KULT
A Rovatból

Hét évig tudta titkolni betegségét a fékezhetetlenül remegő Michael J. Fox

A Still – Michael J. Fox története gyerekkorától napjainkig, amelyet Ő maga írt és mesélt el nekünk.

Link másolása

Egy nagyon személyes történet egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő ember mindennapi küzdelmeiről, kitartásáról és erejéről. Nem számít, mennyi díjad van, vagy mennyi elismerésre méltó filmben szerepeltél,

a Parkinson betegség senkit sem kímél.

Amire nem számítottam, hogy Michael J. Fox még mindig nagyon vicces. Miközben saját könyvéből olvas fel, szidja az írót, hogy hogyan lehetett ilyen mondatokat megírni: „Milyen idióta ír ilyet?” kérdezi a hangmérnököt, miközben a hanganyagot készítik a filmhez.

Bepillantást nyerhetünk Fox fiatalkorába: érdekesség, hogy gyerekkorától kezdve nem volt képes megállni. Mivel mindig ő volt a legkisebb, így könnyű célpontjává vált a keményfiúknak, hogy kínozzák. Egy dologban bízhatott: gyorsabb és mozgékonyabb volt, mint mindenki más.

Megtudhatjuk, hogy az igazi otthona a drámatagozat volt a középiskolában

és mindent egy lapra tett fel. Otthagyta a középiskolát, hogy beteljesítse álmait, édesapja segítségével lapot húzott 19-re, és elköltözött Los Angelesbe.

Sokáig kerülte a siker, mert ugyan szerepeket kapott, de a fizetség sokszor nem volt elég egy albérletre sem az angyalok városában. Már az utolsó bútorait is eladta, amikor megtalálta az első igazán nagy szerepe. Az idehaza kevésbé ismert Családi kötelékek című sorozat 1982-ben a csúcsra repítette.

Fox viccesen emlékezik vissza arra, hogy amikor aláírta a szerződést a hat számjegyű fizetéséről, már nem volt 2 dollárja sem, hogy ebédeljen.

A közönség rögtön megszerette, és szívébe zárta a remek humorú, helyes fiút, aki a sorozat mozgatórugója lett. Eredetileg a szülők lettek volna a főszereplők, de Michael akkora telitalálatnak bizonyult, hogy szinte köré írták az egész sorozatot.

1985-ben pedig eljött a világsiker, a szerep, ami bebetonozta Hollywood szupersztárjainak névsorába. Hosszú huzavona után megkapta a Vissza a jövőbe főszerepét. Nehéz szülés volt, mert

a Családi kötelékek annyira sikeres volt, hogy még Steven Spielberg sem tudta Foxot kiimádkozni a szerződéséből,

így először Eric Schultz kapta meg Marty McFly szerepét, vele kezdték a forgatást, ami annyira rossz döntés volt, hogy Spielberg és Robert Zemeckis megegyezett a Családi kötelékek producereivel, hogy osztoznak Michaelen. Több hónapon keresztül minden nap 9:30-tól forgatott a sitcomban, utána 18:00-tól a Paramountnál a Vissza, a jövőbent, napi 2-3 óra alvás mellett. Sokak szerint ez a teljes kimerültség is hozzájárult a betegség felszínre törésében.

Alapvetően a Parkinson-kór idősebb korban alakul ki, de Michael J. Foxnál a húszas éveinek vége fele jelentkeztek az első tünetek. Az egész egy kisujjal kezdődött. Egy átbulizott este után másnaposan az ágyban vette észre, hogy a bal kezén lévő kisujja magától mozog.

Ekkor már tudta, hogy valami nem stimmel. Mintha nem az övé lenne az irányítás a teste felett.

Pedig csak egy kisujj volt. Nem sokkal rá meg is kapta az első orvosi véleményt, hogy a gyógyíthatatlan betegségben szenved. Michael J. Fox, karrierje csúcsán, friss házasként, több gyerekes apukaként, tökéletes családdal és egy halálos ítélettel.

Mozirajongói szemmel rengeteg érdekességet kapunk a Stilltől, és nem csak Fox fiatal koráról, de a stúdiórendszerről, a forgatásokról és úgy átfogóan egy színész mindennapjából. A csillogás mögötti szenvedésből. Egy dokumentumfilmnél nem szokott feltűnni, de a Still vágása hibátlan. Fox kommentálja az eseményeket, jeleneteket látunk régi filmjeiből, amelyek teljes mértékben illenek a szituációhoz.

Elképesztően átgondolt munka, az egész dokumentumfilmhez szuper vágóképeket találtak.

Találkozhatunk "rekonstruált" részekkel is, amikor egy másik színész játssza el a fiatal Michael J. Fox szereplét, nem látjuk az arcát, mert hátulról mutatják, vagy csak sziluettet látunk, de közben Michael narrálja. Vannak még itt egyszerű interjúk is, meg különféle élethelyzetben együtt lehetünk Michaellel, amikor sétálni indul az edzőjével, vagy éppen fizioterápián van. Szívszorító, amikor látjuk szegényt görcsölni, vagy éppen elesni az utcán, mert valakivel beszélgetni akart.

A filmet az Oscar díjas Davis Guggenheim rendezte és ő is készíti az interjúkat, ügyesen kézben tartja a narratívát és vezeti a történetet. Ezeknél a párbeszédeknél ütött meg először igazán a film, amikor megkérdezte Guggenheim Foxot, hogy fáj-e valamije, és rögtön kapta rá a választ, hogy igen, folyamatosan kínban él. Nem gondoltam bele soha, hogy ez az akaratlan mozgás, folyamatos görcsökkel jár, ami elképzelhetetlenül fájdalmas és fárasztó a betegnek.

Michael J. Fox így, embereltelen fájdalmak közepette is pozitív és viccelődik.

Foxnak bámulatos akaratereje van, amellett, hogy folyamatosan elesik, megüti magát, csak a forgatás ideje alatt eltört több csontot a kezében, majdnem amputálni kellett az egyik ujját, kificamította a vállát és eltörte az arccsontját. Látjuk, hogy küzd fizioterápiájával és mozgásterapeutával együtt a betegség ellen, amikor egy ártatlan stabil csípőmozgás is elképzelhetetlen számára, de ő mindig feláll.

A rekreált jelenetek és az interjú is érdekes, de mint említettem, a bevágott „odaillő” etapok viszik igazán hátukon a filmet és teszik igazán különlegessé. Sokáig nem osztotta meg a diagnózisát a nagyvilággal és csak dolgozott tovább, mindössze a közeli hozzátartozói tudták, hogy miközben mindenkit nevettetett, Fox küzd a görcsök ellen. Persze a gyógyszerek segítettek valamit, de talált egy alternatív gyógymódot, alkohol formájában. Ekkor kezdett karrierje hanyatlani, a filmjei nem voltak sikeresek és sokan megjegyezték, hogy mintha a színészi játéka is elveszett volna. Nos, ennek több egyszerű oka is volt: a betegsége, az alkohol és a gyógyszerek együttes hatása.

Próbálta lefoglalni a bal kezét, bevágtak több jelenetet különféle sorozatokból, filmekből, amikor is látszik, hogy valamivel minden felvétel közben babrált.

Volt, hogy levél volt a kezében, óráját nézte, valamit vitt, játszott egy tollal, próbálta lefoglalni a kezét, hogy ne derüljön ki a kegyetlen igazság, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Hét évig tudta titkolni a Parkinson-kórt, úgy, hogy senki sem sejtette, vagy azt hitték, drogos/alkoholos állapotban van. Visszanézve ezeket a felvételeket, elképesztő, hogy senkinek nem tűnt fel az igazság, több jelenetet vett fel úgy, hogy közben a bal keze be volt görcsölve szinte teljesen.

Azt gondolta, hogy ha kimondja az ítéletét, akkor hamarabb utoléri a kaszás. Amikor már az egész keze begörcsölt és remegett olyan erővel, hogy az egész testével sem tudta elrejteni, úgy döntött elmondja mindenkinek. Innentől fogva 1998-ban új életet kezdett.

Nem csak lerakta az alkoholt, de aktívan elkezdett a Parkinson betegség kutatása mellett kampányolni az amerikai kongresszusban Mohamed Alival együtt.

Megpróbálta arra felhívni a figyelmet, hogy mennyire keveset költ a kormány a kór kutatására, és létrehozta a Michael J. Fox alapítványt, amely 2010 óta több mint 100 millió dollárral növelte a kutatásra szánt összegeket.

A Stillnek egy célja volt, az, hogy Fox a saját szavaival mesélje el a történetét, amíg tudja. Nem csak azért fontos film, mert szívmelengető és elgondolkodtató, de azoknak, akik hozzá hasonlóan szenvednek, segítség lehet látni, más hogyan kezeli a betegségét, illetve erőt adhat Fox azoknak, akik kétségbeesettek. Megismerhetjük kicsit Fox családját, jelenlegi életkörülményeit, a mai napig szerethető humorát és hatalmas akaraterejét. Egy érzelmes dokumentumfilm/önéletrajz egy emberről, aki sosem tudott megállni és ez lett a végzete.

Leginkább a 2021-es Valhoz tudnám hasonlítani, egy átgondolt, keserédes visszatekintés egy egykori szupersztár életébe, akinek a kitartása, pozitív hozzáállása és humora a mai napig elismerésre méltó. Amellett, hogy folyamatos fájdalmai vannak egy halálos betegség árnyékában, könnyeden viccelődik a dokumentumfilm stábtagjaival.

Egy példakép ez az ember, még akkor is, ha volt idő amikor két végén égette a gyertyát, vagy rossz döntéseket hozott, megtartotta önbecsülését

és még mindig a közönségéért él. Már nem csak kizárólag szórakoztatni szeretné az embereket, hanem megmutatni, hogy egy végzetes betegség mellett is önmaga tud maradni, ezzel reményt adva másoknak. A film megtekinthető magyar felirattal az AppleTV+ katalógusában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: