Három éve nem fizetnek az albérlők, mégsem tudják kilakoltatni őket a budapesti tulajdonosok
A lakásban élő család már több milliós tartozást halmozott fel, és eszük ágában sincs kiköltözni. A tulajdonosok még a villanyórát sem tudták leszereltetni, mert a bérlő nem engedte be a szerelőket.
Évek óta azért küzd egy budapesti házaspár, hogy megszabadulhasson attól a családtól, akik a bérbeadott lakásukban élnek, de se bérleti díjat, se közüzemi díjakat nem fizetnek három éve - írja a Blikk.
A bérlők eddig 2,5 millió forint tartozást halmoztak fel, amit az ELMŰ a tulajdonosokon akar behajtani.
„A tartozás elengedésére békéltető tárgyalást kezdeményeztem a szolgáltatóval, hiszen bizonyítékaim vannak arra, ez nem az én saram, ám hajthatatlanok, tudják, pénzt a bérlőmtől nem látnak, engem tesznek tehát felelőssé, adóssá”
- mondta az egyik tulajdonos a lapnak.
A házaspár elérte, hogy a szolgáltató leszerelje a lakás villanyóráját, az ott élő családfő viszont nem engedte be a szerelőket. Sőt meg is fenyegette a bérbeadót és a szolgáltató munkatársait azzal, hogy hívja az ismerőseit és ha kell, erőszakkal is bent maradnak a lakásban. Feljelentéssel is fenyegetőzött, mondván, ha áram nélkül marad, akkor kiskorú gyermekei és várandós felesége is veszélyeztetve lesz. A tulajdonos kihívta a rendőröket, akik viszont nem tehettek semmit.
„Hiába volt határozat az áramszolgáltatás megszüntetésére, a szerelők dolguk végezetlenül hagyták el a lakásomat. A felmondás, az ELMŰ határozata nem volt elég, a rendőrség nem avatkozott bele a jogszerűtlenül a lakásunkban tartózkodók eltávolításába. Azt mondták, amíg nem kerül sor tettlegességre, nem intézkedhetnek, mert ez csak egy polgári ügy, nem büntető. A bérlő persze, előttük csendben maradt, letagadott mindent, pedig előtte a szavai, a mozdulatai is arról árulkodtak, hogy nem a békés megoldás híve”
- mondta a lakás bérbeadója.
Ekkor a bérlő azt mondta, bármire képes azért, hogy a családja felett fedél legyen, fizetni viszont nem fog, mert nem tud. Elmondása szerint már a bérleti szerződés aláírásakor sem tudta, hogyan fogja fizetni a költségeket.
Végül annyit sikerült elérni, hogy egy szintén a lakásnál tartózkodó magánnyomozó meggyőzte a bérlőt arról, hogy közjegyző előtt is írjon alá egy új bérleti szerződést kiköltözési záradékkal, amely a korábbi szerződésben nem volt benne.
„Négy gyermeke van a nem fizető bérlőnek, várják az ötödiket, most a jogszabály szerint amúgy sem lehetne őket kilakoltatni. Ám a záradék birtokában a tulajdonos azonnal felmondhatja a megállapodást, és az adósságot felhalmozó lakónak márciusra el kell hagynia a lakást. Nekem elmondta a bérlő, nincs pénze, nem is nagyon látja az anyagi helyzete javulását. Ennél többet nem tudtunk tenni. Sajnos, a lakás állapota siralmas, a bérlők lelakták, lógnak a vezetékek, eltűnt a WC-tartály, embertelen állapotok uralkodnak”
- mondta a magányomozó a Blikknek.
Szerinte ez az eset is bizonyítja, hogy csak közjegyzői okirat ellenében adja bérbe a lakását, annak birtokában ugyanis azonnal végre lehet hajtani a kényszerkilakoltatást is.
Évek óta azért küzd egy budapesti házaspár, hogy megszabadulhasson attól a családtól, akik a bérbeadott lakásukban élnek, de se bérleti díjat, se közüzemi díjakat nem fizetnek három éve - írja a Blikk.
A bérlők eddig 2,5 millió forint tartozást halmoztak fel, amit az ELMŰ a tulajdonosokon akar behajtani.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Válasz Online: Nem véletlen, hogy Orbán Ráhel épp most jelentette be az amerikai költözésüket
A portál szerint már hetekkel ezelőtt eldőlt, hogy a Tiborcz-Orbán házaspár és gyerekeik Amerikába költöznek. Kedden többek között erről a témáról is küldtek kérdést a miniszterelnök lányáéknak, válasz azonban Orbán Ráhel Instagramján érkezett.
A Válasz Online szerint nem véletlen, hogy Orbán Ráhel épp kedden jelentette be, hogy családjával azt tervezik: Amerikába költöznek.
„Tegnap reggel 8 óra 50 perckor 18 pontos kérdéssort küldtünk Tiborcz Istvánnak. A levélben jeleztük: mivel a családja életét érintő téma is van a szövegben, semmiképpen nem szeretnénk addig nyilvánosságra hozni semmit, amíg nem érkezik tőle hivatalos megerősítés vagy cáfolat”
– írta a független portál Facebook-oldalánBódis András újságíró, hozzátéve, hogy a kormányfő vejének sajtóügyeit intéző, Orbán Ráhel ügyvezetésével működő BDPST Koncept Kft. munkatársa 9 óra 54 perckor sms-ben reagált, melyben azt írta: vették a megkeresést, és jelentkeznek majd a válaszokkal.
A kérdéssor első pontjában a következő állt:
„Több forrásunk is megerősítette, hogy a következő hónapokban az Önök családja az Egyesült Államokba, New Yorkba költözik, gyermekeik ott folytatják ősztől a tanulmányaikat. Igaz ez az információ? Ha igaz: mi indokolja, hogy – 2021–2022-höz hasonlóan – most is külföldre költöznek?”
A lap kérdésében arra utaltak, hogy a Tiborcz–Orbán házaspár a 2022-es parlamenti választások előtt fél évvel ugyanúgy ideiglenesen elköltözött az országból, mint most tervezik, igaz, akkor Marbellán tartózkodtak.
A Válasz Online posztjában kifejtik:
valószínűsítették, hogy „2025 Magyarországán nem fordulhat elő, hogy a magyar nyilvánosság egy független sajtótermékből értesüljön arról, hova távozik a választási időszakban a Tiborcz–Orbán család”.
Éppen ezért számítottak arra, hogy a nekik küldött válasz előtt közleményben vagy egy közösségi médiás posztban jelentik be az ideiglenes országváltást.
Végül ez meg is történt: kedd délután Orbán Ráhel az Instagramon közölte, hogy azt fontolgatják: Amerikában költöznek. Arról írt, hogy felvették egy amerikai egyetemre, tizenöt évvel azután, hogy már eltöltött egy nyarat a bostoni egyetemen. Posztjában viszont megjegyezte, hogy „a végleges elhatározás ugyanakkor még előttünk áll – mérlegelünk, gondolkodunk, beszélgetünk róla, családként”.
A Válasz Online szerint ugyanakkor a döntés már megszületett, a gyerekek hivatalos iskolaügyeit hetekkel korábban véglegesítették: megtörtént a kiiratkozás Magyarországon, valamint a beiratkozás az amerikai iskolába
A Válasz Online szerint nem véletlen, hogy Orbán Ráhel épp kedden jelentette be, hogy családjával azt tervezik: Amerikába költöznek.
„Tegnap reggel 8 óra 50 perckor 18 pontos kérdéssort küldtünk Tiborcz Istvánnak. A levélben jeleztük: mivel a családja életét érintő téma is van a szövegben, semmiképpen nem szeretnénk addig nyilvánosságra hozni semmit, amíg nem érkezik tőle hivatalos megerősítés vagy cáfolat”
– írta a független portál Facebook-oldalánBódis András újságíró, hozzátéve, hogy a kormányfő vejének sajtóügyeit intéző, Orbán Ráhel ügyvezetésével működő BDPST Koncept Kft. munkatársa 9 óra 54 perckor sms-ben reagált, melyben azt írta: vették a megkeresést, és jelentkeznek majd a válaszokkal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csütörtökön délután térhet vissza a Földre Kapu Tibor, de sok minden befolyásolhatja még a visszautat
A magyar űrhajós már túl van több tucat kísérleten az ISS fedélzetén. Most készülnek a hazatérésre, de még bármi közbejöhet – az időjárástól a kapszula műszaki állapotáig.
Közel két hete indult útnak a SpaceX Falcon 9 rakétája a floridai Cape Canaveralról. Az Axiom–4 küldetés egyik résztvevője a magyar Kapu Tibor is. Június 26-án sikeresen dokkoltak a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS), azóta több mint 60 tudományos kísérletet végeztek el.
A küldetés már az utolsó heténél jár. Július 7-én az Axiom Space közleményt adott ki, amely szerint a legénység befejezi az utolsó kutatási ciklusokat, és már megkezdték a felszerelések átcsoportosítását a Dragon kapszulába. Ez arra utal, hogy minden a terv szerint halad.
A jelenlegi tervek szerint július 10-én 12:00-kor (magyar idő szerint 14:00-kor) válnának le az ISS-ről. A Dragon „Grace” nevű kapszula néhány órával később a Csendes-óceánba érkezne meg, Kalifornia partvidékéhez közel.
A pontos leszállási helyet az időjárás és az óceáni viszonyok határozzák meg.
Három dolog is közbeszólhat, és módosíthatja a visszatérés időpontját. Az első az időjárás. A kapszula ejtőernyős süllyedése és tengeri leszállása csak akkor történhet meg, ha a szél és a hullámzás nem jelent veszélyt. Ha ezek nem megfelelőek, a NASA és az Axiom Space akár az utolsó pillanatban is elhalaszthatja a visszatérést.
A második tényező a kapszula műszaki állapota. Minden indítás és leszállás előtt átvizsgálják a rendszereket. Egy hiba – például az automatikus irányító rendszer problémája vagy szoftveres anomália – akár napokra is eltolhatja a leszállást. Korábban már előfordult, hogy oxigénszivárgás miatt napokkal később tudtak csak elindulni.
A harmadik ok, ami miatt tovább maradhatnak, a tudományos program meghosszabbítása. Olyan orvosi, biológiai és technológiai kísérleteket végeznek, amelyek fontosak lehetnek a Hold- és Mars-missziókhoz. Vizsgálják többek között a mikroalgák túlélőképességét, a csontritkulás súlytalanságban való modellezését, és a mesterséges izomszövetek viselkedését. Ha ezek közül valamelyik tovább tart, a földi tudóscsoportok kérhetik a küldetés meghosszabbítását, ha az ISS és a Dragon kapacitása ezt engedi.
Ha tehát minden a tervek szerint alakul, július 10-én délután visszatérhetnek a Földre. A leszállás után a SpaceX csapata emeli ki őket a tengerből. Ezután orvosi vizsgálatok és első interjúk következnek.
Közel két hete indult útnak a SpaceX Falcon 9 rakétája a floridai Cape Canaveralról. Az Axiom–4 küldetés egyik résztvevője a magyar Kapu Tibor is. Június 26-án sikeresen dokkoltak a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS), azóta több mint 60 tudományos kísérletet végeztek el.
A küldetés már az utolsó heténél jár. Július 7-én az Axiom Space közleményt adott ki, amely szerint a legénység befejezi az utolsó kutatási ciklusokat, és már megkezdték a felszerelések átcsoportosítását a Dragon kapszulába. Ez arra utal, hogy minden a terv szerint halad.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A világ légvédelme jelenleg nincs felkészülve az ilyen típusú drónokra – egy teljesen új orosz szuperfegyvert fogtak el az ukránok
Egy szakértő szerint a fegyver olyan dolgokat tud, amikkel eddig még nem találkoztak. Ugyanakkor a drónba épített amerikai technológia eredete is kérdéseket vet fel.
2025 júniusában az ukrán légvédelem egy drónt fogott el a Szumi régió felett, ami első ránézésre úgy nézett ki, mint egy szokásos Shahed-136-os szerkezet. Amikor azonban közelebbről is megvizsgálták, kiderült, hogy egy sokkal fejlettebb típusról van szó.
Az orosz MS001 egy olyan pilóta nélküli légi jármű, amit mesterséges intelligencia irányít.
A drón rendszerét egy apró, tenyérnyi méretű, Nvidia Jetson Orin szuperszámítógép működteti, amely másodpercenként akár 67 billió műveletet is képes elvégezni. Ennek köszönhetően az eszköz valós időben készít hőkamerás felvételeket, felismeri a tárgyakat, elemzi a telemetriai adatokat, és feldolgozza a fedélzeti információkat.
A mesterséges intelligencia lehetővé teszi, hogy a drón önállóan válasszon célpontokat, még akkor is, ha GPS-zavarás vagy elektronikus hadviselés éri. Emellett az MS001 képes más drónokkal együttműködve, rajban repülni, folyamatosan megosztva az adatokat, és repülés közben dinamikusan módosítja az útvonalát. Ez segít kompenzálni, ha a rajból több egység is megsemmisül.
Vlagyiszlav Klocskov ukrán vezérőrnagy a LinkedInen azt írta, hogy
„az eszköz már nem koordinátákat hordoz, hanem gondolkodik, és úgy választ célpontot”. A szakértő szerint a világ légvédelme jelenleg nincs felkészülve az ilyen típusú drónokra.
A drónba épített amerikai technológia eredete is kérdéseket vet fel. Az Egyesült Államok 2022-ben szankciókat vezetett be Oroszország ellen, amelyek többek között megtiltották a fejlett chipek exportját. Elemzések szerint azonban 2023-ban több mint 17 millió dollár értékű Nvidia-alkatrész jutott el Oroszországba a szürkepiacon keresztül, főként Hongkongon, Szingapúron, Törökországon és Kínán át.
2025 júniusában az ukrán légvédelem egy drónt fogott el a Szumi régió felett, ami első ránézésre úgy nézett ki, mint egy szokásos Shahed-136-os szerkezet. Amikor azonban közelebbről is megvizsgálták, kiderült, hogy egy sokkal fejlettebb típusról van szó.
Az orosz MS001 egy olyan pilóta nélküli légi jármű, amit mesterséges intelligencia irányít.
A drón rendszerét egy apró, tenyérnyi méretű, Nvidia Jetson Orin szuperszámítógép működteti, amely másodpercenként akár 67 billió műveletet is képes elvégezni. Ennek köszönhetően az eszköz valós időben készít hőkamerás felvételeket, felismeri a tárgyakat, elemzi a telemetriai adatokat, és feldolgozza a fedélzeti információkat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Közéleti hírlevelet” ajánlottak a Gondosóra használóinak, a levélben a kormány támogatásairól írtak
„Lehetőséget szeretnénk nyújtani Önnek, hogy elsőkézből értesülhessen a Gondosóra programmal kapcsolatos hasznos információkon túl a releváns közéleti tájékoztatásokról” - írják az e-mailben.
„Közéleti hírlevélre való feliratkozási lehetőség” – ezzel a címmel kapott e-mailt szerdán minden Gondosóra felhasználó, írja a Telex.
A levélhez rögtön egy hírlevelet is mellékeltek, amelyben a magyar kormány időseknek és családoknak nyújtott támogatásairól lehet olvasni részletesen.
A tájékoztató kiemeli, mióta és mekkora költségvetési ráfordítással biztosítják ezeket a juttatásokat.
„Lehetőséget szeretnénk nyújtani Önnek, hogy elsőkézből értesülhessen a Gondosóra programmal kapcsolatos hasznos információkon túl a releváns közéleti tájékoztatásokról”
– írják a levélben, amiben a címzettek hozzájárulását kérik ahhoz, hogy feliratkozhassanak a közéleti hírlevélre.
A Gondosóra-program két éve indult. A rendszer informatikai hátterét a 4iG dolgozhatta ki, és ők biztosítják a szolgáltatást. Az eszközök gyenge térerő esetén is működnek, mivel a 2G hálózaton futnak. A 2022-es választási kampány idején előfordult, hogy fideszes aktivista hívta fel a készüléket, de olyan is volt, amikor maga Orbán Viktor szólalt meg rajta – jegyzi meg a lap.