SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Az is számít, hogyan és hova illeszkedsz be” – Megszólalt Csipes Tamara a kiakadása után, elmondta, kinek ajánlaná fel állami kitüntetéseit

A kétszeres olimpiai bajnok kajakos Instagramon indokolta meg, miért háborodott fel ennyire azon, hogy Rákay Philip felesége lovagkeresztet kapott. Szerinte nem egy-egy díjjal van probléma, hanem a rendszer által felállított mércével, ami mintákat ad.
DKA - szmo.hu
2026. március 20.



Ahogy megírtuk, Csipes Tamara többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos nagyon kiakadt azon, hogy Rákay Philip asztrológus felesége is állami elismerésben részesült március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. Wieber Orsolya a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át „a magyarság küldetéséről, sorsfordulatairól és szakrális jelképeiről publikált műveiért”.

Miután Csipes Tamara is hallott erről, az Instagram-oldalán eladásra kínálta a saját állami elismeréseit. Először azt írta: „Ugyanitt eladó saját Magyar Érdemrend lovag-, tiszti- és középkereszt...”. Majd egy később sztoriban hozzátette: „Full komoly. Tudtok valakit, akinek ez ér is valamit? Gyűjtőknek talán 20 év múlva történelmi értéke lesz... Nekem többet érne, ha a befolyt összeget fel tudnám ajánlani jótékonysági célra, mint hogy bent hagyjam az ágyneműtartóban... örökre...”.

A sportoló csütörtök délután egy hosszabb posztban indokolta meg, miért válna meg a kitüntetéseitől. Ebben arról írt, mit üzen a társadalomnak egy ilyen lépés.

„Amikor valaki eljut oda, hogy inkább felajánlja a kitüntetését, az nem pusztán személyes döntés. Az egy jelzés. Egy jelzés arról, hogy az elismerések mögötti jelentés megváltozott.

Az állami kitüntetés nem csak egy díj a sok közül, ez egy visszacsatolás a társadalmunk felé, hogy mit tartunk közös értéknek” – írta.

Úgy folytatta: „ezek az értékek és az érdemeink konszenzus alapján születnek”. Amikor ez megbomlik, akkor ott meginog a bizalom is abban, hogy a teljesítmény és az elismerés között valódi kapcsolat van. Ha ez a kapcsolat lazul, a mérce bizonytalanná válik és onnantól már nem az a téma, hogy ki kapta a díjat, hanem az, hogy mit jelent egyáltalán megkapni”.

„Sokunkban ezért kialakult egy érzés, hogy a szakmai teljesítmény önmagában már nem elég. Az is számít, hogyan és hova illeszkedsz be. Tehát nem egy-egy díjjal van probléma, hanem a rendszer által felállított mércével, ami mintákat ad”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy szerinte „ezek a rendszerszintű minták már eltávolodtak attól, amit társadalmilag közös értéknek gondolunk”.

„Ne csodálkozzunk, hogy ezután az elismerések nem felemelnek, már kérdéseket is hagynak maguk után”

– jegyezte meg.

Szerinte óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy „vajon ma egyértelmű-e még, hogy a teljesítmény és az elismerés összetartozik”. „Vagy egyre inkább azt tanuljuk meg, hogy nem csak az számít, mit teszel le az asztalra, hanem az is, hova tartozol? És ha ez így van, akkor mit tanul ebből a következő generáció?” – írja posztjában Csipes Tamara.

A kajakos később a Blikknek beszélt arról, hogy nem egyszerűen csak vissza akarja adni az elismeréseket. Elmondta, hogy a bejelentése után sokan megkeresték, köztük gyűjtő és szakértő is, és javaslatot is kapott arra, hogy mire ajánlja fel a befolyó összeget.

„Tudom, hogy volt olyan, aki visszaadta a kitüntetését, de nekem ez eszembe sem jutott. Nem akartam egyszerűen csak úgy visszadobni. (...) Közben azon gondolkodom, hogy felajánlom olyannak a kitüntetést, aki a munkájával kiérdemelte, de az elmúlt években mégsem kapta meg” – nyilatkozta.

Azt is mondta, hogy szerinte mostanság mindenből pártpolitikát csinálnak, de neki nem ez volt a célja, csak egy jelenségre szerette volna felhívni a figyelmet.

„Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy ki van kormányon és ki ellenzékben. Nagyon boldog és büszke voltam, amikor megkaptam az elismeréseket, pedig közéleti kérdésekben már akkor sem feltétlenül értettem egyet a kormány álláspontjával” – árulta el. Végül hozzátette: szerinte mindenkinek a saját döntése kell, hogy legyen az, hogy milyen eszközökkel akarja felhívni a figyelmet olyan dolgokra, amelyekkel nem ért egyet.

Az olimpiai bajnok az Instagramon az utóbbi időben többször is hangot adott elégedetlenségének, és ellenzéki rendezvényeken is feltűnt, például a március 15-i Nemzeti Meneten, amelyet a Tisza Párt szervezett.

Egy korábbi Sportcsillagok gálaestjén így nyilatkozott: „Olyan országban szeretnék élni és sportolni, ahol nem a gyűlölködés és az egymásra mutogatás a mérce, hanem a teljesítmény és az emberség. Ahol nem kell félnünk kimondani a véleményünket, mert attól tartunk, hogy elvágják a támogatásunkat”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ez egy szoptató anya teste” – üzente a melleire megjegyzéseket tevő kommentelőknek Nicholas Hoult felesége
Bryana Holly egy mélyen dekoltált, csillogó fekete ruhában jelent meg az Oscar-gála afterpartiján, amely miatt sokan kritizálták. A 32 éves modell Instagram-sztoriban vágott vissza a kommentelőknek.


Instagram-oldalán tette helyre a kommentelőket Nicholas Hoult felesége, miután kikezdték a külsejét a Vanity Fair Oscar-partiján viselt ruhája miatt.

Bryana Holly egy lélegzetelállító, mélyen dekoltált fekete ruhában jelent meg, amelyből oldalról a melle is kivillant. Emiatt tett sok kommentelő olyan megjegyzéseket, amelyek miatt a modell úgy érezte, hogy fel kell szólalnia. Instagram-sztorijában vágott vissza kíméletlenül a testét szapulóknak:

„Nem mintha bárkinek is magyarázattal tartoznék, de ez egy olyan szoptató anya teste, aki órák óta nem etette meg a babáit, oké! Aki tudja, az tudja”

– üzente.

A 32 éves modell egyébként összeöltözött 36 éves férjével, Hoult ugyanis egy teljesen fekete öltönyben kísérte el a sztárokkal teli eseményre. A csillogó közös megjelenés igazi ritkaságnak számít, a pár ugyanis köztudottan igyekszik távol tartani a kapcsolatát és a családi életét a nyilvánosságtól. Korábban legutóbb 2024 decemberében, a Nosferatu Los Angeles-i premierjén léptek együtt a vörös szőnyegre.

Sokáig a házasságukat is titokban tartották. A pletykák akkor kaptak szárnyra, amikor Hoult 2024 novemberében, a Governors Awards díjátadón a „feleségeként” utalt Hollyra. Néhány nappal később a színész megerősítette a hírt a sajtónak. „Úgy érzem, a megjegyzéseimből ez elég egyértelmű” – nyilatkozta akkor szűkszavúan Hoult.

A párnak 2018-ban született meg első gyermeke, egy kisfiú, Joaquin, majd később egy második gyermekük is világra jött, akinek sem a nevét, sem a nemét nem hozták nyilvánosságra. Arról nem tudni, hogy a közelmúltban újabb taggal, esetleg ikrekkel bővült-e a család.

via People


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Molnár Áront letiltotta a Facebook, szerinte az orosz titkosszolgálat állhat a háttérben
A színész szerdán arról számolt be, hogy 72 órás korlátozást kapott a Facebookon, így posztolni sem tud. A noÁr mozgalom alapítója szerint a rendszerváltásért harcoló oldalak mind veszélyben vannak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 18.



Molnár Áron szerda délután arról számolt be az Instagramon, hogy nem fér hozzá a Facebook-oldalaihoz. Állítása szerint 72 órára letiltották, az akció mögött pedig szervezett, tömeges jelentéseket, sőt, az orosz titkosszolgálat kampánysegítő tevékenységét sejti.

A színész-aktivista azt írta, nem tud belépni sem a személyes profiljába, sem a hivatalos oldalára, és a Messenger szolgáltatást sem éri el. Emiatt posztolni sem tud, és saját bevallása szerint csak az Instagram-fiókján keresztül képes tartalmat megosztani a számára elérhetetlen Facebook-oldalán. Molnár szerint egyértelmű, hogy terheléses támadás és tömeges jelentések állnak a háttérben.

„SOS segítség kellene! A facebook oldalam aktív, de nem enged belépni sem a személyes profilomba, sem a hivatalos oldalamra. A messengert sem tudom használni. Így posztolni sem tudok, ezáltal az infók, hírek és a valóság nem jut el a magyar emberekhez. Egyértelmű, hogy terheléses támadás, tömeges jelentések állnak a háttérben”

– írta a színész.

Molnár a történtekből politikai következtetést is levont: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát, így minden oldal, személy, orgánum, amely a rendszerváltásért harcol, veszélyben van. Kérlek segítsetek, ha tudtok, hogy visszaszerezzem az oldalamat, ezzel tovább harcolva a változásért.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Isten óvjon minket” – Rubint Réka egy nyelvbotlás miatt kritizálta a Tisza jelöltjét
A fitneszedző az ország jövője miatt aggódik, miután Magyar Péter pártjának jelöltje bakizott a színpadra lépésekor.
DKA - szmo.hu
2026. március 19.



A Tisza Párt egyik jelöltjének nyelvbotlásán élcelődnek fideszes politikusok és a kormánymédia, ebbe szállt most bele Rubint Réka is az Instagramon.

A napokban Magyar Péter Orosházán járt, ahol bemutatta pártja Békés vármegye 4-es számú egyéni választókerületének jelöltjét. Dr. Gurzó Mária azonban egy kisebb nyelvbotlással indította a beszédét, ugyanis így köszöntötte az összegyűlteket:

„Jó estét Orosorsz... Orosz... jó estét Orosháza!”

Az erről készült felvételt többek közt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója is megosztotta. Utóbbinál értesülhetett erről Rubint Réka, aki továbbosztotta a videót egy Instagram-sztoriban és ezt fűzte hozzá:

„Isten óvjon minket… Végülis »csak« a jövőnkről van szó…”

A fitneszedző kritikája talán nem meglepő, ugyanis férje, Schóbert Norbi múlt héten nyíltan kiállt Orbán Viktor mellett, sőt életében először vett részt Békemeneten, majd a Kossuth téren az Orbán Viktor mögött ülő ismert emberek között lehetett látni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ez nem az!” - Kiakadtak Fenyő Miklós gyerekei a decemberre szervezett emlékkoncerten
Fenyő Diána és Dávid a gyász közepette szembesültek egy nem várt eseménnyel. A Fenyőgyöngye zenekarral együtt közleményben jelentették be, melyik az egyetlen hivatalos megemlékezés.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 18.



Miközben a rajongók egy decemberi Aréna-koncertre készülnek Fenyő Miklós dalaival, a rock and roll legenda gyermekei nyíltan elhatárolódtak a rendezvénytől, ezzel egyértelművé téve, hogy a megemlékezések körül komoly feszültség alakult ki. A január 31-én, 78 éves korában elhunyt zenésztől februárban, a Farkasréti temetőben vett végső búcsút a szűk család, ám a gyász közepette máris közbe kellett lépniük.

Fenyő Miklós gyermekei, Diána és Dávid a Hungária alapítójának hivatalos közösségi oldalán tették egyértelművé álláspontjukat a decemberre meghirdetett eseménnyel kapcsolatban. „Kedves barátaink, Édesapánk tisztelői, rajongói! Tudomásunkra jutott, hogy ez év december közepén koncertet szerveznek az Arénában, melyen Fenyő Miklós dalait, szerzeményeit fogják előadni. Korábban ígéretet tettünk arra, hogy jelezni fogjuk Nektek, mely, Apukánkkal kapcsolatos események támogatottak részünkről.

Ez nem az! Ettől az eseménytől mi elhatárolódunk! Ugyanígy elhatárolódik tőle a Fenyőgyöngye zenekar, és a Fenyő Miklós Produkció teljes stábja”

– olvasható a bejegyzésben, amelyről a Blikk is beszámolt.

A család egyúttal bejelentette a hivatalos Fenyő Miklós-emlékkoncert dátumát is, amelyet jövőre, az énekes 80. születésnapján tartanak. „Apu jövő március 12-én lenne 80 esztendős, így nem is volt kérdés, hogy az emlékkoncert időpontja: 2027. március 12. A helyszíne pedig az Aréna lesz. A testvéremmel, Dácival mi leszünk az esemény házigazdái, szervezői, és a színpadról köszönthetjük majd azt a sok-sok embert, aki velünk együtt emlékezik egy felejthetetlen, különleges zenészre. Van egy évünk felkészülni, megpróbálni feldolgozni a gyászt” – fejtette ki Fenyő Diána.

A testvérek nem a dalok előadását kifogásolják, hanem azt, ha valaki megélhetési céllal, az életművet leegyszerűsítve szervez eseményt. „Apu azért írta a számait, hogy azok bárhol, bármikor megszólalhassanak. De amikor hallottuk az emlékkoncert kifejezést innen-onnan, elgondolkodtunk: és azon vajon mi lesz? Csak Hungária? A Hungária nem öleli fel az ő egész karrierjét. Ő hatvan évig állt színpadon. Ha valaki csak ebből a korszakból játszik dalokat, az nem emlékezik meg apu csodálatos szólókarrierjéről” – magyarázta Diána, aki pozitív példaként említette Szikora Róbertet. Az R-Go énekese egy nyári, Margit-szigeti koncertjén egy külön blokkban emlékezik meg Fenyőről, aki jó barátja volt. „Nem ezzel akar turnézni, nem ebből akar magának újabb sikereket kovácsolni, hiszen nincs is szüksége rá. Nem megélhetési emlékezést akar csinálni” – tette hozzá.

A család hosszú távon is gondolkodik az emlék ápolásáról. Felmerült egy szobor és egy emlékpad ötlete a XIII. kerületi Szent István parkban, de ennél is tovább mennének. „Álmodozunk a kerületben létrehozandó állandó múzeumról, amelyben bemutatnánk apu életútját, személyes tárgyait, az 50-es, 60-as évek relikviáit, amiket gyűjtött” – mondta Fenyő Diána. Hozzátette, hogy édesapja életműve még három, eddig kiadatlan önéletrajzi kötettel fog bővülni. „Két kötet már napvilágot látott, de három további is meg van írva. Nekem még nagyon nehéz ezt olvasni, el kell telnie egy kis időnek, hogy dolgozni tudjak rajta.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: