KÉK HÍREK
A Rovatból

Gyerekek aláztak és vertek meg három, jelmezbe öltözött nőt egy szülinapi zsúron Angliában

A fellépők A Mancs őrjárat rajzfilm szereplőinek öltöztek be. Miután a gyerekek lerángatták róluk a jelmezt és meglátták az előadók bőrszínét, rasszista megjegyzéseket kezdtek kiabálni.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2020. július 30.



A Mancs őrjárat a kisiskolások körében jelenleg az egyik legnépszerűbb rajzfilm-sorozat, így nem csoda, hogy Angliában egy négyéves kisfiú születésnapjára a kedvenc karaktereit hívták meg a szülei. Három, jelmezbe öltözött előadó érkezett a Little Billingtonban tartott zsúrba, akik a sorozatban szereplő Skye, Marshall és Chase kutyákat alakították volna, ha a szörnyen vad gyerekek nem tették volna tönkre a produkciót.

A szülinapi zsúr vendégei ütni, verni kezdték szerencsétlen jelmezeseket, miközben egyetlen szülő sem fékezte meg a gyerekek dühöngését.

A három előadó a Sun című, brit bulvárlapnak mesélt az átélt bántalmazásról: egyikük fejére úgy ráhúzták a jelmezt, hogy a nő nem látott ki alóla, miközben ütötték-verték.

A másik kabalafigurának lerángatták a fejéről a jelmezt, majd egy gyerek rasszista szidalmazásba kezdett, amikor meglátta, hogy az előadó színesbőrű. Ezt átvette tőle a többi kiskorú is, és többen is elkezdték lejáratni a fellépőket bőrszínük miatt.

A jelmezesek jobb híján megpróbálták kézmozdulatokkal eljátszani, hogy a kutyák szomorúak, ezért sírnak – hátha így a gyerekek megnyugszanak kicsit, de egyáltalán nem sikerült őket megfékezni. Idővel az előadók inkább úgy döntöttek, hogy távoznak.

Ekkor azonban a szülők is akcióba léptek: bezárták a kapukat, közölték, hogy "nem mehetnek innen sehova" és követelték, hogy fizessék vissza a fellépő díj előlegét.

A három kutyának öltözött nő kihívta a rendőröket. Egyikük elmondása szerint több, kommandósokat szállító rohamkocsi és járőrautó érkezett a helyszínre, így tudtak végül távozni. Mindezeken a szörnyű megpróbáltatásokon túl azonban a szülők még a gázsijukat sem fizették ki nekik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiugrott a mozgó vonat ablakán egy gyerek Borsodban – mentőhelikoptert kellett hívni hozzá
Saját szemükkel láthatták az arra járók, hogy egy kisfiú kiveti magát a mozgó szerelvény ablakán. A jegyellenőr elől akart elmenekülni.


A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.

A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.

A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő fotók: megmutatták, hol bujkált a férfi, aki három gyerekével együtt tűnt el évekkel korábban, majd egy tűzharcban meghalt
Az új-zélandi apát a rendőrök lőtték le, miután tűzpárbajba keveredtek. A hatóságok szerint a gyerekek olyan dolgokat láttak és tapasztaltak, amiket az országban élő gyerekeknek nem szabadna.


A hatóságok a napokban közölték az első fotókat arról a táborhelyről, ahol egy új-zélandi apa évekig bujkált három gyermekével. A rendőrség itt találta meg a gyerekek közül kettőt, körülbelül 12 órával azután, hogy apjuk, Tom Phillips tűzharcban életét vesztette – írja a BBC.

A rendőrök a gyerekeket a harmadik testvér segítségével találták meg, aki szintén az apjával volt a lövöldözés idején. A táborhelyet sűrű növényzet vette körül, és a helyszínen több lőfegyvert, lőszereket és két quadot is lefoglaltak. A járművek a fák között parkoltak, a sátor közelében.

Phillips még 2021 karácsonya előtt tűnt el a három gyermekével – a nyolcéves Jaydával, a hétéves Maverickkel és az ötéves Emberrel –, miután elveszítette a felügyeleti jogot. Azóta rejtőztek a hatóságok elől.

Hétfőn reggel a rendőrség bejelentést kapott egy betörési kísérletről egy mezőgazdasági bolt környékén, Piopio településen.

A helyszínen tűzharc tört ki, egy rendőr súlyosan megsérült. A hatóságok szerint biztos, hogy Phillips szándékosan támadt a rendőrre. A férfi a helyszínen meghalt.

Phillips egy nagy teljesítményű puskával lőtt rá a rendőrre, aki több műtéten is átesett. A rendőrség szerint hosszú időbe telik, mire teljesen felépül.

A rendőrök majdnem fél napig kutattak a gyerekek után, mire megtalálták őket a helyszínen. A gyerekek jelenleg hatósági felügyelet alatt állnak. A rendőrség közlése szerint „jól vannak”, de időbe telik, mire felépülnek a megpróbáltatások után. Richard Chambers rendőrfőkapitány a sajtónak azt mondta:

„Olyan dolgokat láttak és tapasztaltak, amiket az országban élő gyerekeknek nem szabadna”.

Hozzátette, hogy az apa „nem törődött” a gyerekek biztonságával, és „szó szerint veszélybe sodorta őket”.

Mark Mitchell rendőrminiszter arról beszélt: „Elsődleges célunk, hogy gondoskodjunk ezekről a gyerekekről.” Warwick Morehu, az új-zélandi Gyermekügyi Minisztérium munkatársa azt mondta: „Ezek a gyerekek minden szükséges segítséget megkapnak, ameddig csak szükségük van rá.”

A rendőrség továbbra is vizsgálja, hogyan tudtak ilyen hosszú ideig rejtve maradni, annak ellenére, hogy több bejelentés is érkezett arról, hogy látták a férfit. Arra is keresik a választ, hogyan jutott fegyverekhez. A hatóságok szerint az is kérdés, hogyan sikerült éveken át elkerülni az elfogását, miközben országos szintű körözés volt érvényben.

A helyi RNZ rádió megszólaltatta a gyerekek édesanyját is, aki úgy fogalmazott:

„Nagy megkönnyebbülést” érzett, hogy „ez a megpróbáltatás véget ért”, és azt mondta, gyermekei „közel négy éven át, minden egyes nap” hiányoztak neki. Nyilatkozatát így zárta: „Szomorúan tapasztaljuk, hogy alakultak a mai események”.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: