SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Hiányoztam?” – Tóth Andi visszatért az Instagramra

Az énekesnő november elején azt írta, hogy nagyon elfáradt, és egy ideig biztosan nem fog posztolni.

Link másolása

Tóth Andi visszatért az Instagramra, az énekesnő két vidám képet is posztolt magáról. Ezzel úgy tűnik véget ért számára a digitális elvonókúra.

November közepén ugyanis ez hosszú posztban számolt be arról a követőinek, hogy nagyon elfáradt, eltiporva érzi magát, és

egy ideig biztosan nem fog posztolni.

Ezt pedig lényegében be is tartotta. Az egyetlen kivétel volt egy november 30-i bejegyzés arról, hogy újra táncolt a Dancing with the Stars színpadán. A műsorban Lékai-Kiss Ramónának azt is elmondta, hogy nehéz volt az idei év számára, 200-300 fellépése volt, és a decembert szeretné pihenéssel tölteni.

Úgy tűnik ez a kis digitális elvonókúra jót is tett neki, hiszen a most közzétett képeken elég kiegyensúlyozottnak tűnik. Andi nagyon készül a karácsonyra, már számolja vissza a napokat.

A posztban azért azt is megkérdezte a követőitől:

„Hiányoztam?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Orosz milliárdos vette meg a Korda-villát, másfél év után sikerült eladni az ingatlant
A II. kerületi luxusvillát egy orosz származású, de Magyarországon élő üzletember, Timur Rahimkulov cége vásárolta meg.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy Balázs Klári és Korda György társasházba költözött, és teljesen új életet kezdett, mert mert már nehezen bírták a rezsiköltségeket.

Egykori otthonukat, a II. kerületi Korda-villát pedig több mint egy év után tudták eladni.

A Blikk szerint az 1500 négyzetméteres, 22 szobás ingatlant és a hozzá tartozó telket egy Magyarországon élő orosz milliárdosnak adták el.

"A két év pandémia közrejátszott ebben, a személyzetet is fent kellett tartanunk, a költségek pedig már túl magasak voltak, meg kellett hoznunk ezt a szomorú döntést"

– mondta korábban a lapnak Korda György.

A tulajdoni lap adatai szerint a Korda-villának új tulajdonosa van, a Gorod Pro Kft. A világhálón elérhető Opten cégadatbázis szerint az ingatlanok adásvételével foglalkozó vállalkozás ügyvezetője az a Timur Rahimkulov, aki 2022-ben a Forbes listája szerint a 11. leggazdagabb az országban: a vagyonát 172,8 mil­liárd forintra becsülik.

Azt nem lehet tudni, hogy mennyiért kelt el a villa, de a Blikk által megkérdezett Balogh László ingatlanszakértő szerint az ingatlan értéke nagyjából egymilliárd forintra becsülhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Teljesült Aigner Szilárd végakarata, újra rátalált a szerelem Pártai Luciára
A legendás meteorológus hat éve halt meg, de Lucia szerint nincs nap, hogy ne gondolna rá. Szilárd azt akarta, hogy párja később ne maradjon egyedül.

Link másolása

Teljesült Aigner Szilárd végakarata, egykori feleségének, Pártai Luciának ugyanis új párja van.

A legendás meteorológus hat éve halt meg, mindössze néhány órával 70. születésnapja után. Lucia azt mondta, nagyon hálás azért, hogy hosszú évtizedeken át lehetett Szilárd hű társa, és nincs nap, hogy ne gondolnánk rá.

„Jó érzés, hogy mai napig sokan őrzik őt a lelkükben, és – rá emlékezve – használják az annyira jellemző »derűs napot« köszönést. Különösen nehéz volt, hogy oly' hirtelen távozott, sokáig beszélni sem tudtam róla.”

Luciának a munak egyfajta terápiaként működött: előadásokat tart kulturális, tudományos eseményeken, műsorokat vezet, és Szarvas város önkormányzati televíziójának is dolgozik

Szilárd kislánya, Éva hat éves volt, amikor az apja és Lucia egy pár lettek, később pedig egy közös gyerekük is született, a kis lucia.

„Szilárd erősen kapacitált, hogy legyen közös gyermekünk is, mert a köztünk lévő korkülönbség miatt úgy gondolta, valószínűleg ő megy el előbb, s hogy ne maradjak egyedül. Sokszor osztott meg olyan gondolatokat, amiket akkor nem értettem, de utólag tudom, ezek voltak a végrendelkezései, amiket mi mai napig tiszteletben tartunk. Az egyik ilyen volt, hogy később ne maradjak egyedül”

- mondta Lucia.

Erről a meteorológusnő kezdetben hallani sem akart, de pár évvel később a sorsnak és a munkájának köszönhetően megismerte Mihályt, akivel a magánéletben is társakká váltak.

„Misi nagyszerű ember, széleskörű tudása, embersége, „anyaszívű apasága” miatt is tisztelem, mindenben számíthatunk egymásra, s az örömöt, illetve a szomorúságot is együtt éljük meg. A lányok is családtagként szeretik, Lucia lányom tíz hónapos kisfiának, Aigner-Kovács Konrádnak fogadott, szerető nagypapája , és bizonyára így lesz majd a másik unokánkkal is, akit a lányom már a szíve alatt hord. Éva is szereti és felnéz rá, hiszen hatalmas szaktudásával segíti a munkánkat, ahogy mi az előrejelzésünkkel az övét.”

Mihálynak is vannak gyerekei, akikkel Lucia szintén nagyon jó kapcsolatot ápol. Lucia azért is hálás a férfinek, amiért Mihály olyan jól viseli, hogy máig mozgalmas életet él, folyton utazik, dolgozik, gondját viseli az édesanyjának, a legidősebb Luciának, valamint viszi a lányokkal közös céget.

(Forrás: Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Gólyahír! Megszületett Jakupcsek Gabriella unokája
A műsorvezető a közösségi oldalán számolt be a hatalmas örömhírről.

Link másolása

Nagyszerű hír érkezett a műsorvezető életébe: megszületett Jakupcsek Gabriella unokája.

"A legszebb pillanatok egyike… megszületett a kisebbik fiam legkisebb fia. Elolvadok..."

– írta a közösségi oldalán Jakupcsek Gabriella.

A Blikk emlékeztet rá, hogy a műsorvezetőnek két fia van, Bálint és Marcell, valamint egy lánya, Emma. Jakupcseknek így összesen már három unokája van.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Kis Grófo és családja költözik – elárulták, hol kezdenek új életet
Letisztult, minimalista stílusú lesz az új otthonuk. A mulatóssztár családja már izgatottan várja a régóta tervezgetett költözést.

Link másolása

Szolnokról a Budapesthez közeli Biatorbágyra költözik családjával Kis Grófo. A Bulibárónak lelkileg nehéz elhagynia szülővárosát, de a fellépések miatt praktikusabb lesz számára a fővároshoz közel élni.

Körülbelül egy hét múlva beköltözhet új, biatorbágyi otthonába Kis Grófo és családja.

Az eredeti tervek szerint már tavaly nyáron költöztek volna, azonban az építkezés elhúzódása miatt csúszott a família életében bekövetkező nagy változás.

Most viszont már a célegyenesbe értek, és Kis Grófo elmondása szerint nagyon várják, milyen lesz az új családi fészkük.

„Nagyon nagy az izgalom most a családban, főleg a gyerekek várják nagyon kíváncsian, hogy milyen lesz az új helyen. Igaz, hogy az eredeti tervek alapján már rég beköltöztünk volna, de előfordul, hogy vannak kisebb csúszások. Természetesen mindhárom gyermekemnek külön szobája lesz, és az sem kizárt, hogy hamarosan egy medencében is csobbanunk majd” – nyilatkozta a Borsnak Kis Grófo, aki családjával Biatorbágy legszebb részére költözik, ahol más hírességek is élnek.

A mulatóssztár korábban azt mondta, sok szép emlék fűzi Szolnokhoz, ezért lelkileg nagyon nehéz elhagynia szülővárosát, de a fellépések miatt is praktikusabb lesz Biatorbágyon élni. Kis Grófo azt is elárulta, hogy minimalista stílusú, letisztult házat álmodott meg családjának.


Link másolása
KÖVESS MINKET: