vihogásán és ugrándozásán lepődött meg a legjobban András, az influenszer ugyanis „Buci hercegnek” nevezte őt.

Kiara Lord is felkeltette az érdeklődését: a színész kijelentette, hogy mindig is szeretett volna felnőttfilmes párt magának. A könnyedebb jelenetek után azonban a műsor legkomolyabb beszélgetése következett, amely egyben a leggyorsabb búcsút is elhozta.

Stohl András négyszemközt kérdezte a nála 37 évvel fiatalabb Rékát, aki már a premier előtt is feltűnt az előzetesekben. A színész nem kertelt, egyenesen a lényegre tért.

„Ahhoz mit szólsz, hogy nekem van egy 32 éves és egy 27 éves lányom?

Ezen kívül van még három gyermekem. Te lennél a mostohaanyjuk?” – szegezte a kérdést a lánynak, aki zavarában csak annyit felelt: „Nem”. Stohl ezután a jövőre terelte a szót: „Te szeretnél még gyereket, ugye?” – kérdezte, amire a lány igennel válaszolt. A válaszok után a színész meghozta a döntését, és őszintén meg is indokolta azt.

„Mindez velem elképzelhetetlen, és miután tisztán játszunk, őszintén beszélünk egymással, ezért nem szeretném, hogy hiú ábrándokat táplálj. Azt gondolom, neked inkább egy korodbeli fiút kéne találnod, bármilyen fájó ezt kimondani. Hidd el nekem, nagyon nehéz kimondani, de arra szeretnélek kérni, hogy menj haza, éld a saját életedet” – búcsúzott el a lánytól. A 21 éves lány a távozása után higgadtan értékelte a helyzetet.

„Számítottam arra, hogy András elküld, de nem gondoltam, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik.

Végül is korrekt a részéről, hogy nem húzzuk tovább egymás idejét” – mondta Réka. A gyors búcsú után a versenyben maradt 19 nő küzd tovább Stohl kegyeiért, a folytatásban pedig kiderül, Gina és Kriszta meddig élvezhetik az első benyomásból fakadó előnyüket, és milyen fordulatokat hoz Kiara Lord vagy éppen Dancsi Szabina feltűnő karaktere.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megvan, hol és mikor kísérik utolsó útjára Jákli Mónikát - Közben a rendőrség kulcsfontosságú felvételeket keres a tragédiáról
A gyászoló család kijelölte Jákli Mónika temetésének időpontját és helyszínét. A hatóságok közben a végzetes hajnalon készült kamerafelvételektől várják a választ a baleset pontos okára.


Csütörtök délelőtt a szlovákiai Alistál község temetőjében vesznek végső búcsút Jákli Mónikától, a 31 éves influenszertől, aki a múlt héten hunyt el egy tragikus autóbalesetben. A család gyászjelentését a szlovák Domine temetkezési szolgáltató tette közzé a Facebook-oldalán, amely szerint a szertartásra január 29-én 11 órakor kerül sor.

Jákli Mónika január 21-én hajnalban, a szlovákiai 63-as úton, Alistál és Nagymegyer között szenvedett halálos balesetet. Mercedesével eddig tisztázatlan körülmények között lesodródott az útról, és egy fának csapódott.

A nyomozás eddigi adatai szerint az autó hajnali 3:09-kor haladt át Nagymegyer központi körforgalmán, Alistál irányába. A segélyhívás 3:53-kor érkezett a hatóságokhoz, a baleset helyszíne pedig mindössze 3-5 percnyi autóútra van Alistáltól.

A Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság közölte, hogy az ügyet a kezdetektől közlekedési balesetként vizsgálják, és eddig nem merült fel más személy jogellenes magatartásának gyanúja.

Nagyszombat megye rendőrségi szóvivője, Zlatica Antalová közben arra kérte a nyilvánosságot, hogy „ne terjesszenek ellenőrizetlen és félrevezető információkat”. A Paraméternek válaszolva közölte: továbbra is tanúkat, illetve kamerafelvételeket keresnek a Nagymegyer és Alistál közötti útszakaszról, mert a minden részletet tisztázni akarnak.

A gyászoló család közleményben kérte a találgatások mellőzését, „különös tekintettel a családra és a gyermekekre”. Hangsúlyozták továbbá: „A család fenntartja a jogot, hogy… megtegye a szükséges jogi lépéseket” a valótlan állítások terjesztőivel szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Bevallom férfiasan, a könnyeimmel küszködtem” - Rémálommá vált Horváth Tamásék álomnyaralása a Maldív-szigeteken
Egy rossz mozdulat vetett véget Horváth Tamásék álomnyaralásának, felesége, Andi lába két helyen tört. Fájdalomcsillapítók nélkül kell kibírnia a 10 ezer kilométeres utat, mielőtt a műtőbe viszik.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 27.



Rémálommá vált Horváth Tamásék álomnyaralása, miután az énekes felesége, Andi január 27-én, kedden reggel súlyos balesetet szenvedett a Maldív-szigeteken. A nő jobb lábszára két helyen eltört, szerdán egy átszállással, megközelítőleg 10 000 kilométeres úton térnek haza, ahol azonnali műtét vár rá.

Az énekes a közösségi oldalán számolt be a történtekről. Andi egy vizes papucsban csúszott meg, a baleset után pedig a sziget személyzete azonnal a legközelebbi kórházba szállította, ahol ideiglenes fekvőgipszet kapott.

„Hogy lehet egy álomból rémálom? Sajnos, Andi a ma reggel folyamán megcsúszott a vizes papucsban, és a jobb lába maga alá fordult. Két helyen eltört a lábszárcsontja”

– közölte Horváth Tamás.

A sokk után az énekes azonnal intézkedni kezdett, hogy feleségét a lehető legbiztonságosabban hazajuttassa.

„Bevallom férfiasan, a könnyeimmel küszködve hívtam az utazási irodát, a doktort, hogyan tudom hazahozni biztonságban a feleségem”

– írta bejegyzésében.

A párra nehéz út vár, a hazaérkezést követően pedig azonnal kórházba kell menniük. „Amint hazaértünk, azonnal kórház és műtéti beavatkozásra lesz szükség. Szorítsatok, holnap 10000 km és egy átszállás vár minket!” – tette hozzá az énekes.

Horváth Tamás külön kiemelte a gyors és hatékony segítséget, amit a helyiektől és az utazási irodától kaptak. „Nem tudom elmondani, mennyire hálásak vagyunk a sziget dolgozóinak, Evelinnek az utazási irodánál, aki azonnal segített, hogy a lehető legnagyobb biztonságban érkezzünk vissza Magyarországra.”

A hatalmas fájdalmak ellenére Andi kitartóan viseli a helyzetet. Férje szerint felesége egy igazi harcos, aki még ebben a helyzetben is képes mosolyogni.

„Fájdalomcsillapítók nélkül, brutál nagy fájdalommal, de mégis mosolyog ezen a képen és csodálja az óceánt…

Igazi harcos, én pedig végtelenül tisztelem ezért!” – fogalmazott Tamás.

A baleset helyszíne különösen fájdalmas lehet a párnak, hiszen rendszeresen járnak a Maldív-szigetekre, nemcsak telelni, de kétszer is ott házasodtak össze.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk