SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Hihetetlen történet: Szilágyi Jánost tévedésből operálták tüdőrákkal

Mint kiderült, valamit elnéztek az orvosok. Elmesélte azt is, milyen betegség kíséri gyerekkora óta.


Szinte hihetetlen, de idén tavasszal a 88. életévét tölti be Szilágyi János. A Blikknek most megszólalt az egyébként már ritkán nyilatkozó volt tévés-rádiós.

Az interjúban sok egyéb mellett szóba került Szilágyi egészségi állapota is. Ezzel kapcsolatban a Halló, itt vagyok! népszerű műsorvezetője egy bizarr történetet mesélt el.

„Gond volt a tüdőmmel, a műtét elkerülhetetlennek tűnt. Vizsgáltak jobbról, balról, aztán egy langyos tavaszi napon közölte velem az orvos: előrehaladott stádiumú daganatos betegségem van, készüljek fel a legrosszabbra.

Lehet, hogy hihetetlen, amit mondok, de kicsit sem ijedtem meg, és nem kezdtem végrendeletet írni. Úgy voltam vele: szembenézek a betegséggel, és legyőzöm. Aztán az operációt követően kiderült, hogy nem vagyok rákos. Valamit nagyon elnéztek az orvosok. Mosolyogva mondták: elnézést, Szilágyi úr, további jó egészséget!”

Beszélt ugyanakkor egy valódi egészségproblémájáról: elárulta, gyerekkora óta szívritmuszavarral küzd. Mint fogalmazott: „Néha zavart, olykor megijesztett, aztán hozzászoktam. Időnként összevissza kalimpál, de így is működik a motor, immár 87 éve.”

Szilágyi vallott arról is, hogy a 80. születésnapja kissé mellbe vágta, mert eszébe jutott, hány születésnap lehet még hátra. „Az ember fejében végigpörög, hogy talán majd jön a 81, a 83, de minden esély megvan rá, hogy a 84 már nem. A halál, mint lehetőség karnyújtásnyira van. Házat építesz? Valószínű, hogy nem éled meg amikor a tetőt fölteszik…” – mesélte a műsorvezető.

Azt azonban továbbra is állítja, hogy korához képest jól van, igaz, már kevésbé aktív, mint régen. Mint meséli, manapság inkább már csak otthon hever és olvasgat. Egykori kedvenc elfoglaltságát, a teniszt is elhagyta már.

„Láttam magam kívülről ahogy játszom, ahogy szentségelek, szidom magam, s azt kiabálom hangosan: János, te szerencsétlen, hát mit csinálsz? Hogy lehetsz ilyen béna?”

– mesélte erről, hozzátéve: manapság inkább néha tornázik, vagy olykor sétál egy keveset a ház körül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Somos András veszi át Krug Emília műsorát az ATV-n, aki a születendő gyermeke keresztanyja lesz
A műsor Somos a pályán néven folytatódik, a Fórumot tovább vezeti. A gyermek születésekor két hétre távollét jön, addig Szlazsánszky Ferenc helyettesíti; a keresztszülők Krug Emília és férje, Pungor András.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 24.



Somos András novembertől átveszi az ATV szombat esti Civil a pályán című beszélgetős műsorát, amely Somos a pályán néven folytatódik. Közben pár hét múlva megszületik első gyermekük, írja a Blikk.

Különleges helyzet, hogy a műsort attól a Krug Emíliától veszi át, aki a kisbabájuk keresztanyja lesz.

Somos elmondta, sajnálja kollégája távozását, és meglepte a döntés. A felkérést Németh S. Szilárd vezérigazgatótól kapta, a választási kampány miatt pedig még nagyobb felelősségnek érzi az új feladatot. Hozzátette, elődei – Fiala János és Havas Henrik – miatt is van rajta nyomás.

Krug Emília szerint a műsor jó kezekbe kerül, és a nézők, valamint a vendégek is kedvelni fogják az új műsorvezetőt.

Somos továbbra is vezeti az ATV Fórumot. Párja, a csatornánál dolgozó Gulyás Eszter műsorvezető támogatja ebben.

A baba érkezése után két hétre lekerül a képernyőről, helyette a műsor főszerkesztője, Szlazsánszky Ferenc ül be a székbe.

A leendő keresztszülők Krug Emília és férje, Pungor András. Somos felidézte, régebbről ismeri Pungort, Emíliával az ATV-ben lettek kollégák, majd barátok; minden októberben közösen utaznak el valahová, és igyekeznek havonta közös programot szervezni.

Krug felidézte az ATV őszi buliját, ahol Gulyás Eszter a keresztszülőség részleteiről érdeklődött. Először azt hitte, nem róluk van szó, majd amikor felkérték őket, meghatódott.

Az előkészületekben is segít: nemrég Gulyás Eszterrel együtt rendezték be a babaszobát, és átválogatták a babaruhákat. Van köztük olyan darab is, amely több családon ment végig: Krug egyetemista barátnője három fiától került hozzá, hordta a műsorvezető fia, Máté is, most pedig a kisfiúé lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Vagy együtt vagyunk, vagy nem” – ezért szakított Tóth Geri, a Házasság első látásra sztárja szerelmével
Szexstopot hirdetett, amíg meg nem találja az igazit. Geri a Borsnak adott interjújában elmondta azt is, hogy most önmagára és lelki egyensúlyára fókuszál.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 25.



Tóth Gergő (Geri), a TV2 Házasság első látásra korábbi szereplője szakított a friss párjával. A távkapcsolat a nő külföldi munkája miatt széthúzta őket – írja a Bors.

„Szétmentünk. Minden jól indult, minden klappolt, de a párom külföldi munkát kapott, és eleinte azt gondoltam, kibírjuk a távkapcsolatot. Aztán egyre ritkábban beszéltünk, ő szünetet akart, én pedig úgy voltam vele: vagy együtt vagyunk, vagy nem. Végül én mondtam ki, hogy legyen vége”

– mondta Tóth Gergő, a Házasság első látásra korábbi szereplője.

A kapcsolatot eleinte ígéretesnek látta a sztár, hiszen a lányt talpraesettnek, okosnak és szexinek tartotta, és intellektuálisan is egy hullámhosszon voltak.

A szakítás után radikális döntést hozott. „Fontos döntést hoztam: inkább lemondok egy időre a szexről. Nem kell több felszínes viszony, mert ezek elviszik a fókuszt, és minden alkalommal ott hagy az ember egy darabot magából. A szex sokkal több puszta testiségnél – ez az, amivel igazán közel kerülünk valakihez” – fogalmazott Tóth Gergő.

„Nem szeretnék többé bohóckodni. Csak annak adom oda magam, akivel tényleg el tudom képzelni a jövőt”

– tette hozzá.

Előzményként felidézte, hogy a műsorban összeházasított párjával, Renátával csúnyán végződött a kapcsolata. Most önmagára és a lelki egyensúlyára koncentrál, és csak komoly szándékkal kezd új kapcsolatba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Curtis az állami ünnepségen való fellépéséről: „Tényleg a szakmám, a karrierem egyik csúcsa”
A rapper a felkérésről először azt hitte, „valami vicc”. Nagy megtiszteltetésnek vette, hogy az ország egyik legnagyobb ünnepén adhatta elő a Szabadság vándorai című dal feldolgozását Radics Gigivel.


Curtis pályafutása egyik csúcspontjának nevezte az október 23-i, Kossuth téri fellépését, ahol Radics Gigivel Demjén Ferenc ikonikus dalát, a Szabadság vándorait adták elő DR BRS újragondolt verziójában.

„Amikor megkaptam a felkérést, először azt hittem, hogy ez valami vicc. Elképesztő megtisztelő dolog, hogy az ország egyik legnagyobb ünnepén előadhatjuk ezt a dalt a Gigivel”

– mondta a rapper a Bors Online-nak.

Mint mondta, több alkalommal lépett már fel nagyon sok ember előtt, most mégis úgy érezte, súlya van annak, hogy a nemzeti ünnepen, nagy tömeg és a miniszterelnök jelenlétében állt színpadra.

„Az, hogy a Kossuth téren, Magyarország egyik, ha nem a legnagyobb nemzeti ünnepén, az ’56-os forradalom hősei előtt tisztelegve léphettem föl, az tényleg a szakmám, a karrierem egyik csúcsa.”

– fogalmazott.

Curtis azt is elmondta, hogy számára az ’56-os szabadságharc üzenete mindig is különösen fontos volt. Szerinte az akkor a hazájukért kiálló hősök nélkül most más világban élnénk: „Mert ezek nélkül az emberek nélkül most nem demokráciában élnénk és nem lennénk ott, ahol vagyunk.”

Saját identitásáról is nyíltan beszélt:

„Elképesztő büszke vagyok a magyarságomra és a családomra. Számomra ez gyerekkorom óta meghatározza az életem. Én azért újpesti lokálpatriótaként, Újpest-szurkolóként a lelátón is mindig nagyon fontosnak tartottam a nemzeti hovatartozást. Ez aztán az évek múlásával csak egyre erősebb lett, és amióta gyermekem van még inkább meghatározó lett.”

A rapper úgy véli, a hazaszeretet alap, nem politikai kérdés. „Ha nem vagy büszke a hazádra, a gyökereidre, akkor nem vagy büszke magadra, nem vagy büszke a családodra.” Azt is mondta, reméli, hogy a Demjén-dal feldolgozása nemcsak zenei élményt nyújtott, de erősíti a közös emlékezetet és a nemzeti összetartozás érzését is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Visszavonhatják Nagy Feró díszpolgári címét a Szőlő utcai ügy kapcsán tett nyilatkozata miatt
A zenésznek a Szőlő utcai botrányról alkotott véleménye verhette ki a biztosítékot egy őrbottyáni önkormányzati képviselőnél. Dobrev Klára az énekesnek adott Kossuth-díj visszavonását is kérvényezte.


Deák Emese önkormányzati képviselő bejelentette, hogy kezdeményezi Nagy Feró díszpolgári címének visszavonását, írja a Telex. A képviselő azt írta a Facebookon, hogy

bár a jelenlegi rendelet szerinte félreérthetően fogalmaz a visszavonásról, a novemberi testületi ülésre előterjesztést ad be a cím visszavonására és a szabályok módosítására is.

A városban kiélezett a politikai helyzet: a független polgármester mellett az Őrbottyán a Mi Városunk Egyesületnek három, a Fidesz–KDNP-nek három képviselője van, ketten pedig függetlenek.

Nagy Feró 2023-ban, Őrbottyán várossá nyilvánításának 10. évfordulóján, a Harangok Napján kapta a díszpolgári címet, és az eseményen Latorcai Csaba parlamenti államtitkár gratulált neki.

A kezdeményezést Nagy Feró korábbi mondatai előzték meg, ahol a Szőlő utcai botrányról beszélt. Az énekes szavai ellenzéki politikusok felháborodását is kiváltották. A zenész szerint ugyanis a korábbi intézményvezető jól járt, de szerinte jól járhattak a lányok is. Úgy fogalmazott, úgy látja, egyelőre nem világos, hogy valóban kényszerítették-e prostitúcióra az ügyben érintetteket.

„Általában az emberek a saját anyagi helyzetüket akarják javítani. Pálcát nem törünk egy nő felett sem, ha nála van egy értékes dolog, amit ő meg akar osztani másokkal”

– mondta Nagy Feró a lapnak.

Több ellenzéki politikus is beszélt az ügyről: Karácsony Gergely szerint a Beatrice énekesének szavai egyszerre felháborítóak és kétségbeejtőek, Dobrev Klára pedig úgy fogalmazott, aki így beszél az áldozatokról, az nem méltó sem a Kossuth-díjra, sem arra, hogy példaként állítsák bárki elé.

A „Szőlő utca” ügyről lapunk is beszámolt: a hatóságok május végén letartóztatták a Budapesti Javítóintézet vezetőjét, Juhász Pétert és élettársát emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt. A férfi ellen több rendbeli közfeladati helyzettel visszaélés és lőfegyverrel visszaélés gyanúja is felmerült. A Készenléti Rendőrség korábbi, megalapozott gyanúja szerint ők ketten több nehéz sorsú, anyagilag és érzelmileg tőlük függő, nagykorú nőt vettek rá prostitúcióra és az abból származó bevétel átadására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk