SZEMPONT
A Rovatból

„Ha ezt hívja a kormányunk gazdaságpolitikának, akkor csak egy szavam van: szánalom” - kommentelők Orbán bejelentéséről

Olvasóink vegyesen fogadták az élelmiszerárstopról szóló bejelentést. Vannak, akik örülnek neki, mások viszont „átgondolatlan kapkodásnak” gondolják az intézkedést.


Nagy bejelentést tett szerdán kora este Orbán Viktor a Facebookon: a kormány befagyasztja hat alapvető élelmiszer - kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell, 2,8%-os tej - árát, pontosabban azt a tavaly október 15-i szintre kell visszaállítani. A döntés értelmében február elsejétől már a csökkentett áron lehet majd minden üzletben megvenni ezeket a termékeket.

A bejelentésre vegyesen reagáltak olvasóink a hírről szóló Facebook-bejegyzésünk alatt. Vannak, akik helyeslik az árstopot, csak azt bánják, hogy nem korábban lépte ezt meg a kormány.

"Kicsit későn jött a stop, de jött. Akár el is maradhatott volna! Én személy szerint köszönöm!"

"Bizony szükség van az árak és bérek állami befolyásolására. Diocletianus római császár már a III. század legelején rögzített ár- és bérrendszert vezetett be. Azért van az állam, hogy szabályozzon."

Sokan azonban kritizálták Orbánékat, többen úgy vélik, hogy nem gondolták végig ezt az intézkedést.

"Az ilyen döntésekhez nem kell közgazdasági diploma!"

"Nem lesz ennek jó vége! Átgondolatlan kapkodás, ami itt megy!"

"Ha ezt hívja a kormányunk gazdaságpolitikának, akkor csak egy szavam van: szánalom. Vissza kellene menni az iskolapadba. De nem az egyetemre, hanem középfokú közgazdasági képzésre."

"Felköptek és aláálltak. Ez egy beismerő vallomás. Ennek viszont az lesz az eredménye, hogy nehéz helyzetbe kerülnek a gyártók, a fuvarosok. El kellene ismerni, hogy nem tudják a saját maguk által gerjesztett inflációt féken tartani és még mindig osztogatnak."

A legtöbben azt kifogásolják, hogy ha könnyíteni akarnak a vásárlási terheken, miért nem az élelmiszerek áfáját csökkentik.

"Jól felvitte mindennek az árát, így könnyen stoppol. Az étolajat is 350-nél kellett volna befagyasztani, nem 700-nál!"

"Nem is lett volna szabad engedni, hogy elszabaduljanak az árak, legalábbis az alapvető élelmiszereknek!"

"Az áfát kéne lecsökkenteni 7 vagy 8%-ra mindennek, mint más országokban. Sehol a világon nincs ilyen magas áfa, mint Magyarországon."

"Az a baj, hogy drágul minden, és a pénz értéke csökken és csökken, aztán nem ér szinte semmit már 5 ezer Ft se."

Vannak, akik úgy vélik, a kormány intézkedését a magyar vállalkozások és termelők fogják megsínyleni a legjobban:

"És ennek az árcsökkentésnek a kárát ki fogja lenyelni? A termelő vagy a kereskedő?"

"Legnagyobb idiótaság, amit ezek már megint kitaláltak! Magyar vállalkozások fognak tönkremenni, ha minden más drágul, ők meg annyiért se tudják majd eladni a pl. csirkehúst, amennyibe a csirke kinevelése volt. Nem lesz, aki ennyi pénzért állatot tartson, termeljen stb."

"Az áfát kellett volna csökkenteni az élelmiszereknél. Megint majd a termelők isszák meg a levét az egésznek. Így ezen gondolkodás mentén a költségeket kitevő tételeket is csökkenteni kellene, mert így nagy szívás lesz a termelőknek, gyártóknak, akiknél a beszerzési ár, a takarmány ára, a permetezőszerek ára... Ez nem a MOL, hogy csak egy lépcső van az üzemanyag meghatározásánál."

De meglehetősen sok kommentelő akadt ki azon is, hogy a kevésbé egészséges élelmiszerek árát fagyasztják be, míg például a zöldségekét és a gyümölcsökét nem:

"Csupa egészséges alapanyag! Grat! Pusztuljon a magyar csak tovább!"

"Csupa egészséges élelmiszer, cukor, olaj, fehérliszt... Esetleg gyümölcs, zöldség, tojás? Majd esszük a cukroskenyeret...."

"Zöldség gyümölcs? Azok árával mi lesz? Bármi, ami egészséges, annak az ára is az egekben. Lassan tényleg a 10 millió elhízott és beteg emberek országa leszünk, mert mást nem tud megvenni az ember."

"Neee, cukor étolaj, csirkemell? Pff, ez igen, ez nagy segítség. Áfa csökkentése (bár már láttuk, hogy ez se jó ötlet, mivel utána az árát megemelték az élelmiszereknek régen is, aminek csökkentették az áfáját, tehát többe került a végén mint előtte)? Zöldségek, gyümölcs? Lassan egy almát sajnál az ember megvenni... Háztáji, helyi élelmiszerek, termelők, kis gazdaságok támogatása, segítése? Persze a tele antibiotikumozott, nulla tápértékű csirkemell, amit a kutyámnak se adnék szinte, az kell. Tele az ország olyan gazdaságokkal, akik külföldre szállítanak csak, nekünk meg eladják a silány minőségű külföldi árut. Én örülök, hogy valamit tesznek, de ha tényleg jót akarnak, akkor kicsit többet agyaljanak a dolgokon."

"És a pálinka miért nem számít ide? Pláne választás előtt..."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Csepeli György: Hasonló a helyzet 1956 őszéhez, amikor Rákosi már megbukott, Gerő Ernő fenyegetődzött, miközben a velük szemben álló Nagy Imre csillaga emelkedőben volt
A professzor szerint a megfélemlítés kis falvakban működhet, de a városokban nem ér célt. A politikai ügyek mögött szerinte más cél is lehet.


Csepeli György szociálpszichológus a Népszavának adott interjúban arról beszélt, hogy

a megfélemlítés csak korlátozottan lehet eredményes.

Úgy véli, ez leginkább kis településeken hatásos, ott, ahol az emberek közvetlen megélhetése kerülhet veszélybe, de a városokban szerinte nem működik.

A szakember szerint a hatalom különféle közvetett eszközökkel élhet. Példaként említette Molnár Áron színész esetét, akinek a közösségi médiás tevékenysége alapján küldött felszólítást a NAV.

Csepeli szerint azok is fenyegetve érezhetik magukat, akik állami, önkormányzati vagy egyházi intézményekben dolgoznak.

A civil szervezeteket és az önkormányzatokat pénzmegvonással lehet befolyásolni, de a rendőrség és az ügyészség is szerepet kaphat, ahogyan azt a Magyar Péter és Dobrev Klára ellen indult ügyek is mutatják. Csepeli úgy látja, a már ismert megfélemlítési módszerek gyakoribbá válhatnak, mert enélkül a hatalom attól tarthatna, hogy gyengének látszik.

Szerinte a fenyegetések célja elsősorban az, hogy a kormány hívei úgy érezzék, a hatalom kézben tartja az irányítást.

Úgy fogalmazott: „Hasonló a helyzet 1956 őszéhez, amikor Rákosi Mátyás már megbukott, Gerő Ernő fenyegetődzött, miközben a velük szemben álló Nagy Imre csillaga emelkedőben volt.”

A Szőlő utcai javítóintézet ügye kapcsán kilátásba helyezett „megtorlás” sem egy átgondolt stratégia része – véli Csepeli –, inkább a kormánypárti szavazóknak szóló üzenet.

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt nem tartja hatékony eszköznek.

A professzor szerint a fenyegetés akkor ér célt, ha azt, akit meg akarnak félemlíteni, valóban el is éri.

A Budapest és Pécs Pride példája alapján úgy látja, ezek a fenyegetések hatástalanok maradtak,

és ezt a sajtó és a közösségi média is egyértelművé tette azok számára, akik nem voltak jelen.

Csepeli úgy gondolja, hogy a 2026-os választások közeledtével bizonytalan hatósági vezetők inkább kivárnak. Ez viszont növeli azok kockázatát, akik ellenállnak.

A professzor korábban arról is beszélt, hogy „a tudatlan tömeg hiszékeny, a bolondok hajóján a konteó olyan, mint baktériumnak a húsleves.”

Akkor azt mondta, az iskolarendszer jelenleg nem készít fel a hamis állítások felismerésére.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Farkas András: A Tisza és a Fidesz nyugdíjtervei nagyjából ugyanannyiba kerülnek, de az igazságtalanságokat csak az egyik orvosolná
A Tisza terveivel jobban járnának a szegényebb nyugdíjasok, a 14. havi nyugdíjnak viszont óriási politikai húzóereje van. A baj az, hogy a nyugdíjrendszer 2035-re már így is fenntarthatatlanná válik, pedig az unióban nálunk költik a legkevesebbet nyugdíjakra.


Fél évvel a választások előtt a kampányígéretek elérték a nyugdíjasokat is. Nem lebecsülendő választói tömb, sokan vannak, el is dönthetik a választást. A Tisza párt által kidolgozott rendszerben az átlag alatti nyugdíjasokra koncentrálnak leginkább, legalább részben próbálják reparálni a nyugdíjrendszer igazságtalanságait. A Fidesz erre reagálva bejelentette, hogy ők bevezetnék a 14. havi nyugdíjat.

Mindkét javaslat nagyjából 600 milliárd forintba kerülne, kérdés melyik a vonzóbb a szavazóknak. És persze, hogy miből lesz minderre pénz, főleg hossútávon, a magyar nyugdíjrendszer ugyanis jelenleg is a fenntarthatatlanság felé halad, amit 2035-re, vagyis alig tíz éven belül el is ér, ha semmi sem változik. Farkas András nyugdíjszakértővel beszélgettünk.

– Ha a Tisza és a Fidesz nyugdíjasoknak tett ígéreteit nézzük, melyiknek mi az előnye és hátránya, mennyire megvalósíthatóak?

– Mindegyik megvalósítható, és a nyugdíjasok mindegyiknek örülnének. Attól függ, mennyi pénzt sikerül előteremteni ezekre az intézkedésekre. A TISZA Párt javaslatában a legfontosabb elem, hogy ne lehessen 120 ezer forintnál kisebb öregségi nyugdíjat kifizetni. Ez nagyon sok embernek segítene: jelenleg körülbelül 186 ezer ember kap 120 ezer forint alatti nyugdíjat. A 120 és 140 ezer forint közötti sávban lévőknek speciális plusz emelést adnának, a többieknek maradna a rendes inflációkövető emelés, távlati ígérettel, hogy kormányra kerülés esetén felülvizsgálnák a nyugdíjemelés eljárását is. Emellett minden nyugdíjas, aki 250 ezer forintnál kisebb nyugdíjat kap, 200 ezer forint értékű SZÉP-kártyát kapna, a 250 és 500 ezer forint közötti nyugdíjaknál pedig 100 ezer forintos SZÉP-kártya járna. Van több kisebb, kevesebb embert érintő javaslat is, például az ápolási díjak megduplázása. A lényeg viszont:

ha összeadjuk a TISZA javaslatait, nagyjából annyiba kerülnek, mint egy tizennegyedik havi nyugdíj.

Amikor először írtam a TISZA javaslatairól, megkérdeztem az olvasóimat, miért nem inkább a 14. havi nyugdíjat javasolják, amelynek egyszerűbb és erősebb a politikai húzóereje. Ezt a Fidesz felismerte, és bedobta: legyen 14. havi nyugdíj. Korábban ellenzékből is próbálkoztak ezzel, tehát nem idegen tőlük ez az eszköz. A 14. havi nyugdíj esetén három kulcskérdés van. Az első: be tudjuk-e építeni rendszeres elemként a nyugdíjrendszerbe, tehát minden évben járna-e. Ha igen, jön a második probléma: minden évben meg kell találni körülbelül 600 milliárd forintot, és ez az összeg az inflációval nőne. A harmadik: ha egyszerűen lemásoljuk a 13. havit, akkor a nyugdíjrendszer feszültségein nem enyhítünk, legfeljebb a nyomást csökkentjük, mert nem nyúlunk hozzá érdemi elemekhez. Ez önmagában nem ér fel egy nyugdíjreformmal.

– Lehet másképpen is bevezetni a 14. havi nyugdíjat?

– Például úgy, ahogy a lengyelek, ahol pár éve van 14. havi juttatás, és azt a mindenkori átlagnyugdíjnak megfelelő, egységes összegben fizetik. Tehát nem a saját nyugdíj összegével azonos a pluszhavi juttatás, mint a 13. havinál, hanem fix összeg. Ha Magyarországon egységesen, mondjuk 250 ezer forintban állapítanánk meg, mivel nagyjából ennyi most az átlagnyugdíj, és 2,4 millió jogosulttal számolunk, az 600 milliárd forintba kerülne. Ugyanannyiba, mintha „átmásolnánk” a 13. havit a 14. havira, viszont

sok méltányossági problémát kezelne, mert minden olyan nyugdíjas, aki 250 ezer forintnál kisebb nyugdíjat kap, és ez a nyugdíjasok kétharmada, jól járna, és arányosabbnak érezné a rendszert.

A magasabb nyugdíjúak sem járnának rosszul, hiszen ők is plusz 250 ezer forintot kapnának. Tehát lehet úgy is adni a 14. havi nyugdíjat, hogy a rendszer méltánytalanságai enyhüljenek, és ne sértse a magasabb nyugdíjjal rendelkezőket sem. Ha ezeket sikerül megoldani, akkor a 14. havi nyugdíj rövid távon pozitív intézkedésként jelenhet meg. Hosszú távon viszont minden járulékfedezet nélküli plusz juttatás a finanszírozási gondokat növeli.

Már most is az a fő probléma, hogy a magyar nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósága nagyjából 2035-ig látszik biztosítottnak.

Ha pedig ráteszünk évi 600 milliárdos költségvetési igényt, a fenntarthatósági gondok korábban jelentkeznek.

– A hogyanról egyelőre Lázár János is csak annyit mondott, hogy dolgoznak rajta...

– „Keményen dolgoznak.” Ezen valójában nem kell sokat dolgozni: valószínűleg a felső vezetés döntésére várnak.

Ha az lesz a döntés, hogy a 13. havit másolják, az érdemben nem segít a nyugdíjasokon, de óriási politikai húzóereje lesz, ezt nem szabad elfelejteni.

Ahogy a 13. havi is nagyot szólt 2022-ben, amikor először egész havi összegben, a választások előtt két hónappal bevezették. Most is választások előtt állunk. Ha be akarják vezetni, akkor azt 2026 márciusáig van értelme kifizetni. De ahogy mondtam, az igazán támogatható megoldás az lenne, ha a szegényebb nyugdíjasok többet kapnának, mint a magasabb nyugdíjúak.

– Honnan lehet pénzt előteremteni erre?

– A TISZA bejelentette, hogy hatalomra kerülés esetén újra megnyitnák az uniós pénzcsapokat, ami nagy összeget hozhat, belendítheti a növekedést, és ha beindul a gazdaság, lesz pénz sok mindenre. Ez logikus felvetés. A Fidesz esetében, mivel náluk van a költségvetés, és azt írnak bele, ami a politikai céljaiknak megfelel, egy jövő márciusi 14. havi nyugdíj 600 milliárdos igényét simán beírhatják; legfeljebb nő a költségvetési hiány, amivel majd a választások után foglalkoznak.

Összességében Magyarország költi a legkevesebbet nyugdíjakra az Unióban.

A magyar GDP 7,45 százaléka a nyugdíjköltségvetés. Ebből az öregségi nyugdíjakra, azaz a klasszikus nyugdíjakra, a Nők40-re és a hozzátartozói ellátásokra körülbelül 6,5 százalék jut. Ez messze a legalacsonyabb uniós arány, miközben az átlag 10,9 százalék. A 7,45 és a 10,9 százalék közötti különbség jelenleg nagyjából 3000 milliárd forintnyi mozgásteret jelezne, ha az lenne a politikai szándék, hogy legalább az uniós átlagot elérjük. Van mozgástér, de ez politikai prioritás kérdése. A döntéshozóknak viszont meg kell tervezniük, hogy mely területekről csoportosítanak át, hogy a nyugdíjakra többet fordíthassanak.

– A 2022-es választáson a Fidesz inkább egyszeri intézkedéseket jelentett be, például az adóelengedést. Az is megterhelte a költségvetést. Ha most a 14. havi nyugdíjat jelentik be, azt nemcsak 2026-ban, hanem 2027-ben, 2028-ban is ki kell fizetni.

– 2022-ben a 13. havi nyugdíjat vezették be teljes összegben, ami azóta is jár. Ugyanilyen terhelést jelentene most pluszban a 14. havi. Ha a 14. havi 600 milliárd forintja túl sok, azt lehet „szeletelni”, többféle formában bevezetni és kommunikálni. Ilyenkor nagyobb politikai-kommunikációs kötéltánc kell, de kisebb összegű pluszjuttatást is lehet pozitívan eladni. Nem tudjuk, mit terveznek, majd kiderül. Szerintem 600 milliárd forint előteremthető a költségvetésből, mert ez 2,4 millió szavazót érint azonnal kedvezően. Képzelje el:

2026 januárban 3,6 százalékkal emelik a nyugdíjakat (ez szerepel a költségvetési törvényben), utána februárban kifizetik a 13. havit, márciusban pedig jöhetne egy 14. havi bármilyen formában.

Ez erős, gyors egymásutánban érkező pluszjuttatás-sorozat, ami sok, még bizonytalan nyugdíjast gondolkodóba ejthet.

– Ez feladja a leckét a TISZA-nak: az ő rendszerük szofisztikáltabb, de a 14. havi nyugdíj sokkal könnyebben kommunikálható, erősebb húzóerejű.

– Nem is értem, a TISZA miért nem ezt dobta be, hiszen egyszerűbb. Most már nem mondhatják, hogy ők is 14. havit akarnak; ragaszkodniuk kell az egyébként okos javaslatcsomaghoz. Erősen kell hangsúlyozni, hogy ez sok szegény nyugdíjasnak tartósan segít, nem csak egyszeri pluszhavi ellátmány.

Ha például 120 ezerre emelnék a minimálnyugdíjat, az minden hónapban segítene a kisnyugdíjasokon, és a mélyszegénységből is „kiszedi” a nyugdíjasok egy részét, nagyjából egyhatodát.

Ők vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben. Ha ezt kommunikálják, lehet esélyük, mert nagyjából ugyanannyit költenének rá, mint egy 14. havira. Érdemi eltérés költségoldalon nincs. A feladat: hogyan lehet egy nagyon egyszerű és bizonyítottan erős politikai húzóerejű pluszhavi nyugdíjjal szemben érvényesíteni egy szofisztikáltabb, átgondoltabb javaslatcsomagot. Nehéz játék lesz.

– Mennyire esik latba egy ilyen nyugdíjígéret a választásoknál?

– A 2022-es tapasztalat az, hogy erőteljesen számított. Tizenöt éve a nyugdíjas társadalom kétharmada baloldali szavazó volt. Most körülbelül 25–30 százalék lehet TISZA-szavazó, a többi fideszes. A baloldaliak pedig szinte eltűntek, mert nincs baloldali párt. A friss mérések mutathatják a pontos arányokat, de 2022-ben erőteljesen nőtt a Fidesz támogatottsága az idősek körében, és bár azóta ebbe már beleharapott a TISZA, a 25–30 százalék azonban még mindig csak a fele annak, mint amennyi a Fideszé. Ha ezt most megdobják a 14. havi nyugdíj ígéretével, nagyon komoly feladat lesz a TISZA számára az idősek körében fordítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pokoli lángok Százhalombattán: így küzdenek meg a tűzoltók a finomító-tüzekkel
Az olajfinomítóknál keletkező tüzek eloltása nehéz és veszélyes munka, amelyhez speciális eszközök kellenek. A százhalombattai olajfinomítónál már korábban is voltak kisebb tüzek, amelyekkel a tűzoltóknak meg kellett birkózniuk.


Hétfő éjjel tűz keletkezett a Mol százhalombattai Dunai Finomítójának AV3-as üzemében. A létesítményi tűzoltók az elsők között érkeztek, majd érdi, törökbálinti, fővárosi és szigetszentmiklósi egységek csatlakoztak. A lángokat rövid időn belül lokalizálták; személyi sérülésről nincs hír, az okokat vizsgálják – közölte a katasztrófavédelem.

A helyszínen hab- és vízágyúk dolgoztak, miközben a vármegyei műveletirányítás koordinálta a beavatkozást. Pest és Komárom–Esztergom vármegyéből mobil laborok mérték a levegő összetételét, és segítették a helyszíni döntéseket.

Kívülről nézve talán érthetetlennek tűnhet, hogy „miért tart ilyen sokáig” az ilyen tüzek eloltása. Ennek oka, hogy

előbb meg kell állítani az utánpótlást, a túl gyors, kontrollálatlan víz- vagy habsugár szétszórhatja az égő anyagot, és a láng szándékos „megtartása” is taktika lehet, amíg el nem zárható a forrás.

A legfontosabb lépés az anyagáramlás megszüntetése. Szelepeket zárnak, egységeket választanak le. A nyomás alatti gőzöket és gázokat biztonságosan a fáklyára vezetik, ahol a fáklyarendszer égeti el. Inertizálnak, vagyis nitrogénnel vagy más inert gázzal kiszorítják az oxigént. Ezeket az üzemeltető mérnökeivel lépésről-lépésre, közös döntéssel hajtják végre a szakemberek. Amíg a technológia „lecsendesedik”, a tűzoltók kívülről hűtenek és terjedésgátló habszőnyeget tartanak fenn.

A szénhidrogén-tüzeknél a víz önmagában nem olt.

A könnyebb fázis a vízre úszik, és tovább ég. A tűzoltók ezért vastag, stabil habréteget építenek. A hab leválasztja az üzemanyag felszínét az oxigénről, hűti a felületet, és megakadályozza a gőzök újragyulladását. Nagy térfogatárammal juttatják ki, gyakran úgynevezett víz- és habmonitorokkal, amelyek több ezer–tízezer litert pumpálnak ki egy perc alatt, illetve magasból oltó eszközökkel. Folyamatos külső vízhűtéssel védik a szomszédos tartályokat, csőhidakat, szelepállomásokat. Cél, hogy a szerkezetek ne érjék el azt a hőmérsékletet, ahol elvesztik a teherbírásukat, és ne keletkezzen újabb gőzrobbanás.

Egy olajfinomítóban keletkező tűz nem „egyszerű” lángolás.

A nagy mennyiségű, eltérő illékonyságú szénhidrogén miatt egyszerre többféle tűztípus jelenhet meg. A földre kiömlött üzemanyag felületén medencetűz alakulhat ki, a sérült csővezetékekből vagy szerelvényekből pedig nyomás alatti sugártűz csap ki. A kettő együtt olyan hőterhelést jelent, amely gyors, összehangolt és nagyteljesítményű beavatkozást igényel.

A sűrű csőhálózat, az acélszerkezetek, a szintkülönbségek és a potenciális gázfelhők miatt a közvetlen behatolás gyakran túl kockázatos. Ezért távirányított monitorokat és habágyúkat használnak. Magasból oltanak emelőkosarakkal és létraszerkezetekkel. Hőkamerával keresik a kritikus pontokat. Egyre gyakrabban drónos légifelderítést alkalmaznak, gázérzékelőkkel kombinálva, hogy lássák a hősugárzás és a gázkoncentráció alakulását.

Ha sikerült eloltani a tüzet, a visszagyulladás megelőzésére ezután is habfedést tartanak fenn, amit csak a biztos lehűlés után csökkentenek.

Hőkamerával keresik a forrópontokat: átvizsgálják a peremeket, szerelvényeket, pernye- és habtorlódásokat. Ellenőrzötten nyomásmentesítik a tárolókat és a csőszakaszokat.

Az oltás utáni szakaszban a fókusz a kármentesítésre kerül. A habbal és vízzel keveredett oltóanyag-levet gyűjtőtálcákba és ideiglenes tartályokba terelik. Olajos szennyeződéseket tartanak vissza gátakkal és úszóelzárókkal, hogy ne jussanak a csapadék- és szennyvízrendszerbe, és folyamatosan monitorozzák a levegőminőséget monitoroznak a környéken. A technológia biztonságos újraindítását csak a szerkezeti állapot, a szelepek működőképessége és a maradékhő ellenőrzése után kezdik meg.

Hogy az incidens érinti-e a finomító kapacitását vagy a rövid távú üzemanyag-ellátást, azt a kivizsgálás és a helyreállítás ütemezése dönti el. A cég az ilyen jellegű információkat általában az esetek lezárultával közli.

Nem a mostani volt az egyetlen incidens az utóbbi években a százhalombattai finomítónál. 2022 júniusában kisebb tűz ütött ki az AV–2 üzemben. A létesítmény tűzoltói és a személyzet gyorsan eloltották a lángokat, így személyi sérülés és környezeti kár nem történt. Az egységet ideiglenesen leállították, ami átmenetileg befolyásolta a feldolgozást, de nem okozott országos problémát.

2023 decemberében pedig egy leányvállalati területen, kamionlefejtés közben gyulladt ki több konténer. A FER tűzoltói és az érdi hivatásosok közösen küzdöttek a lángokkal, és sikerült megfékezniük a tüzet. Sajnos egy ember könnyebben megsérült, de a finomító működését ez az eset sem befolyásolta.

Idén júliusában sokan beszámoltak róla, hogy a finomító területén hatalmas fáklyák égtek, és fekete füst gomolygott az égen. A MOL azonnal reagált, közölve, hogy egy technológiai berendezés hibásodott meg, de a szakemberek már dolgoznak a helyreállításon. Az ország üzemanyag-ellátása szerencsére ekkor sem került veszélybe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Másfél-két éve az az állami gyerekvédelem válasza: fogalmuk sincs, hány kisbaba él kórházban” - a TASZ szerint ez égbekiáltó, petíciót indítottak
A gyerekvédelem lényegében összeomlott - mondja a Társaság a Szabadságjogokért szakértője. Hiába próbálnak információkhoz jutni a kórházi rácsos ágyakban élő babákról, akiket ráadásul sokszor szerintük valódi ok nélkül nem engednek a családjukhoz.


Petíciót indított a TASZ a kórházakban élő kisbabák, ügye miatt. Szerintük „a felelős állami szervek semmi érdemi lépést nem tesznek értük, már két éve tétlenül nézik ezeknek a gyermekeknek a tragédiáját.” Nemrég az váltott ki országos botrányt, hogy a Házon kívül bemutatott egy ápoló párt, akik 8 hónapja hiába próbálnak örökbefogadni egy kisfiút, aki három éve él a kórházban.

Bár a kormány tavaly olyan szabályozást fogadott el, ami gyorsítja a kórházban hagyott csecsemők örökbefogadását, ez csak azokra vonatkozik, akikért a szülők hat héten belül nem jelentkeznek. A TASZ szerint azonban a kisbabák jó részéről nem mondtak le a szüleik, szeretnék őket hazavinni, de ezt a gyámhatóság akadályozza, miközben nevelőszülőből is kevés van, így a gyerekek csapdába kerülnek. A civil szervezet azt is évek óta hiába próbálja megtudni az állami szervektől, egyáltalán hány kisbaba él ilyen körülmények között. Boros Ilonával, a civil szervezet jogászával beszélgettünk.

– Miért indították el a petíciót?

– A gyerekvédelmi szakmai körökben már másfél éve köztudott tény, sőt a sajtó is többször megírta, hogy több száz kisbaba él kórházban, családjából kiemelve, de elhelyezés nélkül. A jogszerű gyakorlat az lenne, hogy a kiemelt babák azonnal nevelőszülőhöz kerüljenek, de mára már nincs elég nevelőszülő, a rendszer telített, elfogytak az emberek, így

a gyerekek kórházakban várakoznak, hogy egyszer talán lesz számukra hely. Ez egyértelmű jele annak, hogy az állami gyerekvédelmi szakellátás összeomlott.

Ezért indítottuk el ezt a kampányt, amely tegnap vált nyilvánossá online petíció formájában.

– Azt írják a petícióban, nincsen semmilyen összesítés arról, hány gyermek él gyermekvédelmi ellátás nélkül, kórházakban. Ez hogyan lehetséges?

– Ez teljesen abszurd, nagyon is jogos a kérdés. A Belügyminisztérium, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium, amelyhez ismeretlen okból az örökbefogadási ügyek is tartoznak, mind felelős ezért. Emellett létezik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, valamint az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat központi szerve is. Mindegyiknek tudnia kellene, hány gyerek, hol és miért van kórházban, miért van kiemelve a családjából.Ehhez képest semmilyen adatigénylésre nem válaszolnak, azt mondják, nincs adatuk. Ez lehetetlen, hiszen a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok rendszeresen jelentenek számukra arról, hány gyerek vár kórházban elhelyezésre.

Biztosak vagyunk benne, hogy az adat létezik, csak nem adják ki. Jogilag is nonszensz, hogy másfél-két éve az az állami gyerekvédelem válasza: fogalmuk sincs, hány kisbaba van így kórházban.

Pedig az ő felelősségük lenne tudniuk mindenkiről, intézkedniük, és elhelyezniük ezeket a gyerekeket. Teljesen abszurd, hogy nem adnak erről adatokat. Ezért a sorozatosan elutasított adatigényléseink utány most pert indítunk az állami szervek ellen, hogy kötelezzük őket a válaszadásra.

– Nem lehet, hogy egyszerűen nem is gyűjtenek ilyen adatot, tehát nem titkolják, csak valóban nincs ilyen nyilvántartás?

– Akár így, akár úgy, mindkettő szégyen. Ha nem gyűjtenek adatot arról, ami az ő felelősségük, az éppoly felháborító, mintha gyűjtenék, de eltitkolnák. Másfél éve 300 babáról beszéltünk, ma talán 600-ról, vagy 1600-ról, senki sem tudja. Több száz kisbaba fekszik kórházi ágyban, várva, hogy valaki végre magához ölelje. Ez égbekiáltó.

– Van egy történet, amit önök leírtak: tavaly decemberben egy kislányt azért nem engedtek haza a szüleivel, mert mindkét szülő enyhe testi fogyatékossággal élt. Ez volt az indok?

– Igen.

– Jogosan lehet ilyennel indokolni, hogy egy gyermeket elszakítsanak a szüleitől?

– Természetesen nem. Ezt a történetet részletesen is leírtuk a blogunkon, képekkel együtt. Látszik a képen, ami a gyerekszobában készült, hogy a szülők felkészültek, szeretettel várták a kisbabát, berendezték a szobáját, a kiságy fölé kirakták már előre a kislányuk nevét is. Semmilyen negatívum nem merült fel a szülők kapcsán, csak annyi, hogy

az apának látásproblémája, az anyának csípőproblémája van, amitől kissé biceg. Ennyi volt az indok. Én vittem az ügyet, így láttam a jogi iratokat: más kifogás nem szerepelt.

Nyilvánvalóan jogsértő volt az eljárás, de szerencsére két héten belül, a jogi fellépésünk hatására, a gyámhivatal visszavonta a döntést, és visszaadta a gyereket a szülőknek. Sajnos sok más esetben nem tudunk ilyen gyorsan segíteni, és sok száz kisbaba szülei nem fordulnak hozzánk, így nem tudunk róluk. Az eddig ismert ügyek alapján viszont biztos, hogy rengeteg gyermeket teljesen indokolatlanul emelnek ki.

– Hogyan kerül egy gyerek a gyámhatóság látókörébe?

– Tipikusan a védőnő, és gyakran a családgondozó is találkozik a családdal a terhesgondozás során. Ha bármilyen nehézség, például szegénység, munkahelyi probléma, gyereknevelési gond felmerül, a védőnő vagy a gyermekjóléti szolgálat jelzést tesz a gyámhivatal felé. Ez számunkra, budapesti, magas társadalmi osztályhoz tartozó szülőként talán kevésbé ismerős, de a vidéki, főleg hátrányos helyzetű, roma családoknál mindennapos. A jelzésben szerepel, hogy a gyermek születése mikorra várható, így a gyámhivatal gyakran már előre tudja, mikor születik a baba, és előre jelzi a kórháznak, hogy a gyereket nem engedik haza.

– A szülőket is előre értesítik?

– Igen, de ez nem hivatalos értesítés, inkább folyamatos fenyegetés. A várandósság kilenc hónapját gyakran végigkíséri az a mondat, hogy „ha így marad ez vagy az, nem engedik haza a gyereket”. A család próbál változtatni: munkát keresnek, kifestenek, igyekeznek, de az anyagi lehetőségeiket, körülményeiket nem tudják egyik napról a másikra megváltoztatni.

Így aztán rettegéssel telik a várandósság. Majd megszülik a gyereket, reménykednek, hogy nem lesz baj, de a kórházban közlik velük, hogy a kisbaba marad.

Ilyenkor teljesen eszköztelenek: ha tiltakoznak, az az „együttműködés hiányának” számít, és végül biztonsági őr vezeti ki őket, ha megpróbálnának ellenállni a hatósági döntésnek.

Ismert emberek, akik szintén aláírták a nyílt levelet:

Ábel Anita, Árvai Anita (Veganeeta), Ascher Tamás, Bányainé Mészáros Judi, Borbély Alexandra, Bödőcs Tibor, Cseke Eszter és S. Takács András, Csepelyi Adrienn, Dániel András, Dankó Dániel, Döbrösi Laura, Fancsikai Eszter, Fehér Gábor, Fiala Borcsa, Fluor Tomi, , Geszti Péter, Grecsó Krisztián, Gryllus Dorka, Harcsa Veronika, Hegyi Barbara, Hien, Jakab Juli, Jónás Vera, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi, Keresztes Tamás, Kondor Domonkos, Kovács Patrícia, Kovalcsik Krisztina, Krajnyik Cintia, László Panna, Linczényi Márkó, Marge, Máté Gábor, Mehringer Marci, Mihalik Enikő, Mihályfi Máté, Molnár-Szilágyi Szilvia, Nyáry Luca, Olasz Renátó, Ónodi Eszter, Palágyi Máté, Pintér Béla,Pongor Barka, Puskás Peti, Rainer-Micsinyei Nóra, Rea Milla, Reisz Gábor, Rév Marcell, Rujder Vivien, Schmidt Sára, Seres Samu, Simon Márton, Steiner Kristóf, Szabó Hédi, Szabó Simon, Szentesi Éva, Szűcs Levente, Tapasztó Orsi, Tatár Csilla, Tenki Dalma, Tisza Kata, Tóth Ágnes, Url Izabell, Vágvölgyi Lilian, Varga Lívius, Visnyei Barbi, Vogel Adrienn

– Ilyenkor nem gondolják át, hogy mi a kisebb kár, ha a gyerek hazamegy egy szegény otthonba, mint ha kórházban marad?

– De, ezt a jogi nyelvezet is „mérlegelésnek” hívja, valóban ezt kellene számba vennie a hatóságnak, hogy mi a gyermek valódi érdeke: szegény, de szerető család, vagy a rideg kórházi környezet. De sajnos nem ez történik.

– Az alapján, amit mond, ez nem egyedi szakmai hiba, hanem egy kialakult, országos gyakorlatnak tűnik. Mit lehet ezzel szemben tenni?

– Mi tíz éve kiemelten foglalkozunk ezekkel az ügyekkel. Minden beérkező esetet megvizsgálunk, és ha jogilag is védhető a szülő álláspontja, tehát például szegénység miatt emelték ki a gyereket, gyakran vállaljuk a képviseletet. Több tucat pert nyertünk már, mert ezek az eljárások jogsértők. De mire a jogi folyamat véget ér, hónapok, néha évek telnek el. Addig a gyerek és a szülő el van szakítva egymástól, ami örökre nyomot hagy.

Ezért indítottunk kampányt most is, ahogy 2016-ban is: hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez így nem mehet tovább.

Minden ügyben először mérlegelni kellene, hogy a gyermeknek nem jobb-e mégis a családban maradni, akár a nagyszülőnél, nagynéninél, ha a szülő nem alkalmas. Ehelyett kórházban, magányosan vegetálnak.

– Van valamilyen következménye, ha egy gyámügyes ennyire fontos dologban téved?

– Indítottunk olyan pereket, ahol kártérítést követeltünk a jogsértő döntések után. Sajnos a bíróságok gyakorlata szerint, ha a gyámhivatal formailag helyesen járt el, tehát vizsgálatot tartott és leírta a döntés indokait, akkor nem tekintik kártérítésre okot adó hibának a „mérlegelési tévedést”. A gyámhatóságoknál nem egy ember hibázik, hanem több száz hasonló döntés születik havonta. Ez rendszerszintű probléma. Mi azon dolgozunk, hogy ez megváltozzon.

– Mit jelent az, hogy nincs elég nevelőszülő. Ki lehet nevelőszülő?

– A nevelőszülővé válásnak megvan a jogi protokollja. Nevelőszülői hálózatot tarthat fenn az állam, egyház vagy civil szervezet. A legismertebb a civil fenntartó valószínűleg az SOS Gyermekfalvak hálózata. Az állam feladata lenne, hogy ha azt látja, hogy évek óta csökken a nevelőszülők száma, miközben nő a kiemelt gyerekeké, akkor képzésekkel és toborzással pótolja a hiányt. Ehhez anyagi megbecsülés kellene, de ma a nevelőszülők alulfizetettek. Ráadásul sokukat áthelyezték az állami rendszerből egyházi fenntartásba, gyakran választási lehetőség nélkül, ami sokakat elriasztott. Bár az egyházi hálózatok tagadják, hogy a templomba járás vagy hittan kötelező lenne, de a nevelőszülők beszámolói szerint erősen elvárják. Aki nem jár például templomba, az hátrányt szenved. Ez is oka annak, hogy sokan elhagyják a pályát. A másik probléma, hogy

Magyarországon soha nem képeztek kifejezetten olyan nevelőszülőket, akik traumatizált, bántalmazott vagy pszichés problémákkal küzdő, ahogy mondják: „speciális, vagy kettős szükségletű” gyerekekkel tudnának dolgozni.

Pedig egyre több ilyen gyerek van, tavaly 200-300 olyan esetről tudni, ahol speciális nevelőszülőre lenne szükség, de nincs egyetlen egy sem.

– Közben úgy tűnik, minden negyedévre jut egy eset, ahol nevelőszülő bántalmaz gyereket.

– Ez sajnos természetes következmény. Ahogy csökken a megbecsülés, úgy fogynak azok, akik hivatástudatból vállalják a nevelőszülőséget. Maradnak, akiknek ez az egyetlen megélhetési lehetőség, így a színvonal is csökken. Ezért aztán a fenntartók is egyre alacsonyabb követelményeket támasztanak, mert nincs kit felvenni. Ugyanez igaz a gyerekotthonokban dolgozókra is: ma már semmilyen képesítés nem kell ahhoz, hogy valaki nevelő legyen. Sokszor 8 általánost végzett emberek gondoznak traumatizált gyerekeket. Az államnak vissza kellene építenie a képzési, ellenőrzési és szupervíziós rendszert.

– Mi kellene ahhoz, hogy ez ne így legyen?

– Az államnak, elsősorban a Belügyminisztériumnak és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak újra kellene gondolnia az egész rendszert. Olyan toborzási és képzési programra lenne szükség, amely megfelelő anyagi és szakmai támogatást nyújt a nevelőszülői hálózatoknak, és nem priorizálja az egyházakat sem. A nevelőszülőknek szupervízióra, tanácsadóra, anyagi megbecsülésre, a rájuk bízott traumatizált gyerekeknek pedig pszichológusra, gyógypedagógusra, egyéb szakemberekre lenne szükségük. Ha ezek adottak lennének, biztos vagyok benne, hogy sokkal többen jelentkeznének nevelőszülőnek.

– És mit kellene változtatni a gyámhatóság hozzáállásán?

– A gyámhatóság a kormányhivatal része, fölötte a főispán és végső soron a Belügyminisztérium áll. Felülről kellene szakmai szemléletváltást indítani. Ha felülről jönne egy olyan új szemlélet, amely a gyermekek és családok alapjogait helyezi a középpontban, hangsúlyozza például, hogy

a szegénység nem lehet indok a gyermek kiemelésére,

és ez az elvárás megjelenne a szakmai irányelvekben, az lecsorogna a helyi gyámhivatalok szintjére is. Egy járási ügyintéző azt csinálja, amit körülötte a hivatalban csinálnak, és amit a felettese mond. Ha más lenne a vezetői szemlélet, akkor ahhoz igazodna a helyi gyakorlat is.

– Mekkora bajban van a gyerekvédelem jelenleg Magyarországon?

– A mi álláspontunk szerint lényegében összeomlott. Az alapellátás, és a szakellátás is. Nehéz megmondani, mikor mondjuk ki, hogy „most omlott össze”, de az a pillanat, amikor több száz kisbaba fekszik kórházban, mert nincs hova elhelyezni őket, az már az összeomlás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk