SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Házasság első látásra: Megszólalt Reni exvőlegénye, nem gondolta volna, hogy a volt párja így megalázza őt

Reni korábban azt mondta, hogy ő tartotta el Attilát. Volt párja másképp emlékszik, és nem érti, miért beszélt így róla Reni.


Megszólalt a Házasság első látásra Renijének exbarátja, akiről a lányt azt állította, hogy ő tartotta el a férfit és annak fiát is. Attila egészen másképp emlékszik vissza a történtekre.

Kovács Renáta a TV2 párkereső realityjében tűnt fel, ahol Wollner Péternek mondta ki az igent. A korábbi kapcsolatairól nemrég a Hot! magazinnak beszélt, és azt mondta, hogy tavaly nyert egy autót a Szerencsekerék című műsorban, amit eladott, ennek az összegét pedig teljes egészében a volt barátjával élte fel.

„Én tartottam el őt, kettőnknek vettem belőle egy másik autót, amit közösen használtunk, illetve a közös nyaralást is én álltam. Ezenfelül a mindennapi megélhetését is én fedeztem, ráadásul volt egy gyermeke, és amikor ő nálunk tartózkodott, a programozást és az ő teljes ellátását is nekem kellett fedeznem; volt, hogy a gyerektartást is”

- mondta Reni a Hot!-nak.

A nyilatkozata azonban eljutott az exéhez is, aki szerint nem teljesen úgy történtek a dolgok, ahogyan azt a Házasság első látásra szereplője felidézte.

„Csalódottságot éreztem, mert a mi kapcsolatunk elég mély volt. Szerelmesek voltunk, és olyanok voltunk egymásnak, mintha legjobb barátok lettünk volna. Mivel a szüleimmel nem a legjobb a kapcsolatom, olyan is volt, mintha az anyám lett volna, és ezt ő is tudta. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer engem így megaláz, ráadásul még a fiamat is belehozta ebbe” - mondta Papp Attila a Blikknek.

A férfi azt is hozzátette, hogy Renivel a mai napig jóban vannak, szoktak beszélni egymással, ezért sem érti, hogy miért beszélt róla így volt barátnője.

A futárként dolgozó Attila azt elismerte, hogy Renáta tartotta őt el, de ennek az volt az oka, hogy ezt a hölgy így szerette volna.

„Viharos kapcsolatunk volt, többször szétmentünk, aztán kibékültünk, és végül odaköltöztem hozzá Százhalombattára. Ott neki lejárt a bérleti szerződése, és el kellett költöznünk. Mivel én pesti vagyok, és az én szüleimmel valóban nem ápolt jó viszonyt, az a lehetőségünk maradt, hogy leköltözünk az ő szüleihez Adonyba. Én akkor Adonyból jártam Pestre dolgozni. Az apukámnál dolgoztam, akivel nem teljesen jó a munkaviszonyom. Reni megkapta a pénzt, és mindig feljött hozzám melóba, hogy onnan együtt menjünk haza a szüleihez.

Egyszer, amikor összevesztem édesapámmal, ő javasolta, hogy mondjak fel, és azt mondta, segít mindenben. Így indult ez az egész”

- mondta.

Utána nem dolgozott, Reni tartotta el, de amikor hónapokkal később munkát kezdett keresni, akkor ebben pont Reni féltékenysége akadályozta. Párja ugyanis ellenezte, hogy bizonyos nőknek szállítson csomagokat.

„Futárkodok, és éppen a GLS-hez hívtak akkor. Én el akartam menni dolgozni, de akkor jött az, hogy 'ne dolgozzak', mert akkor 'ezeknek szállítok, meg azoknak szállítok'. Rá voltam kényszerülve erre az egészre, ami szerintem rá is tette a kapcsolatunkra a bélyeget.”

A gyerektartás kapcsán Attila azt mondta, hogy ezt is Reni szerette volna így. A férfi bevallotta: akkor mindez tetszett neki, mert Renáta elvitte őt étterembe, nyaralni. Utólag azonban már úgy érzi, a történtek a férfi önérzetének sem tettek jót. Hangsúlyozta azt is, hogy ő sosem kérte ezeket Renitől, sosem várt el semmit.

„Én soha nem követeltem tőle semmit. Ezeket ő mind magától tette meg. Én soha életemben nem használtam ki. Abból a pénzből, amit kapott, én szerintem egyszer fogtam a kezemben tíz-húszezer forintot”

– mondta Attila, aki ennek ellenére örökké hálás lesz azért, hogy Reni a nyereményét vele együtt költötte el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kőkemény szívű zsarnok volt, halála előtt Fenyő Miklós mégis megtette azt, amire senki sem számított
Fenyő Miklós évtizedekig tartotta a haragot, és zenésztársait is megbántotta. De mi volt az a felismerés, ami miatt a halála előtt gyökeresen megváltozott?
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 08.



„Tudom, hány embert sértettem meg, vérig, tudom, hogy egy piedesztálra föltettem magam a tehetségemmel együtt és néztem ezt a szobrot én is. De ezt én magam akarom ledönteni, mert jó ember akarok lenni, Robikám, jó ember akarok lenni” – idézte fel a január 31-én, 78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós néhány évvel ezelőtti, döbbenetes vallomását Szikora Róbert. Az R-Go frontembere, aki maga is évtizedekig állt haragban egykori zenésztársával, a Retro Rádió Sztársáv című műsorában beszélt arról a tudatos változásról, amelyen a rock and roll legenda az utolsó éveiben keresztülment.

Fenyő Miklósról köztudott volt, hogy nem volt könnyű ember: kegyetlen őszinteséggel mondta el a véleményét, és olyan döntéseket hozott, mint amikor levélben oszlatta fel a Hungáriát, vagy egyetlen mozdulattal küldte el teljes háttérzenekarát.

A konfliktusok Szikora Róbertet sem kerülték el, aki 1982-ben azért hagyta ott a Hungáriát, mert Fenyő és a zenekar több tagja sem nézte jó szemmel, hogy álnéven dalokat írt Szűcs Judithnak. A szakításból évekig tartó sértődöttség lett, ám

a két zenész végül kibékült, és az utóbbi időben újra nagyon közel kerültek egymáshoz; focimeccsek után éjszakákat beszélgettek át.

Szikora szerint Fenyő nagyjából 5-6 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy szembenéz a múltjával és változtat. „Nagy lelke volt, színes egyéniség volt, aki egész életében harcolt magával, a közönséggel, velünk, mindenkivel. Egy harcos, egy angyalföldi harcos” – sóhajtott az énekes.

Szikora szavait Dolly is megerősítette, aki szintén évtizedekig volt Fenyő haragjának célpontja, de ez a viszony is rendeződött.

„Régen ismertük egymást, régóta. Nagyon jópofa, széles látókörű volt. Egyébként meg tudott ő akaratos lenni, mert akaratos volt, nagyon nagy volt az egója, de hát mindannyiunknak nagy az egója, mert anélkül nem lennénk színpadon” – nevetett Dolly, aki szerint Fenyő egy lehengerlő, élettel teli figura volt. A barátok egykori alkotói titkairól is meséltek.

„Miki mindig azt mondta nekem, hogy a legjobb ötletei a fürdőkádban jutnak eszébe reggel”

– árulta el Szikora Róbert, aki a Hungária többi tagjával együtt igyekszik csak a szépre emlékezni a legendás zenészből, aki a 2024-es telt házas Puskás Aréna koncerttel és a 2025-ös fellépésekkel bizonyította, hogy a közönség szeretete haláláig kitartott mellette.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Otthon a feléből jóllaksz” – Schóbert Norbi kiakadt az ételárakon az osztrák síparadicsomban
A fitneszvállalkozó egy obertauerni hüttében rendelt májgombóclevest és bécsi szeletet. Szerinte az étel duplájába kerül Ausztriában, mint Magyarországon.
Karkó Ádám - szmo.hu
2026. február 08.



Egy osztrák sípályán akadt ki az árakon Schóbert Norbi, miután kilencezer forintot fizetett egy ebédért. A fitneszvállalkozó szerint az étel Ausztriában kétszer drágább, mint itthon.

„Ausztriában egy átlagos, nem ötcsillagos helyen egy féladag ebéd, ital nélkül 9 ezer Ft. Ha nem síelnék és jól akarnék lakni, vagy nem 68 kg lennék, hanem igazi férfi 100 kg felett, akkor 18 ezer. Otthon a feléből jóllaksz”

– mondta új Facebook-videójában.

Schóbert az osztrák Obertauernben síel a családjával, és egy videóban számolt be a tapasztalatairól. Elmondása szerint egy „egyszerű, olcsó kis helyen” evett, ahol a májgombócleves 2 euróba, a bécsi szelet pedig 17 euróba került.

„Tehát itt az étel kétszer drágább, mint Magyarországon. (…) Úgyhogy… itt sem fenékig tejfel!”

– mondta.

Schóbert már korábban is dicsérte a magyar árakat, novemberben például egy élelmiszerüzletből jelentkezett be, ahol azt mutogatta követőinek, hogy például két csomag gumicukor árából árstopos tojást is vehetnének. Akkor a videót ezzel a kijelentéssel zárta:

„Azért jó Magyarországon élni, mert 4000 forintból egy nap szuper jól tudok egészségesen táplálkozni.”

A videója miatt több követője is azzal vádolta, hogy a kormány szekerét tolja, és azt bizonygatja, hogy külföldön rossz, Magyarországon pedig jó.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A Nagy Ő: Stohl András szíve után az internetet is letarolta Kiara Lord - Elképesztő, ami két hét alatt történt
Kiara Lord népszerűsége megállíthatatlanul szárnyal A Nagy Ő adásai óta. De pontosan hány ezer új rajongót hozott neki a Stohl Andrással való románc?
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 08.



Nemcsak Stohl András szívét, de az Instagram-felhasználók figyelmét is elnyerte Kiara Lord: A Nagy Ő január 26-i indulása óta közel 8000 új követőt szerzett. Az idei évad egyértelműen a párt kereső Stohl Andrásról és a korábban felnőttfilmesként dolgozó Kiara Lordról szól. Adásról adásra egyre közelebb kerülnek egymáshoz, egy csókjelenetüket követően Stohl már arról beszélt, nem érdekelné, milyen kritikák zúdulnának rájuk, ha végül egy párt alkotnának.

A műsor közösségi médiára gyakorolt hatását jól mutatja, hogy míg

Kiarának január végén 358 ezer követője volt az Instagramon, addig két hét leforgása alatt ez a szám 366 ezerre nőtt

derül ki a 24.hu elemzéséből. Ez pontosan 7500 körüli nettó növekedést jelent. Stohl András sem rejti véka alá vonzalmát. Már a második adásban két versenyzőt is hazaküldött, döntését pedig azzal indokolta, hogy a legönazonosabb lánnyal szeretné folytatni az estét.

„Kiara, veled eszem meg a desszertet”

– mondta akkor a főszereplő.

A 33 éves, orosz családi gyökerekkel rendelkező nő polgári neve sem volt sokáig titok. Amikor Stohl bemutatta őt barátainak, köztük Liptai Claudiának, a volt felnőttfilmes véletlenül Katalinként mutatkozott be, majd gyorsan Kiarára javított. Később kiderült, a művésznév Sapkin Katalint takarja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Változás A Nagy Ő-ben: hosszabb részekkel folytatódik a műsor – Kiara Lord tényleg csomagolhat?
Hétfőtől hosszabb adásidővel jelentkezik a párkereső reality, amelyben már egyre kevesebben versengenek Stohl Andrásért. A feszültség egyre csak fokozódik: a következő epizód előzetese alapján úgy tűnik, Kiara Lord drámai döntésre szánja el magát.
DKA - szmo.hu
2026. február 08.



Változást jelentett be a TV2 az egyik legnézettebb műsora kapcsán:

hétfőtől, február 9-től hosszabb epizódokkal folytatódik A Nagy Ő.

A párkereső reality már félidőnél tart, a Stohl András szívéért versenyző hölgyek számára igencsak megcsappant. A legutóbbi rózsaceremónián a színész-műsorvezető két párjelölttől búcsúzott el, míg egy másik nő, akinek rózsát adott volna, önként távozott. Mónika azzal indokolta döntését, hogy már nem érzi jól magát a villában, nehezen viseli az egyre durvuló versengést a többiekkel.

A feszültség egyre csak fokozódik, ahogy egyre kevesebb szereplő marad a műsorban. A nézők pedig hétfőtől még több ideig élvezhetik a még több romantikát, izgalmat és ármányt ígérő részeket. A napokban ugyanis a TV2 programigazgatója, Fischer Gábor a Facebook-oldalán erősítette meg, hogy jövő héttől a műsor hosszabb epizódokkal folytatódik.

Az előzetes alapján a következő adás sok izgalmat tartogat:

az egyik legfőbb esélyes, Kiara Lord ugyanis annyira kiakad azon, amit Stohl András mondott egy másik hölgynek, hogy összepakolja a holmiját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk