SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Gombos Edina: 27 dollárt keres óránként egy amerikai tanár, ami átlag alatti

Az egykori műsorvezető szerint az Egyesült Államokban is komoly gond a tanárhiány. A gyerekeket már az első naptól szerénységre nevelik az iskolákban.

Link másolása

Néhány hete megjelent videójában az amerikai iskolakezdésről beszélt Gombos Edina. A story.hu szemléje alapján több érdekes dolog is kiderült a tengerentúli oktatási rendszerről:

„Itt egy diák nem tanul négy éven át történelmet, hanem kurzusok vannak, amit az adott évben kell letudni emelt szinten. Miri két éve, a tanulmányai eredményei alapján bekerült a Cambridge Nemzetközi Programba is, ami azt jelenti, hogy alapérettségi helyett negyedikre lesz pár szakmája, és ingyenes tanulási lehetőséget kaphat a világ több mint kétszáz egyetemén”

– mondta a videóban az egykori televíziós műsorvezető.

A videóból az is kiderült, hogy az Egyesült Államokban is komoly gond a tanárhiány:

„Alapvetően nagyon gyakorlatias az oktatás. Sajnos a tanárhiány itt is hatalmas probléma, egy pedagógus 27 dollár körül kap fizetést óránként, ami tényleg átlag alatti sok államhoz képest.”

Gombos Edina azt is elmondja, hogy a gyerekeket már a suli elejétől kezdve szerénységre nevelik:

„Két héten keresztül adómentesen vásárolhatunk tanszereket, iskolaszereket, ruhákat, cipőket, számítástechnikai eszközöket. A tanító szétosztja a gyerekek között a füzeteket, író- és rajzeszközöket. Ezért nem fontos, hogy nagyon drága, nekünk tetsző holmikat vegyünk az üzletekben. Teljesen felesleges lenne, mert nem is biztos, hogy a mi gyerekünk használná. Általános alsóban ezzel próbálják meg elejét venni a flancolásnak és egymás cikizésének, és azt is mondják, ne a ruhájukkal, hanem az egyéniségükkel és a teljesítményükkel akarjanak kitűnni a tömegből.”

A teljes beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Apja haláláról beszélt Apró Anna: „Megölte egy rendőr, akinek a feleségével viszonya volt”
Már feldolgozta a veszteséget. A Város Királynői adásában azonban úgy tűnt, újra felszakadtak a sebek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. december 08.


Link másolása

A Város Királynői minapi adásában történt egy furcsa közjáték. Szécsényi Violetta édesapját nemrég veszítette el, erről beszélt, és mintegy mellékesen vetette oda Apró Annának, mert ő fiatalon vesztette el az apját, mindig csak sajnáltatja magát.

„Téged mindig sajnálni kell, te vagy a szerencsétlen, mert te fiatalon elveszítetted az édesapád.”

- mondta Violetta.

Az, hogy ez mennyire elevenébe talált, később fedte fel Apró, amikor a kamerák előtt így vallott:

„Tudom, hogy mit érez, vagy hogy min ment keresztül. Ha ezt értelmesen tálalja, akkor nagyon szívesen segítettem is volna neki, vagy beszéltem volna vele.”

Majd azt is elárulta, hogyan halt meg az apja:

„12 évvel ezelőtt egy rendőr megölte, akinek a feleségével apukámnak viszonya volt.”

Állítása szerint Apró azóta túllépett ezen, bár reagálása is mutatja, hogy vannak sebek, melyek idővel sem gyógyulnak teljesen.

(Forrás: 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Stana Alexandra elárulta: így állnak Marics Petivel a Dancing with the Stars döntője után
Nagyon sokan voltak kíváncsiak a párkapcsolati problémákkal küzdő táncos és a zenész kapcsolatára, sokak szerint ők voltak a DWTS legjobb párosa.

Link másolása

Ahogy a napokban mi is megírtuk, azzal egy időben, hogy véget ért a Dancing with the Stars negyedik évada úgy tűnik, végéhez közelít Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolata is. Bár a táncos és párja még bevállalták a Párharcban való szereplést is, bennfentesek úgy tudják, már akkor sem állt stabil lábakon a kapcsolatuk.

Alexandra 24 óráig elérhető Insta-sztorijában most nem erre, hanem egy másik, sokakat érdeklő kérdésre válaszolt. A rajongók ugyanis azt is tudni akarják, tartják-e még a kapcsolatot Dancing-beli partnerével, Marics Petivel.

„Mind a ketten visszatértünk a saját életünkhöz, és mondanom sem kell, mindketten elfoglaltak vagyunk, így azóta csak pár szót beszéltünk. De a barátság nem szűnik meg”

– árulta el a rajongóknak.

Hozzátette: „Nagyon sokat tanultam idén is magamról, másokról, az életről. A gondolat, amit magammal viszek az, hogy a világ pont olyan, amilyennek te akarod látni! Ha a negatív dolgokra koncentrálsz, olyanná teszed a környezeted is, ha boldogan állsz minden naphoz, még az eső is szebbnek tűnik!” Azt is elárulta, egy cseppet sem csalódott amiatt, hogy remek teljesítményük ellenére csak másodikak lettek a DWTS-ban. Mint arról korábban írtunk, a táncversenyt végül Krausz Gábor és Mikes Anna vibráló párosa nyerte.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Most mi lesz? Kórházba került Dobos Evelin, a Sztárbox női döntőse
„Délután óta a Semmelweis Klinika sürgősségi osztályán fekszem, kapom az infúziókat, az orvosok és nővérek megteszik a tőlük telhetőt, de még mindig nagyon gyenge vagyok” – mondta a színésznő.
SZMO, fotó: RTL - szmo.hu
2023. december 08.


Link másolása

Kórházba került Dobos Evelin, a Sztárbox női döntőse két nappal a végső meccs előtt, ahol Berki Mazsival kellene megküzdenie. Az még nem biztos, hogy lesz-e meccs vasárnap, de az rtl.hu-nak Evelin azt mondta: „Nem történhet meg, hogy nem leszek ott a döntőben”.

Azt lehet tudni, hogy egy vírus döntötte le Evelint. A színésznő azt üzente Instagramon:

"Tegnap éjjel sajnos bekaptam egy vírust, ami nagyon megviselt, minden kijött belőlem. Délután óta a Semmelweis Klinika sürgősségi osztályán fekszem, kapom az infúziókat, az orvosok és nővérek megteszik a tőlük telhetőt, de még mindig nagyon gyenge vagyok. Bízom benne, hogy valami csoda folytán holnapra sokkal jobban leszek, de sajnos benne van a pakliban, hogy vasárnap nem fogok tudni ringbe szállni. Küldjetek erőt!"

Evelin az rtl.hu-nak ezt mondta:

„Sosem jön jókor egy betegség, de ez most nagyon rosszkor érkezett. Nagyon legyengültem és még nem vagyok jól, de remélem, hogy hamarosan jobban leszek, és ringbe tudok szállni. Fantasztikusak az orvosok, mindent megtesznek ennek érdekében. Az információk szerint legalább egy nap, hogy kiderüljön, versenyezhetek-e."

Csütörtökön a Reggeliben Evelin edzője azt mondta, nagyon büszke tanítványára, mert rengeteget fejlődött. Evelin arról beszélt, hogyan készülnek a Mazsi elleni meccsre.

"Ezért dolgoztam az edzőmmel hónapokon át, nem történhet meg, hogy nem leszek ott a döntőben" - mondta Evelin.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Elhiszed? Majka díszpolgári címet kapott!
Ózd város szavazta meg neki a rangos helyi elismerést, amelyet a polgármester nyújtott át neki, a rapper családjával vett részt az eseményen.
SZMO - szmo.hu
2023. december 08.


Link másolása

Maga sem gondolta volna még pár évvel ezelőtt sem: Majka díszpolgári címet kapott Ózdon - írta meg a boon.hu.

Majka nevéhez már az első szereplései alkalmával is hozzánőtt az "ózdi" jelző. Azóta is szívesen emlegeti szülővárosát, ahol gyermek- és fiatalkorát töltötte.

A borsodi város önkormányzata idén úgy döntött, hogy díszpolgári címmel jutalmazzák a rappert, akit felesége és a gyerekei kísértek el Ózdra, ahol Janiczak Dávid polgármester nyújtotta át az elismerést Majoros Péternek.

Link másolása
KÖVESS MINKET: