SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Hajdú Péter: Jelen pillanatban nem látok jobb alternatívát Orbán Viktornál

A műsorvezető-producer a Varga Judit-interjúval kapcsolatban azt mondta: ma már úgy látja, jobb lett volna feltenni politikai kérdéseket is.


Hajdú Péter volt a Telex Most jövök című műsorának vendége. A beszélgetés során többször is kitértek arra, hogy a műsorvezető-producernek milyen kapcsolata van a politikával, azon belül is a kormánypárttal.

Arra a kérdésre, hogy a Varga Judit-interjú változtatott-e valamit a reputációján, úgy válaszolt: „összességében nem, de nagyon sokan kikiáltottak fideszesnek. Jó megfigyelők, eddig sem tagadtam, hogy a Fidesszel szimpatizálok”.

„Bár hozzáteszem, én nem vagyok párttag, nem kapok állami megbízásokat, nem kaptam állami megbízásokat, én gimnazistaként a Fideszre szavaztam, amikor először lehetőségem volt, mert baromi menőnek tartottuk, hogy farmerdzsekibe bemennek a parlamentbe, és ilyen coolhead arcok elkezdenek politizálni. És eddig a politika ilyen vaskalapos volt”

- fogalmazott Hajdú, aki arról is beszélt, hogy a fideszességet felülírta az életében Medgyessy Péter megjelenése, valamint az ő nevelt lányával, Hajdú egykori élettársával, Tornóczky Anitával való kapcsolata.

A műsorvezető- producer azt mondta, Medgyessyvel egyébként nagyon sok mindenben egyetértett, a mai napig fontos számára a véleménye, sokat szoktak beszélgetni, elképesztően tiszteli.

„Én azt gondolom, hogy ha Medgyessy Péter lenne Orbán Viktor kihívója, akkor Medgyessy Péterre szavaznék, de jelen pillanatban nem látok jobb alternatívát Orbán Viktornál. Ha lesz, akkor elgondolkodom”

- mondta.

Arra a kérdésre, hogy ma is menőnek számít-e, ha valaki a kormánypártokkal szimpatizál, azt mondta: „nem számít ma menőnek fideszesnek lenni, de nem gondolnám, hogy tiszásnak lenni menő”.

Hajdú arra is kitért, hogy nem mindenben ért egyet a kormánypárttal, például a melegekkel kapcsolatos dolgokban sem.

„Én nem akadályoznám meg, hogy egy meleg pár örökbe fogadjon egy gyermeket. A gyereknek szeretetre van szüksége, és sokkal nagyobb szeretetet kap egy meleg párnál, mint állami gondozásban”

- fogalmazott.

Az interjú során szóba került a Varga Judittal készült interjú is.

Hajdú elárulta, hogy Varga Judit a műsor felvétele előtt jelezte neki, hogy vannak sms-ei Magyar Pétertől, mire ő azt mondta, hogy nem szeretné ezeket bemutatni. Arra a kérdésre, hogy miért nem akarta, azt válaszolta, hogy „mert nem akartam lemenni kutyába, nem akartam ehhez a Mónika show-hoz asszisztálni”.

Azt is elmondta, hogy utólag azt gondolja, jól járt el ebben az interjúban, és tanult is belőle, de ma már úgy látja, jobb lett volna feltenni politikai kérdéseket is.

„Én tényleg úgy éreztem, hogy szkeptikus vagyok, és tényleg azt akartam, hogy győzzön meg Varga Judit, hogy ez nem a férje politikai szárnybontogatásainak az ellehetetlenítése, hanem ő ezeket tényleg átélte. És én tényleg hittem neki, és el is hiszem azt, amit ott mondott. Biztos vagyok benne, hogy nem hazudott. És kurvára nem találkoztam Rogán Antallal, még csak telefonon sem egyeztettem vele”

– jegyezte meg, és hozzátette: „Az én televíziós és médiakarrieremnek egy nagyon komoly és erős mérföldköve volt. De nem gondolom, hogy hibáztam, nem gondolom, hogy ez az interjú szervilis lett volna, viszont pró és kontra kaptam hideget és meleget is érte”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A Nagy Duett: „Hál’ istennek, hogy kiestünk” – mondta Nagy Feró, aki még az egyik zsűritagra is megjegyzést tett
A rocker szerint A Nagy Duett zsűrije nem szerette őket, sőt, úgy fogalmazott: „a csaj az utált engem szabályosan”.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2025. március 24.



Vasárnap Nagy Feró és Molnár Anikó búcsúzott A Nagy Duett című műsortól. A kiesők az adás után a háttérműsorban beszélgettek Iszak Eszterrel.

Nagy Feró azt mondta, jól szórakozott a TV2 műsorában, ugyanakkor látszólag nem volt szomorú, amiért kiestek. Sőt!

„Hál’ istennek, hogy kiestünk. Annyi dolgom van! Egész héten mennem kell, jönnöm kell, intézkedni, aláírni, pecsételni, és ez nekem csak egy nyűg volt a nyakamon”

- fogalmazott a rocker, aki még az egyik zsűritagra, Szabó Zsófira is megjegyzést tett.

„Figyelj ide, én elmondtam, tudod, én szoktam szemétkedni, és amikor voltak ott fellépő művészek, akkor mondom, hogy kár, hogy nem tisztán énekel. De ezt a zsűri nem vette észre! Tehát minket nem szerettek. Ennyi az egész! A csaj az utált engem szabályosan! Itt egy ember szeretett ebben a buliban, az a Hajós volt. Jó, de én is szeretem őt”

- mondta Nagy Feró.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Osváth Zsolt és volt férje minden nap találkoznak: „Nem kell sajnálkozni, mert nekünk ez így jó”
Osváth Zsolt és volt férje, Patrik még tavaly decemberben jelentették be, hogy közel tíz év kapcsolat és egy év házasság után a különválás mellett döntöttek. A hír sokakat meglepett, és azonnal elindultak a találgatások arról, hogy mi vezethetett a szakításukhoz.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. március 23.



Osváth Zsolt egy YouTube-videójában beszélt arról, hogy a válás ellenére is jó kapcsolatot ápolnak egymással, és szeretné tisztázni a félreértéseket. Elmondta, hogy sosem korlátozták egymást, és egyikük sem érezte úgy, hogy fogságban lenne a másik mellett.

„Nem egymás fogvatartói voltunk és nem is éreztem kalitkában magamat mellette, bízom benne, hogy ő sem.

Ha a kémia vagy a szerelem elég erős lett volna és tartott volna még, akkor valószínűleg még mindig egy pár lennénk, de ez nem volt meg, és egyetértettünk mind a ketten abban, hogy legyen még egy körünk, legyen még egy dobásunk, próbáljunk meg mással boldognak lenni”

– mondta a tartalomgyártó.

Arról is beszélt, hogy a válás ellenére napi szinten tartják a kapcsolatot, és ez számukra így teljesen megfelelő.

„Köszönjük szépen, nagyon jó barátok vagyunk, minden nap beszélünk, minden nap találkozunk, de ennyi, valahogy ez így átalakult és nem kell sajnálkozni, mert nekünk ez így jó és nem is szeretjük, ha bárki más ebbe többet lát bele”

– tette hozzá Osváth Zsolt.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sokat sírtam, mert végre kaphattam volna egy díjat, csak a szlovák magyarság közbeszólt” – Borbély Alexandrát végül az élet kárpótolta
A színésznő elárulta, hogy nagyon megviselte a helyzet. Nem akart lemondani még a díj kedvéért sem az állampolgárságáról.


Borbély Alexandra egy videóban idézte fel, hogy évekkel ezelőtt nem vehette át a Junior Prima díjat, noha a bizottság megszavazta neki az elismerést.

„Megtudtam, hogy a Junior Prima díj bizottsága megszavazta nekem az elismerést, csak volt egy kis probléma, a szlovák állampolgárságom. Azt mondták, hogy ha felveszem a magyart, akkor megkaphatom a díjat, én viszont tudtam, hogy ha felveszem a magyart, akkor elveszítem a szlovákot, és azt még egy díj miatt sem akartam. Hiszen nekem ott él a családom és én ott vagyok otthon”

– mondta a színésznő.

Elmondása szerint az eset akkoriban nagyon megviselte.

„Sokat sírtam, mert végre kaphattam volna egy díjat, csak a szlovák magyarság közbeszólt”

– fogalmazott.

Két évvel később viszont nemzetközi elismerést kapott: 2017-ben neki ítélték a legjobb európai színésznőnek járó díjat.

VIDEÓ: Milyen lehet csak egyvalamilyennek lenni... | Alexandra Borbély

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi a szexuális zaklatásról: Volt ilyen, és megütöttem azt az embert. Kapott egy pofont
Szerinte a szakmában azért is volt kissé kirekesztve, mert ő nem volt a „kokainos cimbora”, és nem is szexorgiázott.


Tóth Gabi a Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban mesélt arról, hogy korábban egyszer szexuális ajánlatot kapott egy szerepért cserébe – szúrta ki a Story.hu.

„Volt ilyen, és megütöttem azt az embert. Kapott egy pofont. Ez nem fellépés volt, hanem filmszerep”

– mesélte.

Az énekesnő elmondta, hogy egy rendezőről van szó, de nevet nem árult el. Hozzátette, hogy nem szeretne botrányt, ezért nem részletezi az esetet. „Többet nem mondok el róla, mert óriás botrány lenne. Egyszer talán majd egy könyvben leírom. Ez az egy volt, de soha máskor ilyen nem történt.”

Arról is beszélt, hogy a szakmán belül sokan tisztában voltak azzal, hogy ilyen helyzetek előfordulnak „Mindenki tudta, meg látta, hogy vannak ilyen emberek a szakmánkban, de valahogy megszokottá vált a jelenség. És ez mennyire gáz, nem?” – fogalmazott.

Tóth Gabi azt mondta, ő nem került közel azokhoz a körökhöz, ahol ezek a dolgok történtek.

„Nyilván nem is kerültem be olyan vagány körökbe sem, mert nem volt közös titkunk…

Például nem drogoztam soha, nem voltam ’kokainos cimbora’, ezért valahogy mindig egy kicsit kirekesztve éreztem magam. Mert én voltam az, aki hazament a buliból, aki nem ment bele hülyeségekbe, aki nem ’szexorgiázott’”

– mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk