SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Harry herceg magánéleti titkokat árult el: kiderült, hogy becézi a felesége és mi volt kisfiuk első szava

A herceg egy nyitott tetejű turistabuszon beszélt arról, miért „menekült el” a családjával Angliából és hogy telik egy átlagos estéjük Kaliforniában.


Elég váratlant húzott Harry herceg: James Corden népszerű celebműsorának vendége volt, amelyben a legnagyobb amerikai sztárokat szokta kérdezgetni és játékra invitálni a műsorvezető. Amióta a herceg elköltözött Angliából a családjával, nagyon kerüli a nyilvánosságot, ezért is meglepő, hogy most bevállalt egy kötetlen interjút, ráadásul kamerák előtt.

James Corden egy nyitott tetejű emeletes turistabusszal érkezett Harryhez, hogy elvigye egy körútra Los Angelesben. A herceg elárulta, hogy most először utazik ilyen buszon, korábban ugyanis ez tiltott dolog volt számára. Azt is elmondta, hogy eddig még nem volt alkalma körülnézni Los Angelesben, a koronavírus-karantén miatt ugyanis nem volt erre lehetősége.

Corden egy kis teával kedveskedett neki, hogy otthonosabban érezze magát, aztán elmentek ahhoz a házhoz, ahol a Kaliforniába jöttem című sorozatot forgatták. Mint kiderült, Harry is nézte ezt régen, el is rappelt egy részt a főcímdalból.

Aztán újabb meglepetés következett, James felhívta videóchaten Meghan Markle-t, ekkor pedig

megtudhattuk, hogy a hercegné "Haznek" hívja a férjét. Harry később azt elmesélte, hogy már a második randijukon tudta, hogy Meghan számára az igazi, mert nagyon jól érezték magukat egymás társaságában.

Arról is beszélt, hogy most a korábbihoz képest sokkal hétköznapibb életet élnek. Egy áltagos estéjükön közösen megfürdetik kisfiukat, Archie-t, mesét olvasnak neki, majd lefektetik aludni. Vacsorára vagy Meghan főz, vagy rendelnek valamit, lefekvés előtt pedig tévét néznek, vagy netflixeznek. Amikor a műsorvezető A korona című sorozatról kérdezte, rögtön hangsúlyozta, hogy a széria cselekménye fikció, csak kis részben alapoz a valóságra, és inkább azt mutatja be élethűen, hogy milyen egy királyi család tagjaként élni. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy szerinte a nála 14 évvel idősebb Damian Lewisnak kellene őt alakítania a sorozatban.

Archie-ról is elárult néhány dolgot, például hogy fantasztikus személyisége van, már tud néhány szóban beszélni és egy-egy dalt énekelni. Kissé meglepő, de az első szava nem az anya vagy az apa angol megfelelője volt, hanem a krokodil.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nem várt fordulat Palácsik-Ráthonyi Tímea terhessége körül
A kismama csípőproblémái és lágyéksérve miatt nem szülhet természetes úton. A béranyasággal kapcsolatos érzéseiről is nyíltan beszélt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 10.



Palácsik-Ráthonyi Tímea élete egyik legkülönlegesebb időszakát éli: miközben már a harmadik trimeszterben jár, otthon egy négy hónapos kisfiút is nevel. A kis Ben idén év elején született béranya segítségével, és azóta teljesen megváltozott az egykori modell élete.

Az RTL Néma tünetek című műsorában őszintén beszélt arról, milyen érzések kavarogtak benne a béranyaság kapcsán. Elmondta, hogy eleinte nehezen dolgozta fel, hogy másnak sikerült teherbe esnie helyette.

Később szemléletet váltott, és úgy gondolta, muszáj félretenni az egóját ahhoz, hogy családot alapíthasson a férjével. Így jöhetett világra a kis Ben.

A 42 éves kismama most ismét babát vár, ezúttal ő maga hordja ki a kislányát. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy 40 év felett a terhesség komolyabb kihívásokat jelent. Több orvosi vizsgálatra is szüksége van, és az orvosok egy fontos döntésről is tájékoztatták: természetes úton nem szülheti meg gyermekét.

„Nálam császár lesz, időzített. Az orvosok máshogy nem engedik a csípőproblémáim és a lágyéksérvem miatt. Más lesz, az biztos”

– árulta el.

Tímea hosszú utat járt be, míg anyává válhatott. Endometriózis, vetélések, sikertelen lombikprogramok és IVF-kezelések előzték meg a gyermekáldást. Elmondása szerint, ha sem a béranya, sem az ő petesejtje nem bizonyult volna sikeresnek, akkor a petesejt-donáció lehetőségét is fontolóra vették volna.

„Amerikában ez egy modellügynökség, olyan gyönyörű lányok jelentkeznek petesejtdonornak, hogy váó. Nagyon drága, de megadja az esélyt, hogy kihordják ezt a kis embriót” – mondta.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meglepő videó terjed XIV. Leó pápáról az interneten
Robert Francis Prevost 2014-ben énekelt karácsonyi dalt egy perui eseményen. A felvétel most újra bejárja a közösségi médiát.


A világ figyelme most XIV. Leóra szegeződik, akit csütörtökön választottak meg az új katolikus egyházfőnek. A fehér füst felszállása után a vezető bíboros a jól ismert latin kifejezéssel, „Habemus Papam” – vagyis „van pápánk” – jelentette be a döntést.

Robert Francis Prevost lett az új pápa, aki a XIV. Leó nevet vette fel. Már az első döntései is napvilágot láttak, és azt is tudni lehet, hogy Parolin bíboros a titkos szavazás során visszalépett a javára. Kiderült az is, hogy mi inspirálta a névválasztását.

Az elmúlt napokban rengeteg részlet látott napvilágot a konklávé menetéről és Prevost személyéről is. Most azonban egy sokkal személyesebb, szívhez szóló videó került elő az új pápáról, vette észre a Blikk.

A felvétel még 2014-ben készült, amikor Prevost püspökként szolgált Peruban.

A képsorokon az egyik legismertebb karácsonyi dalt, a Feliz Navidad címűt énekli egy helyi eseményen.

A videó azóta újra elindult hódító útjára a közösségi oldalakon.

@nbcnews

Resurfaced video from 2014 shows Pope Leo XIV singing José Feliciano's 'Feliz Navidad.'

♬ original sound - nbcnews


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Zámbó Árpy kiakadt: Szegény Jimmyt kiásták a sírjából
Az énekes testvérét nagyon felbosszantotta, hogy Zámbó Jimmy egy mém sztárja lett a napokban. Szerinte mindenki elítéli az ehhez hasonló tréfákat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 10.



Zámbó Árpy felháborodottan reagált arra az AI-generált képre, amelyen testvérét, Zámbó Jimmyt a Metallica frontembereként ábrázolják. A kép futótűzként kezdett terjedni a közösségi médiában, és a Királyként emlegetett énekes családját különösen érzékenyen érintette a dolog.

Árpy a Tények Plusz riportjában beszélt arról, hogyan értesült a képről: „Egy barátom hívott, hogy nézd meg, mi van a Facebookon.” A látottak után nem rejtette véka alá a véleményét.

„Úgy gondolom, hogy az az ember, aki kitalálta és megcsinálta ezt a plakátot, nem lesz sikeres. A Jimmy-rajongók meg a nem Jimmy-rajongók is egyaránt elítélik az ilyet.”

A mesterséges intelligencia által készített fotóval kapcsolatban úgy érzi, testvére emlékét gyalázzák meg. A család mellett a rajongók is hasonlóan vélekednek.

„Ez, hogy méltatlanul kezeljék Jimmy emlékét… Az a baj, hogy nem tudok vele mit csinálni, nem tudok vele mit kezdeni. Szegény Jimmyt kiásták a sírjából, ahol békésen pihen.”

Árpy szerint testvére nem egy mém vagy vicc tárgya, hanem egy elismert előadó volt, akit sokan szerettek és tiszteltek.

„Hangsúlyozom, hogy ő egy előadóművész volt, és köpjön szembe vagy üssön téglával fejbe az, aki szerint hazudok.”

A család reméli, hogy ez volt az utolsó eset, amikor Zámbó Jimmy emlékét ilyen módon használták fel.

„Nagyon bízom benne, hogy ezután tiszteletben tartják az emlékét.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs szerint Trump alelnökének vatikáni látogatása után „nem véletlen” az amerikai pápa megválasztása
A rádiós műsorvezető szerint nem véletlen az időzítés: Ferenc pápa halála előtt egy nappal járt a Vatikánban Trump alelnöke. Szerinte ez akár titkos alku jele is lehet.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. május 10.



Sebestyén Balázs a Balázsék pénteki adásában különös elméletet osztott meg az új pápa megválasztásáról – írja az Index. A műsorvezető szerint nem véletlen, hogy amerikai lett a katolikus egyház új feje. Úgy véli, hogy Ferenc pápa és az amerikai utódja között akár háttéralku is köttethetett.

„Amerikai lett, gyerekek! Aznap választották meg, amikor mondtam, és bejött az amerikai tippem is. Várható volt... Az amerikai alelnök látogatta meg Ferenc pápát a halála előtti napon. Volt egy sejtésem. Valami háttéralku lehet, született ott Ferenc pápával és az új amerikai pápával”

– fogalmazott a rádióműsorban.

Balázs azt is elárulta, hogy korábban már sejtette, amerikai pápát választanak.

Az adásból nem derült ki egyértelműen, hogy komolyan gondolta-e az összeesküvés-elméletet idéző megállapításait, vagy csak poénnak szánta azokat, bár beleillik az egyre hajmeresztőbb állításai listájába.

Azt viszont hangsúlyozta, hogy szerinte az időzítés nem lehet véletlen.

Az biztos, hogy J. D. Vance amerikai alelnök valóban találkozott Ferenc pápával nem sokkal a katolikus egyházfő halála előtt. A találkozóra húsvétvasárnap került sor, amikor Ferenc pápa utolsó nyilvános eseményén részt vett. Ekkor a pápamobilban haladt végig a Szent Péter téren, megáldotta a híveket, majd meghallgatta a húsvéti beszédét. Ezt követően fogadta Vance alelnököt.

Az új pápa, XIV. Leó – korábbi nevén Robert Francis Prevost bíboros – több alkalommal is kritikus bejegyzéseket osztott meg Donald Trumppal kapcsolatban, még bíborosként. Egyik utolsó megosztása egy philadelphiai katolikus író, Rocco Palmo bejegyzése volt, amely a jogi eljárás nélküli kitoloncolásokat bírálta. A szerző ebben azt kérdezte Trumptól, látja-e, milyen szenvedést okoz a politikája, és vajon bántja-e emiatt a lelkiismerete.

Néhány éve a Szkeptikusok Társasága az álhírek és konteók terjesztéséért járó Laposföld-díjra jelölte Sebestyén Balázst. Akkori indoklásuk szerint „a tényekre alapuló tájékoztatás és szórakoztatás helyett a szóbeszédekre és laikus saját fejtegetésekre épülő, de nagyon határozottan, nagy nyilvánosság előtt előadott álhírek és összeesküvés-elméletek terjesztéséért” részesült az „elismerésben”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: