SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Ne hozzál már kínos helyzetbe!” - Árpa Attilát élő adásban égette be a 17 éves lánya

Amira először nem vette fel a telefont, de amikor visszahívta apját, Árpa rögtön feltette neki a nagy kérdést: jó apának tartja-e őt? A válasz egy tökéletesen időzített „Nem” volt.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2024. december 06.



Árpa Attila, aki eddig gondosan óvta a nyilvánosságtól 17 éves lányát, Amirát, most kivételt tett: Hevesi Tamás podcastjában élő adásban hívta fel gyermekét, hogy válaszoljon arra, milyen apának tartja őt. A végeredmény egy olyan beszélgetés, ami tele volt humorral és egyértelműen megmutatta, mennyire szoros köztük a kapcsolat.

Az 53 éves színész a műsorban arról beszélt, hogy bár szeretne több időt tölteni a lányával, rengeteg munkája miatt ez nem mindig sikerül.

„Úgy érzem, mindent megadok neki, amit tudok apaként. 17 éves, mindjárt 18, egy művészeti középiskolába jár, mindjárt itt a szalagavató”

– mondta Árpa, miközben arról is szót ejtett, hogy fogalma sincs, lánya büszke-e rá. „Nem nagyon mondja. Nem nagyon érdekli őt, hogy mit csinálok” – tette hozzá, utalva arra, hogy Amira például a Sztárboxon sem volt ott, mert egyszerűen nem érdekelte.

Aztán jött az élő hívás. Amira először nem vette fel a telefont, de amikor visszahívta apját, Árpa rögtön feltette neki a nagy kérdést: jó apának tartja-e őt? A válasz egy tökéletesen időzített „Nem” volt. A stúdióban érezhetően befagyott egy pillanatra a levegő.

„Mi az, hogy nem? Azt mondtad, hogy nem? Ne hozzál már kínos helyzetbe!”

– fakadt ki Árpa, mire Amira nevetve biztosította apját, hogy csak viccelt. „Jó vagy, jó vagy!” – zárta le a témát a lány, majd hozzátette, szerinte apja elég időt tölt vele.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Már a boltig sem jut el – így él magányosan a 90 éves Koltai János az ádándi otthonában
A Szomszédok egykori sztárja felesége halála óta egyedül él, lábfájdalmai miatt alig mozdul ki. Örömöt már csak a kertészkedés és az alkotás jelent számára.


Koltai János, a Szomszédok sorozat Gábor Gábora, kilencvenévesen él egyedül ádándi (Somogy megye) otthonában. Felesége, Pap Éva halála óta a magány is része lett a mindennapjainak. Mint mondta: „Amióta a feleségem, Pap Éva átlépett a nem ismert tartományba, nem igazán fantasztikus az élet. Nehéz, ha az embernek nincs kihez szólnia” - írta a Blikk.

A színész jelenleg lábfájdalmak miatt már csak nehezen tud kimozdulni. A mozgás számára kihívás, az egyensúlyát könnyen elveszíti, ezért mindig ügyel arra, hogy legyen, amibe kapaszkodhat. A vakondtúrások a kertben még veszélyesebbé teszik a közlekedést. „Ezért

mindig ügyelek arra, hogy legyen mellettem valami, amibe kapaszkodni tudok, hogy ha netán elesnék, fel tudjam magam segíteni”

– mondta.

A meleg időszak szintén megnehezíti a napjait, így ilyenkor a kertészkedés is háttérbe szorul. „Nem viselem jól ezt a meleget, pedig lenne tennivaló az udvaron. Sajnos a hőségben nem tudok kimenni a kertbe” – fogalmazott. Hozzátette, hogy szerencsére a ház vastag falai kellemes hűvöst biztosítanak számára.

Bár fia Budapesten él és ritkán tudják látni egymást, Koltai nincs teljesen egyedül: egy jó barátja segít neki a bevásárlásban és az ügyintézésben is.

„A fiamat a munkája Budapesthez köti, így sajnos ritkán tudunk találkozni. Van viszont egy jó barátom, aki sokat segít, elmegy helyettem a boltba, intézi az ügyeket. Persze, én is elindulnék, de mire a saját tempómban odaérnék, már besötétedne”

– mondta.

A művész jelenleg is dolgozik: egy monológot készít, amelyen évek óta dolgozik kisebb megszakításokkal. A felvételhez használt videórögzítője ugyan nemrég elromlott, de egy másik barátja új kamerát hozott neki Budapestről, így újra folytathatja a munkát. Elmondása szerint már közel jár a befejezéshez: „Ha lehet így fogalmazni, a főpróbahét előtt vagyok, már nem sok kell hozzá, hogy elkészüljek vele.”

Idén júniusban töltötte be a 90. életévét, amit néhány barátjával ünnepelt. „Jólesett, hogy tudtunk kicsit beszélgetni. Szerencsére a fejem még jól működik, csak a lábammal vannak gondok” – tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Jennifer Lopez megérkezett Budapestre - az is kiderült, hogy melyik hotelben szállt meg az énekesnő
Szombaton délután landolt a gépe, a stáb luxusautókkal ment tovább a belvárosba. Vasárnap az MVM Dome-ban lép fel, és hétfőn már Olaszországban folytatja a turnét.


Jennifer Lopez szombaton megérkezett Budapestre, miután péntek este még a spanyolországi Tenerifén lépett fel, tudta meg a Blikk. A világsztár magángépe késő délután landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Onnan egy Mercedes V-class típusú luxusautókból és kisbuszokból álló flottával indult tovább a belváros felé.

A rajongók már napok óta találgatták, mikor érkezik meg J.Lo Magyarországra, és hol fog megszállni a koncert előtt. A szervezők mindent megtettek azért, hogy ezek az információk ne szivárogjanak ki, de a legkitartóbb fanok a főváros legmenőbb ötcsillagos szállodái körül várakoztak.

Végül olvasói fotók buktatták le a sztárt és csapatát.

A képek alapján a konvoj a Petőfi Sándor utcában állt meg, ami azt jelenti, hogy Jennifer Lopez a belvárosi Párisi Udvar Hotelben szállt meg.

Az énekesnő jelenleg az Up All Night (Fenn egész éjjel) turnéval járja Európát és Ázsiát. 34 nap alatt összesen 20 koncertet ad, a sorozat Spanyolországban indult, ahol július 8. óta hétszer lépett színpadra.

Vasárnap este az MVM Dome-ban lép fel a magyar közönség előtt. A szervezők pontos kezdést ígérnek: 18.30-kor Regán Lili DJ indítja a műsort, majd J.Lo körülbelül 20 órakor veszi kezébe a mikrofont. Másnap este pedig már Olaszországban folytatódik a turné.

A show az On the Floor című slágerrel indul, és összesen 25 dal szerepel a műsorban. A több mint kétórás előadásban a táncnak is kiemelt szerep jut, Jennifer Lopez ugyanis a világ legjobb táncosaival érkezett Budapestre.

Akik már látták a fellépést, azt mondják, hogy J.Lo élete legjobb formájában van. A koncerteken készült fotók szerint pedig az énekesnő bátran visel merész ruhákat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Összeházasodott Hujber Ferenc és Szőke Krisztina – feketében vonultak az oltárhoz
A sztárpár már régóta jegyben járt, korábban a pandémia miatt kellett elhalasztaniuk a ceremóniát.


Sejtelmes sztorivideót osztott meg az Instagramon Varga-Hrovatin Csenge néhány napja: „úton, de vajon hova…?!” – írta a felvételhez, majd férje rákontrázott, és egy ünnepi vacsoráról készült videót mutatott a követőinek.

Aztán Varga Miklós Joe szombat este le is rántotta a leplet a titokzatos eseményről: megosztott fotóján párjával, valamint Hujber Ferenccel és Szőke Krisztinával láthatóak. A képhez azt írta:

„Ez a Nyerő Páros átok megint csak bebukott! Van aki(k)re nem hat!! Nagyon szeretünk Titeket! Sok boldogságot kívánunk!”

Ami azt jelenti, hogy Hujber Feri és volt felnőttfilmes párja összeházasodott. A ceremónián egyébként mindketten talpig feketébe öltöztek. Varga Miklós mondataival pedig minden bizonnyal arra utal, hogy számos pár szakított már nem sokkal azután, hogy szerepeltek a realityben.

A 24.hu emlékeztet arra, hogy Hujber korábban Londonban kérte meg kedvese kezét, de egy ideig a Covid-járvány miatt nem tudták megtartani az esküvőt. Az újdonsült házaspárnak van egy közös fia: Regő 2020-ban született.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Jennifer Lopez szelfizett Budapesten: a legkitartóbb rajongók találkozhattak a szupersztárral a koncert után
A rajongók napok óta lesték J.Lo minden lépését és várva várták a belvárosi luxushotel előtt. Az énekesnő végül egy gyors, de felejthetetlen találkozóval lepte meg a kitartó követőket.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 21.



Vasárnap este a Petőfi Sándor utcában egyre nagyobb izgalommal várták a rajongók Jennifer Lopezt. Körülbelül száz ember állt a belvárosi ötcsillagos hotel előtt, hogy legalább egy pillanatra láthassa a világsztárt a budapesti koncertje után.

A fanok feszülten figyeltek, amikor 23 óra 45 perc körül több testőr jelent meg a bejáratnál. Hamarosan begördült egy fekete kisbusz is, amelyből Jennifer Lopez szállt ki kényelmes ruhában, táskával a kezében. A sztár láthatóan fáradt volt, de mosolyogva és kedvesen odament a rajongókhoz, puszit dobált, néhányukkal kezet fogott, és akadt, akivel szelfit is készített.

A szupersztár nagyjából fél percet töltött a követői körében, mielőtt bement a hotelbe, de azok, akik két napja csak erre vártak, biztosan életük egyik legszebb élményeként őrzik majd az énekesnő figyelmes gesztusát.

Egyébként nem sok esélyük volt a találkozóra, mert a szombati érkezést annyira jól szervezték meg, hogy esély sem volt belefutni az énekesnőbe. A koncert után ráadásul terjedni kezdett a pletyka, hogy Lopez nem tér vissza a hotelbe, hanem egyenesen a repülőtérre megy, hiszen másnap este Olaszországban lép fel. Azok, akik nem ültek fel a híresztelésnek, végül összefuthattak a sztárral a szállodánál - írja az eseményről rövid videót is készítő Blikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk